Ebben a fejezetben közelebbről is megismerhetjük Yoruhime érzéseit (valamint azt,  hogy Sousuke hogyan manipulálja őt a mindennapokban), láthatunk egy aranyos kisbabát, ezenkívül a kétséget és féltékenységet, ami egy nő szívében lakozik.

*

Amikor Suiren Yoruhime először pillantotta meg Hinamori Momo hadnagyot, meglepődött. Csak a külsejével hasonlíthatta össze a sajátját: Momo szép arcú, kedves kisugárzású, élénk tekintetű fiatal nő volt, ránézésre vele azonos korú, de, hogy ez mit takart egy shinigaminál, Yoruhime nem akarta megfejteni. A hadnagy az ötödik őrosztagnál, Aizen Sousuke mellett szolgált, büszkeség sugárzott belőle a friss kinevezése miatt.

Yoruhime nem ismerte őt jól, annak ellenére, hogy a férje közvetlen beosztottja volt, akkor is véletlenül pillantotta meg a lányt a házuk emeleti ablakából. Az osztag szimbólumával ékesített hadnagyi karlapon akadt meg a tekintete, ezután nézte meg a fiatal nőt magának, amíg el nem tűnt a magas kerítés túloldalán a sarkon. A shinigamik fekete egyenruháját viselte, haja kontyba tűzve nyugodott a fején, egy takaros kis textilzsákban, amit hajdísz gyanánt hordott. A mosolya ragyogó volt, a tartása magabiztosságot és erőt sugárzott, apró termete ellenére is tekintélyt parancsoló jelenség volt.

Yoruhime szerette volna közelebbről is látni őt, felmérni magának Sousuke új hadnagyát, akinek csak futólag értesült a beiktatásáról. Amióta a férje átvette az ötödik őrosztagot Hirako kapitány eltűnése után, sokkal több dolga akadt, és Yoruhimét, aki nem kötődött szorosan az osztaghoz, megpróbálta az ügyeitől is megkímélni. Az asszony, aki addig állt az ablakban, míg Momo kontya el nem tűnt egy útkereszteződésben, elgondolkodott. Az új hadnagy fiatal volt és szép, független és erős kisugárzású, amilyenné ő nehezen vált volna.

Végül visszahúzódott az ablakból és lement a földszintre, ahol a kisbabája aludt a belső szobában. Yoruhime kettesben volt a kislánnyal, amíg a férje dolgozott, és estig nem is várta haza. Hinamori hadnaggyal tölti a napját, gondolta, miközben az alvó kislányát nézte, és elkomorodott. Nem tette boldoggá, hogy a másik nőnek több lehetősége adódik Sousukével lenni, mint neki, a feleségének. Nem tehetett róla, hogy képtelen volt elvégezni az akadémiát, de úgy érezte, kudarcot vallott. Nem cserélte volna el születendő gyermekét az ott megszerzett tudásra, de ha Tsukiyo legalább néhány évet várat magára, Yoruhime teljes értékű shinigami lehetett volna, és ki tudja, talán ő lett volna minden nap a férje oldalán Momo helyett – azt, hogy milyen képességekre kellett volna szert tennie a hadnaggyá váláshoz, nem vette számításba.

Yoruhime, aki, mióta csak Sousukével élt, el volt zárva a külvilágtól, kezdte igazán magányosnak érezni magát. A napjai csendesen, a babájával kettesben teltek, de még a kislány körül sem volt sok dolga. Tsukiyo nyugodt volt, a nap nagy részét zavartalanul aludta át, lehetőséget teremtve az anyjának, hogy a gondolataiba mélyedjen, és egyre kínozza magát, ahogy céltalanul sétált a ház egyik szobájából a másikba, Sousuke érkezését várva. Mindez az elzártság Yoruhime érdekét szolgálta, ahogy azt Sousuke már korábban elmagyarázta. Az asszony veszélyes volt a shinigami társadalomra és az ugyanolyan nagy veszélyt jelentett rá; egy különös körülmény miatt egy hollow élt a testében, és Sousuke, hogy megóvja a kísérletezéstől, elutasítástól, vagy a kivégzés ígéretétől, elrejtette őt mások szeme elől. A körülményekhez képest normális életet igyekezett biztosítani neki, minél kevesebb fenyegető behatással, hogy a kontrollálatlan hollow ne kezdjen tombolásba, Yoruhime ugyanis sosem tanulta meg tökéletesen elnyomni.

