Tizennyolcezer évnek tűnik
Ez a rövid idő,
Várom, míg egy jobb kor el nem jő,
Gondolom mindenki unja,
Az állandó panaszkodást,
De hát ilyen vagyok,
Utálhat a világ.

Mínusz ezer a valóság,
Kisméretű embertömeg,
Az egész már valótlanság,
Mást akarok látni, nem titeket.

Nem gondolod,
Hogy ez ellentmondás,
Talán az a világ
Számodra jobb lenne,
Hol emberek közt kell lenned?
A félelem kerülget, a sötétség beborít,
Semmi, de semmi sem boldogít,
Rettegek,
Miért ilyenek az emberek?
Miért ilyen szörnyűek az emberek?
Miért ilyen gonoszak az emberek?
Őrület...
Miért léteznek az emberek?

Mást kritizálsz,
De valaha magadba néztél,
Olyan vagy te
Mint a megtestesült sötétség,
Maga az Antikrisztus,
Ily gonosz embert nem hordott
Hátán evilág.

Már megint csak túlzok,
Pont, ahogy mindig,
De máshogy nem tudom felfogni,
Csak ha megpróbálom extrém
Körülményekig elvinni.

Sötét van...

Jön a Fény...

Haldoklom...

Ments meg...

Hozzád kiáltok...

Fenébe! Hiába is próbálom, nem megy,
Olyan nehéz mindezt megtenni?
De nem is nekem kellene cselekedni,
Olyan nehéz mindezt megtenni?
Rád már nem lehet számítani?

Bár szeretnél, miért gondolok a múltra?
Oly nehéz egy ilyet megalkotva,
Gigantikus fájdalommal,
Leírni minden igazságot,
Április van,
Rám majd egyszer találtok,
Kellemetlen, de nem lehetetlen,
Akkor talán boldogabb leszek.

Az őrület sugárzik belőlem,
Nem bírom magamban tartani,
Életnek nem nevezhető létem,
Talán egyszer rám találtok,
Akkor pedig meglátjátok,
Az igazságot,
Mind menekülni fogtok,
Hagyjatok, távozzatok,
Elegem van belőletek,
Tegyetek boldoggá mást, ne engem,
Mert engem nem lehet.

A rövid idő tovább gyorsul,
Látok mindent, csak rosszabbul,
A segítő is eltűnt a világból,
Ki ki tud húzni e hazugságból.

Negativitás áramlik belőlem,
Aki pozitív dolgokra vágyik,
Az elmehet felőlem,
Olyat itt csak nagy nehezen
Lehet találni,
Hagyjatok magamra,
El lehet távozni.