Carlislenak megcsörrent a telefonja.

– Igen? – tette a füléhez. Én csak hallgattam. – Most...? Az őrs... Igen, értem... Máris ott vagyok... – Letette.

Megdöntöttem a fejem.
– Fontos?

– Igen, a rendőrőrsre kell mennem – állt fel.

– Akkor én is megyek! – pattantam ki az ülésből szintén.

Furcsán nézett rám.
– Így?

– Hogy? – kérdeztem vissza, majd leesett, mikor lenéztem magamra. Tiszta kosz és vér voltam. – Oh...

– Várj itt. Hozzok neked ruhát.

– Köszönöm! – csaptam össze vidáman a kezeimet, mint egy izgatott kisgyerek.

Nem tartott soká már vissza is tért pár ruhadarabbal a kezében. Meg sem vártam, hogy letegye. Bújtam is ki a pólómból.

– Talán jobb lenne – nézett rám –, ha le is zuhanyoznál.

– Igaz... – Megragadtam a kezeiből a ruhákat. – Merre van a fürdő?

– Erre – elindult egy irányba.

Követtem. Nem vettem vissza a pólómat. Úgy voltam vele, hogy minek?

Bevezetett egy nagy, fényes fürdőszobába, ami nagyon tiszta volt. Vajon használták egyáltalán?

Felém fordult.
– Kérlek siess. A nappaliban megvárlak.

Már indult volna ki, mikor megragadtam a kezét.
– Várj! – pánikoltam. – Egyedül hagysz?

– Itt leszek pár lépésre. Hallani fogom, ha baj van.

– Nem lehetne, hogy itt maradsz? – kértem. – Nem vagyok szégyenlős, szóval... légyszi?

Sóhajtott egyet. Olyan volt, mintha hirtelen nem tudta volna mit válaszoljon.
– Ha megvárlak az ajtó előtt?

– Kint vagy bent?

– Kint.

– Nem! – vágtam rá. – Maradj bent! Hamar kész leszek, ígérem!

– Jó – egyezett bele nagy nehezen. – Igyekezz.

Elfodult tőlem és megállt háttal nekem. Megvontam a vállaimat. Nekem így is jó volt.

Gyorsan lekaptam magamról a maradék ruháimat, majd megnyitottam a zuhanyt. Megvártam, hogy meleg legyen és beálltam alá.

– De jó! – mondtam halkan, ahogy éreztem, hogy az átfázott testemet felmelegíti a víz. – Carlisle! – szóltam a férfinek, de az nem nézett hátra.

– Igen?

– Hol van tusfürdő?

A férfi halgatott. Elnézett gyorsan jobbra, majd balra. Volt a szobában egy tükrös szekrény. Odalépett hozzá, majd kivette belőle a szappant.

– Itt van. – Odanyújtotta nekem. Még mindig el volt fordulva.

– Nem érem el! – hazudtam.

Közelebb jött.
– Tessék.

Valamiért szórakozni akartam vele. Magam se tudnám megmagyarázni az okát.
– Ehh... még mindig nem! – Az orrom alatt mosolyogtam.

Még közelebb jött pár centit.
– Mostmár el kell érned.

– Igen, mostmár jó. – kivettem a kezéből. Lassan távolodni kezdett, hogy visszaálljon az eredeti helyére. Ekkor valahogy elvesztettem az egyensúlyomat és kicsúszott a lábam alól a talaj. Arra lettem figyelmes, hogy nem jön az eséssel járó fájdalom, ehelyett két erős kar fog.

Felnéztem a tulajdonosára, aki komoly arccal nézett vissza rám.
– Sietnünk kell, de nem ennyire – mondta.

Visszaálltam rendesen a talpamra.
– Öhm.. igen... – Talán egy parányit zavarba jöttem.

Carlisle nem mondott semmi többet. Visszaállt nekem háttal.

Gyorsan befejeztem a dolgomat, majd kiszálltam a meleg zuhany alól. Sebtében megtörölköztem, felöltöztem a kapott ruhákba, amik kicsit nagyok voltak, belőttem a séromat és készen is voltam.

– Mehetünk! – jelentettem ki.

Hátra nézett egy pillantást rám, majd vissza előre és megindult.
– Akkor menjünk.

Ismét követtem. Kimentünk a házból, majd beszáltunk a menő autójába. Ez sokkal, de sokkal jobb volt, mint Bella tragancsa.

Az anyósülésen ülve néztem, ahogy vezetett. Gyorsan hajtott. Amikor váltott megfeszültek karizmai. Jól nézett ki.

Már sötét volt, mikor a rendőrőrsre értünk. Égtek a fények és a szirénák. Kiszálltunk az autóból. Carlisle rögtön odament pár emberhez beszélni.

Ekkor megláttam, hogy Edward autója is lehúzódik az útról hozzánk.

– Bella! – siettem oda a kocsihoz.

– Szia, Blaze – köszönt, miközben kiszállt. – Te meg hol voltál?

– Carlisle eldobott.

Edward is odalépett hozzánk.
– Carlisle? – kérdezte.

– Igen – mondtam. Azt hiszem ez egy kicsit furcsa volt neki, azért kérdezett vissza rá.

– Mi történt? Te tudod? – érdeklődött a testvérem.

– Nem, mi is csak most értünk ide.

Később kiderült, hogy "állat" támadás történt. Na persze! Ki hiszi ezt el? Biztos voltam benne, hogy Viktória csapata volt a hunyó. Ez később be is igazolódott.

Eltelt egy kis idő. Már bent várakoztam a folyosón, mikor Carlisle odalépett hozzám.
– Edward hazavisz titeket.

– Mi? Miért ő?

– Nekem még itt kell maradnom egy ideig.

– Megvárom.

– Blaze – szólt –, neked a mai után ki kell pihenned magad.

– Jól vagyok!

A vállamra tette a kezét.
– Menj haza.

Valaki szólt a távolból.
– Akkor jössz? – Bella volt az. Ő és Edward engem vártak.

– Menj – mondta Carlisle.

– Ahj! Jól van! – törődtem bele a dologba. – De hamar találkozunk majd, ugye?

– Azonnal, ha baj van.

– Rendben. – Otthagytam és kimentem Belláékkal, hogy Edward hazavigyen minket.