Nem tiltakozott az érdekében tett intézkedések ellen, mert nem kötődött sem helyhez sem személyhez, mielőtt a férfit megismerte, és Sousuke nem is vágta el egészen a külvilágtól. Yoruhime otthon maradt Sousuke házában, amit azóta a magáénak mondhatott, de hogy feleségül ment hozzá egy évvel korábban, csak a legszűkebb körben volt ismert: egyedül Hirako kapitány, az ő barátnője, Douru és maga a pár tudott róla. Sousuke biztonságban akarta tudni Yoruhimét és a születendő gyermeküket, ezért távol tartotta őket mindentől, amibe ő maga bevonódott, és az asszony élete igazán egyszerűvé vált. A gyereknevelés lett az egyetlen feladata, holott ő is alig nőtt ki a gyerekkorból, társaságképp pedig csupán Douruval, régi barátnőjével számolhatott. Ő volt az egyetlen, aki még ismerte őt, mielőtt Sousuke oldalán megjelent az ötödik őrosztagban; a két nő ugyanabból a bordélyházból menekült meg a választott férfiak jóvoltából.

Yoruhime élete az ott töltött rövid idő után, Sousukének hála, egyenesbe jöhetett volna. Lehetőséget kapott tanulni a shinigami akadémián, és ígéretes növendéknek számított, azonban a váratlan terhesség keresztbe húzta az egyébként sem zökkenőmentes tanulmányait: tetejében annak, hogy a hollow-ja eluralkodott rajta az akadémián, és az incidenst csak Sousuke közbenjárásával lehetett meg nem történtté tenni, a várandósság miatt fél éven belül meg kellett szakítania a tanulmányait és a gyerek születésééig otthonülésre kényszerült, nem tudva, hogy onnantól kezdve hosszú időre ez lesz a sorsa.

Sousuke, aki ezalatt kapitány lett, magára hagyta őt a házban a babával, és csak esténként találkozott velük, amikor Yoruhime már egészen kimerült volt a semmittevéstől. Nem sok házimunka maradt rá, bár mindig kitett magáért, hogy a házat otthonná varázsolja és finomabbnál finomabb ételeket tegyen a férje elé az asztalra. Yoruhime jó feleség volt, de tudta, hogy ennél többre is képes lett volna, ha a benne élő hollow nem nyomorítja meg. Nem tudott vele mit tenni, mert félt, hogy újra elhatalmasodik rajta, és a férje nem lesz mellette, hogy megállítsa. Képtelen volt bármilyen megerőltető cselekvésre, vagy olyasmire, ami veszélybe sodorta volna, részben a kisbabája, részben a hollow fenyegetése miatt. Beletörődött, hogy a legjobb számukra, ha otthon, rejtve és biztonságban marad, de az élete unalmas és egyhangú volt. Bármennyire szerette a kislányát és bármennyire igyekezett jó és odaadó feleség lenni, nem derült fel, amikor magányosan töltötte a napján, és még Douru sem kukkantott be hozzá. Amióta Hirako kapitány meghalt (mindkét nő így értesült róla), a fiatalasszony kifordult magából, és Yoruhime a legnagyobb igyekezete árán sem tudta őt megvigasztalni.

Mindketten elvesztek a saját maguk buborékjában, ami alig érintkezett egymással, és Yoruhime, aki érezte, hogy a barátnője neheztel Sousukére, nem is bolygatta őt. Nem tudott ütközőként szolgálni kettejük között, és fájdalmasan tapasztalta, hogy két számára fontos személy nem képes egymással kijönni, holott, ha a férfi találkozott Douruval, mindig kifogástalanul kedves volt hozzá.

Yoruhime mindig izgatottan várta az estéket, amikor Sousuke dolgai végeztével végre visszatért hozzájuk, de kapitányként sokkal több teendője akadt, mint amikor csak hadnagy volt Hirako Shinji oldalán, és Yoruhimének meg kellett szoknia, hogy néha csak akkor kapott üdvözlő csókot a homlokára, amikor már majdnem elaludt a sötét hálószobában. Sousuke gyakran sokáig dolgozott, és Yoruhime tudta, hogy ilyenkor Momo is mellette van. Jelentéseket néztek át együtt, megbeszélték az osztagot érintő változásokat, és így tovább, csupa olyasmit tettek, amire a fiatalasszonynak nem volt rálátása, mert Sousuke nem avatta be őt az osztaggal kapcsolatos dolgokba. Yoruhime szeretett volna hasznos lenni számára, de a hollow-jával sújtottan tehernek érezte magát, amiről Sousukének kell gondoskodnia.

