Sziasztok!
Nagyon meg szeretném köszönni a közel 150(!!!) megtekintést, a vote-okat és kommentet :*
Nagyon szépen köszönöm :)
Imádlak titeket és remélem tetszeni fog a rész :D <3

3

Arca pimasz mosolyra húzódott. Hüvelykujjával kisimított pár tincset a szemem elől.

- Hihetetlenül kívánatos vagy- suttogta, majd egy lágy csókot lehhelt a számra.

Elkezdte felhúzni a felsőm, majd levette rólam. Mutatóujját a nyakamra helyezte és gyengéden mozgatni kezdte. Kirázott a hideg.

- Figyelj!- szólítottam meg- Ezt nem lenne szabad.

Elhúzodott.

- Akkor miért szeretném annyira?

Megvontam a vállam, majd elfordultam és mellé léptem.

- Ha álmodban képes vagy erre, akkor a valóságban miért nem?- kérdezte egy kis haraggal a hangjában.

- Itt más- motyogtam.

- Rendben- bólintott megértően- De hidd el! Én ugyanígy reagálnék...

- Dehogy!- csattantam fel- Te nem álmodsz rólam ilyeneket...

- Komolyan azt hiszed, hogy valaki ekkora hatással tud lenni a másikra anélkül, hogy ez fordítva is igaz lenne? Álmodom rólad...- megfogta a csuklómat és maga felé fordított-...ilyeneket.

Mivel hallgattam Colton azt gondolhatta, hogy nem győzőtt meg, így folytatta:

- Az egyik álmomban meséltél arról, hogy miket "csinálsz" esténként. Innen jött a könyv sztorija...te vagy a múzsám- kezét az államhoz tette, hogy kissé megemelje a fejem- Nem biztos, hogy ez nem túl korai... De, kimondom.
Szeretlek.

Kinyitottam a szemem. Furcsa mód, nyugodt voltam. Nem igazán emlékeztem arra, amit a képzeletbeli Colton mondott, de AZ a szó még mindig, szinte visszcsengett a fülemben. Kezdtem máshogy látni a dolgokat. Lehet, hogy Coltont tényleg érdeklem. Mármint úgy, hogy hajlandó lenne akár küzdeni is értem? Nem mitha kellene...

Sok órányi forgolódás után sem ment az alvás. Úgy döntöttem, hogy lemegyek a nappaliba, bekapcsolom a TV-t és a kanapén alszom. Régebben gyakran csináltam ezt, főleg nyáron. Akkor szinte minden nap. Féltem. Féltem a sötéttől, az egyedülléttől, a rémálmoktól, az árnyékoktól... Lényegében mindentől, de a TV hangja mindig megnyugtatott. Ilyenkor csak a Disney- t néztem vagy a Nickelodeont, ugyanis biztos voltam abban, hogy ezeken a csatotnákon nem mutogatnak egy ijesztő dolgot sem.

Reggel a csengő hangjára ébredtem. Kivánszorogtam a takaró alól, majd az bejárat felé indultam és kinyitottam.

- Szia Rachel!- mosolygott.

- Szia Colton! Colton?!- kiáltottam kétségbeesetten, majd bevágtam az ajtót.

Elrohantam a fürdőbe, magamra kaptam a köntöst, majd beinvitáltam a kint álldogáló Coltont.

- Hogy hogy ilyen korán itt vagy?- huppantam le a kanapéra, majd betakartam magam.

- Gondoltam szükséged van erre- előkapta a zsebéből a mobilom.

- Köszi- ugrottam fel, majd Colton átnyújtotta nekem a telóm.

- Az ülés alatt volt. Nagy mázlid volt, ha nem csörög, meg sem találtam volna- magyarázta.

Megnéztem a híváslistámat, volt 3 nem fogadott hívásom, ismeretlen számtól. Népszerűség!

- Figyelj! Ha itt maradsz a nappaliban és megvárod, amíg elkészülök akkor körbe vezethetlek a házban- ajánlottam.

- Rendben- egyezett bele- De jobb ha tudom, lesz időm elmenni a moziba és megnézni két filmet, vagy gyors leszel és csak egyre vegyek jegyet?- kérdezte gúnyosan.

