A gördülékenynek nem mondható beszélgetés után Joseph vissza vonult helyére én pedig megígértem magamnak hogy mindig előbb körülnézek nincs e a közelben az illető mielőtt társalgásba elegyedek róla valakivel. Ez a kölyök is ért hozzá mikor és hol kell felbukkannia. Alig tudtam kimagyarázni magam mert ha igazságot mondtam nem hitte el, valami reális hazugság pedig nem jutott eszembe így zsákutcába kerültem. Zsákutcába kerültem Bronghton miatt! 

A roppant kínos párbeszéd után megtudtam Joseph tulajdonképpen miért akart beszélni velem mielőtt megütötte fülét az a bizonyos beszédfoszlány. Egyeztetni szerette volna a következő korrepetálás időpontját mivel legutóbb nem beszéltünk meg újat. Hát, nem véletlenül. Reménykedtem hogy ezzel a gyenge trükkel sikerül megúsznom a további Bronghton magán órákat de Joseph átlát rajtam. 

Végül másnap délutánra esett a döntés,a  helyszín és időpont ugyanaz, a városi könyvtár előtt 5-kor. 

A könyvtár lépcsőjén ücsörögve jobb lábamat a deszkára téve lökdöstem először jobbra majd balra közben időnként a telefonomra sandítva vártam hogy az ismerős fekete kocsi begördüljön az épület elé és tanárom hercegi mozdulatokkal kiszálljon belőle. 

Tanulva az előző alkalomból nem kereken ötkor hanem 4:59-kor ugrottam fel a lépcsőről, ráálltam a deszkámra majd még utoljára hátra pislogtam vállam felett remélve hogy nem ismétlődik meg a múltkori eset.  Viszont autónak nyoma sem volt így magamba vigyorogva a földre szegeztem tekintetem és lábammal lökve egyet neki lendültem a gurulásnak nem számolva azzal hogy valaki utamat fogja állni. 

Rémületen pillantottam fel a járda szürkés betonjáról ám amint megláttam kibe is „botlottam” bele azonnal rendeztem vonásaimat és szikrákat szóró szemekkel néztem rá mr.előkelőre ki ellenben velem nagyon is mókásnak találta a helyzetet. Ha tudta volna hogy milyen szívesen letöröltem volna azt a vigyort az arcáról biztos nem mosolygott volna ilyen rendíthetetlenül. 

- Miért érzem úgy hogy menekülsz előlem? – kérdezte széles mosollyal az arcán közben óvatosan lecsúsztatva vállaimról kezeit melyek akkor kerültek oda mikor meggátolt a távozásban. Különös hogy nekem ez idáig fel se tűntek holott általában szigorúan figyelek arra, nehogy bárki is egy kis újjal hozzám érjen. 

- Mert talán így van – morogtam vissza neki válasz képen mire ő jóízűen felnevetett. Minden iránta táplált ellenszenven ellenére be kellett ismernem magamnak hogy nagyon jól áll neki a nevetést. De amilyen hirtelen jött ez a gondolt olyan gyorsan el is űztem agyam legsivárabb és legtávolabbi pontjába hogy véletlenül se kerüljön újra a szemem elé. Mialatt ezzel foglalatoskodtam lopva körbe pillantottam azt a bizonyos fekete kocsit keresve ugyanis biztos voltam abba hogy nem hallottam motor zúgást így hacsak nem az égből pottyant elém az előbb Joseph, fogalmam sincs miképp került ide. – A hintódat hol hagytad? – kérdeztem rá végül a srácnál a kocsi hiányára közben lelépve deszkámról. 

- Otthon. Gyalog jöttem – felelte lazán vált rántva mintha olyan természetes lenne hogy Mr.előkelőék gyalog mennek valahova. Mióta ismerem Joseph-et egyszer se láttam hogy ő vagy a családja bárhova is sétálva illetve tömegközlekedést használva mentek volna. Szinte már hozzájuk tartozott a fekte, sötétített ablakú meg nem mondom milyen márkájú kocsi és a kopasz sorfő akit pedig még nem láttam kiszállni az említett járműből. Merem feltételezni hogy azért olykor elhagyja a gépjárműt és nem ott alszik. – Ez ennyire meglep téged? – szakított ki a sofőrről való elmélkedésből a kis herceg mély kissé rekedt hangja amire csupán egy kimért bólintás volt válaszom. Joseph diszkérten elnevette magát majd nyugodtan csak ennyit fűzött hozzá: - Akár hiszed, akár nem, nem vagyok az autóhoz kötve. 

Szavaira csupán egy váll rántással reagáltam majd kezembe kapva deszkámat gépies mozdulatokkal elindultam megcélozva a könyvtár bejáratát. Néhány lépés után feltűnt hogy Joseph nem követi mozdulatimat így szem forgatva megtorpantam magamba bosszankodva hogy ismét eljátsszuk ugyanazt mint előző alkalomkor. 

Haragos léptekkel vissza trappoltam elé és tekintetem keményen az övébe fúrva rákezdtem volna a lecseszésére ám mielőtt még bármit is mondhattam volna Joseph belém fojtotta a szót 

- Tudom mit szeretnél mondani de mielőtt a fejemhez vágnál néhány keresetlent kifejezést hallgass végig kérlek – mondta halálos nyugalommal a hangjában. Kimért szavai megtették a hatásukat, ha akartam se tudtam volna semmit kinyögni. – Olyan szép időnk van, butaság volna egy poros könyvtárban ücsörögve tölteni a délutánt. Arra gondoltam, tanulhatnánk ezúttal a parkban, ha nincs ellenvetésed -   nézett rám kérdően, óceán kék szemivel melyekben egy öntudatlan pillanat erejéig szinte elvesztem de amint vissza nyertem tudatom, megacéloztam vonásaimat és lazán vált rántottam. Már második alkalommal fordul elő hogy elvesztem az irányítást a testem felett és felszínre engedem a régi énemet Joseph jelenlétben. A kis herceg szemei olyan hatást gyakorolnak rám aminek következtében képtelen vagyok normálisan gondolkodni és uralni az ösztöneimet. Nem lesz ez így jó….