Minden egyes papírra vetett szavam téged illet, a tied.
Minden egyes ilyen szócska lelkem egy része, melyet íly csalafinta módon hagyok rád.
Zárd el őket szíved legmélyére, ne add másnak, csak őrizzed.
Tudom önző dolog ilyen sunyi módon hozzád kötnöm magam, hogy esélyed se legyen elutasítani ki nem mondott szerelmem virágait.
Sajnálom.
Eddig bármi, bárhol, bármikor ihletet tudott adományozni nekem, s néha már könyörögve mentem ki a természetbe eme nektárt begyűjteni.
Azonba most már nem tehetem.
Gondolataim most már örökösen körülötted sürögnek-forognak, s már nem tudok rajtad kívűl mást szépnek látni, így leírni se tudom őket.
Talán már észre vetted, hogy minden művemben szerepel egy érzés, ott bujkál, lappang mélyen, de sose mondom ki.
Ennek ellenére biztosan állítom, hogy te tudod, hogy az egyetlen szó amit keresek az a "Szeretelek".
Jól tudod, mégis itt vagy velem, holott ez a dolog, mi erős láncokkal köt hozzád, helytelen.
Miért?
Talán te is úgy nézel rám? Meglehet.
Legközelebb megkérdezem tőled!