Vakáció/2

- Colton...- fogtam meg a kezét- Mi a baj?

- Rachel...- kezdte lehajtott fejjel.

- Mi történt?

- Apának szívrohama volt- bökte ki- Most kórházban van.

Ez a hír meglepett. Sokáig meg sem tudtam szólalni. Láttam Coltonon, hogy nagyon megviseli a dolog.

- Sajnálom- csak ennyit tudtam kinyögni.

- Ez van- mondta keserűen.

- Akkor most mi legyen? Menjünk haza?- mutogattam a bőröndök felé.

- Nem kell... Mármint te maradj nyugodtan- miután Colton észrevette, hogy elég értetlen képet vágok, folytatta- Apát 3 nap múlva engedik ki. Ha én addig visszautazom, és utána újra Hawaii-ra jövök, lenne még együtt egy kis időnk- magyarázta.

- Rendben- bólintottam- De nem szeretnéd, hogy veled menjek?

- Most egyedüllétre van szükségem- nézett a szemembe.

- Megértem- bújtam hozzá- Mellesleg mikor indul a géped?

- Anya a következő járatra foglalt helyet, vagyis egy óra múlva már a reptéren kell lennem- jelentette ki.

- Oké- elhúzódtam tőle és bíztató egy mosolyt küldtem felé- Segítsek pakolni?

- Nem, köszönöm. Hamar megleszek vele- állapította meg, mikor körbe pillantott a szobában.

Miután Colton végzett, ami nagyjából annyit jelentett, hogy eltette a fogkeféjét és felöltözött, készen állt az útra. El szerettem volna kísérni, de mivel tisztán megmondta, hogy nincs kedve társasághoz a hotelban maradtam.

- Szia szépség- suttogta ajkaimra.

- Szia Colton, vigyázz magadra! És majd hívj ha leszállt a repülő!

- Úgy lesz- azzal még egy csókra magához vont és elment.

Egy hatalmasat sóhajtva dőltem be a kényelmes, óriási ágyba, mely mostmár, 3 nap erejéig csakis az enyém. Komolyan, akár bújócskázhatnék is benne...

Colton nélkül olyan... hiányosnak éreztem magam. Fogalmam sem volt, hogy mit tudnék magammal kezdeni, hiszen nem ismerek semmit és senkit.

A mobilom szerint már bőven délután volt, de én még mindig ugyanúgy feküdtem az ágyon, kissé összetörve, kissé aggódva.
Sok időm volt arra, hogy gondolkozzak, mégsen használtam ki, csak a plafont figyeltem.
Talán 4 óra felé lehetett, mikor megéheztem. Úgy döntöttem, hogy lemegyek a medencéhez és az ottani "evős részlegnél" harapok valamit, ugyanis a szórólapon írtak erről a helyről.
Ígyhát felkaptam magamra egy lenge, maxiruhát és a földszint felé vettem az irányt. Amint kiléptem az ajtón, megcsapott a meleg. A hatalmas hőséget, csakis a vízben voltak képesek elviselni az emberek. Ez abból is látszódott, hogy sem az étteremnél, sem a bárnál nem állt sorba senki.
Miközben leültem az egyik asztalhoz és az étellistát olvasgattam, arra lettem figyelmes, hogy valaki folyamatosan figyel engem. Félretéve az étlapot, szétnéztem, de nem találtam egy rám szegeződő szempárt sem.

Miután kihozták nekem a salátát és a rántott sajtot, szinte egyből fel is faltam őket (nincs mit tenni, az éhség nagyúr).
Amint befejeztem az "ebédet" és kifizettem, a szobám felé indultam, azzal a céllal, hogy felvegyek egy fürdőruhát, aztán visszatérve a medencéhez napozzak kicsit.

A nyugágyon fekve, orromon a napszemüveggel szinte kizárult a külvilág. Csak én voltam, a napsugarak és a lágy szellő.
Hirtelen valami jegeset éreztem a hasamon. Gyorsan felugrottam és a kissé ismerős idegenre néztem.

- Ne haragudj! Bocsánat- sajnálkozott.

- Semmi baj- legyintettem. Furcsa, pár hónappal ezelőtt, majd kinyírtam Coltont emiatt...

- Biztos?- pillantott rám a srác.

- Igen- mondtam nevetve, majd a fejemre tolva szemüveget, leszedtem magamról pár citromkarikát.

- Rachel?- szólított meg bizonytalanul.

- Honnan tudod a nevem?- érdeklődtem.

