A házasság után Sousukének végre lett ideje Yoruhime teste helyett a személyiségével törődni, ezáltal egy meglepő felfedezés tett. Ezenkívül Yoruhime hollow-jával is találkozhatunk a fejezetben.

Sousuke itt majdnem úgy viselkedik, érez és szeret, mint egy normális ember. Majdnem.

*

Aizen Sousukének be kellett látnia, hogy nem ismeri a feleségét. Csupán a jelenével volt tisztában attól kezdve, hogy először megpillantotta, de, hogy mi történt vele, mielőtt a bordélyházba került, azóta is rejtély volt számára. A röpke év alatt, amíg a szeretője volt, és gyakran találkozott vele előbb a bordélyházban, majd, miután kivitte őt, a Shinigami Akadémián, nem tudta mélyen megismerni őt; a teste különben is jobban lekötötte a figyelmét, mint a beszélgetések, amiket elvétve folytattak, ha Sousukének akadt egy szabad fél órája.

Amikor beszélt a Suiren ház vezetőjével Yoruhime érdekében, faggatta őt, de nem tudott meg sokat a lány hátteréről. Anya Rukongai első körzetében akadt rá nem sokkal korábban, onnan vitte magával Seireiteibe, és sem ő, sem a többi lány nem derített ki sokat a múltjáról. Csupán az volt nyilvánvaló, hogy az élők világából került Soul Societybe, nem ott született: nem voltak gyökerei, nem ismert senkit és semmit maga körül, amit az asszony könnyen a saját előnyére tudott fordítani. Anyát nem érdekelte, ki volt ő korábban. A jeleben hasznosnak és értékesnek számított, és nem szívesen vált meg tőle Aizen hadnagy kérésére, akármennyi pénzt fizetett érte kárpótlásul. Számára a shinigamik üzletfelek voltak; azzal, hogy az egyik nála dolgozó lánynak volt bizonyos mértékű szellemi ereje, nem tudott mit kezdeni. Csupán azt jelentette, hogy megfosztották egy bevételi forrástól és újat kellett keresnie a helyére, így nem örült Sousuke ajánlatának, de a pénzt, amit kapott, nem utasította vissza. Sejtette, hogyha a shinigamik komolyan szemet vetnek egy közülük valóra, nem feltétlenül maradnak békés eszközöknél, hogy kihozzák onnan.

Sousuke ekkor még nem érdeklődött komolyan Yoruhime iránt, csupán morális kötelességnek tett eleget, amikor hozzásegítette, hogy az élete egyenesbe jöjjön. Onnantól kezdve, hogy az akadémiára került, levehette volna róla a kezét, de Yoruhime annyira elveszett volt, hogy esetleg képtelen lett volna egyedül boldogulni, Sousuke pedig vonzódott ehhez a kiszolgáltatottsághoz. Talán kihasználta a helyzetét, amikor újabb randevút kért tőle, de Yoruhime nem vonakodott vele találkozni, és ismét lefeküdtek egy üres szobában, az akadémia területén, nem sokkal Yoruhime megérkezése után.

Sousuke ugyanúgy nézett ki, mint amikor először látta, de minden vonását, a ruhája redőit és hadnagyi karlapját is jobban meg tudta nézni a nappali világosságban, amíg Yoruhimét a zavar arra nem késztette, hogy lehunyja a szemét, mikor a hadnagy szájon csókolta. Az, hogy megérintsék vagy megcsókolják egymást, nem tartozott hozzá szorosan az aktushoz, Sousuke mégis érezni akarta a lány puha ajkát és ölelő kezét maga körül. Yoruhime remegő karját a nyaka köré fonta, amikor magához húzta őt és nem is engedte el, amíg el nem kezdte kibújtatni a ruhájából.

Nem volt helyes ezt tennie az egyik tanítványával, és Sousuke tudta, hogy nagy bajba kerülhetnek mindketten, ha valahogy kiderül, de vállalta a kockázatot. Cirógatta Yoruhime haját és arcát, megcsókolta a nyakát és lefektette a tatamira, miután lehúzta róla a női egyenruhaként szolgáló piros hakamát. Yoruhimét előtte csak egyszer, sárgás lámpafényben látta: nappal a teste még lenyűgözőbbnek bizonyult, amit addig csak sejthetett az egyenruha alatt.

