Katsuki jó ideig csak ezt az egy szót bírta ismételgetni. Végül negyed óra múlva szép lassan csillapodni kezdett a zokogása, s halk szipogássá halkult. Az anyja végig átölelte, és a hátát simogatta.

– Katsuki... most már tudsz beszélni? – kérdezte óvatosan.

Ő remegve bólogatott.

– Rendben. Akkor elmagyaráznád nekem, hogy mi a fene van veled? Ezek a papírok azt mondják, hogy...

– Terhes vagyok.

– Pontosan. De hát ez nem lehet... hiszen fiú vagy. Tudtommal fasz van a lábad között, de ha tíz év alatt így elfelejtettem, légyszíves világosíts fel.

Katsuki letörölte a könnyeit, és a földön heverő táskájában zsebkendő után kezdett matatni.

– Bírom, hogy mindent poénra veszel.

– Másként megőrülnék. De mondd, hogy te is csak viccelsz.

– Durva poén lenne – morogta, és trombitálva kifújta az orrát, majd az anyja elé csúsztatta az ultrahang fotóját.

– Azt a kurva – jelentette ki egyszerűen Mitsuki, és felvette a képet. – Te tényleg nem kamuzol, fiam.

– Ha akarod, következőre elkísérhetsz majd a nőgyógyászhoz. Amúgy is minden szarhoz kell majd az aláírásod.

– Várj! Te nem is gondolkodtál azon, hogy... tudod.

– Elvetessem? – sziszegte Katsuki olyan mértéktelen dühvel, amitől az anyja feljebb húzta a térdeit a padlón ülve. – Nincs az a dolog, ami rá tud venni.

Mitsuki nagyot sóhajtott.

– Katsuki... én is így gondolkodtam, mikor teherbe estem veled, csak a különbség annyi, hogy én huszonkettő voltam, nem pedig tizenhat!

– Nem fogok abortuszra menni!

– Hát baszd meg, akkor mit csinálsz?! Otthagyod az iskolát, hogy felnevelj egy gyereket, akit még mindig nem tudom elképzelni, hogy fogsz megszülni?!

– Jól összefoglaltad!

Az anyja megrázta a fejét, és föltápászkodott. Ujját végighúzta az asztalra égett hamun.

– Ez volt az a papír?

– Az.

– A többi beutaló... gyermekorvos... terhesgondozó... vizsgálatok. Csodálom, hogy szülőszobai szórólapokat nem hoztál haza.

– Hamarosan olyanok is lesznek.

Mitsuki hitetlenkedve a tenyerébe temette arcát.

– Én ezt nem bírom elhinni... – motyogta. – A kisfiam terhes. A kibaszott kisfiam. Mikor attól féltem, hogy te lányok szívét fogod összetörni... tényleg, Katsu. Ennek valahogy meg kellett fogannia. Jól sejtem, hogy Eijiro az apa?

– DNS tesztet még nem végeztem – húzta fel az orrát Katsuki. – De igen, minden bizonnyal ő lesz az.

– És arról fogalmad sincs, hogyan növesztettél méhet, meg egy szülőcsatornát a seggedbe?

– Mi van?

– Tippeltem. Azt mondtad, pinád még nincs...

– Anya!

– Jól van na! Sehol máshol nem tudod kitolni, csak hátul!

– Majd a vizsgálatok után kiderül!

– Tuti, hogy veszélyeztetett terhes leszel.

– Az meg mi?

Mitsuki erre felnevetett.

– Az, hogy mehetsz táppénzre! – kacagott, de hirtelen hangnemet váltott. Sokkal komolyabban folytatta.

– Mivel az eseted egyedi, azonnal el fognak tiltani minden létező mozgástól, megterhelő tevékenységtől. Minden rohadt héten mehetsz majd vizsgálatokra, és a kitudja hányadik hónaptól szigorú ágynyugalomra is ítélhetnek, ha úgy határoznak. Azt bedugnak a kórházba egy jó időre, amíg szülni nem fogsz.

– Lelkesítő.

– Te akarod megtartani.

– Meg is tartom.

Az anyja fejcsóválva egy kupacba rendezte a papírokat, és egyesével újra átfutotta őket.

– Ahova időpont kell, oda kérek. Holnap pedig megyünk védőnőhöz.

Katsuki meglepve pillantott rá. Az anyja tényleg segíteni fog neki?

