Yahho, mindenki! Még az elején figyelmeztetek mindenkit, hogy igen, ez a fejezet felnőtteknek szóló jelenetet is tartalmaz!

Ide nyugodtan írhatjátok, hogy mekkora beteg állat vagyok, amiért rögtön a második részben ezzel indítok. A történetben nagy valószínűséggel ez lesz az egyetlen ilyen tartalom. Jó olvasást!

*

Az idő elrepült felettük. A szeptember utolsó napjai is elszálltak, az október egyre hidegebb lett, lassan közeledtek az ősz utolsó hónapja felé. Elérkezett az iskolai fesztivál ideje is, amin rettentően jól érezték magukat.

A rendezvény után kimerülten dőltek be egymás mellé – ezúttal Kirishima ágyába.

– Fantasztikus voltál – susogta Eijiro Katsuki fülébe. – Ahogy doboltál...

– Azért téged sem kell lebecsülni – vigyorgott rá Katsuki a sötétben. – És a szerelésed... vicces volt az a póló.

– Jaj istenem, ne is mondd! – Eijiro hevesen átkarolta. – Ha csak rád néztem, úgy éreztem, hogy egy álomban járok.

Erre Katsuki megcsókolta. Érzékien, próbálva minden érzelmét belesűríteni a pillanatba. Eijiro volt az, aki elkezdte mélyíteni a pillanatot.

Hevesen falta Katsuki ajkait, mint aki nem tud betelni vele. A szőke megpróbált lépést tartani, ami elég nehéz volt számára. Eijiro az ilyen helyzetekben száz százalékosan dominált. Térdét Katsuki ágyékához nyomta, mire ő olyat érzett, amit nem akart. Vagy csak a dolog váratlansága miatt volt számára kellemetlen és bizsergető érzés egyszerre.

Döbbenten és megborzongva nyögött bele a csókba. Általában nem hagyta ennyiben a provokációt – legyen az bármilyen fajta – ezért kissé bátortalanul, de visszatámadt.

Eijiro felmordult és az ajkába harapott, mikor megérezte Katsuki lábát a sajátjai közt. Lihegve elszakadt tőle, úgy suttogta.

– Ha nem állsz le... akkor nem hiszem, hogy most meg tudom magam fékezni – morogta elfúló hangon. Hallatszott rajta, hogy csupán ennyi elég volt neki ahhoz, hogy mindenével Katsukit akarja.

Eddig nem próbálkoztak ilyesmivel, mivel mindkettejük úgy vélte, nem lenne túl egészséges, ha az első pár héten belül rögtön lefeküdnének. De ez már egy több hónapos kapcsolat volt. És kezdtek rájönni arra, hogy kölcsönösen kívánják egymást.

– És mi van akkor, ha nem akarom, hogy visszafogd magad? – suttogta Katsuki.

Eijiro számára úgy tűnt, ez volt a végszó. Hiába voltak túl egy nehéz napon, annyira vágyott Katsukira, hogy minden fáradtság kiment a szeméből.

– Meg ne bánd – morogta felajzva, és Katsuki fölé kerekedett. A takarót egy mozdulattal lerúgta magukról.

– Csak... nekem ez lesz első és nem vagyok benne biztos, hogy...

– Óvatos leszek, ígérem – karolta át Eijiro, teljesen elfelejtve, hogy még ő is szűz. Katsukin kívül már önmaga sem érdekelte. – Én sem szeretném, hogy rossz emlékek maradjanak meg benned erről.

– Rendben – bólintott Katsuki, mire Eijiro felbátorodva ismét megcsókolta.

Nem szakadt el tőle, csak arra az időre, amíg le nem húzta róla a fekete trikót, amit alváshoz viselt. A ruhadarab a padlón landolt, és két másodperc múlva követte Katsuki nadrágja is.

Eijiro feltérdelt, és ő is megszabadult a pizsamanadrágjától. Az ablakon beszűrődő sárgás lámpafényben rendesen szemügyre tudta venni Katsukit, aki pihegve feküdt alatta. A fiú elpirult, ahogy végignézett rajta.

– Ne nézz már... –motyogta, de ő sem tudta levenni a tekintetét Eijiroról.

– Mert?

– Elég kínos így... – morogta Katsuki, és karba tette a kezét.

– Ezt ne – szólt rá Eijiro, és fölé mászva kibontotta a karjait. – Gyönyörű vagy. Szóval ne merd magad rejtegetni.

A tekintete végigvándorolt Katsukin.

– Szent ég... – motyogta, és megrázta a fejét. – Baku... Katsuki, annyira szép vagy, hogy nem tudlak eléggé nézni.

A fiú megrezzent. Eijiro most hívta először a keresztnevén, ami furcsa, kellemes érzéssel töltötte el.

– Annyira szeretlek.

– Én is szeretlek...

Erre Eijiro a nyakára tapadt, lágy csókokkal hintve be a bőre minden négyzetcentiméterét. Volt már alkalom, amikor megcsókolta a nyakát, vagy pár helyen a mellkasát, de Katsuki érezte, hogy ez most más. Eijiro sokkal vadabb volt, mégis gyengéd, óvatos. Ezek nem apró puszik voltak, amiket adni szokott neki. Ezek sokkal erősebbek, érzelemmel telítettebbek...