Yoruhime nem volt kihívó az akadémián. A fehér felső és a vörös hakama szinte egészen elrejtette az alakját, és a haját sem viselte többé szemkápráztató kontyban, egyszerűen copfba fogta, Sousuke így láthatta, milyen hosszú és szép esésű, mint amire mindig nagyon gondosan vigyáztak. Yoruhime egész lénye ápolt és kifinomult volt, és minél egyszerűbben nézett ki, annál inkább vonzotta Sousuke tekintetét, aki addig mindkét alkalommal; az első éjszakájukon és akkor is, amikor magával vitte, díszes kimonóban látta. A hétköznapi öltözék és hajviselet nem csorbította a szépségét, csak kézzelfoghatóbbá tette, és Sousuke bátrabban is nyúlt utána. Nem kellett félnie, hogy tönkreteszi a haját vagy a kimonóját, amikor magához ölelte és megcsókolta és sokkal egyszerűbben is szabadította meg őt a ruhájától.

Nem volt sok idejük egymásra, mert Yoruhimének órára, neki pedig az osztagába kellett mennie, de Sousuke nem hagyta elveszni a lehetőséget, amit az a kettesben töltött harminc perc jelentett. Alig pár mondatot váltottak közben a lánnyal, de egyikük sem hiányolta a beszédet. Yoruhime annyira ideges volt, hogy nem is tudott szóhoz jutni, Sousuke pedig, ha mondani is akart valamit neki, miután egymáshoz értek, nagyon hamar kiment a fejéből. Eltelt Yoruhime látványával, finom kis ujjai érintésével, a bőre illatával, amit végre nem nyomott el az erős, édes parfüm a bordélyházból. Sousuke az egész valóját gyengédnek és felfedezésre várónak találta. Szívesen élt is ezzel, és futtatta végig rajta a kezét, mintha először ért volna hozzá, hogy a teste minden ívét megismerje, mielőtt elhelyezkedett a lábai között.

Volt valami izgalmas ezekben a titkos találkozókban, amiket órák után, kora reggel vagy késő este ejtettek meg, egy-egy üres teremben vagy érintetlen szobában, néha Sousuke saját szobájában az akadémián, amikor tudta, hogy senki nem fogja őket zavarni. Yoruhime mindig pirult és lehajtotta a fejét, ahogy mellette sétált a folyosón, nem tudott a szeretője szemébe nézni, pedig annyira vonzódott hozzá, hogy maga előtt is szégyenkezett miatta. Sousuke kitöltötte a gondolatait és az érzés kölcsönös volt; a hadnagy gyakran tért vissza gondolatban hozzá, de, hogy ki volt ő, vagy milyen volt valójában, akkor kevésbé foglalkoztatta. Érdeklődést mutatott a teste, remegő karja, halk pihegése iránt, vonzotta minden édes élmény, amit kaphatott tőle, de, mert találkozásaik olyan rövidek és lopottak voltak, sosem tudott vele igazán elbeszélgetni; mire sort kerített volna rá, kénytelenek voltak elválni egymástól.

Yoruhime sem sokat tudott róla azon kívül, amit az akadémián tapasztalt vagy amit másoktól hallott róla, így kellett magában összeállítania egy képet Sousukéről: az ötödik osztag hadnagya volt, emellett tanított az akadémián és a kalligráfia szakkört is ő vezette, amire Yoruhime is beiratkozott az első hét végén. A hadnagy nyugodt volt, higgadtan és érthetően beszélt, megkövetelte a precíziót és a pontosságot, de sosem bizonyult igazán szigorúnak és a tanítványai nem féltek tőle. Szerteágazó tudással rendelkezett, minden kérdésre tudott felelni és ezt a tudást igyekezett a diákjainak is átadni. Az órák, amiket tartott, hasznosak és érdekesek voltak, Yoruhime a szavai helyett mégis inkább az arcát vagy csupán a hangját figyelte és később nehezére esett felidézni, mégis mit hallott tőle.

