Kicsivel a Turn back the Pendulum eseményei előttre ugrunk vissza, szám szerint 1889-be. Megtörténik egy esküvő, egy újabb van kilátásban és még nászútra is megyünk; idilli és kedves fejezetnek ígérkezik, de rengeteg fájdalmas rész van benne.

Sousuke és Yoruhime véletlenül nem beszélnek túl sokat ebben a fejezetben (szavak helyett a tettek beszélnek ;)), de Sousuke és Shinji, Yoruhime és Douru valamint Douru és Shinji interakciói sokat elmondanak az eseményekről. A szívem összetört Shinji kedvességétől, tudva, mi vár rá egy év múlva Sousuke miatt.

 Ezenkívül, amikor utánanéztem a sintó esküvőknek, rájöttem, hogy csak 1900-tól lettek népszerűek japánban, a császári esküvő miatt, a történetebn azonban csak 1889. van. hirakoswife046 azt mondta, Sousukéék hipsterek voltak ezzel az esküvővel.

*

Douru karon fogta Yoruhimét, úgy sétált vele Seireitei kora délelőtti forgatagában. A két fiatal nő apró lépéseket tett: Douru igyekezett alkalmazkodni Yoruhime lassú tempójához, akinek szokatlan volt a járás ismét kimonóban a Shinigami Akadémián viselt, több mozgást engedő hakama után.

– Sok dolgunk lesz – fűzte hozzá Douru a korábban megkezdett beszélgetéshez, Yoruhime csípőig érő fekete haját szemlélve. – Először is meg kell csináltatni a frizurádat, utána elmenni a kimonódért a ruhakölcsönzőbe.

– Az ebédet kihagytad – mondta Yoruhime, aki próbált viccelni, de az arca olyan sápadt volt, hogy a hangja inkább kétségbeesettnek érződött. Douru az arcára nézett hosszú haja után, amiből az esküvői frizurát próbálta elképzelni az elmúlt percekben, és összeszorította a száját.

– Igen, majd megállunk enni valamit útközben. Reggeliztél te egyáltalán? – kérdezte szemrehányóan, Yoruhime sápadtságát látva.

– Próbáltam, de nagyon rosszul voltam – vallotta be a lány. – A teámat is alig tudtam meginni.

Douru az égre emelte a tekintetét, csupán ennyivel fejezve ki a nemtetszését, amit az elmúlt napokban érzett, ha Yoruhime állapota került szóba.

– Komolyan nem hiszem el, hogy a hadnagynak ezt kellett tennie veled!

Közelebb húzta magához Yoruhimét, amikor két férfi jött velük szembe a járdán, és mindkettő látványosan végigmérte a lányokat. Sem Yoruhime, sem Douru nem viselt sminket, és a hajuk sem volt különleges frizurába rendezve: Yoruhime kibontva hordta hosszú haját, Douru pedig egy hétköznapi kontyba csavarta a tarkóján, egyetlen, egyszerű hajdísszel ékesítve, ami illett apró mintás kimonójához. Nem számítottak olyan feltűnő jelenségnek, mint amíg a Suiren házban éltek Seireitei piros lámpás negyedében, de a szépségük tagadhatatlan volt, és nem egy járókelőnek akadt meg a szeme rajtuk.

Douru tekintélyt parancsoló jelenség volt, akinek még a járőröző shinigamik is kitértek az útjából, Yoruhimét pedig biztos kézzel, óvatosan vezette maga mellett, ahogy egy valódi nővér vigyázott volna a kishúgára. Szigorú megjegyzése mégis inkább anyai volt, Yoruhime pedig gyermeki makacssággal tiltakozott:

– Nem az ő hibája! Igazán nem csinált semmit, Douru. – Yoruhime szerette volna megvédeni Sousukét, de az érvei ingatagok voltak, Douru pedig nem hagyta annyiban, hiába voltak már túl számtalan ilyen beszélgetésen.

– Persze, végül is semmit nem csinált, csak teherbe ejtett téged, igazán nem tehet róla! Velem negyven év alatt senki sem volt ilyen szerencsétlen!

– Douru, kérlek, ne ilyen hangosan – kapaszkodott bele a karjába Yoruhime, amikor megálltak egy üzlet bejárata közelében és az idősebb nő felé fordult beszéd közben. Yoruhime sötét szeme zavartan rebbent ide-oda az utcán, valamilyen tárgyon nyugvópontot keresve, mert nehezen nézett Douru arcára. – A hadnagy igazán nem szándékosan tette, nem akart nekem rosszat.

– Legalább bocsánatot kért? – kérdezte Douru csípősen. Yoruhime bólintott. – Ez a legkevesebb, Hime. Biztosan fogalma sincs, milyen helyzetbe kerültél miatta.

– Dehogynem! Szerinted miért próbál meg kihozni belőle? – Ahogy a szóváltás csillapodott, újra elindultak a fodrászat felé. Yoruhime összeszorította az ajkát, mielőtt tovább beszélt, nehezen szedte össze a gondolatait, mert napok óta zilált volt a rengeteg előkészület miatt. – Sousuke igazán kedves volt hozzám.

– Ó, már csak Sousuke, nem hadnagy úr? – vigyorodott el Douru, zavarba hozva vele a fiatalabb lányt. Piruló arcát látva megenyhült: nyilvánvaló volt, hogy Yoruhime fülig szerelmes a hadnagyába, kár volt további kioktatásokkal gyötörni. – Egyébként igazad van, kislány, igazán nem gyakori, hogy valaki feleségül kérje a terhes szeretőjét. Más férfi egyszerűen otthagyott volna.

– Lehet, de ő nem más férfi – mondta halkan Yoruhime, szorosabban fogva Douru őt támogató karját. – Ő sokkal jobb bárkinél – tette hozzá, mire Douru a szemét forgatta.

– Ó, igen, a te tökéletes, jóságos hadnagyod – mondta enyhe gúnnyal, de nem gyötörte tovább Yoruhimét hasonló megjegyzésekkel. – Igazából örülök nektek – tette hozzá –, engem Shinji szerinted mégis mikor fog feleségül venni? – kérdezte úgy, mintha a válasz a soha és a világ végezetekor között ingadozott volna, de Yoruhime, aki komolyan vette a kérdést, azonnal tiltakozott és vigasztalni próbálta.

– Biztosan gondolt rá – nézett fel Yoruhime a legőszintébb reménnyel a szemében, ami csak igazán fiatal lányok jellemzője volt, Douru közvetlen hangját figyelmen kívül hagyva. Fel sem tűnt neki, ahogy beszélt, mert Douru régóta igen szoros viszonyban volt a kapitányával, és inkább játékos, mint tisztelettudó volt, amikor a keresztneve helyett Hirako kapitánynak szólította.