A vörös hajú keze közben lejjebb vándorolt a testén. Végigsimította a mellkasát, az oldalát, a hasát, a karjait...

A csókokat egyre erősebben adta, folyamatosan haladva lefelé. Mikor Katsuki kulcscsontjánál járt, a bőrt erősen megszívta, mire az alatta fekvő fiú felnyögött.

– Fájt...? – nézett rá aggódva.

– Egy kicsit... de élveztem – nyugtatta meg Katsuki.

– Bocsánat... csak annyira tökéletes a bőröd... szinte könyörög, hogy tönkretegyem... hogy birtokba vehessem...

Katsuki elvörösödött a dicséretre, és magához húzta Eijirot egy újabb csókra. Szerelme hamar elszakadt tőle, és végignyalt füle ívén, mielőtt visszatért volna az ajkaira, majd a mellkasára.

Katsuki egyre hevesebben vette a levegőt, ahogy Ei egyre intenzívebb lett. Megdöbbenve nyögött fel, mikor megérezte, hogy Eijiro végignyal az egyik mellbimbóján.

– Hé...! Én nem vagyok valami csaj, hogy ezt... Ah!

– Lehet, hogy nem vagy lány, de úgy tűnik, élvezed – mondta Eijiro vidoran, és morzsolgatni kezdte az érzékeny részt.

Katsuki itt vesztette el a csatát. Most, hogy Ei talált valamit, amit látszólag sokkal jobban élvezett, mint mást, nem állt le vele, vagy ment tovább egyszerűen. Szerette volna, ha Katsuki a lehető legkellemesebben emlékszik majd vissza az első alkalmukra.

– Eijiro... könyörgöm...

A szőke nyögései végtelenül beindították. Alig várta, hogy benne lehessen, de az nem lett volna férfias, ha vadállat módjára veti rá magát. Mikor úgy ítélte meg, hogy Katsuki eléggé felizgult, a kezével óvatosan lejjebb vándorolt.

Egyik ujját kínzóan lassan végighúzta Katsuki meredező férfiasságán, amitől a szőke tekintete szinte fennakadt.

– Ei...

– Katsuki... kezdhetem? – kérdezte.

Bakugo szédülten ránézett, és bólintott.

Kiri jobb híján saját nyálával nedvesítette meg az ujjait, majd még egyszer Katsukira nézett. A fiú fejét hátravetve felnyögött, mikor megérezte magában Eijiro első ujját. Kirishima végtelenül óvatossá vált, ahogy közelítettek a dolog lényegéhez.

– Annyira szeretlek, Katsuki... – suttogta Eijiro, és apró csókokkal hintette be a fiú hasát, miközben belevezette második ujját is.

Katsuki a lepedőt markolta, és minden egyes kis hang, ami elhagyta az ajkait, tovább korbácsolta Eijiro érzelmeit.

– Most... most már jó, csak... csak csináld már! – kérlelte.

– Biztos vagy benne?

– I-Igen!

Eijiro felszínesen vette a levegőt, és kihúzta az ujjait Bakugoból. Egyik kezével Katsuki térde alá nyúlt, míg a másikkal a fiúhoz igazította magát. Nagyon félt, hogy fájdalmat fog neki okozni.

– Mehet?

– Mehet.

Katsuki igyekezett ellazulni, Eijiro pedig lassan, óvatosan belé hatolt. Aztán mintha elpattant volna benne valami.

Katsuki felsikoltott, ahogy tövig nyomta magát benne, és az ő száját is elhagyta egy hatalmas nyögés. Nem akart ilyen hirtelen és gyors lenni, de a tűréshatárai neki sem voltak végtelenek. Azt hitte, helyben el fog élvezni a gyönyörtől. Katsuki szűk volt, és végtelenül forró. Párszor már elképzelte, milyen lesz a vele való szeretkezés, de utólag beismerte; nem sikerült megközelítenie az igazságot.

A könyökére eresztette magát, mellkasa összeért Katsukiéval.

– Katsuki... – suttogta, hangja megremegett a visszafojtott vágytól.

Gyöngéden lecsókolta a fiú arcát végigszántó kósza könnycseppeket.

– Nagyon fáj? – kérdezte. – Kihúzzam? Vagy... mozoghatok?

Katsuki a vállába kapaszkodott, körmei végigszántották a hátát. Összeérintette a homlokukat, és könyörgően kereste az ajkait. Eijiro a néma kérésnek eleget téve megcsókolta. Nyugtatóan, puhán. Katsukin látszott, hogy fáj neki, de nem annyira, hogy azonnal a kapocs megszakítását követelje.

– Csak egy kicsit... maradj így – kérte.

Eijiro engedelmeskedett. Minden másodperc kínzó, kegyetlen volt. De még levegőt is alig mert venni, amíg Katsuki sóhajtva meg nem szólalt.

– Mozoghatsz...

