Sziasztok! Először is szeretném megköszönni a rengeteg megtekintést és vote-okat ^^ nagyon hálás vagyok értük :D
Másodszor pedig mostanában rászoktam arra, hogy nem szedem ketté a részeket, remélem nektek ez nem gond XD ;)
Remélem tetszeni fog a rész :* imádlak titeket <3

5

Már legalább egy hete történt ez az eset. Azóta, George szerint, kicsit depressziós vagyok, az én véleményem szerint csak picivel többet sírok.
Viszont újra tudok írni és a róla szóló álmaim is kezdenek elmúlni, így csak sima szörnyes, gyilkolászós rémálmok kísértenek.
Egész hozzá szoktam már, ahhoz, hogy megint egyedül vagyok. Egy nagyon aprónyit még néha gondolok rá, de már csak nagyon keveset.
Elég sokat haladtam a közös "regényünkkel" és Raina napló részét nem sokára befejezem. Ha kész lesz e-mail-en elküldöm Coltonnak. Hiszen mégis csak együtt kell rajta dolgoznunk.

Mostanában sokat járkálok a városban egyedül, főleg este szeretem ezt tenni, ilyenkor ugyanis nyugodtan a gondolataimba mélyedhetek. Viszont George kifejezetten nem örül annak, hogy későn sétálgatok a kétes kinézetű alakok között. Ebben van valami. Megértem az aggodalmát, tényleg. De tudok vigyázni magamra... legalábbis eddig ezt hittem.

Ugyanolyan éjszaka volt, mint a többi. Nem csináltam semmit sem másképp. Csak járkáltam az utcán, miközben mindenen agyaltam, főleg Coltonon.
De hirtelen az egyik előttem sétáló férfi megállt, hátrafordult, majd benyomult a személyes terembe.

- Ide a táskát!- hangja határozott volt és éles, ennek ellenére vissza kellett kérdeztem.

- Tessék?

- Jól hallottad!- kivett egy kisebb kést a zsebéből, majd behúzott magával a mellettünk lévő, apró zsákutcába- Ide a táskát!

Eszembe jutottak George bölcs szavai, miszerint bármit is kérnek adjam nekik oda, ugyanis az értékeim pótolhatóak, ellentétben velem. Eszerint cselekedtem.
Miután kivette a kezemből a tatyóm, elfordult a főút felé, majd újra rám nézett.

- Egész csinoska vagy- húzta a száját ijesztő mosolyra, majd még jobban betuszkolt a sikátorba.

Fogalmam sincs mit kellett volna tennem. Egyszerűen csak ledermedtem. Mintha az egész nem velem történne.
Mélyen és szaggatottan vettem a levegőt. Soha életemben nem féltem ennyire.

- Ha sikítani mersz, kinyírlak!- sziszegte.

- Kérem...!- néztem a szemébe.

- Ne aggódj! Élvezni fogod- a kés pengéjével végig simította a combom.

Közelebb hajolt hozzám, mire én még jobban a falhoz simultam.
Megszagolta a nyakam, majd magasabbra emelte a fejét és megnyalta az arcom. Undorító volt.
Kezét egyre lejebb csúsztatta az oldalamon, majd megállapodott a szoknyám alján, amit egyre fejjebb ráncigált. Szinte remegtem.

Hirtelen fény gyúlt a fickó mögött, majd egy alak körvonalai rajzolódtak ki, aki sietős és határozott léptekkel jött felénk.
Lerántotta rólam a tolvajt, majd az egyik közeli kukához nyomta, olyan erővel, hogy szinte nekem is fájt.
Ekkor láttam, hogy a "hősöm", Colton.
Kicsavarta a rabló kezéből a kést, majd hátulról a torkához szegezte.

- Ha ezentúl bárkit is bántani mersz, főleg őt- azzal felém fordította a haramia fejét- megtalállak és megöllek.

Még sosem láttam ilyen dühösnek.

- Értve?- kérdezett vissza, mire az idegen hevesen bólogatni kezdett.

- Rendben- azzal eltaszította az ismeretlent a főút irányába és elindult felém.

- Colton- alig tudtam kipréselni ezt a szót.

Magához húzott.
Jó ég! Mennyire hiányzott.

- Minden rendben- suttogta- Itt vagyok.

- Azt hittem... A-Azt hittem, hogy bántani fog- dadogtam.

- Sosem hagynám- simította meg a hajam.

Belefúrtam a fejem a mellkasába és csak sírtam, míg ő nyugtatgatott.
Mikor már viszonylag lecsillapodtam, elvezetett a kocsijához és beültetett, majd a kezembe adta a táskámat. Halványan elmosolyodtam.
Behuppant mellém és elindultunk.

- Sajnálom- szólaltam meg.

Colton picit felnevetett, majd felém pillantott. Tekintetén látszódott, hogy egyáltalán nem dühös rám.

- Szeretlek- mondta.

- Colton...- sóhajtottam.

- Csssss- egyik kezével elnyúlt hozzám és megsimította karom- Tudod, az egész múlt hét alatt egy kérdés járt a fejemben.

Nem válaszoltam, de csak azért nem, mert jelen állapotomban, minden egyes szó kiejtése nagy erőfeszítésembe került.

- Érdekel mi?- aprót bólintottam- Valaki képes akkora hatást tenni a másikra, mint te rám, anélkül, hogy ez fordítva is igaz lenne?

Egyszerre több gondolat is átfutott az agyamon.

- Nem- ráztam meg a fejem- Szeretlek.

