Videns az Emlékező-kő tisztásán találta meg Tame-et. Még mindig megborzongott, ahogy az oltárszerű képződményre nézett, és csak még inkább ellepte a libabőr, ahogy a démon ráfektette a holttestet. Mintha a követ pontosan erre találták volna ki.

Videns nagyot nyelt, de meghúzódott a fák között. Nem állt szándékában megzavarni a búcsúztatást, akármilyen szokások szerint is történjen az a démonok körében. Annyi volt a feladata, hogy figyeljen, így ennek eleget téve kényelmesen letelepedett egy terebélyesebb törzs takarásában, és csendben szemlélődött.

Tame letérdelt az oltár mellé, majd az ég felé emelte a tekintetét. Videns követte a példáját, és eltátotta a száját. Az égbolton életre keltek a csillagok, és élénk színekké, dinamikus formákká álltak össze. Emlékekké.

Kye már két napja hat éves volt, és nem kapta meg a születésnapjára a következő Harry Potter könyvet, így kénytelen volt az előző rongyos példánnyal elszórakoztatni magát. A bolyhos szőnyegen ült, dundi ujját lassan csúsztatta a sorok alatt, miközben hangosan, kissé bizonytalanul szótagolva olvasta fel a szöveget.

Aztán csengettek.

A konyhából egy nő hangja kiabált ki, de Kye már rohant is az ajtóhoz. Még a sámliról sem érte fel a kukucskálót, így nem tehetett mást, mint hogy a fára tapasztotta a fülét, és a hangok alapján próbálta kitalálni, ki lehet a váratlan látogató.

Váratlanul kattant a zár.

Kye riadtan szökkent hátra, mielőtt eltalálhatta volna a nyíló ajtó. Először Tricia Miller testőre lépett be, majd miután biccentett, hogy nincs veszély, a nő és a tanítványa is követték. Becsukták maguk mögött az ajtót, és ismét kattant a zár.

Kye az anyjáért kiabált. Az asszony a konyhából bukkant fel, kezét egy konyharuhába törölgetve. Ahogy észrevette az érkezőket, óvatos kifejezés ült ki az arcára. Miközben az váratlan vendégekkel beszélt, a háta mögé tessékelte Kyét. Tricia figyelmét nem kerülte el a mozdulat. Apró kézmozdulattal jelezte a társainak, hogy mindkettejüknek mennie kell.

A testőr megindult feléjük. Kye felsikított, ahogy a férfi az anyjához ért.

Tűnjetek el!

A valóság hullámzani kezdett körülötte. A mágusok riadtan hátráltak, de már késő volt, a szakadás hangja és a nyomában érkező bestiák elől nem volt menekvés.

Teljesítették a fiú kívánságát. Eltüntették a fenyegetést. Már csak Kye és az anyja maradt a szobában, és a szabályok szerint az Ehekyelnek valaki más életével kellett fizetnie a mágiáért.

Videns nem bírta tovább nézni.

Már értette, mi történt. Megértette, hogy semmi joga egy rettegő gyereket hibáztatni, aki azt sem tudta, mit csinál.

Felkelt, és a sziget szélére gyalogolt. A hideg vízbe gázolt, és csak remélte, hogy a világokat elválasztó tér olyan egyszerűen működik, hogy az emberek világában majd ott löki ki magából, amire megkéri.

– Vigyél a nővéremhez!

Már tudta, mire számíthat a világok közötti átkelésnél, és így nem is viselte meg annyira. Pillanatokon belül újra szilárd talajt érzett a talpa alatt, a magasra nőtt fűszálak a lábszárát csiklandozták. Olyan friss és üde volt a levegő, amilyen csak tavasszal lehet, mikor a rovarok dongása fűszerezi meg.

És Videns előtt ott volt a gondozatlan temető magas füvéből kikukucskáló fejtámla.

Itt nyugszik

Tricia Miller

Videns zavartan letelepedett vele szemben. Egy eltévedt katica koppant a homlokán.

– Szia – suttogta. A szél a pázsitban sziszegve válaszolt, de a fehér kő és a vésett felirat néma maradt.

Annyi mindent el akart mondani... Hogy sikerült bosszút állnia, hogy sikerült megnyugodnia. Hogy ezek után fogalma sincs, mihez kezdhetne az életével.

De helyette csak ennyit suttogott, a hangját elvitte a tavaszi virágokkal kacérkodó szellő.

– Hiányzol. Talán az lenne a legjobb, ha megkeresnélek.

Csavart egyet az ujján levő gyűrűn, az alkuja zálogán. Csak egy napja lett démoni mágus, és nagyon sok mindent nem értett ezzel az új helyzettel kapcsolatban, de egy szabályra tisztán emlékezett. Ha a mágus leveszi a démon jelét, meghal.

Még egyet fordított a gyűrűn.

– Várj rám!

Aztán lehúzta.

Itt nyugszik

Tricia Miller

És szerető testvére

Josh Miller