- Egy állat vagy. - dicsért meg Scarlet, miközben közelebb hajolt a tükörhöz, és ujjával finoman elegyengette sötétkék rúzsát telt ajkain. Felvette velem a szemkontaktust, és mosolyra húzta a száját. - El nem hiszitek. Ki más robbantana ki verekedést agy csapat fiú között ilyen reggel?
- Hát, nem tudom. - lépett ki Louise az egyik WC fülkéből. Szőke haját előre simította vállaira, így megvillantva lila ombre csíkjait, majd hátára kapta a földre lepakolt elnyűtt, lila hátizsákját, majd karba tett kézzel a falnak támaszkodott, és rosszallóan méregetni kezdett. - Nem volt túl okos ötlet. Nem fogják annyiban hagyni, főleg, hogy a fiúk nem győztek konkrétan. Csak félig összeverték őket, majd elrohantak. 
Az ablakban ülő Wanda aprókat bólogatva követte a beszélgetést.
- Jó, ha most nem is nyertek, nyerésre álltak. Crag feje éppen hogy csak nem tört be, és az a szerencsétlen Spicy is öt másodperc alatt padlót fogott. Teljesen megérte. Az, hogy mind egy iskolába járunk, ami történetesen a mi területünkön van, nem jelenti azt, hogy kedvükre terrorizálhatják azt, aki útba esik.  - indokoltam, beleélve magam a helyzetbe. Vadul gesztikulálva sétálgattam a mosdóban, míg három barátnőm alaposan mérlegelte minden szavamat.
- Egyet értek. - helyeselt Scarlet, miközben a mosdókagylónak támaszkodott, és hátrasimította rövid haját. - Nem hiába húztunk fel határokat. Mi sem megyünk át hozzájuk, megtehetnék ezt a szívességet.
- Ez nem azt jelenti, hogy pár tizenévesnek van joga a jól felállított, békére törekvő rendszerrel tökéletesen szembemenni. Ha elkezdi az egyik banda irtani a másikat, az elindít egy harcot, mondhatni háborút. Ezt pedig senki nem akarja. Ne értsetek félre, valóban egy fasz dolog volt utcákon át Wanda mellett dudálva haladni, és ne haragudj ha úgy jött le, hogy ezt semmibe veszem, - lépett oda most a párkányt szorongató Wandához, és monológja közben gyorsan átölelte - de nagyobb gond nem történt, elég lett volna csak szavakkal elintézni. Amúgy is van elég balhé itt heti öt napban, amikor össze vagyunk zárva.
Wanda hosszas hallgatás után felnézett, majd megszólalt.
- Egyezzünk ki annyiban, hogy a Szilánkok méretes faszok, de van okuk dühösnek lenni, mert harmad-akkora területen élnek ugyanannyian, mint mi, így nem csoda, ha néha átjárnak velünk szórakozni. Viszont, - ugrott le a párkányról hirtelen, és közelebb lépett hozzánk - ilyenkor az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy megvédjük magunkat. És senkit nem hagyunk hátra. 
Határozottan mindannyiunk szemébe nézett, mi pedig bólogattunk. Wanda elmosolyogott, majd mintha egy kapcsolóval hirtelen átállították volna, boldogan felkiáltott.
- Na, elég mára a drámából. - majd kezébe kapta fekete táskáját, és elindult ki a folyosóra. Mi, többiek összemosolyogtunk barátnőnk cserfes, de bölcs szavain, majd követtük.
A folyosóra kiérve a szokásos forgatagban találtuk magunkat, a szekrényekbe pakoló diákoktól, a teremajtóban beszélgető nagy csapatoktól alig lehetett haladni; volt, aki a folyosón dobálta a baseball labdát, mások könyvet olvastak egy hangosan kiabáló, zenét hallgató társaság mellett. Egy valamiben igaza volt az Irányítóknak: ez bizony minden iskolában valahogy így lehet. Annyi különbséggel persze, hogy nálunk nem a pom-pom lányok és a vitaklub klikkesedik, hanem a bandák vívnak élet-halál harcot. 
Végighaladva a tömött szekrénysoron a tömeg kissé megnyílt előttünk, így könnyedén tettük lépteinket a kiugrónk felé. Nem volt csoda, hisz valamilyen szinten tekintélynek örvendhettünk a gimnázium falain belül, és kívül is. Az iskolán belül mi voltunk a legidősebbek, így a fiatalabbak automatikusan tiszteltek minket, saját bandán belül, és valamennyire kívül is. Vagy, ha nem is tiszteltek, a fiatalabbak nem mertek keménykedni velünk. Nem hiába volt ez így, az évek alatt kiérdemeltük a felettes szerepet, amit nem csak viselkedésünk, kiállásunk is erősített. A tökéletes smink, a divatos öltözet, a megjelenés, bárki bármit mondjon, igen sokat számított. Scarlet sötét árnyalatai, és rideg stílusa, hideg pillantása, a magabiztosság, ahogy magassarkú bokacsizmájában tekintélyt parancsolóan közlekedett, és határozott, ellentmondást nem tűrő beszédstílusa miatt senki nem mert vele túlságosan vitatkozni. Ez persze azt eredményezte, hogy nem sokan tekintettek rá úgy, mint segítőkész Skorpió, akihez bátran fordulhattak a fiatalabbak segítségért, de a látszat ellenére hihetetlenül határozott és elkötelezett volt az emberek iránt, akiket szeretett. 
