Szállj fel, szabad madár,
Álom nélkül semmit nem látsz,
Mutasd meg nekem a valóságot,
Hozz el nekem egy szebb világot.

A sötétben rettegek,
Valójában nem ettől félek,
Hanem attól, mi ez után jön,
Ha a fényre kell kijönnöm.

Vámpírrá váltam,
Már csak vért kell szívnom,
Soha nem ezt vártam,
Hogy e lélek így meghaljon.

Sötét jövőkép lebeg előttem,
De mindig is ilyen voltam,
Ezt képzeltem,
Ezt gondoltam.

De mi van akkor, ha a világ kegyes,
Ha a haldokló remény valósággá válik,
E szerencsétlen lélek nem szenved tovább,
S nem jön el érte az idő előtti halál.

S meglátja őt,
A Monokróm Királynőt,
Az Egyensúlyt,
Ki a jövőben létezik csak,
S akkor fog.

Akkor lelkem végre megtisztul,
A sötétség teljesen kifordul,
Nem a rosszban fogok hinni,
Képes leszek én is szeretni.

De mi van ha ez a lány hamis,
Ő nem valódi, csak képzelet,
Már ennyire unom az életet?
Hogy lehetetlent képzelgetek?

Az idő nem jött el,
Így nem tudhatom,
Hogy valóra vált álom leszel,
Vagy csupán elképzelt szellem,
Kire visszagondolva továbbra is
Szenvedek.

Így hát várok, míg el nem jön az idő,
Míg nem születik egy újabb
Monokróm Királynő.

Szállj fel, szabad madár,
Álom nélkül semmit nem látsz,
Mutasd meg nekem a valóságot,
Hozz el nekem egy szebb világot.