Éjszaka,
Amikor felébrednek az ösztönök,
Én majd annyi embert...
Nem...

Járom a jéghideg, mocskos mocsarat,
Hogy valami minőségit találjak,
Találok?
Néha,
Azonban az ő céljuk ugyanaz,
Mint az enyém,
Ezért művem nem lehet az övék.

Elveszett az összes álom,
Én itt már csak a halált látom,
Nihilista, sötét élet,
Vajon még mindig létezek?

Nem félek a haláltól,
De rettegek a boldogságtól,
Valami ilyesmit érzek,
Mardos a végzet.

Nem tudsz másról beszélni?
Csak ugyanarról tudsz pofázni?
Nem látod, hogy nem érdekel senkit,
Amit mondasz, s beszélsz magaddal,
Tudd meg, őrült vagy.

Senkit nem érdekel,
Még a halál sem figyel,
Az üresség mindenhol jelen van,
Nem látok sajnos kiutat.

Megőrült őrület,
Most hozzád beszélek,
Miért kerülgetsz,
Miért nem szeretsz,
Miért érzem azt,
Hogy ennél nem lehet rosszabb,
Miért érzem ezt,
Hogy lassan elér a végzet.

Egy üres világban élek,
Ahol rajtam kívül nincs senki,
Ahol nem tudnak az emberek nevetni,
Csak sírni s lassan megrohadni.

Ne is keresd a boldogságot,
Hiszen azt soha meg nem találod,
Rólad senki nem fog tudni,
Senki sem fog majd szeretni.

Meg akarok halni.

Őrület,
Mesterséges szerek nélkül,
Már semmit sem érek?
Miért rettegek?
Miért nem élhetek?
Minden oly ellentmondásos lett.