Wanda természetes szépség volt, a fiúkat szinte egy pillantással levette a lábéról igéző kék szemeivel, és csípősen flörtölős stílusa miatt nagyon könnyen meg tudott sérteni bárkit. Jó emberismerő volt, ezért akár pár perc mérlegelés után rá tudott tapintani az ember gyenge pontjára. Kinézete miatt bármelyik fiút könnyen megkaphatta volna, de komoly elvei miatt ragaszkodott csak az ártatlan flörthöz, és sosem haladt tovább arra nem méltó fiúkkal. Néha, egy-egy gyenge pillanatában láthattuk reménytelenül romantikus énjét, ezért mind tudtuk, a szíve mélyén igazán vágyik az őszinte szeretetre, de ezt nem volt hajlandó könnyen elfogadni. 
Louise vad, kissé bohókás öltözködése messze kitűnt az átlagból. Míg mások a legújabb, divatos szövetkabátokat és elegáns blúzokat, vagy menő banda-pólókat hordták, ő ragaszkodott a barna rojtos dzsekijéhez, széles, bőrhatású övéhez, és égitest szimbólumos ékszereihez. Sokkal megfontoltabb volt nálunk, nem igazán szerette a vad dolgokat, kiegyensúlyozott személyiségével nem fért össze ez a rengeteg felbolydulás. Ha részt ugyan nem is vett minden programunkban, ugyan annyira a társaságunk tagja volt, mint bárki más, és ha kellett, az életünk árán is megvédtük volna, ugyanúgy, mint ő minket. Visszahúzódóbb, csendesebb énje ellenére egy cseppet sem volt elveszettebb nálunk, ugyan olyan erőteljesen képviselte önmagát, mint mi hárman.
Én pedig, sokkal nagyobb hanggal és igazságérzettel voltam megáldva, mint barátnőim. Napi szinten elkap a forradalmi hangvétel, és a legkisebb botrányra is képes vagyok pillanatok alatt rákapni, és a saját módomon igazságot szolgáltatni, vagy legalábbis próbálni. A nyelvem legalább annyira fel volt vágva, mint Wandának és Scarletnak, ha nem jobban. Míg azonban, az ő módszerük a visszavágásra vagy támadásra kevésbé fajult tettlegességig, hacsak a helyzet nem követelte meg, én előszeretettel hangsúlyoztam szavaimat tettekkel. Szőke hajam vad hullámokban omlott a vállamra, már-már irigylésre méltó szabályossággal, ami igen egyéni karaktert adott amúgy is általában vad arckifejezésemnek. Ez a vadság sajnos néha meggondolatlan tettekre ösztönzött, így kicsit sem bántam, hogy barátnőim visszafogtak, ha túlzásba estem volna. 
Az iskola legelső napjától kezdve négyen elválaszthatatlanok voltunk, ami a mai napig teljes biztossággal ki is tartott, hiába voltunk megáldva négy, szögegyenest különböző személyiséggel. Talán ezért alkottunk ennyire erős egységet. Kiegészítettük egymást.
Elérve a folyosón meghúzódó apró sarokig, ahol tanyázni szoktunk, és a szekrényeink is voltak, megálltunk a még mindig tépett fiúk mellett. 
- Áh, hölgyek. - üdvözölt minket Bobby, majd megnyitotta a körüket, hogy mi is be tudjunk állni.  - Hibátlan megjelenés, mint mindig.
Hermes hirtelen felém nyújtotta véraláfutásos kezét.
- Cassie, baszdmeg, tök piros a nyakad. - mutatott a nyakam bal oldalára, ahol jól kivehetőek voltak Crag körmeinek mély nyomai.
- Hol, mutasd! - kapkodott Aaron is a nyakam felé, majd szakértő szemekkel vizslatni kezdte, döntögette a fejem, így jól láthatóvá váltak a bevérzett foltok a körmei helyén.
Ebben a pillanatban fordult be Crag és bandája a folyosóra merő véresen a korábbi harc következményeként, majd mikor elhaladtak mellettem, a nyakam láttára egy aprót kacsintott, majd kajánul vigyorgott egyet, és továbbhaladt, bandájával a sarkában.
- Na, most tépem le a fejét... - indult meg Brick fenyegetően a csapat Szilánk után, de többen utánakaptunk. Mikor érveinket kezdtük volna sorolni, miért nem jó egy nap alatt kétszer verekedést kezdeményezni, hatalmas sípolás és fülsüketítő sivítás után megszólalt az ősrégi hangosbemondó.