– Szerintem egészen más dolgok járnak a fejében velem kapcsolatban – mondta Douru, zavarba hozva vele a másik lányt, aki még mindig őt nézte, így tökéletesen látta, milyen arcot vágott közben. Megszorította a karját és idegesen felnevetett.

– Douru, kérlek! Ne beszélj így! Az utcán vagyunk.

– Nem mintha bárki is hallana minket – vigyorodott el Douru, majd hirtelen észbe kapva szaporázni kezdte a lépteit az addigi csendes andalgás után. – Ne haragudj, Hime, de muszáj sietnünk, vagy elkésel – magyarázta, észlelve, hogy Yoruhime nem tudja tartani vele a lépést. – Tízre ott kell lenned a fodrásznál és még messze vagyunk tőle.

– Sokkal jobban észben tartod, mikor mit kell csinálnom, mint én magam – kapkodta a levegőt Yoruhime, a következő lépésnél visszacsúsztatva a lábát a papucsába, amit majdnem elhagyott útközben. – Nem tudom, mit csinálnék nélküled, Douru. Igazából fel sem fogtam, hogy menyasszony vagyok – vallotta be az elmúlt napokban érzett összes hitetlensége és kétsége forrását a lány, miközben kerülgették a velük szembe jövőket a keskeny járdán.

– Nem is sokáig maradsz az – fűzte hozzá Douru, ahogy végre lassított a következő sarkon befordulva. Egy mellékutcába értek, amin átkelve egy nem túl hivalkodó, poros kirakatú fodrászat elé jutottak. Douru kinyitotta Yoruhime előtt az ajtót, és amíg beléptek, befejezte a megkezdett gondolatot. – Két nap múlva feleség leszel, a menyasszonyság helyett inkább ahhoz kellene hozzászoknod. Akarod, hogy megvárjalak itt, vagy szedjem össze a kimonódat, amíg végzel? – kérdezte barátságosan, fél szemmel az eléjük siető fodrászinast figyelve.

– Szeretném, hogy maradj – kérdte Yoruhime, aki még odabent sem eresztette el Douru kezét. Feszült, izgatott és mindezek mellett boldog volt, kitörni készülő érzéseit pedig egyedül nehezen tudta volna kezelni.

Szüksége volt Dourura, aki az egyetlen családtagjának számított. Nem voltak valódi nővérek, Douru mégis megismerkedésük pillanatában a húgának fogadta őt a Suiren házban, és Yoruhime is nővéreként ragaszkodott hozzá.

Nehezen csillapodott a bűntudata, amit azóta érzett, hogy elment a bordélyházból és Dourut magára hagyta, de a nő, akinek egy csepp szellemi energiája sem volt, támogatta őt, hogy jobb sorson találjon magának odakint. Yoruhime sírt, amikor elbúcsúzott tőle, de Douru próbált erős maradni, amíg a hátát simogatta. Homlokon csókolta, sok sikert kívánt neki, és megígérte, hogy találkoznak még, holott ez csak megnyugtató hazugságnak számított: Yoruhimének onnantól, hogy maga mögött hagyta a bordélyházat, egy Douruhoz hasonló kurtizánnal többé nem volt semmi dolga.

Hirako kapitánynak köszönhetően találkoztak ismét össze, aki talán beleszeretett Douruba, talán csak féltékenységet érzett a kedvenc szeretője iránt, amikor úgy döntött, kivásárolja őt a Suiren házból. Douru megkérdezése nélkül cselekedett, amivel egy időre magára is haragította az asszonyt; addig sem vették emberszámba, de Shinji tulajdonaként magához kötötte a vásárlással. Sok veszekedésen voltak túl, mire Douru belenyugodott a helyzetébe, és elfogadta, hogy Shinjivel éljen az ötödik őrosztagban, mint a hivatalos, szabad barátnője, és nem kell többé szeretőként várnia rá a bordélyházban.

Douru nem bírta elviselni, hogy Shinji ennyi pénzt áldozott rá, pedig sosem tudta meg, a ház asszonya pontosan mennyit kért a szabadságáért. Douru a ház legjobb és legkeresettebb kurtizánjának számított. Yoruhime rövid tündöklése után ismét ő volt a Suiren ház büszkesége, így Anya nagy veszteségeket szenvedett, amikor túladott rajta, Shinji döntését azonban nem lehetett megmásítani.

Elég sokáig tartott, végül azonban elege lett, és nem tudta tovább elviselni, hogy más férfiak is legyenek a szeretőjével. Talán tényleg szerelmes volt belé egy kicsit, mert az sem érdekelte, hogy Douru tehetetlenségében milyen szitkokat vágott a fejéhez. Megkapta, amit akart, maga mellett tudta őt, és a legkevésbé sem érdekelte a múltja; Douru, amióta csak ismerte, mindig értékes volt számára.

Az osztagban nem keltett feltűnést a jelenléte, csupán az számított érdekességnek, hogy volt nő a világon, aki hajlandó volt együtt lenni a kapitánnyal. Shinji szoknyapecérnek számított, de híresen sikertelen volt a nőkkel, talán ezért keresett olyan gyakran vigasztalást Douru karjában.

Amíg Yoruhime az akadémián tanult, Douru Shinjivel volt az ötödik osztagban, a két nő ott találkozott egymással újra. Miután nyilvánvalóvá vált Yoruhime terhessége, Sousuke elhozta őt az akadémiáról. Az állapota nem engedte volna sokáig, hogy tovább tanuljon, hónapokon belül szembetűnő lett volna, Sousuke pedig féltette őt, és nem akarta, hogy akár neki, akár a gyereknek bántódása essen. Az tűnt az egyetlen és egyben legjobb megoldásnak, ha magához veszi őket; Yoruhime így került egy előkelő házba az ötödik őrosztag területén, ami, mint megtudta, Sousukéé volt, de amint a férfi rengeteg teendője miatt szinte sosem látogatott.

Sousuke egy szűk lakásban töltötte a napjait az őrosztag területén, közel Shinji kapitányi rezidenciájához és Yoruhimét oda sosem vitte magával. Elhelyezte a lányt az üres házban, és amikor tehette, meglátogatta, de egyébként magára volt utalva. Douru ott talált rá, amikor először értesült az érkezéséről; fél füllel hallotta a kapitányától.

Sousuke, miután megbeszélte a dolgokat Yoruhimével, Shinjihez fordult, hogy engedélyt kérjen tőle a házasságra. Kelletlenül avatta be kettejük helyzetébe, reménykedve, hogy a kapitány tekintettel lesz az idő szúkösségére, és nem tagadja meg a beleegyezést tőle. Sousuke feleségül akarta venni Yoruhimét, mielőtt szembetűnő lett volna a terhessége. A harmadik hónap környékén járt, mire megkezdték az előkészületeket az esküvőre, az alakján még nem voltak feltűnő változások.