Amikor közvetlenül hozzá beszélt, még inkább megzavarta az elméjét, mert a nyugodt, kedves hangot és arcot kénytelen volt összeegyeztetni azzal, amikor meztelenül tartotta őt a karjában. Sousuke képes volt úgy tenni, mintha semmi közük sem lett volna egymáshoz korábban, de Yoruhimének nehezére esett, és mert minden érzelem azonnal meglátszott az arcán, a legtöbbször nem is nézett rá egyenesen, hogy megpróbálja titkolni.

Sousuke lenyűgözőnek találta, mennyire zavarban van tőle a szeretője, titokban még szórakoztatta is, hogy ilyen reakciókat váltott ki belőle. Mások előtt sosem mutatott iránta megkülönböztetett figyelmet, de amikor kettesben maradtak, kitüntette ezzel, közben a lány reakcióit vizsgálta. Tetszett neki a feszültsége, a zavara, hol elsápadó, hol vörössé váló arca és ide-oda cikázó tekintete, ami, ha rá is vetült, sosem tudott hosszan megállapodni Sousuke arcán. Yoruhime félénk és megadó volt a közelében, mintha még mindig a bordélyházban lettek volna. Azon sem tudott túllépni, hogy az akadémián Sousuke a tanárának számított és ehhez megfelelő tisztelettel kellett viseltetnie iránta.

A helyzetük komplikált volt, de Sousuke, aki megtette a megfelelő óvintézkedéseket, mielőtt újra közeledett Yoruhiméhez, különösebben nem aggódott miatta. Nem kötődtek szorosan egymáshoz, így ha a kapcsolat teherré vált számára, könnyedén le tudta zárni, ez azonban egyelőre nem következett be. Minden alkalommal talált valami új dolgot Yoruhimében, ami fenntartotta az érdeklődését iránta, és a fiatal hadnagynak az is imponált, hogy a lány mennyire le van nyűgözve tőle. Nem gondolta, hogy ennyit számít, hogy az első férfi volt Yoruhime számára: minden tette tökéletesnek számított a szemében, de Sousuke egyébként is igazán jól bánt vele, Yoruhimének még tapasztalt asszonyként sem lett volna oka panaszkodni. Ő azonban érintetlen volt, minden élmény újdonság volt számára, és az a sok jóság, amit Sousukével és Sousuke által tapasztalt, áhított dologgá vált, mind többet akart belőle tapasztalni.

Volt, hogy Sousukéről álmodott és amikor felkelt, szégyenkezve temette a kezébe az arcát. Nem tudott pirulás nélkül nézni a hadnagyra, és mire észbe kapott, fülig beleszeretett, bármennyire nyilvánvaló volt, hogy felesleges és nem is helyes érzéseket táplálnia az egyik tanára iránt, úgysem lelhetnek viszonzásra. Sousuke érdeklődése azonban nem szűnt meg iránta: vonzotta az engedelmes kislány, akit olyan kellemes volt megcsókolni, és néha már az is örömmel töltötte el, ha Yoruhime lassú sétálását látta. A copfja ringó csípőjét simogatta és vezette a férfi tekintetét, Sousukének pedig igyekeznie kellett, hogy ne felejtse a szemét túl sokáig rajta. Az iránta való érdeklődést azonban elég jól tudta titkolni. A világon senki sem vette észre, mit művelt Yoruhimével, és ez így volt helyes: Sousuke sok kellemetlenségtől megmenekült, amiért a lányt nem tartotta túl közel magához.