- Nagyon vicces- forgattam a szemem.

Felrohantam a hálóba, magamra kaptam az első cuccot, ami a kezembe akadt, majd megmosakodtam és megcsináltam a hajam. Gyors voltam, de tényleg.

- Siettem- futottam le a lépcsőn Coltonhoz.

- Szép vagy- jelentette ki.

- Köszi, de nem- ráztam meg a fejem.

- Nem értek egyet.

- Rendben.

Megmutattam neki a konyhát, ami igazán egyszerű volt. Egy nagyobb világosbarna szekrénysor, egy kisebb ebédlőasztallal.
Majd jöttek a fürdők, melyek hangulata ugyanolyan volt. Kék csempe, sötét padló, viszont fa kád, illetve mosdó.
Úgy döntöttem, hogy George lakó részén nem vezetem körbe, hiszen ki tudja... ő Colton. Bármire képes lehet.
A sor végét a szobám zárta. Egy átlagos, bézs színű, viszonylag kislányos helyiség, rengeteg plüssel és képpel hírességekről, meg persze idézetek vannak mindenhova felfirkantva.

- Szóval ez lenne a Rachel-alvószínhely?- nézett szét.

- Én csak hálónak hívom- vontam meg a vállam.

- Leülhetek az ágyadra?- kérdezte.

- Nem.

- Nem?- lepődött meg- Miért?

- Mert utcai gatyában van.

- Levehetem a nadrágom- kacsintott.

- Köszi, de inkább hagyd magadon.

Colton ignorálta az előző kérésemet és ledobta magát az ágyamra. Enyhe düh kerekedett bennem. Most komolyan miért kell mindig ennyire felidegesítenie?! Elé álltam, megfogtam a kezét, majd húzni kezdtem, Colton pedig nevetni. Mivel ő erősebb nálam és nagyobb is, a dolgok nem igazán úgy sültek el, ahogy szerettem volna. Ráestem. Az orrunk összeért és éreztem, ahogy elpirulok. Hirtelen elkomolyodott a hangulat. Colton az egyik kezét a derekamra helyezte, a másikat pedig a tarkómra. Letettem a fejem a vállára és hagytam, hogy a hajammal játsszon.

- Miért csináljuk ezt?- néztem fel rá.

- Nem tudom, de élvezem- mosolyodott el- Te?

- Fogalmam sincs. Ha veled vagyok furán érzem magam. A hasam összeszorul, a szívem gyorsabban ver, viszont nélküled meg egyedül vagyok.

- Szeretsz?- kíváncsiskodott.

- Mi?- azt hittem, hogy rosszul hallok.

- Szeretsz?- ismételte.

- Nem- mondtam egyszerűen, habár egyáltalán nem voltam benne biztos.

- Oké- szonytyologott el.

- Sajnálom.

Elengedett. Felálltam, majd átültem mellé.

- Miért kellett megkérdeznem?- sóhajtott.

Nem figyeltem a kérdésre, nem tudtam volna mit válaszolni. Biztos érzek valamit iránta, de valamiért tagadom. Lehet, hogy az álmok miatt.

- Nem ismerlek- motyogtam.

- Én máshogy érzem- ellenkezett- Oké- átkarolta a vállamat, majd újra magához húzott- Tegyük fel, hogy ma van a szülinapom... Mit adnál nekem?

- Egy ölelést?

- Valszeg annak örülnék a legjobban...- ezzel a kezemet a mellkasára tettem és hozzá bújtam.

- Megfelel?- pillantottam fel rá.

- Kb. De most nem erre gondoltam...

- Jól van. Lehet, hogy egy sötétkék színű, feketén fogó tollat adnék, amibe bele van vésve az, hogy "Colton, a kreatív", vagy pedig egy futó felső lenne az ajándékod, hogy ne fél pucéran rohangálj, de az is lehet, hogy leegyszerűsítem a dolgot és egy kormánymelegítőt kapsz- soroltam.

- Honnan tudtad, hogy szeretek kocogni?

- Látszik rajtad- állapítottam meg.

- Érdekel, hogy te mit kapnál?