Mintha egész életében erre a pillanatra várt volna. Óvatosan, lassan kezdett bele, keresve a mindkettejük számára megfelelő ritmust. Katsuki hevesen nyögdécselt alatta, ami mellett igazi kihívás volt nyugton maradnia.

Fokozatosan gyorsított a tempón. Úgy érezte, menten darabjaira esik az élvezettől. Katsuki minden mozdulata, minden hangja csodálatos volt, és ő érezte, hogy egyre közelebb kerül a csúcshoz.

– Katsuki! – nyögte hangosan, és a fogait összeszorítva elélvezett.

Szerelme alig két másodperccel később egy rövid kis kiáltással követte.

Eijiro megcsókolta, és miután kihúzódott belőle, mellé feküdt.

– Bocsánat... – motyogta. – Azt hittem, lesz bennem annyi erő, hogy ne élvezzek beléd...

– Semmi baj, csak... csak majd ki kéne szedni valahogy...

– Reggelig ráér?

– Holnap hétvége?

– Igen.

– Akkor rá.

Másnap azért a dolgok kissé komplikáltabbakra sikerültek, mint amilyenre számítottak.

– Akkor jössz? – kérdezte Eijiro, és a maga köré csavart törülközőt gyűrögetve kinyitotta a kis fürdőszoba ajtaját.

Katsuki elgyötörten nézett rá.

– Nem tudok felállni – morogta. – De még csak felülni se.

Eijiro így kénytelen volt a karjában bevinni őt a zuhany alá.

– Így utólag jobban fáj – nyöszörögte Katsuki, miközben egyik kezével végig a vállába kapaszkodott.

– Ne félj, hamarosan jobb lesz – simogatta a hátát Ei. – És egy idő után már érezni sem fogod, ha hozzászoksz.

– Ha hozzászokok? – emelte fel a szemöldökét Katsuki, és Eijirora nézett, mire ő elpirult.

– Hát, gondoltam, nem ez volt az utolsó alkalom... ugye?

– Reménykedek benne – vigyorgott rá Katsuki. – Azt mondják, csak az első az, ami ennyire fáj.

– Szóval tényleg nagyon fájt? – ijedt meg Ei.

– Azt hittem szét fogok szakadni, de élveztem is. És semmi rossz emlékem nem fog róla maradni, szóval nyugodj meg! – csattant fel Katsuki, és tarkón vágta.

*

Ha lehetett, még közelebb kerültek egymáshoz. Mindkettejük így érzett.

A kapcsolatuk egyfajta nyílt titok volt az osztályban, de az, hogy ezt mindig képesek voltak új szintekre emelni, már a saját kis titkuk volt.

Katsuki egyre többször kapta magát azon, hogy a jövőjével kapcsolatban már nem a hőssé válás érdekli a legjobban, hanem a párkapcsolata. Eijiro sokkal fontosabb lett, mint az álmai. Ez persze nem jelentette azt, hogy nem adott volna bele mindent, sőt.

A lelki állapota kiegyensúlyozottá vált, és életében először érezte, hogy igazán boldog. Ez inspirációt és erőt adott neki. Az ereje és az állóképessége rohamosan fejlődött, hatalmas erőlöketet adott neki a szerelem. Jobb jutalmat pedig el sem tudott volna képzelni Eijiro dicséreteinél és csókjainál.

– Kacchan, mostanában olyan aktív vagy edzéseken, és rengeteget fejlődtél! – lelkendezett egy nap Izuku.

– Persze, hogy fejlődök, másképp hogy lehetnék az első számú hős, Deku?! – dörrent rá szegény fiúra reflexből.

Viszont meglepte, hogy nem találja idegesítőnek a dicséretet. Hadd mondja a magáét, ha annyira akarja...

– Midoriya ezt úgy értette, hogy valami megváltozott benned, Bakugo-fiú – bólogatott All Might.

– Semmi közötök hozzá, hogy miben változok meg – vetette oda, és az aznapi teljesítményével elégedetten indult meg az öltöző felé. Ez az ő titkuk Eijiroval. Az, hogy birtokolhat valamit, ami csak az övé és azé, akit szinte a másik felének hívhatott, boldoggá tette.

Amint levetette a hősruháját, megkönnyebbülten indult el tanulni. Voltak percek, mikor képes volt szinte teljesen megfeledkezni a hősiességről. Egy egyszerű középiskolás fiú életét élte. Leckét írt, a barátaival beszélgetett – akiket Eijiro sózott rá – és szerelmes lehetett. Nem kellett azzal törődnie, mit tehetne a világért, és miben hibázott. Végre önmaga lehetett, és semmi mással nem kellett törődnie, csak a számára fontos emberekkel.

Szerette volna megünnepelni ezeket az egyszerű perceket, így még aznap felvetette vacsoránál, hogy elmehetnének túrázni, kihasználva az utolsó esőmentes, melegebb hétvégét az évben. Fogalma sem volt, mikor kezdett másokkal is beszélgetni, de tetszett neki az érzés. Életében először barátai lehettek. Nem talpnyalók, akik félnek tőle, hanem igazi barátok.

És ezt is Eijironak köszönhette.