Yoruhime megrémült, amikor rájött az állapotára és csak nehezen tudta bevallani Sousukének a terhességet. Elutasítás helyett azonban a fiatal hadnagy részéről is meglepettséget, zavart, végül sajnálatot tapasztalt. Yoruhime egészen zavarba jött, amikor a férfi megfogta mindkét kezét és az ujjait csókolgatva kért a legmélyebben bocsánatot tőle, amiért ilyen helyzetbe sodorta, majd biztosította, hogy vigyáz rá és vállalja a felelősséget a tetteiért. Ez, mint kiderült, a házasságot jelentette, de Yoruhime, aki beleszédült, ha csak rágondolt, hogy feleségül megy Sousukéhez, még mindig nem tudta túltenni magát rajta.

Rózsaszín köd burkolta be, amíg a fodrásznál ült, a frizurakészítés fájdalmát szinte meg sem érezte. Válaszolgatott Dourunak, aki mellette maradt és próbálta szóval tartani, de a könnyeddé vált beszélgetés súlytalan volt a lelkében, később a tartalmát sem tudta volna felidézni.

Yoruhime nem akart egyedül maradni, és hálás volt Dourunak, hogy nem hagyta magára. Miután a frizurája elkészült, és a fodrász eligazgatta rajta az utolsó hajszálat is, Yoruhime nem ismert magára az elé tartott tükörben. Még hiányzott róla egy tucat különleges hajdísz és a tradicionális fehér selyem fejfedő, ami csak az esküvő napján került a hajába, de Yoruhime máris elragadó volt. Sokkal szebb volt, mint amilyennek valaha látta magát, és úgy érezte, egy érett, egészen felnőtt nő néz vissza rá a tükörből, nem az a riadt fiatal lány, akinek érkezésekor számított.

A helyzete és az események gyorsasága ijesztő volt számára. Egy héttel korábban még könnyek között vallotta be Sousukének a terhességét, azóta pedig otthagyta az akadémiát, beköltözött a férfi házába az ötödik őrosztagban, visszakapta a nővérét, és az esküvőjét szervezte; mindez hihetetlen sebességgel zajlott le körülötte, és ha akadt is egy perce megállni gondolkozni, a jövő ismeretlensége ijesztőnek számított. Ez a félelem vetekedett szívében a boldogsággal; sosem hitte, hogy Sousuke feleségül veszi őt és képes lesz leélni vele egy életet, ami korábban annyira bizonytalannak és céltalannak számított.

Kétségei voltak, vajon Sousuke szereti-e őt, vagy csak kötelességet teljesít a házassággal. Olyan régóta gyötörték, hogy végül kibukott belőle, amíg Douruval egy hajdíszeket árusító bolt felé sétáltak, hogy átvegyék a lány esküvői ékszereit, amit már összeszedtek számukra.

– Douru – kezdte Yoruhime, aki képtelen volt lehajtani a fejét többé a konty súlya miatt –, szerinted Sou– úgy értem, a hadnagy úr mit akar ezzel a házassággal?

– Hogyhogy mit akar? – Douru értetlen pillantást vetett a lányra. – Maga mellett akarja tudni a családját, gondolom. De te beszéltél vele, neked kell ezzel tisztában lenned.

– Tudom, de mi van, ha nem is szeret engem, csak elvesz, mert mondjuk Hirako kapitány arra utasította? – Yoruhime sápadtabb volt a szokásosnál, vad gondolatok cikáztak a fejében. Ha megáll és higgadtan végiggondolja, maga is ostobaságnak találta volna a szavait, de olyan izgatott és feszült volt, hogy ezt képtelen volt megtenni, Dourutól várt biztatást.

– Shinji valamiért nem kedveli túlzottan a hadnagyát, de azzal mégse büntetné meg, hogy akarata ellenére kényszeríti egy házassága. – Douru először elképedt, utána próbálta visszatartani a nevetését, ahogy elképzelte a Yoruhime által vázolt helyzetet a két férfi között. Yoruhime azonban nem tűnt vidámnak, így Douru megállt és gyengéden megsimogatta a húga sápadt arcát. – Figyelj, ha tudni akarod, Sousuke ment hozzá, hogy a beleegyezését kérje, és azt mondta, szeret téged. >>Szeretem ezt a nőt és nem akarom tönkretenni<< – idézte Douru elváltoztatott hangon, ami olyan komikus volt, hogy végre mosolyt csalt vele Yoruhime arcára –, vagy valami ilyesmi, én nem voltam ott, csak Shinjitől hallottam. Ha nem számítanál neki, nem vesződött volna azzal, hogy kapitányi engedélyt kérjen, és nem is hozott volna az osztagba magával. Valamit biztosan akar tőled – kacsintott rá játékosan –, szóval ne félj, ha eddig nem szeretett beléd egészen, majd az esküvő után igazán meg fog szeretni. És ajánlom is neki, hogy fülig szeressen beléd, a húgocskám ennél nem érdemel kevesebbet!

Yoruhime gyengéden meglökte Douru karját, amikor úgy érezte, a nővére túlzásba esik a bókokkal. Nehezen tudta kezelni a szeretetet és figyelmességet, amit másoktól kapott, mert úgy érezte, semmit nem tett, amivel kiérdemelte volna.

– Komolyan, Hime, a hadnagyod hülye lenne, ha nem szeretne téged és most már felelősséggel is tartozik irántad. Próbáld meg engedni neki, hogy gondoskodjon rólad, eddig nem csinálta rosszul. Remélem, boldog leszel vele – mosolyodott el szelíden Yoruhime sápadt, de már nyugodtabb arcát látva.

– Most is nagyon boldog vagyok – mondta halkan, és ahogy Dourut nézte, ő sem tudta abbahagyni a mosolygást. Csak ennyire volt szüksége és a kétség felhője szertrefoszlott a feje fölött; Douru mindig elég józan volt és még a legbonyolultabb érzéseket is ki tudta bogozni a lelkében. Olyan öröm öntötte el a közelében, amit addig főleg csak Sousuke mellett érzett; amióta megkönnyebbült, a beszéd sem okozott számára olyan nagy gondot, mint egy perccel korábban. – Ideges vagyok a szertartás miatt – vallotta be, Douru pedig, aki hozzá hasonlóan semmit sem tudott az esküvőkről, legjobb tudása szerint igyekezett megnyugtatni.

– Csak csináld azt, amit a pap mond – paskolta meg a karját, ahogy tovább vezette –, és mire észreveszed, már túl is vagy rajta. Életed legboldogabb napja lesz, szóval ne idegeskedj – mosolygott tovább, amit Yoruhime próbált viszonozni. Inkább csak Dourut nézte, mint az embereket az utcán, mert a frizurája nagy feltűnést keltett, és sokan megbámulták annak ellenére is, hogy csak egy egyszerű, csíkos kimono volt rajta.

