Aaronnal kiléptünk az utcára, majd megálltunk a járda szélén. Megigazítottam fekete skorpiós dzsekimet, majd nekidőltem a házfalnak, belekortyoltam a második sörömbe és a szemben elterülő apró parkot figyeltem. Három padból, pár fából és egy apró füves területből állt az egész, mégis ez volt a legnagyobb zöld terület a közelben. Megosztó területet alkotott a Szilánkok és köztünk ugyanis pont az általunk szabott határon helyezkedett el. A közös birtoklás számtalan összetűzést eredményezett, amit Hawkeye nem támogatott, így igyekeztük meghúzni magunkat, és csak annyira bukkanni fel az apró park területén, hogy a Szilánkok ne érezzék teljesen magukénak. Persze a kétes helyzet miatt nem csoda, hogy teljesen le volt amortizálódva, a Szilánkok mindenhova jeleiket vésték és firkálták, ahol csak helyet találtak neki. Most is csak pár fiatal Szilánk, Randy, Victor és Blade tartózkodtak a területén, a suli előtti szokásos füvezésüket tartották. Míg számunkra tiltott volt a droghasználat a bandán belül, a Szilánkok már kora reggel előszeretettel fogyasztották a frissen szerzett tablettáikat, ami most sem volt másképp.
Aaron hol az emeletet kémlelte,  hol a mellettünk lévő házsort. Pillantását idegesen kapdosta egyik irányból a másikba. Egy ideig némán néztem, de nem bírtam sokáig.
- Te mégis mit csinálsz? - kérdeztem nevetésem visszafojtva.
- Semmit, semmit, igazán semmit. - motyogta maga elé, szúrós pillantásokat mérve a parkban tartózkodó Szilánkok felé.  Aaron különösen nem szívlelte a Szilánkokat. Folyton panaszkodott rájuk, még akkor is, amikor épp semmi különös oka nem volt rá. Rengetegszer akadályoztuk már meg, hogy meggondolatlan verekedésbe kezdjen a lehető legrosszabb helyeken, túlerőben lévő Szilánkok ellen. Nehéz volt kitalálni, mi jár a fejében, ugyanis nagyon ritkán, nagyon nehezen nyílt meg, sosem mondta ki, mire gondol éppen. 

Hirtelen egy mocskos, fekete ócskavas fordult be a sarkon, vele egy időben pedig egy fekete dzsekis alak jelent, meg a járdán, szintén az épület másik oldaláról érkezve. Ahogy közeledtek, egyre tisztábban kivehető volt a kép, és a hang is. Egy barátnőm volt az, Wanda, ahogy sötétbarna haját lágyan fújta a szembeszél, határozott léptei meg nem dönthető önbizalmáról tanúskodtak, és már messziről tündököltek égkék szemei. Illetve, most sokkal inkább szikrát szórtak, mint tündököltek. Középső ujját kitartóan az autó felé tartva haladt egyre és egyre közelebb hozzánk, néha el-eleresztve egy keményebb káromkodást a mellette sétatempóban haladó, folyamatosan dudáló és ordibáló tragacs sofőrjére, és mellette ülő haverjára. Mikor hozzánk érkezett, fáradtan sóhajtott, majd kezet cserélt, míg nyomott egy-egy puszit az arcomra. 
- 'Reggelt. - üdvözölt minket fáradt hangon.
- Mint az üde pitymallat, olyanok vagytok ma mindketten... - jegyezte meg Aaron, látva, hogy Wanda is hasonló derűvel vágott neki a napnak, mint én korábban. 
- Ma is öröm volt kísérni Önt, köszönjük, hogy minket választott! - kiáltott ki gúnyosan az autó sofőrje, megszakítva kezdődő beszélgetésünket. Aaron ökle már szorult volna ökölbe, és tett egy határozott lépést előre, de Wanda ujjhegyeivel megérintve mellkasát, szinte hátrapöckölte a nagytermetű fiút, akinek biztos, ami biztos alapon megragadtam az alkarját.
