Földalatti folyóban,
Fekszenek holtan,
S szólítanak, hogy menjek,
Ne maradjak ezen a világon,
Nem éri meg.

Igazuk van-e a holtaknak?
Vajon igazat mondanak?
Nem tudhatom,
Míg ki nem próbálom.

A patak gyönyörű,
Szépen folyik,
Fájdalom, nem létezik itt,
Szépen folyik,
Gyönyörű vérvörös.

Mondjátok holtak,
Közel vagyok már hozzátok?

Az egész csak képzelet,
A valósághoz túl gyáva vagy,
Hiába fordulnak a keresztek,
Pokolra attól még nem kerülsz.

Talán máshogyan kellene,
A fák ágai segítenének,
S szükségem van még valamire,
Hogy az élet elszálljon belőlem.

Szorító fájdalmat érzek
A torkomban,
Érzem, hogy a bennem lévő
Levegő
Lassan elfogy.
Már gondolkodni sem tudok.

Mondjátok holtak,
Közel vagyok már hozzátok?

Az egész csak képzelet,
A valósághoz túl gyáva vagy,
Hiába fordulnak a keresztek,
Pokolra attól még nem kerülsz.

Akkor mégis mihez kezdjek,
E szörnyű lélek
Nem érdemel ennél jobb létet?

Csak sajnáltatja magát,
Másnak sokkal rosszabb,
Mondják azok, kik valóban rosszak,
S elpusztítják,
Lelkét összetiporják,
Az őrület kerülget.

Aztán belegondol abbba,
Mily sötét is lelke,
S rájön,
Mindezt megérdemelte.

Egyáltalán jobb lesz odaát,
Mi van ha nem szebb a Túlvilág?
Lehet ennél rosszabb?
Igen, ha az élet minél hosszabb.

Ha átkerülök oda,
Fognak szeretni,
El tudnak fogadni?
Bolond vagy?
Azok a lelkek ugyanebből
A világból származnak,
Szerinted attól, hogy máshova
Kerültek,
Szeretni jobban fognak?

Nem, továbbra is tart az örökös utálat.

De végső soron én vagyok a hibás,
Mert ugye tehetek róla,
Hogy mindig rossz kedvem van,
Az egészet direkt csinálom,
Csak hogy mást idegesítsek,
Sajnálom,
Ha az iróniát nem látod.

Én vagyok a hibás,
Minden az én hibám,
Én vagyok a szörnyeteg,
Mely lelkeket eszik,
Ki nem tud senkihez sem szólni,
Ki nem tudja eldönteni,
Kit utáljon jobban,
A világot, vagy önmagát.