– Oké.

– Ha bármire szükséged van, szólj azonnal, és ha még egyszer meglátlak ugrabugrálni, agyonverlek. Innentől kezdve nem edzel semmilyen formában, nem futsz és ugrálsz, nem emelgetsz nehéz dolgokat, hacsak az orvos vagy a nővér mást nem mond. Világos voltam?

– Igen.

– Pompás! – csapta össze a kezét Mitsuki, és a hóna alá csapta a papírokat. – Ha apád hazajön, el kell neki is mondanunk, addig pedig kitakarítom a szobádat. Ebédre mit kérsz? Főztem tésztát meg van csirke.

– Csípős nélkül?

– Csípős nélkül lesz akkor.

– Valami édes van itthon?

– Szerezni fogok. Gyorskaját nem kapsz, a bolti szarokról is lemondhatsz. Ha akarsz, egyél mézet, és ízesítsd erősebben a teád. Még ma utánanézek, mit lehetne tenni az ízlésváltozásoddal, aztán holnap minden mást megtudunk.

Katsuki meglepve nézett az anyjára.

– Mi az? – fordult felé a nő. – Furán bámulsz.

– Te vagy fura! Miért lettél hirtelen ilyen gondoskodó és... izé. Figyelmes.

– Azért, rohadj meg, mert ha nem tűnt volna fel, egy gyerek van benned, ami sajnos azt kell mondjam, neked is, és neki is rosszat tesz. Fiatal vagy, tetejébe fiú. A képességek világában néha születnek ilyenek, akik ki tudnak hordani egy gyereket a férfi létük ellenére, de te nem ez az eset vagy. Itt nem tudjuk miért, és hogyan került oda az a magzat, de ott van. Szóval az egész helyzeted bizonytalan. Én pedig nem akarom, hogy bármi történjen veled vagy a leendő unokámmal... Tényleg, baszki. Nagymama leszek!

Hitetlenül rávigyorgott Katsukira.

– Kicsit korábban, mint hittem, de akkor is. Lesz egy unokám! Egek... ezt fel kell dolgoznom. Innom kell egy kis vizet...

Azzal kitámolygott a szobából.

*

Katsuki estére azt hitte, nem is otthon van. Az anyja minden lépését figyelte, amikor nem épp a padlót súrolta, vagy kismamafórumokat böngészett. A legváratlanabb percekben is kérdésekkel és tanácsokkal bombázta Katsukit, aki lassan azt se tudta, melyik fülén folyik ki az a rengeteg információ, amit az anyja az internetről vadászott le pár órán belül. Az egész ház ragyogott, és bűzlött a citromos tisztítószertől.

– Tudod, a túlzott tisztaság is ártalmas ám a szervezetnek – jegyezte meg Katsuki.

– Kussolsz, ez nagytakarítás volt. Innentől kisebbeket fogok tartani, de legalább minden komolyabb baktériumot kiöltem a közeledből.

Katsuki egyre inkább úgy érezte, nagyon rossz helyen jár. Az anyja sosem törődött vele ilyen mániákusan, és meglepte, hogy van egy ilyen oldala is. Valahol mélyen nagyon jól esett neki az, hogy foglalkozik vele – csak ne ilyen furán tenné ezt. Kissé riasztó volt.

Mitsuki kivárta a vacsora végét, hogy férjének is felhozza a tényállást.

Mikor végre Masaru utolsóként letette a villáját, feszülten kihúzta magát.

– Á, ez igazán finom volt – paskolta meg a hasát Masaru. – Köszönöm a vacsorát, ma igazán kitettél magadért...

– Drágám – vágott a szavába Mitsuki. – Katsukival ma történt egy dolog, amit mindkettőnkkel szeretne megosztani. Velem már nagyjából átbeszélte, és most neked is szeretné elmondani.

– Nahát, és mi lenne az? – mosolygott Katsukira az apja.

Katsuki nyelt egyet, majd –,hogy túl legyen a nehezén –, gyorsan kibökte:

– Terhes vagyok.

Az apja továbbra is mosolygott, viszont még a pislogást is abbahagyta.

– Hogy micsoda? – kérdezte, miután magához tért valamennyire a meghökkenésből.

– Terhes vagyok – ismételte Katsuki. – Állapotos. Várandós. Gyerekem lesz.