- Tudod, Crag, - lépdelt Wanda a haját igazgatva egyre és egyre közelebb a kajánul vigyorgó szőke fiú autójához - ha egy kicsit kevésbé lennél, hogy is mondjam, egy fasz, akkor lenne lány, aki befeküdne veled egy ágyba, és akkor nem kellene a szükségleteid miatt felgyülemlett felesleges energiát ilyen primitív, szánalmas módszereiddel levezetni.
Ekkor már teljesen az autónál állt, majd lehajolt, és enyhén behajolt a letekert ablakon. 
- De hát, - folytatta - azt hiszem, nincs mit tenni, a gerinctelenség genetikailag öröklődik, nemdebár? 
Az utolsó szavakat már szinte csak a fiú fülébe suttogta, mégis mindannyian jól hallottuk. Végszóul pedig, mintegy megkoronázandóan a mondandóját, hamis sajnálkozó hangot kiadva megpaskolta az enyhén borostás fiú arcát, majd felemelkedett, és fagyos tekintettel sötét szemeibe bámult. 
- Na, huss-huss! - váltott hamisan édeskés hangra. - Nyomás, mielőtt kiszedlek abból a kocsiból és a kerítésig rudgoslak.
A Crag mellett ülő Spicy arcon nevette épp beégetett haverját, aki erre idegesen a gázba taposott, de még a hátsó ablakon keresztül láttuk, ahogy lendületből vállon üti a mellette nevetéstől fulladozó társát. 
- Szép volt. - biccentettem elismerően, mire Aaron kikapta az épp, hogy csak megbontott sörömet, és a fekete autó után hajította, ami hatalmas csörömpöléssel találkozott az ósdi hátsó szélvédővel, majd az szilánkjaira hullott.
- Ez most kellett? - csattantunk fel egyszerre Wandával, épp akkor, mikor Crag hatalmasat fékezett járművével, és kicsapódtak az ajtajai.
- Már kijárt neki. - vonta meg a vállát, közben folyamatosan az ellenkező irányba tologatva minket az egyre csak közeledő két ideges fiúalaktól. 
- De hé. Még volt a sörömben. - kértem ki magamnak felháborodva, ellenállva löködésének.
- Nem baj, úgyis kevesebbet kellene innod. - tolt egyre erőteljesebben. - És most a helyedben nem a sörön aggódnék, hanem eltűnnék innen.
Egyre idegesebben rángatott, látva, hogy a három parkban ücsörgő alak is felénk vette az irányt.
Az órájára pillantottam, majd egy széles mosoly kíséretében leráztam magamról a kezeit, majd forogtam egyet, mélyen beszívva a levegőt.
- Ugyan más, Aaron. Olyan szép itt, friss levegő, a természet lágy öle, miért is hagynám, hogy bárki is megszakítsa ezt a kellemes időtöltést.
Már Wanda is aggódó tekintettel a kezem után nyúlt, hogy menésre bírjon az egyre közeledő, össze-össze nevető két fiútársaság elől, de rákacsintottam, amiből értette, hogy valami tervem van. Megnyugodva tette rá Aaron vállára a kezét.
- Nézd, Cassie, lehet, neked halálvágyad van, de én nem szeretném, hogy ezek öten összeverjenek titeket, és engem, úgyhogy vagy jössz magamtól, vagy a hátamra veszlek... - fogadkozott Aaron, de Wanda a célzásomat értve finoman húzni kezdte a sötét hajú fiút. Aaron még egy utolsó aggódó pillantást vetett rám, majd hátat fordított, és a latino lányt szigorúan maga előtt tudva loholni kezdtek az utcasarok felé, ahonnan előbb kedves barátaink érkeztek. Még épp az utolsó pillanatban sikerült felvenniük a nyúlcipőt, ugyanis mögöttem megtorpanó léptek hangját hallottam. Karba tettem a kezem, majd szép lassan édeskés mosollyal a hátam mögött tartózkodó úriember felé fordultam. 
- Halálvágyad van, aranyom? - kérdezte Crag Eastwood, mély, rekedtes, fenyegető hangján. - Tudod, mennyibe kerül egy betört szélvédőt megjavítani?
- Hát, aranyom, - szólítottam meg kifigurázva - szerintem nekem semennyibe.
Crag a közben mellé érkező haverjai felé fordult, majd irónikusan összenevetett velük.
