Sziasztok kedves olvasóim! Mint az erősen árulkodó címből is kiderül ez a történet utolsó rész ÁMDE írtam még egy epilógust így még egy bejegyzés várható. A részről annyit hogy nem vagyok vele megelégedve, messze alul múltam magamat, ellenben hosszabb lett az átlagosnál így remélem ez kárpótol titket kicsit azért mert ilyen borzalmasra sikeredett. 

- Odakint parkol – intett szórakozottan az utca irányába miközben kezeit farmerje zsebeibe csúsztatta és egy pimasz félmosolyt villantott felém melynek láttán szívem kihagyott egy ütemet. A sejtelmes holdfény és az egész kialakult szituáció tükrében még helyesebbnek tűnt.

- Mit keresel itt? – érdeklődtem izgatottan kihajolva az ablakomon hogy még jobb rálátást nyerjek a kis hercegre.

- Jöttem megmenteni a toronyba zárt hercegnőt – felelte magabiztosan mintha teljesen normális volna hogy 2 hónap mosolyszünet után, az esküvőm előtti napon megjelenik a szobám ablaka alatt és közli hogy megszöktet. Az egész rettenetesen kockázatosnak, randomnak és hihetetlenül nagy örültségnek hangzott, mindezek ellenére eszembe se volt ellent mondani neki. Nem mintha képes lettem volna ellenállni csábos mosolyának. – Na, akkor ugrasz? – komolyodott el arca mire én nevetve megráztam a fejemet. Nem mintha nem bíznék benne, kétségem se volt afelől hogy elkapna, mégse akartam ilyen veszélyes mutatványra vállalkozni mikor volt egy jól bevált szökési útvonalam. Joseph értetlenül pislogott rám hosszú szempillái alól mialatt néhány felhő ismét jótékony takarásba vonta a holdat így árnyékot vetve tökéletes vonásaira. Bizonytalanul teste mellé eresztette karjait és úgy várta magyarázatomat.

- Nekem jobb ötletem van. Adj 5 percet – mondtam egy kacsintás kíséretében majd ablakaimat behúzva vissza másztam szobámba. Felkaptam dzsekimet és szobámból kiosonva végig siettem az emeleti folyosón. Vadul dobogó szívvel kapaszkodtam fel a wc tartájra ezt követően a mosdó ablakot kilökve ismét ugyanabban a pózban lógtam a ház oldalán mint percekkel ezelőtt. Joseph rémülten figyelte ahogy macska egyensúllyal végig kúszok az öreg fa ingatag ágán aztán kecsesen landolok mellette a fűbe.

- Én órákat töltök azzal hogy tervet kovácsoljak a szöktetésedre, erre te csak simán kimászol egy ablakon – kezdett méltatlankodni mikor mellém ért közben rosszallóan rázva fejét ám a szája sarkában megbújó mosoly láttán tudtam hogy mérge nem valódi. Csupán kicsit kiakasztotta hogy feleslegesen dolgozott.

- Ez történik ha egy rossz kislánnyal kezdesz – kontráztam rá vigyorogva majd egy futó puszit nyomtam arcára mire vonásai azonnal meglágyultak és jobb karja a derekamra simult. Vérem felpezsdült érintésére és az eddigi didergéseim is tova szállt mintha sose lett volna – de ígérem legközelebb a te terved alapján csináljuk – fűztem hozzá csipkelődve.

- Legközelebb? – ismételte meg 2 oktávval magasabb hangon – őszintén remélem hogy többet nem kell téged megszöktetnem az esküvőd előtt – szavait hallva hirtelen beugrott hogy csak úgy mellékesen hozzá fűzöm a beszélgetéshez: csak mert az már veled lesz de még időben visszanyeltem mondandómat. Nem akartam őt elijeszteni, bár ha eddig kibírta mellettem, akkor valószínűleg ezzel a megjegyzésemmel is megbirkózott volna.

- Szerintem menjünk mielőtt a szüleid gyanút fognak – osztotta meg velem ötletét melyre én egy bólintással feleltem és összébb húzva magamon dzsekimet, követtem megmentőemet az utcán parkoló járműig ami meglepő mód nem egy fehér ló volt hanem egy fekete 5 személyes gépkocsi.

- Nekem azt mondtad lóval jöttél! Micsoda egy hazug ember vagy te – torkoltam le megjátszott sértődöttséggel hangomban, Joseph pedig felnevetett mellettem miközben úriember módjára kinyitottam nekem az ajtót.

- A hercegnek is haladni kell a korral – felelte somolyogva majd beindította a kocsit. A motor felbőgött alattunk, Joseph rámarkolt a kormányra aztán rántva párat a sebességváltóan kikanyarodott az úttestre. Elmélázva figyeltem a távoldó házunkat, a nappaliban égő villanyt és fel-fel villanó színes fényeket látva tudtam hogy szüleim békésen nézik az esti híreket nem is sejtve hogy lányukat épp most szöktette meg egy jóvágású barna herceg, fekete kocsival. – De ha a kisasszony ragaszkodik hozzá, út közben beszerezhetek egy fehér lovat és folytathatjuk lovagolva az utat – ajánlotta fel nagylelkűen közben szemét le se véve az útról. Kénytelen voltam újabb tétellel bővíteni a „helyzetek mikor Joseph kibaszott sexi" listát ugyanis vezetés közben is olyan édes arcot vágott hogy erősen fékeznem kellett magam nehogy az ölébe ugorjak ezzel veszélyeztetve mindkettőnk életét.