Ha képes lett volna megállni a saját lábán és uralni a testében élő hollow-t, talán nem így végződött volna. Lehetett volna a férfi teljesen hétköznapi, nyíltan vállalt felesége, nevelhette volna a gyermeküket anélkül, hogy teljes visszavonultságra kényszerült volna, meglátogathatta volna Sousukét az irodájában napközben, hogy ebédet vigyen neki, vagy váltson vele néhány szót, amikor épp nem volt elfoglalva, elücsöröghetett volna a közelében, karjában a kisbabával, beszélgethettek volna anélkül, hogy rajtakapáson kellett volna aggódniuk, Sousuke sétálhatott volna vele a városban, amire Yoruhimének régen nem volt alkalma, egyszóval élhettek volna normális életet anélkül, hogy a létezését, biztonsága érdekében, titkolni kellett volna. Talán akkor Momo is másképp állt volna a férfihoz; Yoruhime, mióta megpillantotta őt, különös aggodalmat érzett. Sousuke egész nap együtt volt egy hozzá hasonló fiatal, bájos nővel, és hiába lehetett biztos egészen a férje hűségében, a hadnagy személye nem hagyta nyugodni, és egyre vadabb gondolatok formálódtak a fejében.

Yoruhime mosogatott, közben fülelt, nem sír-e fel a kislánya, de Tsukiyo békésen aludt a szomszédos szobában. Neki nem hiányzott az apja; éber pillanataiban Sousuke gyakran volt mellette, minden más szükségletét pedig az anyja is ki tudta elégíteni, de Yoruhimének szüksége volt rá. Aggodalom töltötte el, amikor arra gondolt, ő házimunkát végez, amiben finom keze egészen kezdett tönkremenni, míg az a ragyogó lány ott ült Sousuke irodájában és beszélgetett vele, ami egyébként az ő dolga lett volna.

Belátta, hogy képtelen lett volna elvégezni a hadnagyi teendőket, és ez bosszantotta. Ha erősebb, képzettebb, jobb, ha nincs a kislánya, akiről gondoskodnia kell, shinigami lehetett volna. Bűntudatot érzett ez utóbbiért, mert nem bánta meg, hogy családjuk lett Sousukével, de egy gyermek sok mindentől megfosztotta, amit egyébként elérhetett volna.

Yoruhime nagyon fiatal volt, amikor találkozott a férfival, hasonlóan fiatal, amikor teherbe esett és amikor feleségül ment hozzá. Rengeteg tapasztalat állt volna előtte, amiktől elvágta magát ezzel az új szereppel: háziasszony lett belőle, holott voltak ambíciói, amiket Tsukiyo születésekor mélyre temetett magában. Igyekezett a legjobb lenni abban, ami akkori egyetlen feladatának számított, és felnőni az anyasághoz, de, mert a gyermek nyugodt volt, nem sokat tapasztalt meg belőle. Érezte a felelősséget, amivel egy másik élet iránt tartozott, holott saját magáról sem tudott egészen gondoskodni: mindig Sousukére hagyatkozott, csak így érezhette magát rendben.

Akármennyit bókolt neki, és akármilyen gyengéden csókolta meg a kezét vagy a száját, amikor mellette volt, Yoruhime értéktelennek tartotta magát Momóhoz képest. Nem számított, milyen gyönyörű volt az arca, vagy hosszú fekete haja, amit a bordélyházban viselt bonyolult kontyok után már csak lazán feltűzve vagy kiengedve hordott, arcáról eltűnt a mosoly és csak akkor virult ki ismét, ha a férjét látta, ellenben a mindig ragyogó hadnaggyal, akiről nem tudott megfeledkezni, és egyre csak nézte őt, amikor az utcán ismét megpillantotta.