- Áh. Neki semmibe sem kerül. - nevetgélt szórakozottan a majdhogynem százkilencven centis izomagy - Ez mifelénk nem így megy, ugye tudod, aranyom?
Tenyerébe vette az arcomat, majd izmos, tetovált kezét szép lassan lejjebb csúsztatta a nyakam irányába, ujjai közé szorítva államat. Egyre erősebben szorította apró állkapcsom, szigorúan maga felé fordítva fejemet. Nem, mintha szükség lett volna rá, továbbra is ugyanolyan gunyorosan mosolyogtam az arcába.
- Mi legyen, Vic? Szeretnéd? Nekem a szép lányok az eseteim, megtarthatod. - fordította most a fejemet a kreol fiú felé, közelebb húzva hozzá. Egy határozott lépést tettem előre, mintha magamtól mennék, csak hogy ne bizonytalanítsam el a szélesvállú úriembert. A sötét hajú, erősen cigarettaszagú Victor megsimította a karomat, majd a derekamra csúsztatta a kezét. 
- Tudod, szerintem egész formás kislány. - elemezgetett Victor győzedelmes mosollyal. A körülöttük álló Randy, Blade és Spicy haverjuk vállát rázogatva és tologatva biztatták, hogy közeledjen még felém. 
- Ó, ne aggódj, ő is így gondolja. - szólaltam meg. - Mi másért akart volna felszedni még egy éve? 
- Oké, ennyi. - rántott vissza maga elé teljesen rámarkolva az arcomra és nyakamra, másik kezével a felkaromat ragadta meg. Ezen pillanatban még önteltebben mosolyodtam el. - Mi van, hm? - kérdezett, elbízva magát, gondolván, valami csípőset kívánnék mondani szorult helyzetem ellenére is. Nem tévedett nagyot.
Halkan kuncogtam egyet, majd ismét megszólaltam.
- Aranyom. - suttogtam, majd kacsintottam egyet. Válaszul felvont szemöldököket kaptam, de nem volt idő több reakcióra. A hátuk mögé fókuszálva figyeltem az utcára beforduló barátaim nagyiramú közeledtét, ahogy egyesével ugráltak le a kopott bordó platós kocsi hátuljáról, és antilop ugrásokkal közeledtek zaklatóim felé.
A sötét hajú Brick messziről elugorva nekivetette magát az arcomat szorongató Crag-nek, majd a két fiú az aszfaltra borult közvetlen mellettem, és kezdetét vette az őrült verekedés. A két fiú hol egymáson, hol egymás mellett feküdt a földön, ökleikkel zúzták, amit értek: egymás hasát, mellkasát, arcát. Brick vállai szabadon maradtak az ujjatlanja miatt, a nagy kivágás miatt néhol mellkasa is kivillant oldalt. Amilyen erővel a cementnek vágták egymást, tudtam, ebből komoly harci seb ápolás lesz később. A többi fiú, mire realizálta a helyzetet, és agyonpüfölt szőke társuk segítségére siettek volna, mindannyian kaptak a nyakukba egy vad, őrjöngő Skorpiót. JJ, Hermes és Wayne egyszerre estek neki az addig mélán álló Szilánkokban, és vadul püfölni, rúgni kezdték a meglepett és felkészületlen fiúkat. A vékony Spicy ereje olyannyira semmitérő volt a Hermes névre hallgató, vörösesbarna, elvadult tekintetű srác ellen, hogy két nagyobb ütéssel teljesen a földre terítette a gyenge fizikumú srácot. Sajnáltam szegényt, hogy belekeveredett a verekedésbe: semmi keresnivalója nem lett volna, ugyanis nemhogy támadni, magát megvédeni sem tudta volna, hiába erőlködne. A másik három fiú nagyobb falatnak bizonyult, a sebhelyes arcú Blade kétélű kését előkapva hadonászott a szőke szeplős JJ felé, aki erektől duzzadó alkarját félig az arca elé emelve védte magát, és félkézzel hadakozott a szúrófegyvert ügyesen forgató anyajegyes ellenfelével. A sötétbőrű Randy maga alá nyomta az ébenfekete borostás Wayne-t, Victor pedig Spicy életének ellenzőrése után egyetlen ütéssel megszédítette a felé kapó Hermes-t, ám újabb csapást nem tudott rámérni, mert a másik irányból Aaron egyenesen rávetette magát, és a földre nyomta. A perceken át viaskodó fiúk egymást nem kímélve, mindannyian vérezve hemperegtek mellettem a betonon, míg Wanda mellém ért, és a kezemet megfogva a sarkon a motort járató, indulásra készen álló Bobby kocsija felé mutatott.