Masaru segélykérően a felesége felé pillantott, mire Mitsuki is megerősítette.

– Igen, egy kisbabáról beszél, ami benne növekszik. Nagypapa leszel. Tudom, hogy szokatlan, hiszen fiú, de volt nőgyógyásznál, és ultrahang képünk is van róla.

Masaru ismét Katsukira nézett. Úgy tűnt, teljesen megnémult. Levette a szemüvegét, és lassan megdörzsölte az orrnyergét. Keze fölött végig a fiát bámulta. Katsuki várakozva nézett rá. Arra számított, hogy az apja kiakad, esetleg kiabálni fog, talán nevetőrohamot kap, vagy nem hiszi el. Ehelyett...

– Ki volt az? – kérdezte olyan vészjósló és mély hangon, amit eddig talán Mitsuki sem hallott tőle, mert az ő álla is leesett a reakcióra.

– Öhm...

– Ki volt az? – ismételte Bakugo Masaru, és a nyakán láthatóan kidagadtak az erek az idegtől.

– Egyértelműen Eijiro. Tudod, az a kedves srác, aki már volt nálunk. Aki jár Katsuval.

– Remek, holnap jövök – állt fel Masaru, és az előszoba felé indult volna, ha Katsuki és Mitsuki nem kapják el egy-egy karját.

– Apa, ne!

– Masaru, állj le!

– Álljak le? – a családfő száját hitetlen, ideges kacaj hagyta el. – Álljak le, mikor tudom, hogy hol van a kölyök? Felcsinálta a fiunkat!

– Neked komolyan az a legnagyobb problémád, hogy ki volt az?! – csattant fel Katsuki.

– Vállalja érte a felelősséget!

– Vállalni fogja! Ő egyáltalán nem olyan fajta, aki... aki meglépne, vagy ilyesmi!

Legalábbis nagyon remélte.

Masaru végre ismét ránézett.

– Egészen biztos vagy benne?

– Igen! Száz százalékig!

A férfi erre abbahagyta a szabadulási kísérletet, és legyőzötten összegörnyedt. Mitsuki és Katsuki elengedték.

– Katsuki... – fogta meg a fia vállait. – Mikor tudtad meg?

– Szarul voltam már egy ideje, és ezért rákerestem a bajaimra. Ekkor kaptam meg azt a lehetőséget, hogy terhes vagyok. Karácsony után vettem tesztet is, ami pozitív lett, így ma reggel elmentem nőgyógyászhoz, aki kijelentette, hogy igen, tényleg... tényleg van bennem egy kis élet. Kaptam egy csomó beutalót, meg minden. Az abortuszklinikára szóló papírt meg elégettem...

– Értem – bólintott az apja. – Ezek szerint nagypapa leszek.

Az arcán egy boldog mosoly terült szét.

– Kicsit korai ugyan, de hát, ha így hozta a sors...

– Anya is ugyanezt mondta – morgott Katsuki. – Te nem is stresszelsz rajta?

– Minek? – tárta szét a kezét Masaru. – Megmásítani ezt már nem tudjuk. Kirishimát mindenképp értesítenünk kell, és meg kell beszélned vele, hogy a párkapcsolatotokkal mit tudtok majd így kezdeni. A legfontosabb most az, hogy ezen túl legyetek, te pedig minden orvosi ellátást megkapj. Ó, és ne terheld túl magad.

– Anya is ezt mondta!

– Mert igazunk is van! – vágta rá egyszerre mindkét leendő nagyszülő.

*

Katsuki aznap nyugodtabb lélekkel ment aludni, habár a szíve még mindig kalapált. A szülei elfogadták. Minden segítséget és támogatást meg fog tőlük kapni, még ha Eijiro el is hagyja őt amiatt, hogy teherbe esett.

Az ajkába harapott, de még így is kicsordultak a könnyei. Nem akarta elveszíteni Eit. Mindennél jobban szerette, élni sem volt képes nélküle. A téli szünet alatt viszont kénytelen volt beszélni vele. Muszáj. Az apjának igaza van, neki is teljes joga van tudni róla. Hogy lesz egy közös kisfiuk... vagy kislányuk.

Az oldalára fordult, és összegömbölyödött. Mindkét kezét a hasa köré fonta, és izgatottan elmosolyodott. Félt, de közben rettentően boldog volt.