10. rész - A legjobb osztály
– Nyugi, nem lesz semmi baj – szorította meg a kezét Eijiro, ahogy beléptek az iskola kapuján. – Aizawa már tudja, és én is végig melletted leszek.
Katsuki hümmögve bólintott egyet, de továbbra is rettegett az osztálytársai reakciójától. Mit fognak szólni a barátai? Sero, Kaminari, Jiro és Ashido álltak hozzá a legközelebb az osztályban, ők minden bizonnyal követelni fognak egy részletes helyzetjelentést is. Deku pedig a hab lesz a tortán. A srác, aki végig előtte járt egy lépéssel, most végképp eltűnik a szeme elől egy olyan úton, amiről ő örökre letérhet.
Átvágtak az aulában hömpölygő tömegen és megindultak felfelé a lépcsőn. Eijiro végig figyelt rá, nehogy valaki meglökje őt, s mintha mogorván közeledett volna mindenki felé, aki csak rá mert nézni Katsukira. Ennek hála hiába nem akart megérkezni, Katsuki mégis fellélegzett, mikor belépett a termükbe.
– Sziasztok! – intett mindenkinek vígan Eijiro.
Rajtuk kívül már csak páran hiányoztak – Kaminari, Sero és Uraraka úgy tűnt, szokás szerint késni fognak.
– Kirishima-kun, Bakugo-kun! Sziasztok! – köszönt nekik vissza Iida a tábla mellől, ahová Yaoyorozuval körmölték épp fel a téliszünetre kapott házi feladatot. – Remélem, jól telt a szünetetek!
– Az nem kifejezés... – mordult rá Katsuki.
– Kacchan, Kirishima-kun, történt valami? – kérdezte aggódva Deku, ahogy Katsuki levetette magát a székére. – Kacchan, olyan sápadt vagy.
– Na most szakadj le rólam, stréber.
Izuku meglepetten pislogott.
– Kirishima-kun... Kacchan beteg?
– Hm? – hökkent meg a kérdezett. – Honnét veszed ezt?
– Nem kiabál velem, amiért hozzászóltam.
Katsuki teljesen hátrafordult, és feltette a költői kérdést, ahogy Izuku padjára könyökölt:
– Ha nem akarok üvölteni veled, akkor mi a faszért üvöltsek veled?
– Logikus, de ezt nagyon régen tetted. Aggódok érted – vallotta be Izuku.
– Na idefigyelj, Deku. Aggódj magad, All Might, a képességed meg anyád miatt. Értem nem kell, ezt Eijiro megteszi helyetted is.
– Ugyan, de az szerelmi aggódás – legyintett a zöld hajú felbátordova. – Én mint osztálytársad és barátod aggódok érted.
– De ha nincs szükségem baráti aggódásra?
– Mindenkinek szüksége van rá, mert...
– Nem késtem el! – rontott be Uraraka víg csatakiáltással.
– De csak éppenhogy – tűnt fel mögötte Aizawa, és vészjósló tekintettel végigmérte az osztályt, amelyre egyik pillanatról a másikra mély csend zuhant.
Egy szempillantás múlva mindenki a helyére került.
– Hol van Sero és Kaminari?
Jiro keze rögtön a magasba lendült.
– Kaminari tüdőgyulladást kapott a szünetben, csak a jövő héttől jön.
– Mert nem vigyáztok magatokra – morgott Aizawa, és gyorsan beírta a naplóba a hiányzást. – Sero?
– Itt vagyok! – esett be a terembe a fekete hajú fiú, és gyorsan a helyére szaladt. – Elnézést, sensei, képességbaleset volt a metrómon, és öt perces késéssel kellett számolnom.
– A közlekedésügyi miniszter rögtön újévben fel is mond – vihogott az orra alatt Mineta, mire Uraraka is kuncogni kezdett.