- Menni kéne. - közölte aggódva, mikor láttuk, hogy a kis időre eszméletét vesztett Spicy újra erőre kapott, és elkezdett a földről feltápászkodni. 
- Oké, indulás. - rúgtam bele a földön térdelő Randy vállába, aki épp a még mindig alatta fekvő Wayne-nek készült egy apró lélegzetvételnyi pihenő után nekiesni a zilált fiúnak. Rúgásom ereje és váratlansága miatt kibillent az egyensúlyából, ami alatt az orra vérét törölgető Wayne kikászálódott alóla, és az elszánt tekintetű, de láthatólag fejét fájlaló Hermes-t kezdte a kocsi felé lökdösni. Wanda lehámozta JJ kezét a  még mindig késsel fenyegető Blade-ről, aki erre pengéjét a kizökkentett srác vállába állította. A vérző fiú ezzel mit sem törődve rohant az autó felé, miközben diadalittasan "hadizsákmány"-t kiabált, a késre célozva. Ellentmondást nem tűnő barátnőm Aaronra parancsolt és látszólag sikerült rábírni a távozásra, míg én a teljesen megvadult Brick felé indultam, aki a sokadik ütést mérte a kiterült Crag lilára vert arcára. 
- Brick, elég. - fogtam rá vállára, ami nem használt, izmai ugyanúgy dolgoztak, teljesen megfeszülve püfölte korábbi zaklatómat. 
- Brick, ELÉG! - szóltam rá már indulatosan, mire fejét enyhén felém fordítva még mért egy pár ütést a kiterült Crag-re, majd a torkának ugrott, és két kézzel rászorított, majd az öklendező fiú arcához hajolt.
- Ha még egyszer - lihegett kimerülten - meglátom, hogy hozzád nem méltó lányokat molesztálsz, esküszöm, hogy kiverem belőled azt a maradék életet is, amit most benned hagytam. 
Majd megemelte a kissé kába fiú fejét, és még egyszer az aszfalthoz lökte, majd felpattant, és a kezemnél fogva elhagyta velem a verekedés helyszínét. Visszanézve láttuk, hogy a szétcincált bandatagok is maradék erejüket összeszedve saját ócskavasuk felé vették az irányt, úgyhogy megnyújtottuk lépteinket, és a minket biztató társaink lelkesítésére minél gyorsabban igyekeztünk elérni hozzájuk. A kocsi előtt pár méterrel Brick derékon ragadott, majd szinte játszi könnyedséggel feltett a furgonra.
- Indíts, indíts, indíts! - kiáltott a rágózó Bobby-ra, aki napszemüvegét a szeméhez tolva felpörgette a motorokat, majd a gázra taposott. Brick az utolsó pillanatban vágódott fel mellém a platóra, majd hátára fekve kiterült.
Bobby ügyesen szelte az utcákat, négyesben vette a kanyarokat a kocsi farát minden egyes alkalommal csúsztatva a szűk sikátorok labirintusában, míg végre kiértünk a városszélre, a főutakhoz, amin az iskolánk is elhelyezkedett. Menekülésünk alatt végignéztem leamortizálódott társaságunkon.
A vezetőülésen a fekete, jólfésült, zselézett hajú Bobby taposta a pedálokat kiemelkedő profizmussal. Sértetlen megjelenése felsőbbrendűséget, míg sötét szemei és érzelemmentes arckifejezése hatalmat tükrözött. Volt is mivel felvágnia, a városban senki nem vezetett úgy, mint ő, de gyanítom, még a zónán kívül is kevés akadna párja. Ő volt az állandó sofőrünk, aki minden lehetetlen helyzetből kimentett minket utolérhetetlen sebességével. 