Mégis, elérhető távolságban volt és oda is tudott rá figyelni: észrevette, hogy Yoruhime senkihez sem került igazán közel, mióta az akadémián tanult, de ezt egyszerűen félénk és zárkózott természetének tudta be. Yoruhime sosem volt kezdeményező, az ő érintéseit is csak ritkán viszonozta. Egy kicsit mindig elszigetelődött a körülötte lévőktől, amin nem segített, hogy kedves volt, ha valaki megszólította: Yoruhime zárkózottsága nem vonzotta a társaságot, és amikor nem páros feladatokat kellett végrehajtania, Sousuke mindig egyedül, olvasni vagy merengeni látta. Ez utóbbi során Yoruhime gyakran gondolt rá, ami az arcán is látszott; a szemét lesütötte, összeszorította a száját, hogy elfojtsa a mosolyt, ami, felidézve a közös perceiket, gyakran kívánkozott az ajkára.

Sousuke aranyosnak és nagyon magányosnak találta a lányt, talán ezért sem tudott végleg elszakadni tőle. Persze az is számított, milyen odaadó és jó szerető volt. Csupán a tény, hogy vele van, mennyivé tette az együttléteket, de Sousuke nem felejtette el, hogy csak ritkán látta igazán felszabadultnak vagy boldognak, mintha a közös idejükön kívül Yoruhime számára semmilyen öröm nem rejlett volna azon a világon.

Valószínűleg túl hamar kellett felnőnie, és Sousuke néha elgondolkodott, mi késztette rá, de hangosan sosem firtatta. Amikor Yoruhimével volt, nem volt helye ilyen kérdéseknek: biztonságba került más férfiak karjából, így Sousuke többé nem aggódott komolyan miatta, egészen mégsem tudott róla elfeledkezni.

Akkor ragadta meg komolyan a figyelmét, amikor egyszer átvágott az udvaron a terület mellett, amit kardvívás gyakorlására használtak, és egy sikoly ütötte meg a fülét, amit nem lehetett emberi hangnak nevezni. Hollow-sikoltás volt, és Sousuke azonnal a hang felé vette az irányt: három-négy diákot látott leejtett fakardokkal, teljesen dermedten, félkörben állva a fák alatt. A kis csoporttal szemben egy egyenruhát viselő alak borult térdre, mindkét kezével a fejéhez kapott és velőtrázóan ordított; egy hollowmaszk formálódott az arca előtt, attól próbált meg kétségbeesett igyekezettel megszabadulni.

A maszk teljessé vált, mire Sousuke a közelükbe ért és kivonta a kardját. A hollow felkapott egy fakardot a földről, emberfeletti erővel kettétörte és az éles csonkot szorítva ráugrott az egyik diákra, aki mozdulni sem tudott a félelemtől. Ledöntötte a lábáról a fiút és a félbetört karddal a feje mellé döfött a földbe, majd újra felemelte a karját és lesújtott, kevéssel vétve el a nyaki ütőerét. Sousuke ekkor ért oda és lerántotta a hollow-ot a gyerekről.

A maszkos alak szembefordult vele. Sousuke látta az ismerős fekete copfot megemelkedni a lendülettől, mielőtt a hollow a szemébe nézett a maszk szúk szemrésén át. Borostyánsárga izzó szempár szegeződött Sousukére, miközben eldobta a botot és rárontott a hadnagyra: Sousuke újra hallotta azt a vérfagyasztó hangot, ami egy árnyalatnyit sem hasonlított semmi addig ismertre, ahogy a kardjával hárította a csapást.

Gyorsan felmérte a helyzetet: valamiképp az egyik diák változott hollow-vá, így nem okozhatott neki komoly sérülést, de meg kellett fékeznie, így célba vette a maszkját, és egy ütéssel megrepesztette, a csapás erejével a földre küldve őt. A hollow néhány métert csúszott a talajon, háta egy fának csapódott, és újra felsikoltott. A maszk tovább repedt és félig letört a fejéről, Sousuke ekkor pillantotta meg a sárga szempár után Yoruhime sápadt, fájdalomtól eltorzult arcát, ahogy a száját újra kiáltásra nyitotta.

Sousuke előtte volt, nem hagyta feltápászkodni, és egy újabb csapással letörte a hollowmaszk maradékát is róla. Ahogy Yoruhime egész arca előbukkant, a szemfehérjét elöntő feketeség visszahúzódott és borostyánsárga szeme kifakult, fénytelen feketévé változott. A haja zilált volt, nyitott szájjal kapkodott levegő után és tiszta értetlenséggel meredt maga elé, az előtte álló hadnagyot mintha észre sem vette volna. Rémültnek tűnt, mindkét keze remegett, végül sírva fakadt.