- Igen- bólintottam félénken.

- Lehet, hogy egy plüss mackót, amire rá van írva, hogy "Ölelj meg!", vagy egy naplót, amin lakat van a még be nem mutatott könyv ötleteidnek, vagy pedig egy Teen Wolf-os Stilinski 24 pólót.

- Az utolsó a legjobb, de a többit is imádnám- simítottam meg az arcélét- Furcsa, hogy ilyen személyes dolgokat tudunk egymásról, pedig még nem is beszéltünk róluk...

- Igen- értett egyet.

Az idilli hangulatot a telefonom pittyegése zavarta meg. Kikászálódtam Colton öleléséből, majd leállítottam az emlékeztetőt.

- Mennünk kell a suliba- jelentettem ki. Mivel ma kedd van, nincs első 3 óránk, ezért lehetséges, hogy még 10- kor is itthon vagyunk.

- Rendben- állt fel az ágyból erőtlenül.

- Szólok Jean-nak- nyúltam a mobilom felé.

- Komolyan?- grimaszolt- Tedd csak le! Majd én elviszlek.

- Tudom- somolyogtam- Megmondom neki, hogy ma nem kell jönnie.

Az a mosoly! Colton közelebb lépett és magához ölelt.

- Nem biztos, hogy ez nem túl korai... De, kimondom. Szeretlek- suttogta a fülembe.

Kétségbeesett arccal toltam el magamtól.

- Túl korai- jelentettem ki.

Megértően bólintott.

- Lehet, hogy mégis megkérem Jean, hogy fuvarozzon el- húztam el a szám.

- Ne!- fogta meg a csuklómat gyengéden- A hülyeségem miatt ne lökj el magadtól!

- Rendben, - egyeztem bele- de kérlek ne hozz ilyen helyzetbe!

- Megígérem!- tette a mellkasára a kezét.

Kiléptünk az ajtón és szembetaláltuk magunkat George- val.

- Sziasztok fiatalok!- köszöntött minket- Ki a barátod?- mutatott Coltonra.

- Colton Terro- azzal kezet ráztak.

- Örülök, hogy megismerhetem Colton.

- Én is- mosolyodott el pimaszul.

- Sietnünk kell- emlékeztettem.

- Oké- indult el.

- Még valami- állított meg minket George- Ma este a barátnőm, Ingrid átjön vacsorára és szeretném ha megismerkedne önnel...- tette a kezét a vállamra- esetleg Mr. Terro is jöhetne...- ajánlotta.

- Mr. Terronak már van programja- füllentettem.

- Nem, nincs- vágott ártatlan képet Colton.

- De, van- mondtam picit határozottabban.

- Nem, nincs- erősködött.

Vettem egy mély levegőt és próbáltam beletörődni abba, hogy Coltonnal egész nap együtt leszünk. Ma reggel, a suliban és este is... Picit sok lesz.

- Jön- morogtam George-nak.

Colton elégedett arccal rám kacsintott. Mindig úgy felidegesít...
A kocsi mellett állva óvatosan magához vont.

- Nyugi- suttogta.

- Szörnyű vagy- ironizáltam, mire ő adott egy puszit a homlokomra.

- Igyekszem- nyitotta ki nekem az ajtót.

Miután mindketten elhelyezkedtünk, megkezdtük utunkat a suli felé. Colton bekapcsolta a rádiót, amiben éppen az Everytime We Touch ment. Imádom ezt a számot! Colton fintorgott egyet és éppen azon volt, hogy átkapcsol egy másik adóra, de ekkor megszólaltam.

- Ne!- kértem- Ez az egyik kedvencem...

Colton felém kapta a fejét, majd hangosította a zenét.

- Érted bármit...- magyarázta előző tettét.

Gondtalanul kezdtem ringatózni az ütemre, majd énekeltem is, de úgy igazából. Felszabadultan. Nem törődve a hamis hangokkal, vagy azzal, hogy pár rész nem jön ki.
A szám végeztével csalódottan nyögtem fel. Ezt tetőzte az is, hogy már csak egy utcányira voltunk a sulitól. Valamiért semmi kedvem nem volt a tanuláshoz.
Colton megállt az iskola parkolójában, majd kiszálltunk az autóból. Elém lépett és megfogta a kezem.