Yoruhime ritkán hagyta el a birtokot, és a kislányt akkor is magával vitte. Sousuke ellenezte az ilyen kiruccanásokat, de a bevásárlást valahogy el kellett intéznie, és Yoruhime legalább ennyi időre kiszabadult a házból. Egy ilyen alkalommal találkozott a férjével és Momóval. A hadnagy Sousuke mellett ment és valamiről élénken beszélt neki, a férfi pedig odafigyeléssel hallgatta. Yoruhime mellettük ment el, de úgy tűnt, Sousuke ügyet sem vet rájuk. Ez Yoruhime szívébe mart, hiába tudta, hogy nem fog megállni és megcsókolni egy számára ismeretlen nőt – mert annak számított a külvilágban, és annyira fájdalmas volt, hogy nehezére esett könnyek nélkül elviselni.

Kettejük után nézett, közben ringatni kezdte az ébredező Tsukiyót, hogy kezdődő hüppögését elhallgattassa. Közelről látta Momo arcát, felfelé kunkorodó ajkát, hallotta lágyan csengő, mégis izgatott hangját, és a puhán ejtett kapitányt, amivel a férjét megszólította. Közel volt Sousukéhez, amilyen közel Yoruhime is sétált volna, és minden figyelmét a férfinak szentelte, ez még nagyobb fájdalmat okozott az asszonynak.

Kedvtelenül válogatott a vacsorára szánt zöldségek között, miután a kislányt megnyugtatta és visszakötötte a hátára. Lassú lépteitől a csecsemő elaludt, de miután már halk szipogását sem hallotta, Yoruhime még szomorúbb lett, mert az elcsípett beszélgetés foszlányai vertek visszhangot a lelkében.

Hinamori hadnagy közelről is ragyogó, kedves teremtésnek tűnt, és Yoruhime nem talált kivetnivalót benne. Olyan volt, amilyenné ő is válni akart, ha lehetőséget kap rá, de neki csak a páratlan szépség jutott osztályrészül; nem ment vele sokra, amikor Sousukének nem erre volt szüksége, és ő nem tudott a munkájában a segítségére lenni.

Szerette volna, ha a férje többet törődik vele, ha nem kell egyedül töltenie a napjait abban a nagy házban. Magányos, szomorú és kétségbeesett volt, és sokat gondolkozott a találkozón hazafelé menet, majd később, amikor a vacsorát készítette. Sousuke remekül játszotta, hogy tudomást sem vett róla, majdnem, mintha tényleg ott sem lett volna, és Yoruhime, akinek már meg kellett volna tanulnia kezelni az ilyen pillanatokat, egyébként szilárd jelleme összeroppant. Sírva fakadt, amíg a burgonyát aprította, és nem is hagyta abba egy darabig, csak akkor szedte össze magát, amikor Tsukiyo hangját hallotta. Letette a kést, amit addig szorított, megtörölte az arcát, és bement a kislányhoz. Sokáig dajkálta, szeretetébe fojtva a keserűséget, amit érzett, végül megmosta az arcát, hogy eltüntette a könnyek nyomát, és befejezte a vacsorát.

Az étel kihűlt, mire Sousuke megérkezett, de Yoruhime ébren, az asztal mellett ülve várta.

– Még ébren vagy, hercegnőm? – üdvözölte a férfi csodálkozva, amikor megpillantotta az asszonyt a lámpafényben. Először hozzá lépett, megcsókolta Yoruhime hideg ajkát, aztán a szomszéd szobába ment, hogy megnézze a lányukat, csak egy perc múlva tért vissza Yoruhiméhez. – Sápadt vagy – mondta, leereszkedve mellé. – Rosszul vagy?

– Nem – ingatta a fejét az asszony –, semmi baj, Sousuke, csak hiányoztál. – Visszafojtott egy ajkára kívánkozó keserű kérdést: mit csináltatok eddig Hinamori hadnaggyal?

Sousuke addig feszült arca ellágyult, kisimult egy kis töprengő ránc a két szemöldöke között. Átölelte és újra megcsókolta a feleségét, de gyengéden visszanyomta őt az ülőpárnára, amikor Yoruhime felemelkedett, hogy ételt tegyen elé egy kis tálkában.

– Hagyd, már vacsoráztam – mondta szelíden, végignézve az összepréselt szájú asszonyon. – Remélem, nem rám vártál eddig.

– De igen – mondta röviden, elfojtva a csalódottságát. – A hadnagyod vitt neked enni?

– Igen – mondta könnyedén a férfi, de látva Yoruhime enyhén megránduló ajkát, más hangra váltott. – Ne haragudj, Hime, nem kellett volna fáradnod miattam.

