A hajnali nap sugarai lustán simogatták arcomat, a lágy szellő eltérő időközönként bele-bele kapott szőke tincseimbe, pupilláim a kétszeresükre tágultak ahogy a napfelkelte csodálatos látványában gyönyörködtem a busz tetején ülve. A vékonyka bőrdzseki már nem bizonyult elég melegnek a hajnali hűvös levegőben de ez nem volt elég mérvadó indoknak ahhoz hogy vissza másszak a buszba, nem mintha ott jobb lett volna a klíma. Arról fogalmam se volt hogy mióta ültem ott, a semmibe meredve amit csak akkor törtem meg mikor olykor vissza kukkantottam a buszba hogy leellenőrizzem, Joseph még alszik. Többször eszembe jutott hogy talán haza rohanok, hozok neki egy fájdalomcsillapítót de nem mertem megkockáztatni hogy ilyen hosszú időre magára hagyjam egy idegen helyen így aztán maradtam. Csak magára vethet azért mert ennyit ivott. Való igaz, pont nekem nincs jogom a mértékletes ivásról prédikálni hiszen pár éve én se voltam különb. A busz hátsó ülései környékén még mindig fellelhető pár hányás folt amiket annak idején én hagytam ott. Már nagyon ráférne egy alapos takarítás erre az ócskavasra de egyszerűen nem vesz rá a lélek hogy neki álljak.

Gondolataim ezután a hátsó ülésekről az első üléseken fekvő fiúra kalandoztak aki a hangokból ítélve még az álom édes tengerén hajókázott, békésen, zavartalanul, ellenben velem, akit világmegváltó gondolatai gyötörtek ezzel meggátolva abban hogy átadja magát az álom elsöprő erejének.

A tegnapi csók(ok) következtében a köztünk alakuló bármi ismét 180 fokos fordulatot vett ugyanis kénytelen voltam beismerni magamnak, hogy akartam azt az ismétlést amit Joseph ittas állapotban felajánlott nekem. Ahogy ott támaszkodott felettem és ajkával hívogatóan formázta a szavakat, semmi másra nem vágytam, csak arra hogy végre érezhessem nyelvét a számban. Olyan nagy volt a kísértés, szinte már fájt annyira vágytam a csókjára főleg azok után hogy egyszer már megízleltem őket de ellenálltam. Nem tehettem meg. Nem ilyen állapotban. Ha józan lett volna, biztos nem gondolkoztam volna ennyit viszont így, hogy ő detox részeg volt, nekem kellett a mérlegelnem helyette is. Így hát eltoltam magamtól, oldalra gurítottam és ruhámat porolgatva feltápászkodtam a koszos földről majd az ablakon kimászva a tetőre költöztem. Nem sokkal később meghallottam az ülések jól ismert nyikorgását, aztán Joseph horkolása is felcsendült. Legalább ő tudott kicsit aludni ha már engem nem hagytak gondolataim.

A naplemente szívmelengetően csodás látványa egy kicsit elfeledtette velem gondjaimat, lestoppolta gondolataimat én pedig hátra dőlve, kezeimet a tarkómra kulcsolva élveztem ahogy a nyugalom szétáramlik a testembe. Ebből a varázslatos állapotból szakított ki egy kéz látványa ami a busz oldalában keresett biztos pontot ahhoz hogy felhúzza magát a tetőre. Az első pillanatban izmaim megfeszültek arra gondolva hogy lebuktam, csak egy fél perc elteltével esett le hogy a kéz gazdája minden bizonnyal Joseph lehet. Felvetésemet egy perc elteltével az említett fiú megjelenése igazolta.

Karjaimra támaszkodva figyeltem ahogy Joseph fájdalmas nyögések közepette felküzdi magát a tetőre majd fáradtan elterül mellettem.

- Kösz a segítséget – köpte oda nekem morcosan majd sziszegve a fejéhez kapott – szétmegy a fejem! – panaszolta fájdalmas fintorral az arcán mire én képtelen voltam nem felnevetni.

- Így jár az aki túl sokat iszik – magyaráztam bölcsen Joseph pedig erőltetetten felnevetett aztán gyilkos pillantást lövellt felém csak éppen nem ért vele semmit. Az ilyen gesztusok már régen nem hatnak meg.

- Mit csinálsz itt fent? – kérdezte váratlanul megzavarva a nyugalmamat amit normál esetben nem torelálltam volna viszont a mérgemet elnyomta a vele való beszélgetés vágya. Ez volt a rideg valóság, vágytam arra hogy beszélgessek vele vagy ha pontosak akarunk lenni, akkor inkább a hangjának hallgatására vágytam. Nem érdekelt miről csak beszéljen. Undorító vagyok.

- Amit te – vágtam rá zsigerből a megszokott bunkó válaszomat, csak utána esett le hogy ez biztosan rosszul esett neki én meg semmit se akartam kevésbé mint hogy megbántani őt így gyorsan korrigáltam – gondolkoztam – tettem hozzá vonakodva remélve hogy elnézi nekem az előbbi botlásomat és nem sértődik meg.

- Tudhatom hogy min? – tapogatózott finoman ezzel engem mosolygásra késztetve. Aranyosnak találtam az óvatosságát és hogy nem kényszerít beszédre, inkább csak lehetőség ad és rám hagyja a döntés jogát.

- Az elmúlt heteken – feleltem titokzatoskodva. Ambivalens érzelmek kerítetek hatalmukba: egy részem elakart neki mondani mindent és tanácsot kérni míg a másik továbbra is titkolózott volna az egész világ előtt ahogy eddig is. Fogalmam se volt melyiknek adjak igazat ezért úgy döntöttem, a jó öreg téma terelés technikáját alkalmazom. – Ideje menni, szerzünk neked egy fájdalomcsillapítót – utaltam a fejére mire ő megkönnyebbült sóhaj kíséretében dörzsölte meg homlokát.

- Várj, Caroline! Feltehetek egy utolsó kérdést?

- Igen

- Történt valami olyan az este amiről tudnom kell? – a kérdést hallva megdermedtem a buszról való lemászás közben így félig lógó állapotba kerülve. Lábaim a busz ablakán támaszkodtak míg kezeimmel a tetőbe kapaszkodtam és így bámultam egy random foltot a fém lemezen közben azt mérlegelve hogy elmondjam e Josephnek a csókot vagy sem. Ha elmondom és ő rosszul reagál azzal összetöri minden reményemet arra vonatkozóan hogy lehet több köztünk barátságnál, a másik oldalról viszont joga van tudni a dolgokról. Végül úgy döntöttem titokban tartom a dolgot, még csak most emeltük baráti szintre kapcsolatunkat, nem szeretném elszúrni azzal hogy közlöm vele, részegen megcsókolt.

- Nem, csak beszédesebb voltál az átlagosnál – mondtam közönyösen aztán egy lendülettel beugrottam a busz belsejébe közben a mardosó érzéssel küzdve amit a neki való hazudás okozott.