- Mit csinálsz?- mosolyogtam.

Nem válaszolt, csak szembefordított magával és szorosan átölelt. Befúrtam e fejem a mellkasába. Olyan finom illata volt!

- Szeretlek- suttogtam, alig hallhatóan. Fogalmam sem volt miért tettem ezt. Csak úgy kicsúszott a számon.

- Mi?- tolt el magától egy kicsit.

- Semmi- feleltem.

- De mondtál valamit...

- Igen, - erősen kattogott az agyam- azt, hogy ezt nem itt kéne- impróztam.

- Jó...- némi kételkedés bujkált a hangjában.

Bent, a 121-es teremben leültünk a helyünkre, miközben továbbra is egymás kezét szorongattuk.
Mr. Bix határozott léptekkel sétált be a terembe. Tapsolt egyet, majd nekilátott a mondandójának.

- A hétfői feladatról... Jövő hét hétfőre kérem mindegyik párostól az első 3 fejezetet, hogy kaphassak egy kis betekintést a leendő műveikbe. Ha élnek a lehetőséggel az óra további részét írással is tölthetik.

Coltonnal egymás felé fordultunk, de ahelyett, hogy bármi mást csináltunk volna csak egymást figyeltük és hallgattunk. Valahogyan nem voltam ihletett állapotban... nem tudom, hogy az ő mentsége mi. 5 perccel az óra vége előtt beszélni kezdett:

- Ma átjöhetnél- ajánlotta.

- Mi okból?

- A történet miatt. Lassan neki kéne kezdenünk...- húzta el a száját.

- Tudom- bólintottam beletörődően- Rendben, átmegyek hozzád.

Elmosolyodott.

- Mellesleg, - jutott eszembe- a vacsorán elegánsan kell kinézned.

- Sejtettem- kacsintott.

Amikor kicsöngettek mind egy emberként álltunk fel és siettünk ki a teremből. Mivel alapvetően Coltonnal másik osztályba járunk, csak ugyanazon az évfolyamon, a tanítási idő többi részében nem láttam. Picit, talán, lehetséges, hogy hiányzott is. Mikor minden órának vége lett, kilépdeltem az iskola elé, ahol Colton már várt.

- Gyere!- ragadta meg a csuklómat kedvesen, majd az autójához vezetett és kinyitotta nekem az ajtót. Ez az egész szinte már menetrendszerűen ment.

A rádió be volt kapcsolva, de alig hallhatóan szólt csak. Mi pedig nem beszélgettünk.
Be kell vallanom, hogy egy picit izgatott lettem. Végre láthatom az otthonát, esetleg találkozhatok a szüleivel...
Colton egy hatalmas, többemeletes, szinte csak üveg építmény feljáróján parkolt le, majd nagy vigyorral az arcán rám nézett:

- Megérkeztünk.

Kiszálltunk a kocsiból, én pedig egyből Coltont kezdtem követni, aki elindult a bejárati ajtó felé. Elővette a kulcsát, majd kinyitotta és illedelmes mozdulattal jelezte, hogy előre enged.
Szinte a szám is tátva maradt. Igaz az én otthonom sem semmi, de Coltoné...
A nappali hatalmas volt. A falai fehérek néhol pedig fa mintázatúak voltak. A padlót fehér szőnyeg borította.
A kanapé óriási volt. Mindegyik bútor vagy fehér színben pompázott vagy egyikben sem, ugyanis átlátszó volt.
Colton körbevezetett.
A ház többi része is hasonló hangulatot sugárzott magából. Iszonyú modern, de kissé rideg. Attól még nekem nagyon tetszett.
Az utolsó állomás Colton szobája volt.
A falak sötétkékek voltak. A szekrények és az ágy sötétbarna, a huzat pedig fehér. A "Colton-alvószínhelyből" nyílt egy fürdő is.
Sokáig nem szólaltam meg, csak járkáltam fel-alá és nézelődtem.

- Tetszik?- kérdezte.

- Igen- pillantottam rá, majd közelebb mentem hozzá- Megölelsz?- nyitottam szét a kezeimet.

