Joseph önmagát nem meghazudtolva percre pontosan 8 órakor verekedte át magát a bokron és jajgatva zuhant elém a földre mire én kedves ember révén szépen arcon röhögtem.

- Szerencsétlen – jegyeztem meg nevetve mire ő a földön fekve megragadta a bokámat és erősen megrántotta minket következtében én is landoltam mellette a földön, csupán hasas helyett a gerincem szenvedett sérülést. – Na de Mr.Bronghton! Mégis mit szólnának ehhez a viselkedéshez a szüleid? – gúnyolódtam nyöszörögve miközben ülésbe tornázva magamat a sérült terültet kezdtem masszírozni kezemmel mintha ezzel a módszerrel bármit is elérhetnék.

- Megérdemelte Miss.Dean – vágott vissza ugyanolyan stílusban és a következő pillanatban már talpon is volt majd ruháját kezdte tisztogatni mialatt nekem lehetőségem volt végig mérni outfitjét. A megszokott szűk fekete farmer, fehér póló és kockás, hosszú ujjú ing ami csak félig volt begombolva. Összességében nem volt csapni való de bőven volt még hova fejlődni. – Már megint azt csinálod – szakított ki gondolataimból Joseph megjegyzése amit porolgatás közben félvállról vetett oda nekem majd kezét nyújtva felsegített a földről.

- Nem tudom miről beszélsz – vontam vállat miközben igyekeztem hangomat úgy korrigálni hogy az alátámassza állításomat mivel valójában nagyon is tudtam mire vonatkozott a kis herceg megjegyzése de ezt a világért se ismertem volna el előtte.

- Ne játszd az értetlent, Caroline. Nem áll jól – ecsetelte fülig érő mosollyal melyből azonnal levágtam hogy ő is tisztában a ténnyel miszerint az előbb hazudtam ebből következőleg sikerült lebuktatnia.

- Lapozzunk! – vágtam rá nyersen, csak hogy eltereljem a témát majd nem létező szakállamat vakargatva körbe jártam a fiút feltérképezve öltözéke minden centijét mialatt ő nevetve követte mozgásomat a szemével. – Nem rossz de bőven lesz dolgunk – állapítottam meg a végső ítéletet Joseph szemöldöke pedig az égig ugrott.

- Mégis mit forgatsz a fejedben?

- Nem kell befosni, csak egy kis átalakítás – legyintettem szórakozottan aztán egy nagy lépéssel átszeltem a köztünk lévő távolságot, Joseph pedig ezzel a lendülettel hátrébb ugrott mintha csak egy fenevad lennék ami bármelyik percben megtámadhatja.

- Kezdek félni tőled – mondta félelemtől dús hangon mire az én arcomra egy győztes mosoly kúszott mellyel látszólag tovább fokoztam a kis hercegben dúló rémületet.

- Nyugodj meg és engedd hogy varázsoljak. Így nem jelenthetsz meg ott mert azzal elbasznád a hírnevemet – közöltem vele keményen, ellentmondást nem tűrően mellyel célt is értem. Joseph egy megadó sóhajt hallatott és bólintott én pedig nem tétlenkedtem tovább. Elé léptem és sebesen kigomboltam ingje gombjait aztán egy erőteljes rántással leszakítottam ujjait. Óvatos mozdulatokkal lehámoztam róla az így keletkezett ruha darabot és hanyagul a vállamra dobtam hogy ismét szabaddá váljon mindkét kezem aztán neki láttam a pólója átalakításának. Úgy határoztam elég lesz csak feltűrni az ujjait ezért nem is tettem többet. Miután végeztem átnyújtottam neki szakadt ingjét azzal a címszóval hogy vegye fel amit ő fintorogva teljesített. Végső simításként felhajtottam nadrágjának szárait hogy kivillanjon bokája majd egy pár lépést hátrálva elégedetten végig néztem munkámon.

- Kész vagyunk? – érdeklődött Joseph de én még nem voltam teljesen elégedett így fejet rázva ismét elé ugrottam.

- Csak egy utolsó simítás – motyogtam aztán ujjaimat a hajába vezetve hevesen összeborzoltam sötétbarna tincseit. – Kész is – jelentettem ki önelégülten majd figyeltem ahogy Joseph fintorogva végig néz új külsőjén.

- Feltétlenül szükséges volt elszakítanod az ingemet?

- Igen - vágtam rá sebesen – és hiszti helyett inkább megköszönhetnéd nekem, sokkal jobban nézel ki

- Szóval tetszem neked? – húzogatta a szemöldökét nekem pedig úgy kellett vissza nyelnem szavaimat mellyel aztán mindent leromboltam volna. Ez a felszabadult és gátlástalan, laza Joseph olyan érzelmeket keltett bennem amiket évekkel ezelőtt tiltólistára tettem mondván; soha többé nem akarom őket látni most mégis kiszabadultak eddig ketrecükből és szüntelenül arra késztettek hogy csókoljam meg az előttem álló srácot. Amire persze a világért se lettem volna hajlandó.

- Ne legyél ennyire elszállva magadtól – löktem oda neki hanyagul miközben lábaimat mozgásra ösztökélve elindultam a bokor irányába remélve hogy azáltal hogy nem látom az illetőt, a vele kapcsolatos gondolataim is a homályba vésznek de nem volt ilyen szerencsém. Az érzékeim kiéleződtek és még neki háttal állva is tökéletesen be tudtam lőni milyen távolságra toporog mögöttem. Tisztán hallottam lélegzetvételeit, sőt, még azt is hogy idegességében nyelt egyet illetve hogy magabiztos léptei csoszogásra váltottak az avarban. Az elmém rózsaszínködben úszó része nagyban reménykedett benne hogy az idegességének köze van hozzám is de racionális agyféltekem pontosan tudta hogy az este miatt vannak kétségei. Eredetileg nem terveztem sokat inni mivel ahhoz hogy tudjak vigyázni Josephre – a LYUKba járó vadbarmok nagyon szeretik a friss húst és biztosan már az első percben kiszúrják majd maguknak a fiút én meg majd kaparhatom le róla őket – teljesen józannak kell lennem de az előbb történtek tükrében lehet mégis inkább a jótékony alkohol felejttető erejéhez fordulok. Abban biztos voltam hogy akármit is érzek Joseph iránt – az „sz" betűs szóra gondolni se mertem – csírájában el kell fojtanom magamban ugyanis nem csak hihetetlenül nagy ostobaság hanem a tetejében még biztosan egyoldalú is. Joseph pár napja a napnál is világosabban a tudtomra adta hogy csak a barátom akar lenni, semmi több így teljesen felesleges volna bármit is lépni az ügyben. El kell nyomnom magamban az érzéseket aztán eldöntenem hogy mi legyen Mr.Parkerrel és megmentem a szüleim irháját. Csodás. Nincs mit tenni, kell az az alkohol, méghozzá valami olyan ami nagyot üt. Ha csak egy pár órára is de muszáj kiszakadnom ebből a világból mert idegösszeroppanást kapok.