Mint minden tinédzser én is ki akartam használni, hogy csak az enyém volt a ház. Először is, benyomtam a tévét és választottam valami fasza kis zene csatornát. Táncoltam, énekeltem a számokra. A sok ugrálás után, ami teljesen lefárasztott úgy döntöttem iszok egyet. Charlienak volt egy titkos szekrénye a konyhában. Na, jó talán nem volt olyan titkos figyelembe véve, hogy minden ott lakó tudott róla... A lényeg a lényeg! Választottam magambak valami jópofa üvegű kis piát és jól meghúztam.

– Bleh – majdnem kiköptem, mikor megéreztem ízét. – Te jó ég de szar! – Gyorsan vissza is tettem a helyére.

Úgy döntöttem inkább eszek valamit. Kinyitottam a nasis szekrényt, ami teljesen üres volt.

– Ez most komoly? – panaszkodtam volna az orrom alatt, mikor valami kattant.

Körbenéztem. Sehol semmi. Az ember tényleg paranoiás lesz, ha egyedül van a házban!

– I'm so lonely broken angel~! – énekeltem a dalt, mire mintha ismét hallottam volna valami hangot kintről.

Gyorsan kinyomtam a tévét, majd hallgattam. Ekkor nem a fülem, hanem a szemem kapott el valamit a sarkából. Az ablak előtt elment valami, valami fekete.

Kihúztam magam, majd a bejárati ajtóhoz sétáltam. Ekkor megéreztem. Sok fűben taposó láb, rideg, gyilkos tekintetek. A szívem hevesen kezdett el verni, szinte a fülemben kalapált. Nyeltem egy nagyot, majd mint a terminátor kirántottan az ajtót zárt mivoltából.

Számtalan vörös szempárral találtam szemben magam. Aki rögtön kitűnt köztük az egy ismerős arc volt.

Viktória.

A nő egyből kinyitotta a száját.
– Ő az! – mutatott rám ujjával, amit akkor szívesen eltörtem volna. – Ő a varázsló!

Vele ellentétben a többi vámpír viselete eléggé visszamaradott volt. Úgy néztek ki fekete köpenyeikben, mint valami retardált szekta tagjai.

A csoport központi helyén egy alacsony kis egér fejű férfi állt, aki ekkor elmosolyodott.
– A varázsló... – lépett közelebb.

– Személyesen! – mondtam szemtelenül.

– Ne ijedj meg, gyermek – folytatta a furcsa csávó.

– Oh...! – vigyorodtam el. – Hogy ne ijedjek meg egy csapat fekete ruhás vámpírtól, akik körbevették a házamat?

– Mi vagyunk a Volturi – mutatta be magukat egy idősebb kinézetű vámpír. – Az úr előtted Aro, én pedig Marcus vagyok.

Legyintettem.
– Teljesen mindegy! Mit akartok tőlem?

Aro beszélt.
– Velünk jössz.

– És, ha nem akarok? – húztam fel a szemöldököm.

Ekkor egy szőke, széparcú lány lépett ki a csapatból.
– Kín – mondta.

– Ennek csinálnia kellene valamit? – kérdeztem, ahogyan megemeltem a kezem. – Megmutatom, hogy hogyan kell.

Ekkor a lánnyal együtt két másik vámpír is szélsebesen mellém került, majd lefogták a kezemet. Persze, nem voltam bolond. Tudtam, hogy ennyi vámpírral nem tudnék elbánni. Nem is nekik szántam az elektromosságot a kezemből.

Hanem az égnek.

Mielőtt teljesen el tudtak volna tehetetleniteni kezemmel az égnek céloztam. A legnagyobb, legszínesebb és leghangosabb villámot küldtem fel rá, amit csak tudtam.

Ez egy üzenet volt. Carlislenak, Emmettnek, Bellának, annak aki csak látta. Egy üzenet, hogy baj van.

A Volturi gyors volt. Lefogták a kezeimet, majd egyből leütöttek, amitől fekete lett számomra a világ.

Egy hatalmas, viktoriánus stílusú szobában ébredtem egy puha ágyban.

Valaki rögtön odalépett hozzám.
– Ezt vedd fel – dobott nekem egy fekete ruhát köpennyel az ismerős, szép lány.

– Mi a franc? – dörzsöltem meg a búgó, fájó fejemet.

– Igyekezz! – siettetett.

– Te ki is vagy?

Pár pillanatig hallgatott, majd végre bemutatkozott.
– Jane.

– Szóval, Jane – kezdtem a faggatást – mit akartok tőlem?

– Vedd fel és kövess, akkor megtudod.

Beadtam a derekam.
– Rendben van – sóhajtottam, majd felkeltem az ágyból.

Magamra húztam a fekete köpenyt, majd követtem Janet ki a szobából. Egy elegáns folyosón vezetett végig. Elmentünk pár vörös szemű vámpír mellett. Nem mondtak és mi sem mondtunk semmit senkinek.

Jane megállt egy nagy ajtó előtt, majd felém fordult.
– Itt vagyunk.

– Nyissad akkor – mondtam.

Szúrós szemmel nézett erre rám, majd biccentett a két őrt álló vámpírnak, hogy nyissák ki az ajtót. Azok úgy is tettek.

Beléptem a terembe és akkor még nem tudtam, hogy Cullenékon kívül mások is megkapták az üzenetem és úton voltak felém.