Végtelenül áramlik a sötétség,
Elérkezett hozzám a pusztító vég,
Megijedek, rettegek, várom, hogy véget érjen,
Azonban nem fog, sajnos, sohasem.

Kinézek az ablakon, s látom,
Hogy egy furcsa lény öli,
Az utcára özönlött embereket,
Kik ez ellen semmit nem tehetnek.

Az Apokalipszis egyik Lovasa ez a teremtmény,
Talán nem is létezik ennél ijesztőbb lény,
Angyalnak mondják, de nem az,
Hiába is nevezik annak.

Teste körül fekete füst lebegett,
S vékony volt, majdhogynem egy csontváz,
Kezében hatalmas kaszát tartott,
Melyből csak úgy áramlott az energia,
Pusztító hatású, mégis mi más?

Furcsa szárnyas lovon ült,
De pegazusnak nem lehet nevezni,
Ez egyáltalán nem gyönyörű,
Undorító, groteszk,
Pont, mint a rajta ülő.

Szárnyaik tollas fehérek,
Csak ebből lehet megállapítani,
Hogy ezek angyalok lehetnek,
A lovas száján mosoly,
Mely fültől fülig húzódott,
Szájában több sornyi,
Borotvaéles fog,
Rémálomba illő,
Démoni angyalok.

Egy furcsa érzés járja át testem,
Miközben hátranézek,
A szörnyeteg engem bámul fekete szemeivel,
S meglendíti kaszáját,
Hogy elvágja, az élet fonalát.

Minden elsötétül,
S egyben újra visszakerül,
Oda, ahonnan jött,
A Végtelen Sötétségbe,
Mely a Mindenség Kezdete és Vége.

Végtelenül áramlik a sötétség,
Elérkezett hozzám a pusztító vég,
Megijedek, rettegek, várom, hogy véget érjen,
Azonban nem fog, sajnos, sohasem.