Douru büszke volt a húgára, aki ennyi embernek vonzotta a pillantását, és biztos volt benne, hogy a legszebb menyasszony, reményei szerint pedig majd a legboldogabb feleség válik belőle. Előbbi meggyőződése igaznak bizonyult, amikor két nappal később a sintó esküvők tradicionális fehér kimonójában, kisminkelve és felékszerezve látta.

Douru maga készítette elő a menyasszonyt a szertartása: segített Yoruhimének felöltözni, elhelyezni a fehér fejfedőt és a hajdíszeket bonyolult kontyában, majd letérdelt elé és legjobb tudása szerint kisminkelte az arcát. A smink nem volt hivalkodó, de még inkább kiemelte Yoruhime fiatalos szépségét, már csak az hiányzott, hogy a feszült menyasszony mosolyt varázsoljon az ajkára.

Amíg ők készülődtek, Shinji ugyanezt tette a hadnagyával Sousuke kis szobájában. Alig két órájuk volt hátra a szertartásig, amit egy délelőtt, a legkevesebb pompa és formaság mellett rendeztek meg Shinji kapitányi szobájában. Sousuke ragaszkodott hozzá, hogy ne vigye a terhes menyasszonyát templomba, hanem a pap érkezzen hozzájuk; az oltár és minden szükséges kellék már fel volt állítva a kapitánynál, aki maga ajánlotta fel a szobáját számukra.

Shinji úgy érezte, ez a legkevesebb, amit megtehet értük, ha már egy titkos esküvő lebonyolításáról volt szó. Sousuke nem mondta ki kereken, de Shinji érezte, hogy okkal siet ennyire a szertartással, és inkább Yoruhimére volt tekintettel, amikor beleegyezett, hogy nem hozza kellemetlen helyzetbe őket a nyilvánossággal. Megházasítani a hadnagyát valahogy izgalmas, nagyrészt mégis hihetetlen esemény volt: Shinji ezt a lépést sosem nézte volna ki belőle. Mindig volt valami Sousukében, ami kezdetektől fogva nyugtalanította, épp ezért vette hadnagyként magához, de hiába tartotta állandóan szemmel, e nyugtalanság okát nem tudta felfedezni benne.

Rémisztő volt azonban, hogy milyen sokáig tudta titkolni előle a viszonyát azzal a kislánnyal. Shinjinek fogalma sem volt róla, hogy a kapcsolatuk az akadémián is folytatódott, igaz, Sousukét erről soha nem is próbálta faggatni. A viszonyuk formális volt, sosem kerültek igazán közel egymáshoz, de a közelgő esküvő ezt megváltoztatta. Shinji erőt vett magán és minden ellenszenvét félretéve igyekezett jó kapitány és rendes ember módjára viselkedni.

– Kiveszel pár nap szabadságot az esküvő után? – kérdezte Sousukét, aki épp akkor kötötte meg a hakamáját. Shinji nem őt, hanem a rendezett szoba kevés bútorát és a férfi könyvespolcát nézte; ritkán járt nála, és akkor sem ért rá nézelődni, de akkor, mivel már hosszú ideje volt Sousuke szobájában, ki tudta elégíteni a kíváncsiságát.

– Nincs rá szükség, kapitány – nézett fel rá Sousuke, amint megigazította az övet a derekán. – Mégis hogy magyarázná meg, hová tűnt a hadnagya – mosolyodott el halványan –, és ön hogy boldogulna nélkülem?

– Ne becsülj le, Sousuke, nagyon jól megvagyok nélküled is! – vágott vissza Shinji, de aztán szelídebben folytatta. – Komolyan, nem viszed el sehová a feleségedet?

– Yoruhimének az a legjobb, ha otthon marad ilyen állapotban – felelte Sousuke, felöltve a formális ruha következő darabját, de Shinji türelmetlenül közbevágott, mielőtt folytathatta volna.

– Ne mondd már! Belegondoltál, hogy az a szegény lány hány évre lesz bezárva a házba egy kisbabával? Menjetek el valahová, Sousuke, ez parancs! – Összevonta a szemöldökét Sousuke meglepett arca láttán. Felsóhajtott, nehezményezve, hogy a hadnagya a szavait és a szándékait nem tudja összeegyeztetni és abbahagyta a grimaszolást, hogy ne tűnjön olyan ellenségesnek. – Vidd el a hegyekbe pár napra, vagy vidd el fürdeni. Menjetek nászútra, Sousuke, te is megérdemled. – Nehezen tette hozzá, de el kellett ismernie, hogy a hadnagya milyen keményen és kifogástalanul dolgozott mellette az elmúlt időszakban, és ahogy jobban belegondolt, Shinji sosem látta őt pihenni. – Lásd be, nem normális, hogy feleségül veszel egy nőt, majd másnap szolgálatra jelentkezel nálam.

– Igaza van, kapitány – nevetett Sousuke halkan, ami az idegesség maradékát is eltüntette az arcáról. Továbbra is az öltözékével foglalkozott, és Shinji, aki már nem bírta tovább a tétlenséget, odalépett hozzá és megigazította a díszzsinórt a kimonóján. Sousuke meglepődött a kedves gesztustól, de Shinji gondterhelt arca kiegyensúlyozta; csak olyan volt, mint mindig, és látható nemtetszést fejezett ki az arca, mégis tökéletesítette a hadnagya megjelenését, még egy kiálló hajtincset is lesimított a halántékán. – Mondja, hová menjünk Yoruhimével? – kérdezte megadóan, miután Shinji hátrébb lépett tőle. A kapitány rövid ideig gondolkodott, majd azt mondta:

– Van egy privát onsen a közelben a Gotei 13 kapitányainak, adok írásos engedélyt, hogy használhassátok. A hegyekben van, szép környéken, maradhattok ott pár napot. Veheted nászajándéknak – mosolyodott el, kivillantva az összes fogát, igazán meghökkentve Sousukét, aki fele ennyi kedvességre sem számított tőle.

Sejtette, hogy nagyrészt a menyasszonyának és nem neki szól Shinji engedékenysége, de nem utasította vissza. Csendben bólintott, és beleegyezése elég volt Shinjinek, hogy megnyugodjon. Nem szívesen engedte ki a hadnagyát a felügyelete alól, mert sosem tudhatta, mit forgatott a fejében, de az osztagtól olyan távol nehezen keverhetett bajt, és újdonsült felesége amúgy is lefoglalta volna. Néhány napig ő is boldogult egyedül, az utóbbi időben egyébként sem akadt sok dolga az osztagában.

