*Harangi Emma*

Aznap este viszont mégis a meccsen találtam magam. Viszont volt egy nagyon rossz érzésem ezzel a nappal kapcsolatban.

A stadion elé érve egyszerre öntött el a félelem és a pánik érzése. Legutoljára apa meccsein voltam itt, viszont annak már több, mint 15 éve. Ennyi idő alatt egyszer sem bírtam a stadion felé nézni, és most mégis itt állok előtte, és készülök bemenni.

A távolból már megpillantottam a fontoskodó főnökömet, aki éppen egy riadt hölgynek próbál magyarázni valamit. Látszólag a lánynak fogalma sincs róla, miről is beszél Dániel, lehetséges, hogy még csak magyarul sem ért, és az ellenfél csapatnak jött szurkolni.

Ahogy a látókörébe kerültem, Dániel ott is hagyta a csajt, aki ennek látszólag nagyon örült, és odalépett hozzám, amitől én egy kicsit sem voltam feldobva. Átkarolta a vállamat, mint egy régi jó haverjának, majd lassan a bejárat felé irányított.

A szívem már szinte a torkomban dobogott, és a lábaim is kezdték felmondani a szolgálatot. Én többé nem mehetek oda be!

Viszont most kénytelen leszek, vagy itt és most sarkon fordulok, és elköltözök Alaszkába.

Miért nem akarok oda bemenni? Ezen a pályán halt meg 15 éve az édesapám. Az edzés közepén. És ezen a tragikus napon én is kint voltam a testvéremmel, aki amint betöltötte a 16-ot elköltözött otthonról, és azóta a család felé se néz. A bátyám engem okol a tragédiáért, az anyám a bátyámat, én pedig a stadiont. Holott mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy ez nem egy személy, főleg nem egy épület hibája. Egyszerűen mindannyiunkra szüksége volt valakire, akit hibáztathatunk.

Ezalatt a 15 év alatt a családom teljesen széthullott. Mára már csak édesanyámmal tartom a kapcsolatot.

Idő közben elfoglaltuk a helyünket a lelátón. Az első sorban kaptunk helyet, tökéletesen rá lehetett látni sz egész pályára. Régebben apa meccsein is mindig itt ültünk. A focisták a gólörömöknél ide rohantak ki, gyerekkoromban mindig féltem, hogy a sok férfitest összenyom. De a bátyám mindig megvédett. Akiről azóta se tudok semmit...

10 éves voltam, mikor apa meghalt. A bátyámról összesen annyi emlékem van, hogy egy pár évvel idősebb nálam, és valójában csak a féltestvérem, aki apa első házasságából született. Azóta azt se tudom, él-e még egyáltalán, azt pláne nem, hogy mivel foglalkozik, hol tanult, vagy van-e családja.

A gondolataimat a kezdő sípszó szakította félbe. Akkor hajrá magyarok!

xoxo Dóri     2019.06.10.