Sousuke, aki nem ért rá gondolkozni a történteken, megfordult és feltartotta a zanpakutóját a dermedten álló, sokkot kapott diákok előtt. A hadnagy egy illúzióval rendbe hozta az eseményeket: elhitette a diákokkal, hogy a hollow, ami megtámadta őket, elpusztult, és semmi köze sem volt Yoruhiméhez, majd megbizonyosodva róla, hogy nem akadtak további szemtanúk, magához térített egy enyhe rázással egy lányt, és segítségért küldte, ő pedig a földön fekvő fiúhoz guggolt le, hogy ellenőrizze a sérüléseit. Nem esett komoly baja az ijedtségen kívül, de egész testében remegett, amikor Sousuke felültette és a hátát egy fának támasztotta.

Mire a lány visszatért két másik shinigamival, a hadnagy Yoruhime előtt térdelt és sápadt arcát fogta: a maszknak nyoma sem volt rajta, de Yoruhime rettentően megijedt, és Sousukének muszáj volt kiderítenie, mi történt vele, mielőtt bárki más tudomást szerzett volna róla.

Elvitte a gyengélkedőre, a gyerekeket a másik két oktató gondjaira bízva, és miután lefektette őt, az ágya mellé ült, hogy alaposan kikérdezze. Yoruhime lehunyta a szemét, mint akinek nehezére esik ránéznie a férfira és elfordította a fejét, mintha szégyenkezett volna.

Sousuke, bármennyire érdekelték a történtek, türelmes maradt. Szelíden még egyszer megkérdezte:

– Yoruhime, mi történt veled?

– Nem tudom – suttogta a lány. – Inazawa-kun kihívott egy párbajra az ebédszünetben – folytatta lassan, mintha nehezére esett volna összeszedni a gondolatait –, és két ütés után a földre kerültem. Utána... már csak magát láttam. – Még erősebben szorította össze a szemét. – Aizen sensei, maga sem tudja, mi történt?

– Inazawa-kunt megtámadta egy hollow – mondta a férfi, Yoruhime reakcióit figyelve. A lány kinyitotta a szemét, hitetlenkedve nézett Sousukére; a hadnagy látta rajta, hogy fogalma sincs az eseményekről.

Sousuke elgondolkozott, mielőtt folytatta. A saját szemével látta, hogy Yoruhime hollowmaszkot viselt az arcán, majd pusztításba kezdett, mégis, amint a maszk lekerült róla, mintha az egész kitörlődött volna a fejéből. Nyilvánvalóan nem volt ura a tetteinek és a hollow eluralkodott rajta, de Sousuke továbbra is érteni akarta, hogyan és miért: a lehetőség, hogy egy hollow él a lány testében, elképzelhetetlennek tűnt, mégis hinnie kellett benne, mivel ő maga szabadította meg tőle.

Óvatosan kellett bánnia a lánnyal és a birtokában lévő információval. Megfogta Yoruhime maga mellett nyugvó kezét és megszorította az ujjait. A sápadt lány értetlenül nézett előbb a kezükre, majd Sousuke arcára.

– Aizen sensei – suttogta. Képtelen volt sokáig állni a férfi pillantását.

– Figyelj ide, Yoruhime – mondta a férfi –, komolyan nem emlékszel, mi történt veletek odakint?

– Nem – rázta a fejét a lány. Az ujjai megmozdultak Sousuke kezében, de ő nem eresztette el.

– És elhiszed, amit mondani fogok neked? – Sousuke tudta, hogy a lány sosem kételkedett a szavában, de még egyszer meg kellett bizonyosodnia róla. Yoruhime a szokottnál is sápadtabb volt, amikor bólintott, Sousuke pedig, aki mérlegelte a helyzetet, végül vett egy mély lélegzetet, és mindent elmondott neki.