Mióta Sousuke előállt azzal, hogy feleségül akarja venni Yoruhimét, Shinji állandóan azon tűnődött, hol van a csapda a tetteiben. Még az esemény előtt sem tudott rájönni, így végül feladta, de továbbra is hitetlenkedve bámulta a hadnagyát, aki olyan szokatlan látvány volt a formális fekete kimonóban, ahogy az oltár mellett térdelt a szobájában, oldalán a csupa fehéret viselő, gyönyörű menyasszonnyal. Shinji és Douru tőlük távolabb, a falhoz közel térdeltek, a párnak így csak a hátát látták, de a ceremónia így is lenyűgöző látvány volt.

Sousuke és Yoruhime kiitták a rituális szakét, három-három kortyot három pohártól, és amikor átnyújtották egymásnak a csészéket, Shinji valami különös melegséget érzett a mellkasában: hihetetlen, felkavaró, egyben megható is volt a szeme előtt zajló esküvő. Lopva Dourura nézett, aki összepréselte az ajkát, és úgy tűnt, nehezen fojtja vissza a könnyeit; Shinji abban a percben még a kicsinosított menyasszonynál is gyönyörűbbnek találta.

Ő sosem fontolgatta a házasságot, de szinte sértő volt, hogy a kis hadnagya megelőzte benne, és ha feleséget kellett volna választania magának, gondolkodás nélkül a mellette lévő Dourut mondta volna. Nem is tudott volna elképzelni más nőt, aki kibírja mellette, Shinji azonban nem is akart másikat magának; az alig fél órás szertartás ünnepélyes légköre megzavarta a fejét, és arra gondolt, hogy egy napon talán szerepet cserélnek, és a hadnagya fog tanúként az ő háta mögött térdelni.

Ostobaság volt; Shinji enyhén megrázta a fejét, mert igazán nem akart akkor Sousukére vagy esküvőre gondolni. A pár közben felállt: Sousuke a kezét nyújtotta, hogy felsegítse Yoruhimét a földről, és Douru, aki hamarabb összeszedte magát nála, már szintén felkelt a párnáról, és boldogan szorította magához az újdonsült feleséget.

– Annyira büszke vagyok rád – suttogta, könnyes arcát szorítva Yoruhime kipirult arcához. Shinji, aki távolabbról figyelte jelenetet, és nagyot nyelt, hogy legyűrje a torkát szorító gombócot (akár Sousukéről volt szó, akár nem, egy esküvő ténye azért még a kapitányt is meghatotta), véletlenül összenézett Sousukével, aki már nem fogta a felesége kezét, és a két nő mellett elveszettnek látszott. Shinji, akinek eszébe jutott, mit mondott neki korábban, megköszörülte a torkát és elkezdett a sarokba tolt asztala felé araszolni.

– Megírom az engedélyt – fordult vissza Sousuke felé –, aztán menjetek. Nekem még dolgoznom is kell ma. – Shinji nem a szokott ruháját, hanem egy homokszínű, ünnepi kimonót és egy sötétebb sárga haorit viselt, ez utóbbit cserélte le az osztag számával díszített fehér haorira, mielőtt leült az asztalához.

– Köszönöm, kapitány – mondta Sousuke halkan, enyhén lehajtva a fejét, hogy a tiszteletét kifejezze, de Shinji csak türelmetlenül legyintett, akkor nem volt kíváncsi a formaságokra. Lendületes kézírásával pár sort rótt egy papírra, majd feltekerte és odaadta a hadnagynak, aki továbbra is tanácstalan arccal állt a két nő mellett; Shinji egészen viccesnek találta.

– Vigyázz a férjedre, Yoruhime-chan – fordult ezután a fiatalasszonyhoz, Yoruhime vidáman csillogó szemébe nézve –, ne engedd, hogy bármi bajt csináljon.

– Minden rendben lesz, kapitány – mosolygott rá Yoruhime, aki épp csak kezdett magához térni a ceremónia után –, épségben fogom visszaadni magának.

– Ez egy remek lány, Sousuke, ne merd bántani – vetett egy sötét pillantást Shinji a hadnagyára, de Sousuke olyan ártatlan arcot vágott, hogy egy pillanatra elgondolkodott, mégis miért csinálta. Megrázta a fejét. Nem engedhette megtéveszteni magát Sousuke én-aztán-nem-csináltam-semmi-rosszat arcával; tudta, hogy nem bízhat meg benne, de akkor, régóta először, annyira őszintének látszott, hogy Shinji, ha akart, se tudott volna kivetnivalót találni benne.

Sousuke megszorította a felesége kezét és olyan szégyenlős pillantást vetett rá, mintha nem látta volna már korábban számtalanszor ruha nélkül, Yoruhime pedig hasonlóan viszonozta. Izgatott és boldog volt, és miután túl voltak a szertartáson, egyre az visszhangzott benne, mostantól ő Aizen Sousuke felesége, és semmi nem szakíthatja el őket egymástól.

Sousuke elégedett volt, és melegséget érzett, ahogy Yoruhime kezét fogta. Mindent megkapott, amit csak akart: Yoruhime az övé volt és várandós volt a gyerekével, aki iránt hatalmas érdeklődése volt, mióta csak tudomást szerzett róla. Az utolsó szóig hazugság volt, amikor előbb Yoruhimének, majd Shinjinek is azt mondta, mindez csak egy baleset eredményeképp történt; Sousuke vágyott erre a kisbabára, legalább annyira, mint korábbi kísérletei eredményére, mert egy fél-hollow asszonytól született, és talán beteljesítette a vágyott egyesülést a shinigamik és hollow-ok között.

Az asszony akkor az életénél is értékesebb volt számára, így mindenképp vigyázni akart rá és gondoskodni róla, hogy semmilyen kellemetlenség ne érje. Maga mellett akarta tartani, ahol odafigyelhetett rá, erre a birtok, ahol élt, tökéletes lett volna; Shinji váratlan ajánlatára igazán nem számított.

Sousuke minél kevesebbet akart emberek között mutatkozni Yoruhimével, mert nem volt szerencsés leleplezni a kapcsolatukat. Az esküvő is a Kyouka Suigetsu képességének hatása alatt zajlott le, és a megtévesztett pap azt hitte, két teljesen másik személyt adott össze. Sousuke már korábban gondoskodott erről, amikor a papot felkérte a szertartásra, Shinjinek, Dourunak vagy épp a feleségének fogalma sem volt róla. Ő mégis megtett minden lehetséges intézkedést, hogy megvédje magukat a későbbi kellemetlenségektől, és a hirtelen jött nászútra is hasonlóan körültekintően igyekezett felkészülni.

Visszavitte a feleségét a házukba, és amikor magukra maradtak, szorosan átölelte. Nem törődött vele, mennyire gyűri össze Yoruhime fehér kimonóját, és szájon csókolta. Yoruhime ajka szakéízű volt, ami felidézte összetartozásuk rituáléját, és Sousuke elmosolyodott. Yoruhime hozzá kötötte magát, ami boldoggá tette. Lehunyta a szemét és rövid ideig minden további tervét félretéve, csak a pillanatot kiélvezve tartotta őt a karjában.