Mellette türkizkék hajú, hibátlanul kinéző barátnőm, Scarlet Becker foglalt helyet. Sminkje, mint mindig, most is kiemelte igézően zöld szemeit, vékony tusvonala szűkített szemein, ami csak tovább hangsúlyozta karizmatikus megjelenését: ha megszólalt, ott ellentmondásnak helye nem volt, lehetett az ember, vagy állat. Hidegvérrel kortyolgatta reggeli eperturmixát, mit sem törődve a kanyargós út okozta kényelmetlenségekkel. Hátrafordult, majd mikor tekintetünk összetalálkozott, intett ujjaival, majd némán dobott egy puszit. Visszamosolyogtam, majd újból előre fordulva visszatért itala fogyasztásához. Vitathatatlanul ők voltak az autó legnyugodtabb utasai, és ez általában minden alkalommal így volt. Ez természetesen nem jelentette, hogy nem vették ki részüket kellőképp küzdelmeinkből, Scarletnek nem csak a kiállása, a modora is kemény tud lenni, ha megsértik, és olykor mindenkinél erősebbet üt. Vékony karjai ellenére nem kellett félteni, helyre tudott tenni egy viszonylag nagyobb darab fiút is. Bobbyrí pedig közös megegyezés alapján inkább a kocsiban volt szükségünk.
A hátsó ülésen a gondterhelt arcú Wanda simogatta Aaron véraláfutásos karját, míg a fiú sziszegett a lány minden erősebb érintésére. Valószínűleg már csak a színház kedvéért csinálta, hiszen előbb minden zokszó nélkül tűrte, ahogy agyonpüfölik. Kettejük kapcsolata mindenki számára érthetetlen volt. Látszólag sokat jelentettek egymásnak, de Aaron soha nem volt a szavak embere, a saját érzésit nehezen fejezte ki, így sosem tudtuk, mit is gondol valójában, ugyanis Wandával sem beszélte meg. A kreol lány azonban nem adott lejjebb elveiből még egy Aaron-féle srác kedvéért sem: nem adja be a derekát, amíg a fiú nem kezdeményez konkrétan, és nem kerülnek tényleges kapcsolatba. Ezért néztük napról napra, ahogy e kettő kerülgeti egymást.
Mellettük Wayne Brooks foglalt helyet. Ahogy legtöbben ismerték, a Szellemfiú. Az éjsötét szőrzetű fiú olykor ha magába szállt, mintha nem is lett volna köztünk, képes volt napokig némán, mélabúsan merengeni az életen, mintha köztünk sem lenne. Olyankor teljesen másik világban járt. Most tetovált kezével az ablaküvegre rajzolgatott az ellenfelei rajta maradt vérével, hogy kevésbé érezze magát harmadik kerékként a kibontakozó gerlepár mellett. Fekete kapucniját teljesen a fejébe húzta, ezzel előkészítve kezdődő foltjai eltakarásának folyamatát. Sötét farmerére még mindig csöpögött a vér felszakadt szemöldökéből.
A platón velünk együtt utazott Hermes és JJ. 
Hermes az utat bámulta, hosszabb, vöröses haját borzolta a szél, és valamilyen oknál fogva szélesen mosolygott. Őt szokták leginkább fellelkesíteni - természetesen Bobby után - az autós hajszáik. Leginkább a hajszálon múló helyzetek azok, amik hatalmas adrenalin löketet adnak neki, nem csoda tehát, hogy szenvedélyesen kártyázik, amikor csak teheti. Sosem hibázik, sosem veszít, mindent nyer, mindent visz. Nem hiába becézik Hermes-nek. A nagyok körében a póker asztalnál úgy tartják, pofátlanul sokat nyer, szinte már nyíltan lop ellenfeleitől. Sokan csalásra gyanakszanak, de Skorpió szavára esküszik, hogy egyszer sem csalt életében. Ez esetben nem tudjuk, hogy csinálja, de közösen megegyeztünk, hogy ez hadd maradjon csak az ő titka.