– Gyakran visz neked enni? – kérdezte Yoruhime, nehezen titkolva a csalódottságot a hangjából. Sousuke érdeklődve nézett rá, majd a szavait megválogatva azt mondta:

– Előfordult már, de nem rendszeresen. Hinamori-kun most csak véletlenül hozott nekem vacsorát, miután kiment a városba, nem az volt a szándéka, hogy neked gondot okozzon.

– A hadnagyod nem is tud rólam, mégis hogy állhatott volna szándékában kellemetlenséget okozni nekem? – Yoruhime felvont a szemöldökét. Egyre nehezebben fojtotta vissza azt az eddig ismeretlen ingerültséget, ami kezdett eluralkodni rajta. Sousuke, mint aki megadta magát, a halántékát dörzsölte és elmosolyodott.

– Igazad van, szerelmem. Legközelebb vissza fogom utasítani, semmi sem érhet a feleségem főztje nyomába. – Hogy megnyugtassa, kisimított egy hajtincset Yoruhime arcából, visszatűrte megbomlott laza fonatába. – Emiatt vagy ilyen feszült? Vagy fáradt vagy? Rossz napod volt Tsukiyóval?

A kislány említése eloszlatta Yoruhime idegességét. Nemet intett, leeresztette addig felhúzott vállát és Sousuke tenyerébe simította az arcát, amit még mindig nem eresztett le az arcától. A férje közelsége megnyugtatta: nem értette magát, miért lett olyan zaklatott jóformán a semmitől. A fájdalom, amit napközben érzett Sousuke rajta átsikló tekintete miatt, akkor nem jutott eszébe, mintha a férfi jelenléte minden sötét felhőt eloszlatott volna. Ott volt, visszakapta őt, csak az övé volt; mégis, amikor Yoruhime hozzábújt, újra összepréselte a száját, mert idegen, könnyű illatot érzett rajta. Tehát ilyen illata van Hinamori hadnagynak, gondolta keserűen, az enyhe virágillattal ismerkedve. Utálta, hogy a másik nő, bármilyen okból, nyomot hagyott rajta, és megfogadta, újra előveszi a régen nem használt parfümös üvegcséjét. Sousukének nem jött volna jól, ha erős női illat lengi körül másnap a kapitányi szobájában, de Yoruhime megnyugodott volna, ha a nyomát hagyhatja rajta. Gondoljanak akármit a kapitány szeretőjéről, legalább bizonyosságot tesz saját valódiságáról, ami kezdett elhalványulni. Rég nem érezte olyan fájdalmasnak a nemlétezését, mint akkor, Momóval összehasonlítva a helyzetét, aki szabadon mutatkozhatott Sousuke mellett, míg neki, akinek a legtöbb joga lett volna hozzá, távol kellett maradnia tőle.

Sousuke átölelte a feleségét és csókot adott lehajtott fejére.

– Feküdj le – kérte –, hamarosan követlek. – De Yoruhime a fejét rázta.

– Veled akarok lenni – mondta –, olyan keveset találkozom veled.

– Sajnálom, drágám – ölelte meg a férfi szorosabban, és megsimogatta a hátát. Yoruhime lehajtott feje fölött a szoba távolabbi falát nézte és lassan lélegzett.

Könnyen mondott nyugtató szavakat az asszonynak, épp elégszer kellett így vigasztalnia, amikor Yoruhime összeroppant. Hol a hollow rémítette meg, hol az események, melyekre nem volt befolyása, de Sousuke megtanulta már őt kezelni. Burokban tartotta, minél távolabb a mindennapi életétől, egy olyan arcot mutatva neki, ami megnyugtató számára. Tökéletes férj és apa képében tündökölt Yoruhime előtt, és mindig nagyon vigyázott erre a látszatra, ami most, úgy tűnt, kezdett meginogni.

Sousuke is emlékezett, milyen könyörtelenül ment el mellette az utcán. Ha Hinamori nincs mellette, megfogja az asszony kezét, egy mellékutcába húzva megcsókolja, megnézni a kislányukat, vált Yoruhimével pár szót, megsimogatja az arcát és hazaküldi dolgai végeztével, mert nem szerette, ha egyedül járt Seireiteiben, hiába tudta, hogy kénytelen, mert ő nem lehetett mindig mellette. Már maga is elhitte, hogy szereti a feleségét, olyan tökéletesen tanulta meg eljátszani a megfelelő érzéseket mellette. A törődő mozdulat ösztönösen jött, kellemetlenség nélkül húzta magához, és csókolta meg ismét a fejét, pedig már nem volt rá szükség, hogy nyugtassa.