- Figyelem, itt Campbell igazgató. Az alábbi tanulókat kérem, fáradjanak az igazgatói irodába: Cassie Adams, Scarlet Becker, Wayne Brooks, Timothy Dallas, Jeffry Deeks, Crag Eastwood, Jason Johnson, Randy Harold, Rogert Hiddings, Roger Kieth, Aaron Mable, Hermes Moore, Wanda Thompson és Victor Sanchez. Az igazgatói irodába várom őket. - olvasta fel az igazgató teljes neveinket.
- Na, mi fene. Mi van már megint? - csóválta Bobby a fejét rosszallóan.
- Hát nem tudom, Bobby... - mondta Brick. - Szerintem Mr. C annyira nem örül, hogy egy bordó járgány parkol a főkapu helyén.
- Ja, hogy az? Még nem avult el az ügy 20 perc alatt...? - rándított egyet vállán a zselézett hajú barátunk, majd ingjét megigazítva átvetette vállán fekete farmerdzsekijét. - Jobb is, ha megyünk. Szólnom kéne, hogy söpörjék ki az üvegszilánkokat a kerekek alól, most cseréltettem le... - majd elvonult az igazgató irodája felé.
- Nos, jó szórakozást. Irodalmam lesz. - búcsúzott Louise, egyetlen megúszója a fejmosásnak, amit most fogunk kapni. Lila fürtjei csak úgy lebegtek utána, ahogy sietős léptekkel elillant a terme irányába. Mi pedig, csordaszellem által vezérelve megindultunk a földszinti iroda felé, mint már egy megszokott metódus.

A váróterembe érkezve Hermes és én rávetettük magunkat a széles barna bőrkanapéra, egymást letúrva helyezkedtünk el minél kényelmesebben, míg Scarlet egy elegáns mozdulattal letúrta lábunkat, és lábát a régi fa dohányzóasztalra téve, kezébe vett egy régi iskolaújságot, és lapozgatni kezdte. Wanda a falnak dőlve beszélgetett az ajtófélfának támaszkodó Brick-kel, míg a többiek egy apró körben állva folytatták a társalgást. Már megszokott eleme volt a mindennapjainknak az idejárás, kéthetente egyszer legalább jöttünk valamiért. Persze, nem csak mi, mindenki. Nehéz dolga van az embernek, ha egy olyan iskolát vezet, ahova bandatagok járnak.
- Kérem, fáradjanak be. Az igazgató már várja Önöket. - invitált be nagyon udvariasan Ms. Nancy, a titkárnő. Az ajtó felé nyomultunk, majd beléptünk a tágas irodába, ahol az ellenséges bandatagok már elkényelmesülve ültek a párnázott székeken. Egymás mellett megállva köszöntöttük Mr. C-t. 
- Nos, mint már kitalálták, - sóhajtott nagyot az idős igazgató - ez újfent nem egy könnyű, és boldog beszélgetés lesz. Kérdéseim vannak. Először is. Kié az a bordó furgon a folyosón...?
- Az enyém, Mr. Cambell. Jó verda, igaz? - lépett elő büszkén Bobby, majd lazán az igazgatói asztalnak támaszkodott. Mr. Cambell ezt egy lesajnáló tekintettel jutalmazta.
- Második kérdés. Hogy kerül ez a jó verda a folyosóra, Mr. Hiddings? - vakarta meg halántékát.
- Ez egyszerű kérdés, Igazgató úr. Majdnem belénk hajtottak, gyorsítottam, fékeztem, kanyarodtam, a fizika pedig tette a dolgát. - rándította meg vállát Bobby ártatlanul.
- Harmadik kérdés. Mr. Eastwood, meg tudná nekem mondani, mégis hogy történt, hogy a parkolón belül az autójuk legalább nyolcvannal közlekedett egy másik autót célbavéve?
- Véletlen, Igazgató úr. - mosolygott hamiskásan a nagyképű fiú.
- Á. Értem. De ne aggódjanak, fiatalok, akadnak itt még megválaszolatlan kérdések. Miért néznek ki mindannyian ilyen tépetten?
Erre már nem érkezett válasz.
- Nos, szerintem a válasz egyértelmű, nem értem, mire ez a nagy hallgatás. Az én elméletem szerint, az épületen belül parkoló autó egy reggeli verekedés elfajult következménye. Úgyhogy, a következőt fogjuk tenni. Maguk most szépen kimennek, és közösen összetakarítják a főbejárat darabjait a folyosóról, az autók tulajdonosai pedig szépen, szabályosan leparkolnak a gépjárművek számára kijelölt területen. Ezt követően, elmennek órára, majd tanítás után jelentkeznek nálam, így mindannyiójuknak oda tudom adni a nyilvántartó lapjukat, miszerint mától egy hónapon át a környezetvédelmi projektet támogatva a zónahatáron belül és kívül is, szigorú felügyelet mellett a környezetünk megóvásáért fognak tevékenykedni délutánonként. Elég érthető voltam, lázadó ifjak? - közölte ellentmondást nem tűrő hangon a keménykezű igazgató, majd elbocsátott minket irodájából.