Jason Johnson, alias JJ épp Brick-kel nevetett valami kimondatlan dolgon, amit csak ők érthetnek. A két fiú születésük óta ismeri egymást, és azóta elválaszthatatlanok. A szőke, szeplős, izmos srác pólóját levéve süttette elgyengült hasizmait a gyenge napon, miközben uticélunk felé száguldottunk. JJ elég ösztönember volt, sokkal meggondolatlanabb, mint apja Bill Johnson. Elismerjük, nem semmi nyomás nehezedik rá Hawkeye fiaként. A tudat, hogy egykor majd neki kell fenntartani a békét a zónánkban, legalább annyira eredményesen, mint ahogy most apja teszi, bizonyára megrémisztheti, és nyomaszthatja, szinte kísértheti. Nem csodáljuk, ha néha elborul az agya, és napokig csak megállás nélkül iszik. Muszáj valahogy elmenekülnie a valóság elől, és nem szabhatjuk meg, ezt hogyan tegye. Ebben az esetben mindig van mellette valaki, aki támogatja, ám ezt mind különböző módon tesszük. Én vele együtt iszom, Scarlet beszélgetést próbál vele kezdeményezni, hogy lefoglalja, Wanda esetenként ártatlan flörtöléssel próbálja elvonni figyelmét. A fiúk lelki támaszt nyújtanak neki, de legjobban mégiscsak Brick-re hagyatkozunk, ugyanis ő ismeri a legjobban. 
És végül Brick. Roger Kieth "Brick". Beceneve nem véletlen tapadt rá, tökéletesen jellemzi fizikai felépítését. Izmai kőkemények, teste tökéletesen kidolgozott, amit tud is magáról, ennek megfelelően díszeleg ruháiban. Erkölcsi iránytűje mindig pontosan utat mutat neki, döntéshozásban legtöbbször pontosan tudja, mit tegyen. Ahogy néztem az önbizalomteli mosolyát, rá kellett azonban jöjjek: nem minden helyzetben kellene száz százalékosan rábíznunk magunkat. Az utóbbi időben egyre kevésbé tudta elnyomni ösztöneit, és amikor valami felhúzza, kifordul önmagából, és elveszti az eszét. Az előbb például majdnem összetörte a felismerhetetlenné vert Crag fejét a betonon, akár egy görögdinnyét. Ahogy elnéztem az elégedetten sütkérező sötét, enyhén hullámos hajú srácot, félmosolyra húzódott a szám. Hirtelen felindulásból hasára csaptam, mire felüvöltött.
- Tiszta véraláfutás, te hülye! - suhintott vádlin tettetett haraggal.
- Kellett neked a földhöz csapkodni magad. - vontam meg a vállam elégedetten.
Mit sem törődve válaszommal, felült, és az arcom felé nyúlt. Sokkal lágyabban, mint előzőleg támadóim. Méregetni kezdte az állam és a nyakam, el-elsöpörve szőkés hajamat, ami a szél miatt útban lehetett.
- Nem fáj? - kérdezte, sebek után kutakodva.
- Nem.
- Nem vagy te lány normális, reggeli öngyilkos-hajlamaid vannak? - rázta a fejét aggódva. - Mi járt a fejedben?
- Tudtam, hogy jöttök. Adtam volna meg neki az örömöt, hogy elkergethet a saját házam elől? - mosolyogtam határozottan, mégis ártatlanul.
Fejét csóválva megölelt, majd visszafeküdt.
- Nők... - morfondírozott magában.

Bobby ekkor bekanyarodott a suli parkolójába, ám hirtelen oldalról majdnem belénk jött egy meglepően gyorsan érkező valaki. Nem is valaki, valakik. Előző támadóink leptek meg minket egy oldalról érkező koccanással. Bobby azonban védve az ajtót, elrántotta a kormányt, a nagy sebesség és a hirtelen fék miatt azonban az autó pördült egyet, majd nyíl egyenesen csúszott tovább ellenállva féknek és a jóakaratnak. A plató szélébe kapaszkodva néztük, ahogy a Szilánkok a kikerülésük miatt egyenest falnak hajtanak, majd a következő pillanatban hangos csörömpölésre, és ránk hulló üvegdarabokra leszünk figyelmesek, majd az autónk hirtelen megállt. Felnéztem. Leparkoltunk. Az már csak mellékes, hogy az iskola főbejáratának üvegajtós helyére.