Yoruhime lehunyta a szemét, ellazult és a fejét a vállára hajtotta. Sousuke lenézett rá, kereste az ismerős vonásokat rajta, de csak hosszú, selymes haját látta a lámpafényben, ami beterítette a hátát, elrejtve a barackszínű pamutkimonót előle. Yoruhime színe az éjkék és a szilvalila volt, de ezeket, mióta kihozta a bordélyházból, igazán ritkán látta rajta. A szépsége mit sem fakult a hétköznapi ruhákban, de ezzel a két árnyalattal tündökölt igazán; Sousuke akkor mégis, a tőle olyan idegen pasztellszín ruhában is vonzónak találta.

Érezte, hogy ki kell engesztelnie a feleségét azért a találkozóért, és gyengéden lehajolt hozzá, kezét a derekán nyugtatva.

– Gyönyörű voltál ma délelőtt – suttogta a füléhez közel –, és sajnálom, hogy nem tudtam akkor a tudtodra adni. Egész napra boldoggá tett, hogy láthattam a feleségem – csókolta meg a nyakát, amitől Yoruhimének elakadt, majd szaporábbá vált a lélegzete. – Miattad nem is tudtam a papírmunkámra figyelni.

– Hazug – nyögött fel Yoruhime, amikor a férfi újra megcsókolta a nyakát a haja alatt. Sousuke haorijába kapaszkodott és közelebb húzta magához, amit ő mosolyogva engedett és újra megcsókolta. – Rám se néztél, Sousuke..!

– Dehogynem – mondta könnyedén –, és nehéz volt megállni, hogy ne tegyem ugyanezt veled. Máskor maradj itthon, ne vigyél kísértésbe – ölelte magához az asszonyt –, komolyan fontolgattam, hogy az ebédszünetemben hazaszököm hozzád.

– Boldoggá tettél volna – ölelte át a nyakát Yoruhime, megfeledkezve a korábbi feszültségéről. Sousuke már mosolytalanul, de hasonlóan ingerlő csókokkal lepte el a nyakát, amíg a kimono gallérja engedte, közben Yoruhime karcsú derekát szorította.

– Most, hercegnőm, nem tudlak valamivel boldoggá tenni? – Yoruhime nem látta, milyen higgadt az arca, csak azt hallotta, milyen forrón beszél hozzá, és engedett neki. Félretette a hadnagy miatt támadt kétségeit, tudva, hogyha Momo komolyan kiszolgálta volna a férfi étvágyát, akkor nem közeledett volna úgy hozzá.

Hagyta elterelni a figyelmét a féltékenységről, de a szikra nem hunyt ki a szívében. Akárhányszor pillantotta meg Momót később, kellemetlen érzés szorította össze a gyomrát. Valami volt abban a lányban, ami nem hagyta nyugodni, mintha a férje pillantása és keze olykor rajta időzött volna. Yoruhime bízott Sousukében, de mert emlékezett, rá milyen hatást gyakorolt, amikor először meglátta, és az egészséges félelmen túl milyen hamar gyújtott izgalmat és érdeklődést a bensőjében, nem kételkedett benne, hogy Momo is hasonlón megy keresztül a közelében. Yoruhime hiába volt előnyben, mint aki Sousuke hűségét, szívét és lelkét birtokolta, nem tehetett semmit, amíg e jogait képtelen volt gyakorolni.

Azt kívánta, bárcsak ne lenne nemlétező személy e világon, és Sousuke nyugodtan büszkélkedhessen a családjával. Yoruhime tisztában volt vele, hogy a lányuk és ő mindketten Sousuke sebezhető pontjai lettek volna, nem beszélve a körülményről, ami őt nemlétbe juttatta. A hollow hibája volt minden: miatta nem tudott normális életet élni, és tartott tőle, hogy Tsukiyóra ugyanez a sors vár, bár egyelőre a hollow-lét semmilyen jelét nem mutatta. Fogalma sem volt, hogy Sousuke épp ezekre a jelekre várt a kislánnyal kapcsolatban, akit szenvedélyesen érdekelt Yoruhime állapota, mióta csak tudomást szerzett róla. A gyerek, a hirtelen házasság, és minden, ami azóta történt, előre megfontolt cselekedet volt, mióta csak Sousuke szembesült a Yoruhimében élő hollow-val: akarta őt és mindent, amit csak nyerhetett belőle, de kegyesebben kísérletezett Yoruhimével, mint az egykori Hirako kapitánnyal. Tőle csupán egy utódot várt, ami a shinigamik és hollow-ok erejét is birtokolta és ez a tökéletes egység látszott megformálódni Tsukiyóban, akit Sousuke mindennél drágábbnak tartott.