Ahogy később kiderült számára, Inazawa nem bántotta komolyan Yoruhimét, mégis fenyegetést jelentett rá, amikor a fegyvertelen lány a földre esett, a hollow ekkor, önmaga létét veszélyben érezve, uralkodott el rajta. Ki akarta iktatni a fiút, aki rászegezte a gyakorlókardot, és ami a félelemmel együtt az önvédelmi ösztönt is felébresztette Yoruhimében. A hollow a felszínre tört és válogatás nélkül mindenkit kész lett volna elpusztítani, akit fenyegetőnek tartott, először azonban Inazawával akart elbánni.

Az egész alig tíz másodperc alatt zajlott le, és ha Sousuke épp nincs ott, katasztrófával végződött volna. Yoruhime képtelen volt uralni a hollow-ot a testében, és amikor elszabadult, ő teljesen elveszítette a kapcsolatot a külvilággal. Csak akkor tért magához, amikor Sousuke levágta róla a maszkot, de nem volt tudatában, mi történt az elmúlt néhány percben, ami a társait is annyira megbénította.

Kettejükön kívül senkinek nem volt tudomása az esetről, és mindketten másképp reagáltak rá: Sousuke az állapotot hihetetlennek, egyszersmind érdekesnek találta, Yoruhime pedig egyszerűen nem tudta felfogni, amit hallott és sírva fakadt. Összegörnyedt az ágyban és sírva kérte Sousuke bocsánatát, ki tudja, miért, a férfinak pedig sok idejébe telt megnyugtatni és átsegíteni őt a megrázkódtatáson.

Yoruhime nem kapott büntetést a balesetért, Sousuke idejében gondoskodott róla, hogy a hollow kilétére ne derüljön ki senki számára. A Kanzen Saiminnel el tudta simítani az incidenst és rövidesen mindenki megfeledkezett róla, csupán az akadémia területének védelmét fokozták, de ez a mindennapi életüket semmiben sem korlátozta. Yoruhime mégis megváltozott, miután Sousuke felvilágosította a különleges helyzetéről. Rettegett a hollow-jától és kérlelte a hadnagyot, hogy tegyen valamit, próbálja meg eltüntetni belőle. Sousuke lemondóan rázta a fejét; Yoruhime kérését nem tudta teljesíteni, de megígérte neki, hogy vigyáz rá, hogy ez nem fordulhasson elő újra.

Yoruhime, aki magáról megfeledkezve sírt a karjában, teljesen kétségbe volt esve, de Sousuke kitartó csitításától végül lecsillapodott. Nedves arcát a hadnagy ruhájához szorította és hagyta magát megnyugtatni. Ezerszer is megköszönte neki hogy megmentette őt, Sousuke pedig hallgatott. Nem mondta meg neki, valójában mitől menekült meg; a tudat, hogyha a Gotei 13 vezetői rájönnek, mégis milyen lény van az akadémián, kísérleti alannyá teszik őt vagy egyszerűen elrendelik a kivégzését, még jobban megrémítette volna. Ezeket maga Sousuke is el akarta kerülni, mert féltette a szeretőjét: Yoruhime állapota igazán értékessé vált számára.

Sousuke hosszú ideje tanulmányozta már a Hogyokut, hogy általa túlléphessen a shinigami lét nyilvánvaló korlátain, kutatásai pedig a hollow-ok és shinigamik közti határ eltörléséhez vezették. Addig eredménytelenül próbálta átlépni ezt a vonalat, de akkor a kívánt egyesülés zajlott le a szeme előtt: Yoruhime, aki shinigami erőkkel bírt, hollow-vá változott, majd épségben ki is került ebből az állapotból. Elpazarolt lehetőség lett volna kiengedni őt a kezei közül: Sousuke behatóan tanulmányozni akarta a helyzetét, és mindent, amik ebből következett; alig egy hét volt, mire egy fél-hollow gyerek gondolata először szöget ütött a fejében.