- Rach?- arca kivirult és amikor a nyakamba borult, majd felemelt a kép összeállt. Csak egy ember hív így...

- Jason?- hangom tele volt hitetlenkedéssel, meglepődéssel, de legfőképp örömmel- Jason McCoy!- viszonoztam az ölelését, majd miután újra letett, hátrébb léptem.

Sokat változott 8 év alatt. Magasabb lett, izmosabb és szinte biztos, hogy a haja is feketébb, de az a gyönyörű, kék szeme, még mindig azt az ugyanolyan huncutságot sugározza.
Már nem az a kisfiú, akit 4.-ben a legjobb barátomnak, majd első "férjemnek" tudhattam. Más lett.
Amikor az 5.-es iskolaévem elején elköltözött a szüleivel együtt Európába összetörtem. Megint egyedül voltam, ugyanis az anyáék már akkor sem foglalkoztak velem, és ez azóta is így van.

- Hogy kerülsz ide?- zökkentett ki az elmélkedésemből.

- Nyaralok- jelentettem ki vidáman- Te?

- Emlékszel még Miguelre? A bátyámra?

- Persze- bólintottam határozottan.

- 2 nap múlva lesz az esküvője, itt- magyarázta.

- Hú! Gratulálok nekik- lelkesedtem be. Régebben sokat voltam Jasonéknél, és ilyenkor Miguel is csatlakozott a társaságunkhoz, így vele is nagyon jóban voltam- Ugye majd átadod?

- Ezt te magad is megtehetnéd- közölte.

- Igen?- mosolyodtam el.

- Igen. Miguel biztos örülne ha láthatna.

- Ha te mondod...- vontam meg a vállam.

- Rach! Miguel imádott téged... Gyere!- azzal megragadta a csuklóm és a hotel másik épülete felé kezdett vezetni.

- Mellesleg ki a menyasszony?- kérdeztem miközben beszálltunk a liftbe és Jason megnyomta az egyik gombot.

- A neve Amanda Steffy. Jófej és nagyon illik Miguelhez...- hadarta, majd kiléptünk egy hosszú folyosóra, melynek első ajtajánál Jason ráfeküdt a csengőre. Szó szerint.

- Mi az?- ordított ki egy hang- Nyitva van!

Jason benyitott az ajtón és udvariasan előre engedett.
A szoba (legalábbis a nappali) hasonló stílusú volt, mint a mi lakosztályunk csak picit kisebb.
A kanapén egy 25-év korú, fekete, göndörhajú srác ücsörgött és éppen focit nézett. Miguel!
Érkezésünkre felkapta a fejét, majd mikor észrevett engem hatalmas vigyor kúszott az arcára, odarohant hozzám és felkapott.

- Rachel!- kiáltott fel.

- Szia Miguel!

- Nem változtál semmit- mért gyorsan végig- Mármint az arcod nem... viszont- nyújtotta el az utolsó szótagot- dögös vagy- kacsintott.

Ja, igen... még mindig csak egy bikini volt rajtam.

- Hallom megnősülsz!- nevettem fel. Régebben rengeteget viccelődtünk azzal, hogy Miguel a TV-jét veszi el. Láthatóan azért most is elég közeli a viszonyuk.

- Igen- bólogatott hevesen- Amanda az igazi- vette lejjebb a hangerejét.

- Annyira örülök nektek- ugrándoztam kislányosan (mióta csinálok én ilyet?).

- De aranyos vagy- kacagott Jason és átkarolt.

- Mellesleg Rachel, - kezdte Miguel- nem lenne kedved eljönni az esküvőre?

- Nem- vágtam rá, talán túl hirtelen- Mármint, nem szeretnék zavarni.

- Te? Zavarni?- hahotázott- Épp meccs megy a TV-ben és én itt beszélgetek veled.

- Jó, de érted...- motyogtam.

- Rendben- komolyodott meg- Nem kényszer. Attól még szeretettel várunk.

- Köszönöm.

Miguelnek ezután sietnie kellett, ugyanis ma van a legénybúcsú, amire (elviekben és gyakorlatban) Jason is hivatalos, de mivel nem ő a tanú, és szerinte emiatt nincs fontos szerepe ebben az estében felajánlotta, hogy haza kísér.

- Nincs kedved bemenni a bárba és inni valamit?- ajánlotta.

- De, jó lenne- feleltem, majd belékaroltam és a PUB felirat felé indultunk.