- Üsse kő! Maradhat ez a tragacs – adtam be a derekamat egy legyintés kíséretében majd fejemet az ablak felé fordítva a mellettünk elsuhanó tájat kezdtem figyelni. Rövidesen kiértünk a kerületünkből és a városhatárhoz vezető úton suhantunk végig. Ekkor jutott csak el a tudatomig hogy azt se tudom mi az úti célunk, azt pedig csak remélni mertem hogy Joseph viszont igen és a nagy spontanitás közepette nem feledkezett el erről az aprócska részletről. – Tulajdonképpen hova is megyünk? – kérdeztem rá végül kissé vonakodva.

- Emiatt ne fájjon a fejed, kedves – válaszolta lágyan, a megszólításra hatalmasat dobbant a szívem és úgy éreztem, minden percben egyre jobban beleszeretek a mellettem ülő fiúba. A tény pedig, miszerint ő ezt tudja és viszonozza, megmelengette a lelkemet. – Mindent előre megterveztem

- Hát persze, nem is te lennél – ingattam fejemet mosolyogva. Mióta megjelent a házunk előtt le se lehet törölni az arcomról a mosolyt.

- Most gúnyolódsz? – csattant fel színlelet idegességgel hangjában.

- Fogalmam sincs, mire céloz, Mr.Brongton – motyogtam ártatlanul – Én jó kislány vagyok – tettem hozzá mire Joseph szűnni nem akaró nevetésbe tört ki mellettem. Imádtam nézni felszabadult nevetést. Ilyekor mindig úgy nézett ki, mint egy kisgyerek, akiknek a világon semmi gondja nincsen.

- Te csak annyira vagy jó kislány, mint én rossz fiú

- Mondja ezt az, aki épp most szöktetett meg egy menyasszonyt

- Most mit mondjak? Megrontott egy bukott angyal – a jelzőt hallva akaratom ellenére is pír kúszott arcomra és pont úgy festettem, mint egy túl érett paradicsom. Még soha senki nem nevezett angyalnak, még ha a bukott angyal szót is használta, hihetetlenül jól estek szavai. – aranyos vagy mikor elpirulsz

- Én viszont utálom – morogtam mérgesen – ne nézz! – kaptam arcom elé kezeimet így eltakarva pirulásom nyomat Joseph fürkésző szemei elől. Mozdulatsorom láttán a fiú ismét nevetésbe kezdett majd figyelmét újra az útra koncentrálta.

- Egyébként, mi lesz a szüleim tartozásával? Nem tudják kifizetni Mr.Parkert és dolgoztatni fogja őket! – jutott hirtelen eszembe hogy tulajdonképpen miért is lett volna szükség erre az egész esküvői cirkuszra. Vártam, hogy Joseph is felfogja szavaim súlyát és rémülten megfordítsa a kocsit, hogy vissza vigyen a városba, de semmi ilyen nem történt. Halálos nyugodtsággal hajtott tovább a sztrádán, ajakain szórakozott fél mosollyal. – Lehet, hogy ez neked nem jelent semmit, de a szüleimről van szó! Vissza kell mennem! – kezdtem pánikba esve mire Joseph végre megmozdult és jobb kezével vakon megkereste az én mancsomat aztán biztatóan megszorította azt. Érintése egy kicsit megnyugtatott, de szemeim előtt továbbra is ott ugráltak a kegyetlen képek arról Mr.Parker miképp fog kibasszni a szüleimmel miután rájön, hogy eltűntem.

- Ne aggódj. Mielőtt szóltam neked, egy tekintélyes összegű csekket csúsztattam be a postaládátokba. Annyi pénz biztos elég lesz, hogy a szüleid kifizessék a tartozásukat

- De az a te pénzed! Nem fogadhatom el! Mégis mit gondoltál?! Azonnal állj meg, vissza kell mennem – utasítottam keményen megállásra viszont sofőrömnek eszébe se volt teljesíteni kérésemet.

- Caroline, kérlek, most már nem csinálhatjuk vissza. Tényleg hozzá akarsz menni ahhoz a férfihoz? Mert ha igen akkor csak egy szavadba kerül és vissza viszlek! Viszont ha nem, ha te is kedvelsz, akkor elfogadod ezt a kis hozzájárulást és velem maradsz - mondta végig higgadtan, kimért hűvösséggel, minden szavát alaposan megfontolva, olyan magabiztossággal hogy először köpni-nyelni nem tudtam. Ám néhány perc néma hallgatás után beálltam hogy, bár a módszereivel nagyon nem értek egyet, sőt, egyenesen felháborít, de igaza van. Ez az egyetlen módja annak, hogy elkerüljem az esküvőt és Joseph-el legyek és lehet, hogy hatalmas önzőség részemről hiszen egy bizonyos módon értve cserben hagyom a szüleimet, de szeretem Joseph-et és vele akarok lenni. Ha majd elül a botrány, haza jövök és a bocsánatukért esedezem de egyelőre nem. Most csak élvezni akarom a szabadságot és a szeretetet, amit Joseph-től kapok.

Így hát vettem egy mély lélegzetet és összefűztem ujjainkat amit hercegem egy szeretetteljes mosollyal fogadott és kiakadás helyett csupán ennyit mondtam:

- Lépj a gázra, kis herceg