Yoruhime hollow-ja ehhez mérten már kevéssé érdekelte, különösen, mert az asszony rettegett tőle és ritkán engedte akár csak véletlenül is szabadjára, a hollow pedig, mintha átlátott volna rajta, gyűlölte őt és folyton megpróbált neki gondot okozni. A Hirakóékkal kapcsolatos tetteit is majdnem leleplezte Yoruhime előtt, csupán egy megérzés alapján, mert sosem volt hajlandó Sousukében bízni: azt állította, ő maga ölte meg a kapitányokat és hadnagyokat, akik félig hollow-vá alakultak Sousuke kísérletei eredményeképp, holott végül csak kimenekítették őket Soul Societyből az élők világába a várható kivégzés előtt. Sousuke gyanú nélkül megúszta a dolgot, csak a hollow-val volt egy rövid összetűzése, amit végül képes volt elsimítani: elhallgattatta őt, majd lecsillapította a Hirakóék miatt egyébként is zaklatott feleségét, aki nem tudta elhinni, hogy a hollow-ja kezet emelt Sousukére. Olyan kétségbeesetten sírt, hogy a férfinak sok időbe telt megnyugtatni.

Nem akarta ismét felkavarni valami féltékenységhez hasonló ostobasággal: továbbra is kifogástalanul viselkedett vele, szem előtt tartva, hogy az asszony mennyi megpróbáltatáson ment keresztül az eltelt rövid időben. Hite szerint meghalt az egyetlen ember, akit a shinigamik közül a barátjának mondhatott, az addigi élete felbolydult Sousuke kinevezése miatt, tetejében pedig volt egy gyereke, akiről gondoskodnia kellett, lehetetlenné téve, hogy folytassa az életet, amit választott magának.

Yoruhime kimerült, rémült és elgyötört volt, Sousuke pedig odafigyelt ezekre a változásokra. Igyekezett megnyugtatni és boldoggá tenni őt, hogy ne lázadozzon a helyzete ellen és a hollow-t is távol tartsa magától: nem volt nehéz dolga, mert Yoruhime rettegett tőle, és minden erejét arra összpontosítja, hogy a létezését kizárja, a fejében megszólaló hangra pedig igyekezett soha oda sem figyelni. Az egyetlen, amire némi figyelmet fordított, a féltékenység szólama volt, de Sousuke ezt idejekorán elfojtotta benne. Annyi törődéssel halmozta el, amennyivel csak tudta, elterelve a figyelmét a másik nőről, akivel szintén tervei voltak. Tudva, hogy Momo milyen mélyen és milyen régóta táplál érzéseket iránta, engedte megélni neki ezt a vonzalmat, és annak ellenére, hogy kifejezetten sosem bátorította, nem volt elutasító vele, meghagyva neki a reményt a valamikori viszonzásra.

Magához kötött a hadnagyát, akárcsak a feleségét, és várta, hogy ez az erőfeszítés később kifizetődjön, a két nőt pedig a lehető legtávolabb tartotta egymástól. Yoruhime lassan megnyugodott, Momónak pedig soha nem is volt oka a nyugtalanságra; mindketten megkapták, amit kívántak, és Sousukének nem esett nehezére megadni.

Jól tudott bánni az érzelmeikkel, és amikor a karjában tartotta a feleségét, senki nem mondta volna meg, hogy nem őszinte szeretettel és ragaszkodással viseltet iránta. Yoruhime és ő igazán összeillő pár voltak, a fiatalasszony jól mutatott az oldalán. Alig ért Sousuke mellkasáig, lábujjhegyre kellett állnia, hogy megcsókolja, de ez sem szegte kedvét; örömmel simult hozzá minden alkalommal, vagy hajtotta a fejét a vállára, amikor együtt ültek esténként a nyitott verandán, a hálószobájuk mögött.