Már legalább fél órája kocsikáztunk, mikor rájöttem, hogy magához visz. Igazából örültem neki. Hiányzott már, hogy vele legyek.
Kinéztem az ablakon, figyeltem a pislákoló utcailápmák fényét, az autókat, melyek mellettünk haladtak el és a sötétben úszó táját.
Egyre fáradtabbnak éreztem magam, egy pillanatra behunytam a szemem, de mikor legközelebb kinyitottam, már Coltonék kanapéján feküdtem.
Gyorsan felültem és körülnéztem. Colton éppen a konyhában volt és ivott valamit, valószínűleg kakaót. Odamentem hozzá.

- Hogy vagy?- kérdezte.

- Picit jobban- feleltem, majd mögé léptem és a fejem a vállára hajtottam.

- Örülök- szája halvány mosolyra húzódott- Csinálok neked is kakaót- jelentette ki- Mellesleg beszéltem George-val és elmondtam neki, mi történt, illetve, hogy itt töltöd az estét.

- Rendben. Köszönöm- azzal elhelyezkedtem az egyik bárszékre.

Mikor kész lett az ital, Colton letette elém a gőzölgő bögrét, majd helyet foglalt mellettem.

- A szobámban, az ágyamon van egy póló, az enyém, vagyis elég nagy lesz rád... Csak azért mondtam, hogy ha esetleg át szeretnél öltözni.

- Köszönöm- egy levegőre felhörpintettem az innivalót, adtam egy puszit az arcára, majd a "Colton-alvószínhely" felé vettem az irányt.

Miután felvettem Colton felsőjét, visszamentem hozzá. Ő magához húzott és az ölébe ültetett.

- Szép vagy- jelentette ki.

- Köszi, de nem- mosolyodtam el.

Adott egy puszit a homlokomra, majd a fejemet a vállára hajtottam, ő pedig az ujjaival mintákat rajzolt a karomra.
Behunytam a szemem és csak élveztem a pillanatot.
Félálomban lehettem, mikor kivetetlen, rémisztő alakok jelentek meg előttem. Lehetséges, hogy ez annak a tolvajnak a hatása. Futni kezdtem, de valamiért hirtelen megtorpantam. Lenéztem és ekkor láttam, hogy egy hatalmas kés áll ki a hasamból.
Egy óriási levegővétellel emelkedtem el Coltontól. A tüdőm összeszorult, kapkodtam a levegőt. Ziháltam.
Colton hátulról átölelt és aggódóan nézett rám. Egész testemben remegtem.

- Cssssss- csitított halkan- Gyere ide!- leguggolt, majd a térdére ületett és magához ölelt.

- Köszi- pillantottam fel rá hálásan.

Egy darabig még úgy maradtunk, csöndben. Jó volt. Szeretem őt és érzem, hogy ő is engem.
Ennek ellenére hatalmas lelkiismeret furdalásom van, amiért olyan szemét voltam vele.

- Lassan aludnunk kéne, holnap suli- ásította.

- Rendben- egyeztem bele- De ugye mi nem...- itt félbeszakított.

- Ne aggódj! Én majd a vendégszobában alszom.

- Oké.

Colton megmutatta a vendégszobát, arra az esetre ha lenne valami baj, vagy ilyesmi, majd együtt bementünk a hálóba.

- Ha bármi kell, tudod hol találsz- azzal adott egy puszit az arcomra- Egy darabig még fent leszek.

- Köszönöm.

Picit éreztem Coltonon, hogy szerette volna ha marasztalom, de nem tettem.
Miután kilépett a szobából, lekapcsolta a villanyt, bebújtam a takaró alá és próbáltam elaludni.
Sikerült is, de a szörnyű és hihetetlenül valóságos rémálmok miatt újra felébredtem.
Kisétáltam a nappaliba, ahol Colton még TV-zett.

- Szia- motyogtam, mire ő hátrafordult.

- Hát te?- vigyorodott el.

- Rémálom- mondtam egyszerűen.

- Gyere! Ülj le!- azzal egy picit a mellette lévő párnára csapott.

Így tettem. Ő magához húzott és közben végig a szemembe nézett. Tekintetünk kibogozhatatlanul összeakadt. Szinte tudtam mi fog következni.
Közelebb hajolt, mire én is viszonoztam ezt a gesztust.
Szánk összeért, de még nem csókolt meg, pedig nagyon vágytam rá. Éreztem, ahogy elmosolyodik és ekkor történt meg.
Ajkaink forró, szenvedélyes csókban egyesültek.
Szinte megállt körülöttem a világ. Egyszerre akartam többet és kevesebbet.
Eltávolodtunk egymástól.

- Ugye tudod, hogy szeretlek?- nevetett.

- Igen- feleltem- Én is téged.

Még egy ideig néztük a TV-t, melyen -kérésem szerint- a Disney Channel ment, de úgy hajnali 3 felé én is ásítozni kezdtem. Colton rám nézett és úgy döntött, hogy ideje aludni. Egyszercsak felkapott, bevitt a szobába és letett az ágyra.

- Jó éjt Rachel!- indult el az ajtó felé.

- Várj!- kiáltottam utána, talán túl hangosan is.

- Mi az?- torpant meg.

- Maradj itt!- kértem.

- Rendben. De még pár dolgot el kell intéznem, mindjárt visszajövök- magyarázta.

Így lett. Nem sokkal később, már ott feküdt mellettem, póló nélkül és szorosan magához ölelt.
Pillanatokon belül elaludtam, de ez az este más volt, mint a többi.
Ma éjszaka nem álmodtam semmit.