– Csendet! Nem fogunk lazsálni, csak mert elkezdődött a második évetek. Sőt, új tantárgyaitok is lesznek, mint az elsősegélynyújtás és pszichológia, ami mind a bajba jutott civilek, mind a gonosztevők lelki világát segít megérteni. Szóval kezdjünk bele!
Katsuki szorgalmasan jegyzetelt az órák alatt, és amire tudott, válaszolt is. Nem akart kiesni a megszokott iskolai rutinjából, csak mert egy hónap múlva szakítania kell az egésszel. A kezét gyakran meg kellett törölnie, hiszen az izgalomtól folyamatosan izzadt a tenyere. Eijiro minden szünetben a szükségletei felől érdeklődött, és gyakran elszaladt a büfébe, hogy hozzon neki valami finomságot, amit aztán diszkréten átadott neki. Deku persze mindezt teljesen jól látta, mivel mögötte ült, és a többséggel ellentétben nem másolt rohamszerűen házifeladatot az épp következő órára.
Lassan, de elérkezett a nap vége, és az utolsó –, osztályfőnöki – óra. Aizawa az első harminc percet az új tantárgyak bemutatására használta fel. Katsuki ezidő alatt feszülten ült a helyén és a széke szélét markolva hallgatta, miből fog kimaradni.
Végül Aizawa megnyomta a törlés gombot a táblán és lehajtotta a laptopja tetejét. A feliratok eltűntek, Katsuki sápadtan meredt az üres kijelzőre.
– Igaz, hogy végeztem az óra fő részével, de szeretném, ha mindenki a helyén maradna. Bakugo mindannyiótokkal szeretne közölni egy fontos dolgot – mondta Aizawa.
– Micsoda? – értetlenkedett Yaoyurozu.
– Talán plusz házi, amit rajta kívül mindenki elfelejtett – sziszegett hátra Mineta, mire a copfos lány sebesen előkapta a leckefüzetét.
Katsuki remegő tagokkal felállt, s a katedra mellé csoszogott. Végignézett az osztályon. Eijiro meleg tekintete tartotta benne a lelket, hisz tudta, amint a magyarázatra kerül a sor, a vörös hajú mellé fog állni. Seron, Ashidon és Jiron időzött el egy-egy pillanatig, akik mind várakozva néztek rá. Aztán a tekintete összetalálkozott Dekuéval. És abban a szempillantásban úgy érezte, hogy minden rendben van, minden rendben lesz. Izuku olyan baráti bíztatással és várakozással nézett rá, olyan támogatón, hogy ő határozott hangon tudta kimondani, amit kellett:
– Sajnos már csak további egy hónapig leszek tagja ennek az osztálynak, mert szakorvosi elrendelésre itt kell hagynom az iskolát.
– HOGY MICSODA?! – kiáltott fel egy emberként az egész osztály.
– Kacchan, mondd, hogy ez valami vicc! – pattant fel Izuku.
– Mi történt, Bakugo-kun? – kérdezte Uraraka.
– Csak nem betegség?! – kapta kezét a szájához Jiro.
– Lehetetlen!
– Az egyik legjobb diákunk...
– Hallgassatok minket végig! – csattant fel Eijiro miközben Katsuki mellé sietett. Amint mellé ért, megszorította a kezét. – Bakugo miattam hagyja itt a U.A-t... talán még a hős szakmát is.
Izuku furán csillogó szemekkel visszaült a helyére, és csendben figyelt tovább. A többiek is feszült hallgatásba burkolóztak. Katsuki nagy levegőt vett, majd folytatta:
– Nekem és Eijironak gyerekünk fog születni. Egy ismeretlen erő beütése miatt képes voltam teherbe esni a férfi mivoltom ellenére.
Egy másodpercig mintha törni lehetett volna a teremben a csöndet. A következő pillanatban pedig végképp kitört a teljes káosz. A lányok egytől egyig felsikoltottak Kodával az élen, Iida álla a padon koppant a döbbenettől, Todorokin a hátsó padból is jól látszott, hogy agyilag is lefagyott.