Colton felnevetett.

- Hát persze- azzal karjaiba zárt.

- Talán, lehetséges, hogy érzek irántad valamit- vallottam be.

- Remélem, - simította meg a hajam- mert én szeretlek.

Újra. AZ a szó. Ma már harmadszor, mondjuk inkább kétszer. Ez alkalommal próbáltam nem "megijedni" tőle, ezért nem távolodtam el Coltontól.

- Honnan tudod?- kíváncsiskodtam.

- Nem tudom, érzem- felelte, majd megpuszilta a homlokom.

- Hogy?

- Egyszerű. Minden vágyam az, hogy folyamatosan öleljelek. Azt szeretném, hogy ha bármi gondod van hozzám gyere. Egyszerűen csak szükségem van rád, ahhoz, hogy boldog legyek. És bármit megtennék azért, hogy te is az légy. Folyamatosan rád gondolok, rólad álmodom... mert ha nem vagy itt, hiányzol. És ami a legfontosabb... Nem tudom elképzelni az életemet nélküled, de nem is szeretném- suttogta lassan.

Fogalmam sincs mi ütött belém, de könnyezni kezdtem, amit Colton a szipogásomból, illetve vizes pulcsijából vett észre. Kissé eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen.

- Mi a baj?- kérdezte aggódó hangsúllyal.

Éreztem. Minden, amit mondott... Éreztem. Én is szerettem őt, mégsem szóltam semmit, csak a meghatódottságra fogtam. Ki csinál ilyet? Gyáva vagyok.
Leültetett az ágyára és a vállamnál fogva magához ölelt. Úgy próbált nyugtatgatni. Elég hamar el is csendesedtem, de ennek ellenére órákig ültünk úgy, összebújva.
A meghitt pillanatokat George zavarta meg, aki egy SMS-ben írta le, hogy jó lenne ha 6-ra, vagy előbb haza érnénk.
Fél 5 volt, de Coltonnal úgy döntöttünk, hogy elindulunk, mivel egy órára lakunk egymástól.
Összeszedett egy inget, egy gatyát és egy cipőt.

- Majd nálad átöltözöm- világosított fel.

Már legalább fél órája utaztunk teljes csöndben. De ez nem ilyen, kínos hallgatás volt. Sokkal inkább nyugodt.
A gondolataimba mélyedve, nézelődtem ki az ablakon.

- Szeretem őt, de nem akarom szeretni- agyaltam- Miért? Miért nem? Ő az első ember, aki nem azért kedvelt meg, mert "muszáj" volt neki. De nem ismerem. Mármint, mindent tudok róla, de alig 2 hete találkoztunk. Fura ez az egész.

Mikor megérkeztünk George már a ház előtt állt és kinyitotta Coltonnak a kaput, hogy be tudjon állni az autóval.
Kiszálltunk a kocsiból, majd a hátsó ajtón keresztül bementünk a nappaliba.

- Sziasztok!- köszöntött minket George.

- Szia- intettem, Coltonnal pedig kezet ráztak.

- Szerintem öltözzenek át- ajánlotta- Ingrid bármelyik pillanatban megjöhet- magyarázta izgatottan.
Jó volt így látni George- ot. Olyan... szerelmes volt.

Colton kivette a cuccát a kocsiból, majd együtt felsiettünk a szobámba. Ő bement a fürdőbe, én pedig széttártam a szekrény ajtajait és azt próbáltam kitalálni, hogy mit vegyek fel.
Végül egy combközépig érő, vörös, pillangóujjú ruhát választottam.
Ekkor Colton kopogott, hogy kijöhet-e. Mivel kellett valaki, aki felhúzza a zipzárt, kinyitottam az ajtót.

- Segítesz?- kértem háttal állva neki.

- Persze- mögém lépett és vállamra tette a hajam.

Mikor elkészült, megpuszilta a nyakam. Kirázott a hideg.
Szembe fordultam vele és ekkor láttam... Nem volt rajta póló. Hirtelen melegebb lett és gyorsabban kezdett verni a szívem.

- Gyönyörű vagy- suttogta.