Csupán egyetlen látogatójuk akadt aznap: Douru, aki késő délután, meglepően óvatosan kopogott be az ajtón. Nem akarta a friss házasokat megzavarni, de tartozott egy ajándékkal Yoruhimének. Be sem ment, csak a nyitott verandán adott egy képet a már átöltözött, de még mindig ragyogóan kinéző lány kezébe. Egy fotó volt az esküvőjükről, amit Douru a szertartás végén csinált: Sousuke és Yoruhime egymás mellett térdeltek az oltár előtt. A férfi arca nyugalmat, Yoruhiméé hitetlenkedő boldogságot sugárzott.

– Gyönyörű voltál – ölelte át az asszony újra Yoruhimét, aki olyan meghatottan nézte a képet, hogy könnyek gyűltek a szemébe. – Ne sírj, na – vigasztalta, amikor észrevette –, mit fog szólni a hadnagyod, ha meglátja?

Douru ezután elköszönt tőle, kétértelmű megjegyzést téve rá, hogy nem akarja megzavarni a házas életük örömeit, Yoruhime pedig visszament a házba csomagolni. Megmutatta a képet a férjének, aki, mint Shinji nászajándéka hallatán, őszintén meglepettnek látszott. Sok mindent kinézett Douruból, de ilyesmit igazán nem várt tőle. A kép később gondot jelenthetett, de olyan apróság volt, ami örömöt okozott Yoruhimének, és Sousuke nem akarta megfosztani tőle. Hagyta, hogy egy képkeretbe állítsa a komódon a hálószobában: kettejükön kívül ott egyébként sem látta senki, és Dourun kívül nem is járt vendég Yoruhiméhez.

Egyetlen éjszakát töltöttek a hitvesi ágyban, mielőtt elhagyták Seireiteit és meglátogatták az onsent, amiről Shinji beszélt. Sousuke tudott a létezéséről, de a kapitánya sosem vitte magával, és számára is meglepetés volt, ami rájuk várt. Kedves, kétszintes fogadó a hegyekben, egy meleg vizes forrásnál; évszázados fák ölelték körbe az épületet és a forrást is, az útról meg sem lehetett pillantani.

Yoruhime elragadtatva nézett körül. Sosem járt ilyen helyen korábban, a város fürdőházait össze sem lehetett vele hasonlítani. Sousuke gyengéden átkarolta a feleségét, úgy kísérte a szolgáló után, aki a szobájukba vezette őket. Egy pár összeillő, sötétkék yukata várt rájuk az összehajtott futonon, amit felvehettek éjszakára a fürdőzés után.

Yoruhime még mindig az esküvőre készített, díszes kontyát viselte, ami minduntalan magára vonta Sousuke figyelmét. Vonzotta a feltűzött haj alól kibukkanó csupasz nyaka, tiszta homloka és a szeme, ami még nagyobbnak és házasságuk óta még ragyogóbbnak látszott. Mintha minden kétség és félelem eloszlott volna a lány szívéből: teljesen rábízta magát Sousukére és amíg mellette volt, sugárzott a boldogságtól.

Fiatal volt és szerelmes, amit a férje pontosan látott rajta. Már igazán mindent megkapott, amit akarhatott tőle, csak a terhességét kellett türelmesen megvárnia, Yoruhime azonban nem lett kevésbé vonzó számára az eltelt időben. Valami akkor is mellette tartotta, amikor még mit sem tudott a hollow-járól és ezt nem lehetett csupán a testének vagy az együttléteiknek tulajdonítani.

Sousuke számtalanszor feküdt le Yoruhimével, mégsem tudta megunni, és akkor is hosszan, elgondolkodva tartotta a karjában. Leültette az asszonyt a futonra és mosolyogva ereszkedett mellé, amikor Yoruhime átölelte a nyakát és közelebb húzta magához. Amióta a felesége volt, bátrabban engedett meg magának érintéseket, amikét Sousukének azelőtt könyörögnie kellett volna. A változás tetszett neki, de még kellemesebb meglepetés volt, amikor Yoruhime közelebb hajolt hozzá, és rövid tétovázás után szájon csókolta.

Sousuke nem tudta megsimogatni a haját, helyette az arcát, vállát, hátát cirógatta, Yoruhime pedig közelebb húzódott hozzá, és lassan eleresztette a nyakát, amint biztos lehetett benne, hogy Sousuke nem fog mellőle mozdulni. Tenyere a mellkasára siklott, cirógató ujjai eltűntek a férfi szétnyílt kimonója alatt. Sousuke halkan, kellemesen felsóhajtott, amikor a bőrén érezte Yoruhime simogatását, aki a csókot sem szakította meg, mintha minden érintése nagyon régóta várt volna. Sousukét meglepte a kezdeményezése, de nem állította meg; lenyűgözve várta, mi lesz a lány következő cselekedete és vajon meddig merészel vele szemben elmenni. Yoruhime múltjához képest rettentően szemérmes volt, és az együttléteik során is többnyire passzív maradt, de Sousuke tudta, hogy egy-egy megfelelő mozdulattal micsoda tüzeket képes gyújtani benne.

Yoruhime simogatása kellemes volt, de amikor a keze egyre lejjebb siklott Sousuke testén és ismét utat talált a kimonója alá, a férfinak elakadt a lélegzete. Yoruhime a száját puszilgatta, és nem nézett a szemébe, miközben ujjait Sousuke köré kulcsolta, és ügyetlenül, de meglepően kellemesen kezdte őt simogatni. Sousuke még ekkor sem állította meg, és nem is vesződött felesleges kérdésekkel: pontosan tudta, mit csinál vele, ha hangosan is kimondja, a lányt csak zavarba hozta volna, amin épp elég nehezen tudott addig felülkerekedni.

Megcsókolta Yoruhime nyakát, amikor szabad kezével enyhén hátra döntötte őt a takarón és Sousuke a futonon találta magát a felesége alatt. Minden cselekedete váratlan volt, de nem rejtett fenyegetést magában, így Sousuke hagyta, hadd játsszon vele: kutató ujjai először fedezték fel a testét olyan alaposan, pedig korábban is sokszor kalandoztak rajta.

Yoruhime halkan felsóhajtott és folytatta a simogatását, de elsiklott Sousuke újabb, nyakát érő csókja elől, és mire a férfi megállíthatta volna, fejét a combjára hajtotta. Kioldotta Sousuke övét, szétnyitotta a kimonóját és csókolgatni kezdte ott, ahol korábban az ujjai jártak. Sousuke lenézett rá, találkozott a pillantásuk, mielőtt Yoruhime fél kézzel a combjára markolt, és finoman végignyalta őt, végül csukott szemmel, egyre szaporább lélegzetvétellel kezdte el csókolgatni.