– Mi a kurva...! – Izuku sebesen az arcára szorította a kezét, ám a káromkodás már kicsúszott a száján.
Shoji szemei kistányér méretűre guvadtak, Ojiro pedig székestül hanyatt esett, úgy összerándult, és feldöntötte Denki üres padját is.
Eijiro és Katsuki meglepve álltak a katasztrófát nézve, aminek közepén Izuku kiugrott a padjából, és zokogva hozzájuk rohant.
– Kacchan, Kirishima-kun, gratulálok! – bőgte, azzal szenvedélyesen átölelte mindkettejüket.
– K-Köszönjük – hebegte Eijiro, és sután visszaölelt. Katsuki vonakodva bár, de követte a példáját.
Igazából hálás volt Dekunak, mivel amint meglátták a többiek, mit csinál, elfeledték a megbotránkozást. Többek szeme is megtelt könnyel, amint elkezdték feldolgozni az információt.
– Akkor Bakugo-chan... többé nem lesz köztünk olyan sokat, mert kisbabája lesz – hüppögte Tsuyu.
– Haver, mindig is az osztály tagja maradsz, ez nem kérdéses! – kiáltotta Sero. – Nem is értem miről beszéltél. És gratulálok!
– Igen, sok boldogságot!
– Esküvő mikor lesz?
– Gratulálunk!
– Lehet már tudni a nemét?
– Mikorra várjátok pontosan?
– Kell egy babaváró buli is!
Az osztálytársai amint túltették magukat a kezdeti sokkon, nem győztek gratulálni nekik, és Katsuki hogyléte felől érdeklődni. Mint valami felsőbbrendű erő, úgy sugárzott belőlük a megértés és a szeretet. Deku pedig...
– Gondolom ezt jó lesz, ha titokban tartjuk – mosolygott a könnyeit törölgetve. – Hát ezért voltál ilyen feszült... Kacchan, azok után, amiken keresztül mentünk... mindez semmi. Viszont mostantól egyáltalán nem vagyok hajlandó harcolni veled! – szólt rá szigorú hangon, továbbra is nagyokat szipogva. – Legfeljebb sakkozzunk, oké?
Erre Katsukinak is megeredtek a könnyei. Hiába fogta volna a hormonokra, tudta, hogy azoknak most csak minimális közük van a kiborulásához. Ez meghatottság volt. Színtiszta hála, ami olyan magasságokba emelte, hogy azt hitte, repül. Lehajtott fejjel sírt, és már meg se tudta válaszolni a kérdést, hogy mivel érdemelte ki ezt a hatalmas áldást.
A tanárai diszkréten kezelték, az osztálytársai gratulálnak és vele örülnek, a szülei elfogadták. Izuku, akivel olyan gonosz volt... ő érti meg, ő osztozik a leginkább a boldogságán. Az ő szeme csillog most a legragyogóbban, ő nevet rá teljes szívéből. Leszámítva persze Eijirot.
Aki most is csak azért nem fogja kezét, mert kezet ráz az őket bátorítókkal, akik mind velük örömködnek. Katsukit mindenki óvatosan megölelgette, ő pedig legnagyobb meglepetésére egyre barátibban ölelt vissza. Legutoljára Eijiro karolta át.
Ő erősen kapaszkodott a fiú uniformisába, soha nem akarta elengedni, ezerszer köszönetet akart mondani neki. Amiért létezik, amiért megtalálta, amiért elfogadta, amiért szereti, amiért megajándékozta azzal a csodával, amiről sosem álmodott, mégis, legbelül már csakis csak arra vágyott, hogy az övé lehessen, hogy a gyermeküket a karjában tarthassa, és boldog, egészséges felnőttként engedhessék el a kezét sok, gyönyörű év múlva.
– Ti vagytok a legjobb osztály! – zokogta, s habár nem látta a szeme elé gyűlt könnyfátyolon át, Aizawa tüntetően elfordult, és halkan, rázkódva megtörölte a szeme sarkát fekete pulcsija ujjával.
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top