- Te meg...- a helyes szavakat kerestem, sikertelenül- félmeztelen.

Elvigyorodott és közelebb lépett. Éreztem a bőréből sugárzó forróságot.
Az a felsőtest! Azta! Élőben sokkal jobban néz ki.
Hozzáértem. Végig simítottam az ujjaim a kockáin, mire ő hatalmasat sóhajtott és megfogta a csuklóm.

- Ne folytasd! Kérlek!

Értetlen arccal néztem rá.

- Félek attól, hogy nem bírnék magammal- vallotta be.

Beletörődően bólintottam.

- Mellesleg, hol van az inged?- érdeklődtem.

- Itt felejtettem- mutatott az ágyamra, majd felemelte és belebújt.
Miután begombolta felém fordult.

- Mi az?- kérdeztem mosolyogva.

A kezében egy nyakkendőt szorongatott. Értettem a célzást. Elé léptem és mivel én sem tudtam, hogyan kell, csak szépen elrendezgettem a gallér alá.

- Ennyi- mondtam nevetve.

- Csak reménykedtem- azzal levette magáról a nyakkendőt és belegyűrte a sporttáskájába.

- Hé!- sértődöttséget tettettem, mire ő átölelt és pár pillanatra a levegőbe "repített".

Mikor újra a földön voltam, tudatosult bennem, hogy Coltonnal nagyon közel állunk egymáshoz, hasonlóan, mint a majdnem-csókunknál. Colton a derekamra tette a kezét és még jobban magához vont. Az ajkaink kis híján összeértek és ekkor rájöttem, hogy mindennél jobban vágyom arra, hogy megcsókoljon.
Enyhén elfordítottam a fejem, mire ő is ezt tette, csak a másik irányba. Behunytam a szemem.
Kész voltam. Kész voltam arra, hogy megcsókoljon, de úgy igazából.

Már majdnem megtörtént, de ekkor kopogtattak az ajtón.

- Ingrid megjött!- kiáltotta George boldogan.

Colton elengedett, de pár pillanatig még úgy álltunk. Csalódott voltam. Miért nem tudott Ingrid később érkezni, csak néhány perccel?!

Ingrid egy középkorú, mégis fiatalos nő volt. Egy térdig érő, barna, selyemhatású ruhát viselt, egy arany színű szandállal. A haját elegáns kontyba kötötte. Lényegében illett George-hoz.

- Bizonyára te vagy Rachel- mosolygott rám- George már rengeteget mesélt rólad.

- Remélem jókat- Ingriddel kezet ráztunk, furcsa volt- Örülök, hogy megismerhetem.

- Én is- azzal Colton felé fordult- Te meg bizonyára Rachel a barátja vagy...

- Igen- válaszoltam Colton helyett- Barátok vagyunk!

- Csak barátok!- a vállamnál fogva magához húzott, mire felnevettem.

Ekkor George belépett a helyiségbe kezében egy tálcával, melyen volt négy pezsgős pohár. Az egyiket átnyújtotta Ingridnek, kettőt pedig nekünk.

- Gyerekpezsgő, - világosított fel minket- mármint a önöké- tette hozzá.

Jó hangulat uralkodott. Miután koccintottunk és megittuk az italokat, leültünk az asztalhoz. Én persze Colton mellé kerültem.
George elénk helyezte a zellerkrémlevestől csordulásig megtelt tányérokat, ledobta magáról a kötényét, majd csatlakozott hozzánk.
Hasonlóan volt felöltözve, mint Colton, viszont George viselt zakót is. Egy fekete nadrág, szinten fekete cipő, fehér inggel. Klasszikus.

- Ehhez hozzá tudnák szokni- suttogta Colton, olyan halkan, hogy csak én halljam.

- Mihez?

- Veled vagyok egész nap, jutalmul pedig finom vacsorát is kapok, gyerekpezsgővel. Gyerekpezsgővel!- ismételte magát, csakhogy hatásosabb legyen.

- Én is elbírnám viselni- pillantottam rá.

- Szeretlek- motyogta.

