– Ez nem az, aminek látszik... Én... Én soha nem akartam ártani senkinek! Kérlek, higgy nekem... – buktak elő Kye torkából gondolkodás nélkül a szavak. A nyelve viszont nem engedelmeskedett tovább az akaratának. Fémes íz öntötte el a száját.

Szüksége volt egy pillanatra, hogy felfogja, a démon egyetlen csuklómozdulattal kivágta a nyelvét. Jeges rémület szorította össze a gyomrát. Összegörnyedt, már amennyire nyakig a padlóba süllyedve képes volt rá, és maga elé hányt. Vörös folt terült el a földön, mint egy egész tenger... Kye pedig újra csak érezte, hogy a forró folyadék elönti a száját. A szíve félrevert, mint a vészharang.

Meg fog halni? Mennyi ideje lehet még? Ez rengeteg vér...

– Nem érdekel a védőbeszéded. A saját két szememmel láttam, mit tettél a világunkkal, és meg fogsz fizetni érte – lépett közelebb a démon. Kye szíve a fülében dobolt, alig hallotta a gyors tik-takoktól Phalion szavait. – Ennyit kéne csinálnom, hogy a torkod is átvágjam, de... Tetszik ez a kétségbeesett arc. Kapsz még pár percet.

Kye látása elhomályosult. Azt hitte, el fog ájulni, de akkor az első könnycsepp kigördült a szeméből, és újra kitisztult a kép.

– Ne nézz így, a végén még megsajnállak – kuncogott a nő. De a tekintete megállt a kétségbeesett kifejezésnél és a könnyeknél. Addig már nem nézett le, hogy Kye szemében megláthassa, ahogyan az éhes sötétség egyre erőszakosabban tör a felszínre, a fiú pedig egyszerűen feladja a harcot, hogy elfojtsa. Miért tenné? Nem volt helye sem ebben a világban, sem bármelyik másikban. Mindenki holtan akarta látni, még Tame is... Valójában nem is akarta kideríteni, mennyi igazság lehet a sejtelme mögött. Túlságosan félt tőle.

Könnyebb, ha azzá a szörnyeteggé válik, akinek mindenki hiszi, és a fajtája hírnevéhez méltóan gyorsan el is tűnik.

Karmos jobbja gondolkodás nélkül lendült előre. A démon meggondolatlanul közel került hozzá, és csak a szerencsén múlott, hogy a karmai csupán a bőrt és a húst tépték fel a lábán, de csontot nem értek. Azokat is játszi könnyedséggel átvágta volna.

Phalion rémülten ugrott hátra, és kis híján megcsúszott a vértócsában. Az övé is gyorsan akkorára hízott, mint amit Kye hullajtott a padlóra. A rengeteg vörös ellepte az egész padlásteret. Kye éhsége még mardosóbb lett a látványtól.

A sötétség átformálta a testét, elfeketítette a bőrét, visszanövesztette a nyelvét, és a balján is előcsalogatta a borotvaéles karmokat. Így már a másik kezét is ki tudta szabadítani a padló fogságából, onnantól pedig már könnyedén előmászott a mágikus csapdából. Fenyegető komótossággal mozgott, minden mozdulata azt üzente: próbálj csak megállítani, és meglátod, mi lesz a vége!

A démon nem mert közbeavatkozni, csak elkerekedett szemekkel bámult, mintha csak arra várt volna, hogy elvérezzen. Kellett egy pillanat, hogy észhez kapjon, és mágiával összezárja a sebét.

– Tetszik ez a kifejezés – duruzsolta Kye az ujjait mozgatva. Bemelegített, hogy használja a karmait. – Mi lenne, ha még többet mutatnál belőle?

A nő vicsorogva a mágiához nyúlt. Kye alatt megremegett a padló, de ő aljasabb módszerekhez nyúlt, nem a környezetet akarta formálni, hanem egyenesen a démont vette célba. Még csak annyit sem kellett tennie, mint korábban az ellenfelének ahhoz, hogy kivágja a nyelvét. Megrebbent az ujja, csigolya reccsent, és a démon összeesett a padlón. Phalion sikoltani sem tudott, ahogyan mást sem azt leszámítva, hogy elkerekedett szemekkel bámul a mennyezetre és felületesen kapkodja a levegőt.

Kye már csak arra tudott gondolni, hogy egy elvett élet talán segít a fájó ürességen. Az éhség olyan erővel mardosta, hogy nem volt hangulata cserkészni vagy vadászni, csak ölni.

Négykézlábra ereszkedett, érezte, ahogyan az állkapcsa is megnyúlik, és tűhegyes fogak bújnak elő belőle. Külsőre és belsőre is olyanná vált, mint az üresség lényei, de már cseppet sem zavarta.

Éhes volt. Nagyon. Kínzóan.

A nő mellé mászott, és egyetlen mozdulattal átharapta a torkát. A kioltott élet édesen terült el a nyelvén, porhanyós volt a fogai alatt.

És túlságosan is gyorsan vége lett. Még, több kellett belőle, hiszen olyan emésztő az üresség, ennyi nem elég, hogy kitöltse...

Az újabb préda pedig egyenesen házhoz jött. Sietős léptek koppantak a lépcsőn. Kye elvigyorodott, és az ajtó felé fordult, amin egy ismerős férfi lépett be. Elbizonytalanodott attól, hogy egy régi emlék ködösen próbált előbújni az agya mélyéről, mégsem öltött annyira szilárd alakot, hogy elérhesse...

De ez a pillanatnyi bizonytalanság elégnek is bizonyult a démon számára. Rursus csettintett egyet, mire Kyét egy csapásra elhagyta a mágia. Újra ember volt, egy gyenge, védtelen ember, aki arra is alig képes, hogy négykézláb megtartsa magát a padlón anélkül, hogy elhányná magát a látványtól. Mert ahogy rájött, mit követett el, igenis, rosszul volt magától: attól, amit tett, hogy újra képes volt elveszíteni a kontrollt.

Ezek közül viszont egyik sem számított Rursusnak. A nyakánál fogva elkapta, és olyan erővel a földhöz vágta a mágust, hogy Kye csillagokat látott a fejébe nyilalló fájdalomtól.

– Sajnálom – nyöszörgött, de csak egy újabb földhöz vágást ért el vele.

– Ha sajnálnád, nem hagytad volna, hogy újra megtörténjen – sziszegett a démon ellenségesen. Kye megvárta, amíg kitisztul a látása, de a visszavágás már a nyelve hegyén volt.

– Ő támadt rám először! Csak meg akartam védeni magam!

– Attól még nem kellett volna ilyen messzire menned.

Kye tudta, hogy ez igaz. Bűntudatosan félrefordította a fejét, hogy ne érezze a vörös szempár vádló tekintetének súlyát.

– Sajnálom. Te akartál megtörni. Ilyen vagyok, amikor sikerül.

– Pontosan olyan vagy, mint ő. Bárki más lehet csak a hibás, igaz? Nem követem el még egyszer azt a hibát, amit vele, hogy nem hagyom elveszni, amikor eljön az ideje...

Tame-ről beszélt? Kye már nem tudta megkérdezni, és nem csak azért, mert nem ejthette ki a nevét. Rursus kezei a nyakára fonódtak, és hirtelen szorítással vágták el tőle a levegőt.

Nem készült fel rá. Pánikba esett. Egyszerűen nem mehetett el így...

Ahelyett, hogy a nyakát szorongató kezeket próbálta volna lefeszegetni magáról, Rursus fekete hajába markolt, és olyan közel húzta a démon fejét, hogy az biztosan hallja az utolsó szavait.

– Segíts... neki...