Vadvilági börtönökben
Vagyok fogvatartva,
Eme x-illető bűne
A világ legalja.

Ember-lélek gyilkos,
Ez már teljesen biztos,
Nem ölték meg,
Pedig akarták,
Megváltás lett volna a halál.

Csak elképzelte,
Hogy élete véget ér,
De ily rossz ember
Mégis mit remél?

A társadalom tagjává válik,
S végzi dolgát, ahogy az összes másik?
Nem, az ilyen nem való társadalomba,
Sötét elméjébe bele van kódolva...

A világ monokróm számára,
Minden sötét s szürke,
Ezen pedig csak nevet
A börtön színes őre.

Társai is vannak,
Kik inkább ellenségek,
Halottnak kívánnak,
Nem bírják a sötétséget.

Újabb tárgyalás,
Mi dönt az x-illető sorsáról,
Életfogytiglanit, vagy halált jósol.
Utóbbi megváltás lenne számára,
Egy hosszúra nyúlt álom,
Egy csendes éjszaka.

Pedig ő nem is tett semmit,
Egy betegségért megbüntetik,
Hiába mondja, hogy semmit sem tett,
Az egész világ van ellene.

Olyannyira várja, hogy meghozzák
Az ítéletet,
Halálra ítéljenek,
Fára akasszanak,
Egy sötét elmét elpusztítsanak.

Istenem, istenem,
Miért mondom ezt?
Nem is hiszek semmilyen istenben,
Mely egy ilyen szörnyű,
Romlott világot teremtett.

Nincsen Pokol,
A földi lét az,
Látjátok ti mindahányan?

Eljött az idő,
Lesújt a kalapács,
Azonban büntetése nem halál,
Hanem a vadvilág.

Évtizedekig csak szenvedjen,
Soha senki ne szeresse,
S ha a többiek rájönnek,
Akkor egyre csak rosszabb lesz,
Addig a napig,
Míg nem bírja tovább,
S megöli magát
Egy gyönyörű éjszakán.