Sokat gondolkozott ezen, végül úgy döntött, nem hagyja veszni a lehetőséget: ha nem sikerül, legfeljebb lezárhatja a kutatása ezen irányát, de ha mégis, egy egyedülálló létformát hozhatott volna létre, ami talán végre minden elvárását meghaladta volna. Ha Yoruhime képes lett volna gyereket szülni, az állapota talán tovább öröklődött volna, és Sousukét foglalkoztatta egy ilyen utód lehetősége.

Miután elég idő telt el, hogy Yoruhime valamennyire rendbe jöjjön az eset után, és Sousuke nem csupán sírva tartotta őt a karjában, hozzálátott, hogy az ötletet megvalósítsa. Egyszer, felszínes beszélgetéseik során hosszan megcsókolta Yoruhimét és óvatosan lefektette egy párnára, addig halmozva el gyengéd csókokkal és kedves szavakkal, amíg elmúlt a teste merevsége, és úgy érezte, nem fog tiltakozni, ha elkezdi megszabadítani őt a ruhájától. Hosszan és gyengéden szeretkezett Yoruhimével, sokáig tartotta őt a karjában, és akkor sem húzódott ki belőle, amikor közel volt az orgazmushoz; ellenkezőleg, Yoruhimét még erősebben szorította magához.

Az együttléteik sűrűsödtek és Sousuke egyetlen alkalmat sem mulasztott el, hogy belé élvezzen, holott addig mindig tartózkodott ettől. Yoruhime mindent megengedett neki, amit csak kívánt, Sousuke pedig, amikor leszállt róla, gyengéden arcon csókolta. Szerette a lányt, amennyire abban a helyzetben képes volt bármit is érezni iránta. Mindent megkapott tőle, amit csak akart, ehhez mérten ő is igyekezett jó lenni hozzá, de mindenképp teherbe akarta ejteni őt, és nem érdekelte, Yoruhimére nézve mindennek mi lesz a következménye.

Sokkal fiatalabb volt Sousukénél, alig egy éve tartózkodott Soul Societyben, ellentétben a hadnaggyal, aki több száz éve szolgálta a Gotei 13-at, de ez az eltérés nem tartotta őt vissza. Lehetett csupán tizenhat éves, Sousuke kívánta őt, és különleges állapotát tekintve még inkább meg akarta szerezni magának. Yoruhime egyszerű szeretőből értékes kutatási alannyá lépett elő számára, és már eszében sem volt megválni tőle, amikor a viszony kezdett egyhangúvá válni; igazság szerint mindig talált valami új érdekességet benne, és Yoruhime látványát és kedvesen csengő hangját sem tudta megunni.

Sousuke mindemellett fenntartotta a tökéletes, jó hadnagy álcáját; sem a tervei, sem a Yoruhimével folytatott kapcsolata nem volt nyilvánvaló mások számára. Még akkor is szerepet játszott, amikor Yoruhime másfél hónappal később bevallotta neki a terhességét: zavarba jött, megijedt, egy pillanatra tanácstalannak látszott, pedig legszívesebben felkapta volna Yoruhimét és összecsókolta volna. Sousuke örült ennek a fejleménynek és már mindent előkészített számára, ha bekövetkezne. Feltűnésmentesen kivette őt az akadémiáról és elintézte, hogy összeházasodhassanak: Sousuke teljeskörűen felelősséget vállalt érte, mert akármilyen komplikált volt, hosszútávon csak megkönnyítette vele a saját dolgát.

Yoruhime addig is függött tőle, de teljesen magához láncolta egy gyerekkel és a házassággal. Azt tett vele, amit csak akart, de a lányt nem nagyon kellett irányítani vagy megtörni az akaratát; teljes mértékben alávetette magát Sousukének, aki számára az egyetlen és legjobb embernek számított.

Nem tiltakozott az ellen, hogy Sousuke magához költöztesse az ötödik osztagban, holott a férfi ritkán volt ténylegesen vele a hétköznapokban. A hadnagy ellátta a teendőit az osztagban, továbbra is tanított az akadémián, mindemellett saját nagyszabású terveivel törődött, amiről Yoruhimének nem volt tudomása. Sousukének sok titka volt előtte, a kapitánya, de még a saját emberei előtt is. Sem Ichimaru Gin, sem Tousen Kaname nem értesült a házasságáról és a születendő gyerekéről, és Sousuke egészen a végsőkig titokban tudta őket tartani előlük, amíg elkerülhetetlenné vált, hogy a két férfi és Sousuke családja találkozzon.