A hely tele volt kisebb asztalokkal, melyek körül viszonylag józan emberek társalogtak. Maga a hangulat elég családias volt, a zenétől eltekintve, ott ugyanis különféle techno-ricsajt nyomattak (amit egyébként szeretek).
Jasonnel a pult felé vettük az irányt, és le is ültünk két egymás melletti, kényelmes székre.
Miután Jason kért nekünk valami, fura nevű, enyhén alkoholos italt felém fordult és szólásra nyitotta a száját:

- Mi történt veled ezalatt a 8 év alatt?

- Nem sok minden- válaszoltam szűkszavúan, de láthatóan nem győztem meg.

- Értem, - kortyolt bele a pohárba- de csak, hogy tudd... Nekem bármit elmondhatsz.

Idegesen forgattam a szemem, majd egy húzásra megittam a színes löttyöt.
Szinte egyből érezni kezdtem a hatását, főleg azért, mert az "alkoholizálásban" nincs túl sok gyakorlatom. Ezt az is mutatja, hogy mindig gyerekpezsgőt kapok ünnepléskor.

Jason folyamatosan faggatott a kínosabbnál kínosabb részletekkel a családomról, illetve barátaimról, melyeket egy újabb kérdéssel hárítottam el.
Közben jöttek az újabb körök, és a negyedik koktél felénél, már annyira kivoltam, hogy azt sem tudtam hol vagyok.

*másnap*

Az este további része tiszta homály. Arról sincs fogalmam, hogy kerültem haza, de egy biztos... az ágyamban ébredtem.
Kinyitottam a szemem, de minden forgott velem, hányingerem volt és szinte éreztem, hogy falfehér vagyok.
Valahogyan kikászálódtam az ágyból és a fürdő felé vettem az irányt, azzal a céllal, hogy rendbe tegyem magam, de ebben megakadályozott a hirtelen mini-szívroham, melynek kiváltó oka az volt, hogy Jason mellettem feküdt.

- Jó reggelt!- köszöntött vidáman.

- Mit keresel te itt?- hangom kissé hisztérikusan csenghetett.

- Itt aludtam- vonta meg a vállát.

- De... mi ugye nem?- hadováltam össze-vissza.

- Ne aggódj!- kacsintott- Sosem szexelek az első randin...

- Az nem volt randi- tiltakoztam- Nekem barátom van.

- Igen?- mosolygott gúnyosan- Hol?

- Vele nyaralok- húztam ki magam.

Jason szétnézett a szobában, majd vissza rám és megrázta a fejét.

- Én nem látom- mondta gyerekesen affektálva.

- Mert el kellett utaznia, de 2 nap múlva már itt lesz- feleltem büszkén.

- Alig várom, hogy megismerjem- bólogatott erőltetetten.

- Jól teszed- azzal felálltam, (már amennyire sikerült) majd pár ruhadarabot magamhoz véve besiettem a fürdőbe- Érezd magad otthon!- kiáltottam ki.

Kb. fél óra múlva nyílvánítottam magam emberinek. Ehhez, pedig szükségem volt, egy aszpirinre, nem kevés alapozóra és korrektorra, na meg egy jéghideg zuhanyra. Ekkor kinyitottam az ajtót és leültem az éppen TV-t néző Jason mellé.

- Híradó?- húztam el a szám.

- Cssssss- csitított- Ez most izgalmas.

Mivel rá voltam kényszerítve a csöndre, minden figyelmemet az adásnak szenteltem, melyben ez volt hallható:

"- A tegnapi nap folyamán egy utasszállító gép lezuhant. Valószínűleg nincsenek túlélők, ugyanis a repülő az Atlanti-óceánba esett. Ennek ellenére küldtek ki mentőcsapatokat, melyek nem csak a roncs felhozatalában segítkeznek majd, hanem az esetleges életben maradottak is haza juttatják. A gép Hawaii és Los Angeles között közlekedett és a reggeli órákban szállt fel onnan."

Miután ez a tömérdek információ eljutott az agyamig, ijedten kaptam a telefonom után, mely nem jelzett nem fogadott hívásokat. Ugye nem...? Nem lehet! Elhessegettem a legszörnyűbb gondolatomat, majd kikerestem Colton nevét a telefon-könyvben és hívni kezdtem. Vártam, hogy kicsörögjön, de ehelyett AZ a szokásos beszéd szólalt meg.

"- A hívott szám jelenleg nem kapcsolható..."

Remélem tetszett a rész :) Holnap hozom a folytatást ;) :*