- HOLLY ALEXANDRA DEVINE, ATTÓL MÉG, HOGY ÚJDONSÜLT MENYASZONY LETTÉL MÉG MINDIG TE VAGY AZ EGYETLEN LÉÁNY A HÁZNÁL, ÍGY NEKED IS KELL KAJÁT CSINÁLNOD NEKÜNK! – üvöltött, kivételesen a bátyám. Nyüszögve keltem fel az ágyamból és csalódottan vettem tudomásul, Niall már nem volt mellettem, rég felkelt, és egy nagy bőrönd feküdt a szoba közepén. Összeráncolt szemöldökkel futtattam végig tekintetemet a kofferen, és a sok ruhán, ami benne volt, és csak azon járt a fejem, hogy Niall nem mondott semmi olyat, hogy elutazunk. – Holly kelj már fel! – kiabált újra én meg idegesen mentem le a lépcsőn. Menet közben hallottam, hogy Niall szidja Josh-t hogy miért keltett fel engem, hiszen ágyba akarta hozni nekem a reggelit.

- Niall, ezt gyorsan megcsinálom, aztán gyorsan felmegyek, és hozhatod! –kacsintottam, de csak megrázta a fejét. Mosolyogva lerakta elém, én pedig egy puszit nyomva ajkaira, fogadtam el, és csináltam tovább az egyszerű reggelit, ami tükörtojásból állt.

A fiúk szokatlanul csendben voltak, biztos voltam benne, hogy titkolnak valamit, de nem szóltam. Nekem is volt egy olyan dolgom, amit jó lett volna, ha legalább Josh-sal és Niall-lel megosztom, de nem volt merszem. Már lassan nyár van, és már csak alig pár hónap választ el attól, hogy az egyetemre mehessek. A halasztott évem lassan letelik, és szeptembertől újra tanulnom kell, és alig lesz időm a srácokra, főleg az újdonsült vőlegényemre, akit tudom, ez nagyon meg fog viselni. Feltálaltam a reggelit a srácoknak és élvezettel ettem a nekem készítettet, ami a kedvencemből, pirítós kenyérből, palacsintából és mindenféle zöldségből állt. Jóllakottan álltam fel az asztaltól és mentem vissza a szobánkba, de megakadt a tekintetem még több bőröndön, amik immár készen sorakoztak a bejárati ajtónál.

- Elmentek? – kérdeztem szomorúan, és még jobban elkapott ez az érzés, mikor mindnyájan rábólintottak. – Turné, vagy koncert? – kíváncsi voltam, hogy mennyi ideig nem látom őket, és hogy mennyi időre utazzak le a szüleimhez, hogy ne legyek egyedül, ebben a nagy házban. Nem válaszoltak, ezért gondoltam az első lesz a helyes megfejtés. Csalódottan bólintottam, és már írtam is egy SMS-t a szüleimnek, hamarosan hazautazom hozzájuk a nyár végéig.

A kanapén ülve vártam, leérkezzen Ő, és kérdőre vonhattam volna, miért nem szólt, de már rájöttem tudnom kellett volna, hiszen valószínűleg mindenki erről beszél a neten, és ilyenkor átkozom magam, hogy az utóbbi időben nem mentem fel semmilyen közösségi oldalra.

Hirtelen csipogott egyet a mobilom és azonnal megnéztem, ki írt. Anyu válaszolt, hogy mehetek, nagyon örülne nekem, de valószínűleg úgy sem lesznek sokat otthon. Aztán kaptam még egy üzenetet, de ezt már az egy szinttel feljebb lévő sráctól, aki azt kérdezte, felmegyek-e. Nemmel válaszoltam. Lábdobogásokat hallottam, majd társult mellém egy ismerős illatú és kinézetű szöszi srác.

- Holly, remélem, tudod, hogy majd minden nap beszélünk, mindennap felhívlak majd, rendben? Ne szomorkodj, nem szeretem, ha lefelé konyul a szád.

- A kedvenc pólóm? – felnevetett.

- Benne hagytam a szekrényben. Aludhatsz benne, megengedem. Direkt befújtam a parfümömmel, hogy emlékeztessen magamra. Cserébe én is elvette tőled az én kedvenc pólóm. – összeráncolt szemöldökkel néztem rá. - Tudod, az a piros. – emlékeztetett.