Miután Yoruhime hollow-ja felfedte magát Sousuke előtt, a férfi komolyan érdeklődni kezdett a múltja után. Yoruhimét azonban hiába kérdezte, nem sokat tudott neki mondani, és nem is szívesen beszélt az életéről azelőtt, hogy kikerült a bordélyházból. Kevés időt töltött ott, mégis zavart és szégyent érzett miatta. Sousuke sosem hibáztatta azért, amit tenni kényszerült, csak sajnálta őt, mert láthatóan mély nyomot hagyott rajta.

Sousuke tudta, hogy Rukongai első körzetébe került a halála után, ami a lehető legjobb és legbékésebb helynek számított. A Soul Societybe érkező lelkek eloszlása egyenletes, de kiszámíthatatlan volt; nem lehetett volna nyomon követni, ki milyen életet élt a halála előtt, ha ő maga nem emlékezett rá, de Sousuke más nyomon próbált elindulni.

Nem sokkal azelőtt, hogy először látta Yoruhimét a Suiren házban, különös hollowjelenséget észleltek Kamakura városban, ami egyébként békés helynek számított. A körzetért felelős shinigami végül nem bocsátkozott harcba a hollow-val, mert mire a helyszínre ért, felszívódott, de jelentést adott róla az osztagának, Sousuke pedig az ilyen jelentéseket böngészve bukkant rá a városra két másik, ígéretesnek tűnő helyszín mellett.

Három egymástól távol eső város volt az élők világában, és Sousuke mindhárom körzetért felelős shinigamit képes volt idővel felkutatni. Kettővel eredménytelenül beszélt, de a harmadik némi gondolkodás után visszaemlékezett egy lányra Kamakurából, akit az előző télen segített át Soul Societybe és illett rá Yoruhime leírása. Gyilkosság áldozata volt; amikor rátalált, már feketére száradt a vér szétszaggatott kimonóján. Ő maga nem emlékezett semmire, de a shinigaminak volt némi fogalma az esetről: egy tizenhat éves lányt késeltek halálra egy téli estén, a gyilkosa pedig azóta is szökésben volt. Közel történt a hollowtámadás helyszínéhez, amit a shinigami nem tudott megakadályozni.

Sousuke alaposan áttanulmányozta a kapott információkat. Yoruhime egy igazán szerencsétlenül járt, szegény kislány volt, aki a halála előtt és a halála után is jobb sorsot érdemelt volna. Már tudta, mi történt vele, de nem kapott magyarázatot a hollow-jára: elképzelhetetlennek tűnt, hogy a lelke még a haldoklás során átalakult volna. Többet nem tudott kideríteni a támadásról, de az élők világában lévő néhány újság válaszokat tartogatott számára: részletesen leírták az esetet, Sousuke onnan tudta meg a felesége valódi nevét is, amit a lány többé nem mondott a magáénak.

Sousuke csak a hollow-jára volt kíváncsi, de erőszakos halálát megismerve megszánta őt és nem is tudott az érzésről megfeledkezni. Amikor hazatért a feleségéhez, leült mellé és szó nélkül, hosszan átölelte őt. Yoruhime, akinek még az üdvözlőszavak voltak az ajkán, meglepődött. Ő is megölelte Sousukét, aki a fejét a vállán nyugtatta és lehunyt szemmel lélegzett Yoruhime könnyű virágos illatából. Mindig olyan illata volt, mint a tavasznak, pedig a lelke megfagyott az örök télben, és Sousuke ezt nagyon szomorúnak találta.

Kevés őszinte érzése volt mások iránt, de akkor valódi sajnálatot tapasztalt, és anélkül, hogy megmagyarázta volna az asszonynak, szorosan tartotta őt a karjában. Nem akarta, hogy bántódása essen és nem akarta őt többé elengedni.