Yoruhime ragaszkodott hozzá, amióta először találkoztak a bordélyházban, és a férfi, miután megkapta, amit akart, olyan gyengéden tartotta a karjában. Megsimogatta Yoruhime csupasz vállát, és megkérdezte, mégis mit keres ott, amikor jól láthatóan nincs ott semmi keresnivalója; érezve a lány gyenge spirituális energiáját, Sousuke ezt a megjegyzést nem tudta megállni. Fiatal volt és valójában neki sem lett volna semmi dolga egy olyan helyen, csak a kapitányát kísérte el, véletlenül botlott bele épp abba a lányba, akivel kölcsönösen nagy hatást gyakoroltak egymásra.

Akkor még mit sem tudott Yoruhime hollow-járól, egyszerűen megszánta: kicsi volt, fiatal, ijedt és védtelen, oltalmat keresett élete első férfija karjában, és Sousuke, valamilyen különös érzéstől vezérelve, amíg ott volt vele, hajlandó volt megadni. Beszélgettek, és Sousukének sikerült némiképp megnyugtatni. Yoruhime nem sokat tudott az őt körülvevő világ működéséről, Sousuke ebből hamar megértette, hogy egy frissen odakerült lélek volt, akit a szerencsétlen véletlen vezetett a tiszti bordélyházba. Feltűnő szépsége nem kerülte el a hadnagy figyelmét, piros ajka és nagy, sötét szeme felváltva vonzotta a pillantását.

Ha nem olyan átkozottul gyönyörű, talán jobb sors jut neki, de védtelenségét kihasználva prostituálttá tették ahelyett, hogy családot, otthont és az életének értelmet talált volna. Jóval fiatalabb volt Sousukénél, ezt még az erős smink sem tudta leplezni, és a férfinak megesett rajta a szíve; arra hivatkozva, hogy shinigami lehet belőle, kivitte őt a bordélyházból és elhelyezte a shinigami akadémián, miután beleegyezést kapott a lánytól az ajánlatra.

Ő volt Yoruhime első és egyetlen vendége abban a házban, mielőtt fordított egyet a sorsán, de a kapcsolatuk nem változott. Sousuke később is a szeretőjének tartotta, végül már mélyebben érdeklődött iránta, ekkoriban történt a baleset az akadémián, aminek következtében szembesült a Yoruhimében élő hollow-val és változtatta meg az egyébként tiszta szándékait a lánnyal kapcsolatban.

Minden, ami azóta történt, összesűrűsödött az események láncolatában. Yoruhime teherbe esett, szült, ők hárman egy családdá váltak, de a nő kezdeti elégedettsége szertefoszlott és boldogtalan lett, amiért Sousuke olyan sokat hagyta magára. Sousuke ezt próbálta meg rendbe hozni és amikor otthon volt, a lehető legjobban viselkedni, hogy a kis felesége megnyugodjon. Törődött vele és a lányukkal, és ilyenkor tényleg úgy érezte, boldog családot alkotnak.

Yoruhime képes volt ebben az illúzióban élni, ami végül a valóságává változott: megnyugodott, beletörődött a helyzetébe, és végül már nem keresett kiutat belőle. Boldogságot talált a szeretett férfi oldalán, akinek mit sem sejtett a valódi szándékáról, csak akkor ingott meg, amikor a terveit mozgásba hozta.

Yoruhimét és Tsukiyót is rá tudta venni, hogy szakítsanak Soul Societyvel, miután felfedte annak romlottságát az asszony előtt, és Yoruhime, aki Sousuke szemén át látta a világot, képes volt még ezt az árulást is elfogadni. Ő nem tudott sokat a shinigamik világáról, mert az életét burokban élte le közöttük. Sosem lett elég képzett vagy erős, hogy közülük valónak számítson, és mert csak azt tapasztalta, hogy szeretett férjének ártanak, el tudott tekinteni a tettei borzalmától; sosem tudta, mióta működött felette a Kyouka Suigetsu hatalma.

Sousuke a képére formálta az asszonyt, aki engedelmes báb volt a kezében, és még annyira sem kellett megerőltetnie magát, mint Hinamori esetében. Yoruhime szerelme és hite a hadnagyáénál is erősebbnek bizonyult, és mire mindez bekövetkezett, ezer eltéphetetlen szállal kötődött hozzá.