- Hé, az a kedvenc felsőm! – háborodtam fel, ő meg csak nevetett.

- Amit itthon hagyok neked, az meg az enyém. Kvittek vagyunk, nem? – mosolygott rám, én meg vissza rá, és egyből jobbkedvem lett. Hiába utaznak el, mi együtt maraduk, és senki sem fog tudni minket szétválasztani, még néhány kacsának bizonyuló pletyka sem.

- Vigyázz magadra jó? – kértem tőle könnyes szemekkel, ő pedig egy bólintással jutalmazott, és egy lágy puszit lehelt ajkaimra. – Majd hívj minden este, rendben? – megölelt és nem engedett el egy jó darabig.

- Ha bármilyen srác, rád mer mozdulni, csak mutasd meg nekik a gyűrűdet, és azonnal szólj nekem, én pedig szólok a biztonságiaknak, jobban figyeljenek rád. Te az enyém vagy, csak az enyém! – jelentőségteljesen nézett a szemembe, amiből arra következtettem nem bízik meg bennem.

- Nem bízol meg bennem, Niall? Szerinted megcsalnálak?- elengedtem őt, és hátraléptem egy lépést. – Hogy juthat ilyen az eszedbe? A mennyasszonyod vagyok, nem? – keltem ki magamból, ő pedig csak magához rántott és egy puszi követte ezt a cselekedetét, ami azonnal megnyugtatott. – Szeretlek, tudod?

- Tudom, én is szeretlek!

A Niall-lel közös szobánkban gitároztam, amikor Ő berontott és kivette a kezemből a gitárt.

- Mondtam, hogy nem nyúlhatsz hozzá a hangszereimhez. Tudod, hogy bármit használhatsz, de ezeket nem. Ha annyira szeretnél gitározgatni, veszek neked egyet, oké? – kérdezte már lágyabban, de még mindig megcsillant a düh a szemében. Nem tudom, mi ütött belé, az utóbbi időben, mindenért veszekszik velem. Nem szoktam gitározgatni, csak nagyon néha, és nem hiszem el, hogy nem érhetek hozzá a gitárjához. Mit tudnék vele csinálni? Eltöröm? – bólintottam kelletlenül, mint ahogy mostanában ez szokás szokott lenni. Ő kiabál velem, én meg csak bólogatok. – Tudod, hogy szeretlek, ugye?- továbbra is bólintottam. Kiment a szobából, becsukva maga után az ajtót, én meg sírógörccsel küszködve ültem tovább az ágyon, és nem mertem semmit sem csinálni, de jobbnak láttam, hogyha lemegyek. Kár volt! A megérzéseim, nem tudom, mit akartak mondani, de szerintem azt, hogy én egy átverés része voltam. Niall a volt legjobb barátnőmmel feküdt a kanapén, és csókolgatta.

- Annyira szeretlek! – nyögte bele a csókba, én pedig ledermedtem. – Nem is értem, miért nem jöttem rá előbb, hogy te vagy nekem az igazi! – ebben a pillanatban vettem le magamról az eljegyzési gyűrűt, és odadobtam neki. Levettem magamról minden ékszert, amit tőle kaptam, ledobtam a földre, és mit sem törődve a holmijaimmal kimentem az ajtón... Két nappal az esküvő előtt...

Riadtan keltem fel, folyt rólam a víz. Azonnal a telefonomért nyúltam és tárcsáztam Niall számát. Nem érdekelt az időeltolódás, az sem, hogy náluk még csak hajnal van, tudom, hogy felvenné. Már ötöt csöngött, mikor végre beleszólt egy álmos, de egyben zaklatott hang.

- Holly?- szólt bele. – Olyan szörnyű álmom volt! Sarah-val csallak meg, és az esküvőnk előtt. Te elmész, visszaadsz nekem mindnet, a gyűrűt nekem dobod. – már majdnem sírt, de én csak elképedve hallgattam. Ugyanazt álmodtuk!

- Niall? Én is ezt álmodtam. – zavarodottan felnevetett.

- Látod? Még így is hogy messze vagyunk egymástól, még így is összeköt minket valami. Ez a szörnyű álom, ami ígérem nem fog bekövetkezni. Szeretlek, Kicsim! De ha nem baj, leteszem, nagyon fáradt vagyok! Jó éjt drága menyasszonyom!

- Jó éjt vőlegényem!