Amit tett, gyorsan fokozódó izgalmat váltott ki a férfiból, és Yoruhime, ezt megérezve, a szájába vette. Akkor először térdelt előtte és hajtotta a fejét az ölébe, ujjai Sousuke combjába mélyedtek, ahogy közelebb került hozzá. Lassan mozgatta a fejét, igyekezett hozzászokni az érzéshez, amit a férje okozott a szájában. Yoruhime soha senkivel nem tette ezt ezelőtt, de volt néhány beszélgetése Douruval a testi örömökről, amíg együtt voltak a bordélyházban. Mindenre ki volt képezve, amit egy férfi valaha akarhatott tőle, még ha a nagy részét Sousukével addig nem tudta kipróbálni.

Sousuke sosem várt el igazán különleges dolgokat tőle, a szex vele egyszer sem volt kellemetlen, fájdalmas vagy megalázó, bár Yoruhime gyakran jött zavarba miatta. Sousuke mindig úgy bánt vele, hogy az élvezettől csillagokat lásson és megfeledkezzen a viselkedéséről, ami később pirulásra késztette; az iránta érzett szerelem és ragaszkodás vitte rá, hogy hasonló érzéseket okozzon neki.

Különös izgalom uralta Yoruhimét, mióta csak kiléptek a házból. Hozzá akart érni Sousukéhez, amire sem az előző nap, sem akkor nem volt lehetőségük, és meglepte, mennyire vágyik rá, mégsem tudott vagy akart az érzéssel sokáig ellenkezni. Csak akkor eszmélt rá, hogy feleségként már része lehetett ilyen örömökben, nem kellett pirulnia miatta, mindenekelőtt azonban Sousukének akart kellemes perceket szerezni, amikor a fejét az ölébe hajtotta. Az érzés azonban őt sem hagyta hidegen; ahogy csókolgatta és nyalogatta őt, az ajka egészen érzékennyé vált az ingerektől és vissza kellett fojtania egy sóhajt, amikor újra a szájába vette, az előbbinél mélyebbre hajtva a fejét. A légzése hevesebbé vált és forróság támadt az alhasában. Yoruhime összeszorította a lábát, amíg Sousuke ölében térdelt és erősebben markolt a combjába.

Vigyázott, hogy össze ne kenje a kimonóját, amíg Sousukével törődött; enyhén megszorította az ajkai között, fojtott sóhajt nyerve a férfitól, ami folytatásra sarkallta. Érezte, hogy feszül meg alatta a teste és hogy válik keményebbé a szájában. Yoruhime kipirult, felnézett Sousukére, aki csukott szemmel feküdt, a keze enyhén remegett a takarón. Yoruhime odanyúlt és összekulcsolta az ujjaikat, közben a fejét mélyebbre engedte az ölében. Nehezen kapott levegőt, de az élmény tovább izgatta, egészen hozzásimult és fokozta a tempót egészen az utolsó mozdulatig, amikor Sousuke megpróbálta kihúzni az öléből, de Yoruhime nem engedte neki. Melegséget érzett a szájában, amitől sötét szeme még nagyobbra nyílt és nagyot nyelt, végül kieresztette Sousukét kieresztette az ajkai közül.

Még mindig a férje kezét szorította, amikor lassan felemelkedett, vörös arccal, zavartan nézve az alatta fekvő Sousukére. A férfi oldalra döntötte a fejét, mindig rendezett haja összekócolódott, ahogy a fejét forgatta a kellemes érzéstő. A szeme csukva volt, de ahogy az orgazmus csillapodott, félig kinyitotta a szemét és a pillantásuk találkozott. Yoruhime zavarba jött attól a megmagyarázhatatlan éhségtől, amit Sousukén látott. Sousuke lassan kihúzta az ujjait Yoruhime kezéből és felkönyökölt, majd felült a futonon. Yoruhime még mindig az ölében térdelt és hirtelen nagyon kicsinek érezte magát a fölé magasodó férfi mellett.

– Szerelmes vagyok a szádba – mondta rekedten, levéve a szemüveget, ami ferdén ült az orrán. Yoruhime egészen elpirult a bóktól, és le akarta hajtani a fejét, de Sousuke nem hagyta. – Nézz rám – kérte –, szeretek ilyenkor a szemedbe nézni.

Mire Yoruhime észbe kapott, Sousuke átkarolta a derekát és magához húzta, a keze végül csípőjére, majd elöl a kimono öve alá siklott. Sousuke kibontotta rajta a ruhát, miközben egy csókot adott az arcára. Yoruhime ajka nedvesen csillogott, az arca forró volt és csak még melegebbé vált, amikor hirtelen megérezte a férje kezét a lábai között.

– Nagyon jó dolgot tettél velem – mondta Sousuke halkan, azon a fojtott, vággyal teli hangon, ami mindig borzongásra késztette Yoruhimét, ha hallotta. A hétköznapokban nem beszélt így vele, és a váltás lélegzetelállító volt. Épp ahogy az arca megváltozott a szemüveg hiánya miatt, Sousuke egész kisugárzása más lett, amikor ilyen doromboló hangon szólította meg; rövid időre még arról is elvonta Yoruhime figyelmét, mit művel a lábai között. – Hasonlóan jó érzést akarok neked okozni – mondta Sousuke, újabb csókot adva az arcára, közben szorosan tartotta az asszonyt négykézláb maga fölött.

Könnyedén érhetett az öléhez, és a szétnyitott alsónemű alatt érezte az izgatottságát. Yoruhime nedves lett, amíg őt tartotta a szájában, a férfi izgalma rá is átragadt és csak fokozódott, amióta magához húzta, akármennyire szégyellte magát miatta. Sousuke végigfuttatta az ujjait Yoruhimén, lassan simogatva a csiklóját, ami a lányt fojtott, magas hangú nyögésre késztette. Sousuke csak egy darabig időzött rajta, majd eleresztette, amikor Yoruhime támaszkodó karja és a lába is remegni kezdett. Beledugta egy ujját, nem mélyen, épp annyira, hogy Yoruhime újra felnyögjön és a teste összeszoruljon körülötte. Érezte, milyen nedves és könnyedén tovább csúszhatott volna a keze, de Sousuke még tartotta magát. Lassan megmozdította az ujját, mire Yoruhime lenyomta a csípőjét és az ölét a kezéhez préselte.

Ha a férje nem veszi el az eszét, Yoruhime szégyellte volna magát a mozdulatért, de kezdte elveszíteni a józan ítélőképességét. A simogatás széttörte a gondolatait, nem tudott másra figyelni Sousuke kezén kívül, aki megszánta, és újra megmozdította az ujját benne. Gyengéden simogatta, majd amikor késznek ítélte, még egy ujjal csatlakozott az előzőhöz. Továbbra sem volt benne mélyen, de Yoruhime kezdett megbolondulni az érzéstől és újra közelebb simult hozzá.