Félrenyeltem a levest és nem túl halkan köhögni kezdtem. Egyszerre mindenki rám figyelt. George a csaphoz sietett, Ingrid azt kérdezgette, hogy jól vagyok-e, Colton pedig csak a hátamat simogatta.
Pár pillanat múlva már minden rendben volt, ugyanis felhörpintettem egy pohár vizet és el is múlt az irritáló érzés a torkomból.
Miután mindenki megbizonyosodott arról, hogy nem fulladtam meg és rendben vagyok, folytattuk a vacsorát.
A főétel George féle házi pizza volt. A kedvencem. Miután benyomtam vagy 3 szeletet megteltem. Egyszerűen nem bírtam többet enni. Hátra dőltem a székemben és a többieket figyeltem, főleg Coltont.
Mikor mindenki végzett, George felállt, hogy szervírozhassa a desszertet, ami epres-tejszínes krém volt.
Mindannyian egy kis, csésze- szerű valamiben kaptuk az adagunkat. Az avatatlan szemnek elsőre kevésnek tűnhet, de nagyon telít, szóval senki sem repetázott.
Az étkezés befejeztével felajánlottam George-nak, hogy elmosogatok, aki kissé vonakodva, de belegyezett. Természetesen Colton is segíteni szeretett volna, így ketten csináltuk.

- Baj van?- kérdezte aggódva.

- Már megint kimondtad...- a hangom kissé csalódottan csengett.

- Mert így érzem- magyarázta.

Megráztam a fejem.

- Azt hittem már szabad- emelte fel a mosogatószeres kezét védekezően- Hiszen te is kimondtad.

Egy pillanatra megállt bennem az ütő. Akkor ezek szerint hallotta.
Nem szóltam semmit, csak törölgettem a vizes tányérokat.

- Félek- vallottam be végül.

- Mitől?- nézett rám kedvesen.

- Hogy egy nap jön valaki, aki jobb, szebb, okosabb... És te összetörsz- motyogtam.

- Dehát...- mögém lépett és hátulról megölelt- Hiszen... Szeretlek.

- Egyenlőre- vágtam rá.

- Rachel...- maga felé fordított- Hogy tudom bebizonyítani?

- Sehogy- válaszoltam.

Colton hosszasan a plafont vizslatta, majd hirtelen a nappali irányába kezdett lépkedni és egyszerűen kisétált az ajtón. A szívem kihagyott pár ütemet. A levegőm elállt.
Elment, de hova és miért?
George és Ingrid engem bámultak, rájuk mosolyogtam, afféle minden rendben arc kíséretében.
Elnézést kértem mindkettejüktől és felrohantam a szobámba.

- Colton elment- ismételtem magamban.

Éreztem, ahogy könnybe lábad a szemem. Nem szabadna sírnom, hiszen nem szeretem, de akkor miért fáj ennyire.
Szeretem.
Egy barom vagyok! Miért zavar ha ő ezt ki is mondja? És én miért nem teszem meg rendesen? Mert egy barom vagyok.
Lezuhantam az ágyamra, felhúztam a lábam és csak sírtam. Sokáig, azt hiszem.
Mígnem kopogtak.

- Jól vagyok George!- kiáltottam ki- Nyugodtan menj vissza Ingridhez!

De az ajtó, mégis kinyílt.

- Colton?- álltam fel, majd megtöröltem az arcom.

Mosolygott, egészen addig, míg meg nem látta, hogy én sírtam.

- Mi a baj?- sietett oda mellém és megölelt.

- Te!- eltávolodtam tőle.

- Miért?

- Elmentél- jelentettem ki.

- Igen, de csak azért, hogy... Ezért...- kivett a zsebéből egy apró dobozkát és kinyitotta azt. Egy egyszerű, mégis csodaszép gyűrű volt benne- Ez egy ígéret-gyűrű. Ezzel megígérem neked, hogy mindig szeretni foglak. És csak téged.

Megkönnyebbültem, de örülni így sem tudtam.

- Tessék- felhúzta az ékszert az ujjamra.

- Utállak- mondtam nevetve- Úgy megijesztettél.

- Sajnálom- azzal magához vont.

Hosszú órákon át csak ölelkeztünk.
Mérges voltam rá, igaz nem nagyon, de egy kicsit. Attól még szeretem.