Sousuke érezte, milyen türelmetlen és ez mosolygásra késztette. Imádta a feleségét: csodálatos volt, milyen könnyű bánni vele és mennyire le tudja őt venni a lábáról a megfelelő mozdulatokkal. Yoruhime rövid időre kiszívta belőle az erőt az orgazmussal, de kezdett magához térni és azt akarta, hogy a lány érezze, mit művelt vele. Hosszú játék elé néztek, de nehéz volt türtőztetnie magát, mert türelmetlenül akarta őt. Yoruhime teste hívogató volt, egyre nedvesebb lett a keze alatt, Sousuke végül belé csúsztatta az ujjait, újabb édes, magas hangú sóhajt nyerve tőle. Mivel Yoruhime fölötte térdelt, egészen mélyre került benne, a póz a lánynak is látható örömet okozott. Egyre erősebben remegett a karja, és Sousuke hiába fogta szorosan a csípőjét, végül összecsuklott. A feje Sousuke mellkasára hanyatlott, feneke azonban a levegőben maradt. Sousuke szélesebb terpeszbe húzta a lábait és mozgatni kezdte a kezét benne, hagyva, hogy Yoruhime nyögéseket fojtson a ruhájába.

A lány gyönyörű volt, és ő szerette nézni, hogy hullik szét miatta. A combja remegett, nedvesség áztatta el az ölét és Sousuke kezét is, aki továbbra sem szállt ki belőle. Addig folytatta, amíg Yoruhime szorosan bele nem kapaszkodott és hánykolódni kezdett, csípőjét mind gyakrabban lökve Sousuke felé, aki fokozta a tempót és összeszorította a száját, ahogy Yoruhime szapora pihegését hallgatta. Kívánta a feleségét, és nem hagyott neki időt összeszedni magát, miután a teste az ujjai köré szorult és egy pillanatra egészen merev lett felette. Kihúzta a kezét Yoruhime lábai közül és magára ültette őt; még nem volt egészen merev, de Yoruhime közelsége hamar segített rajta.

Sousuke általában nem tapasztalt erős nemi vágyat: mindennapi tevékenységei háttérbe szorították, de akkor nászúton voltak. Kiszakadt addigi teendői közül, és Yoruhime ingerlő közelsége a szexre összpontosította a gondolatait minden más helyett, ami egyébként lekötötte. Nehéz volt elképzelni, hogy bármilyen nő kibillentse az egyensúlyából, de Sousuke akkor engedett neki és megadta magát Yoruhimének. Akármennyire vágyott rá, mégis ő volt fölényben, mert uralta az aktust és meglepően erősen szorította magához, amikor Yoruhime elfoglalta a helyét az ölében.

Sousuke fél kézzel a csípőjét, másikkal a combját szorította, így húzta egyre közelebb magához; Yoruhime a szájára szorított kézzel ringatózott az ölében, szétnyílt kimonója mindkettejüket betakarta. Amikor Sousuke másodszor is elment, még mélyebbre húzta Yoruhimét és egy percig nem is engedte, hogy elmozduljon róla. Otthonos volt ott maradni a testében, amíg az orgazmus csillapodott, és érezni, Yoruhime hogy szorul körülötte össze újra és újra, ami csak nyújtotta a jó érzést, és még nehezebbé tette, hogy kiszálljon belőle. Sousuke rengeteg helyet érintett már Yoruhime testén, mégis az volt a kedvence, amikor benne élvezhetett el, tökéletessé téve az együttlétet. Még a szája sem volt olyan csodálatos, mint ez, pedig igazán élvezte, amit művelt vele.

Végül lazított a szorításon és engedte, hogy Yoruhime lecsússzon róla. A lánynak remegett az egész teste, Sousukének segítenie kellett, hogy lemásszon róla, és hagyta, hogy a kontyával nem törődve a fejét a mellkasára hajtsa.

Yoruhime kimerült, és Sousuke, aki éberebb volt nála, lassan simogatta a vállát. Nem képzelte, hogy ennyi öröme lesz ebben a házasságban: felesége kellemes súly volt a mellkasán és ugyanolyan kellemes meglepetés volt érezni, hogy kapaszkodik bele a kimonójába.

Miután Yoruhime lélegzete egyenletesebbé vált, Sousuke segített neki felöltözni. Yoruhime zavarban volt és nem nézett a szemébe, de Sousuke az álla alá nyúlt és maga felé fordította a fejét, egészen gyengéd pillantást vetve az arcára.

– Nincs miért szégyenkezned – cirógatta meg az arcát. – A feleségem vagy, Hime, semmi rossz nincs ebben.

– Tudom – motyogta –, de nem kellene ennyire élveznem.

– Dehogynem, azért csinálom – mosolygott rá Sousuke, hogy megnyugtassa. – Azt akarom, hogy jó legyen neked, és ez nem fog változni.

Sousuke később a feleségével közösen ment a forráshoz. Rajtuk kívül senki más nem volt ott, és mivel összetartoztak, nem kellett elválniuk a férfi és női részleget elválasztó falnál. Sousuke Yoruhime csupasz vállát nézte a holdfényben, ahogy mellette ült és a felszálló pára épp látni engedte a bőrét. A lány kicsi volt, törékeny és egészen az övé. Sousuke elégedetten hunyta le a szemét, ahogy a forrás szélét övező meleg köveknek dőlt. Birtokolta őt, de igazán keveset tudott róla, és mivel volt idejük, megszólította.

Meg akarta ismerni őt, tudni, mit érez, mit gondol, mi jár a fejében: egy ártatlan kérdéssel kezdve, magára vonva a felesége figyelmét, végül negyven percig folyamatosan beszéltek, amíg Sousuke szédülni nem kezdett a víz melegétől, beszélgetésük azonban később, vacsorakor is folytatódott.

Sousuke lenyűgözve nézte Yoruhimét, ahogy az evőpálcikát fogta, míg a válaszon tűnődött a legutolsó kérdésére. Szemöldökét enyhén összevonta, alsó ajka lebiggyedt, Sousuke ezeket a vonásokat már korábban is megfigyelhette rajta. Akkor könyvekről beszélgettek, és Yoruhime bevallotta, hogy szinte semmit sem olvasott korábban, mielőtt az akadémiára került volna. A bordélyházban nem voltak könyvek, Yoruhime igazán ritkán jutott hozzájuk, és Sousuke eldöntötte, ha hazaérnek, ellátja őt könyvekkel, hogy a lánynak mindig legyen elfoglaltsága. Törődni akart vele, hogy jól érezze magát és ne vágyjon másra, mint amit ő nyújtani tudott. Biztonságot ígért neki és Yoruhime elfogadta, Sousuke pedig, ahogy tőle telt, igazán jó volt hozzá.