Reggel kialvatlanul, a szokásosnál is nyűgösebben keltem és abszolút nem volt kedvem normálisan, emberien tolerálni apu vizes vödrös ébresztését. Míg az esetek nagy átlagában csak morogtam valamit nevető apámnak most szinte rá kiabáltam valami értelmezhetetlen szitok szót mint valami elmebeteg mire apu felhúzott szemöldökkel, zavartan kihátráltam a szobámból, behúzva maga után az ajtót. Arckifejezésből tisztán láttam hogy sikerült megbántanom. Remek, akkor ez egy ember de biztos voltam benne hogy nem épp rózsás kedvemnek köszönhetően a nap végére ez a szám minimum megtízszereződik. De ez akkor, abban a pillanatban a legkevésbé sem érdekelt. 

Morogva rúgtam le magamról a takarót majd nyögdécselve az ágyszélére kúsztam ezt követően bele bújva papucsomba kelletlenül, nulla életkedvvel neki kezdtem zombikat megszégyenítő külsőmet emberivé varázsolni. A szokásos rutin készülődéssel végezve aztán leballagtam a lépcsőn, jobbnak láttam nem tovább feszegetni apu így is pattanásig feszült idegeit így kivételesen a sablonos módon jutottam le a földszintre. 

A konyhába érkezve 2 ingerült felnőtt látványa fogadott akik még csak egy pillantásra se méltattak, csupán végezték tovább eddigi tevékenységüket némaságba és póker arc mögé rejtőzve. A helyiségbe szinte vágni lehetett a feszültséget így inkább vissza nyeltem epés megjegyzéseimet és követve őseim példáját, némán neki álltam reggelim elfogyasztásának. Már előre látom milyen csodálatosan és jókedvűen fognak telni a családi rendezvényeinek úgy hogy a szüleim úgy néznek rám mint egy sorozat gyilkosra. És viselkedésük még csak nem is jogos! Én nem csináltam semmi rosszat, pusztán viszonoztam egy szívességet azzal hogy megőriztem egy pár zacskó kábítószert. Mindössze egy baráti szívesség volt, fene gondolta volna hogy ez lesz belőle! 

A „vidám" hangulatban telt közös családi reggeli után morcosan cammogtam végig a sulihoz vezető járdán közben kerülgetve a jókora pocsolyákat melyeket a fél órája abba maradt eső hagyott itt maga után. A párás levegőnek hála, ébredés után negyed órás vacakolásom mellyel igyekeztem egyenesbe hozni gubancos tincseimet, értelmetlennek bizonyult ugyanis a levegő azonnal tönkre baszta az egész művet. Mire az iskolába éltem jobban hasonlítottam Einsten gyerekére mint egy roccker csajra. 

Az ajtó belökve meghökkenve döbbentem rá hogy a diákok még az előcsarnokban időznek tehát megint sikerült időben beérnem pedig ezúttal egész tűrhető éjszaka állt mögöttem. 

Ahogy az ajtó egy hangos csapódással bezárult mögöttem az előcsarnokban szinte megfagyott a levegő. Mint mikor a videónál megnyomod a stop gombot a kép pedig megmerevedik. A hallban tartózkodó összes diák, tanár, büfés néni, kivétel nélkül minden szempár egyenesen rám szegeződött és mindből ugyanaz a megvetés sugárzott. Ebből a jelentből világosan le tudtam szűrni hogy ebben a szarfészekben aztán gyorsan terjednek a hírek. Kíváncsi lennék arra ki melyik változatot tudja és az mennyire van elferdítve ugyanis abban biztos vagyok, hogy a teljes igazságot egyikük se ismeri. Ezért a megvetés. 

- Nincs jobb dolgotok?! – rivalltam rájuk ingerülten majd táskám pántját megrántva dühösen utat törtem magamnak a kíváncsi tömegen keresztül. Már majdnem a lépcsőnél jártam mikor valaki határozottan karon ragadott és ellenkezést nem tűrve az udvarra rángatott mely most üresen ásított vissza ránk. Az eső ismét rákezdett – állapítottam meg keserűen mikor egy esőcsepp landolt az arcomon. – Kevésbé nedves helyet nem találtál? – nézettem gúnyosan „elrablómra" akitől a már jól ismert reakciót kaptam válaszul; szemforgatást. 

- Ahelyett hogy megköszönnéd hogy megmentettelek – gúnyolódott ezúttal ő mire az én szemöldököm az égbe szökött. Most komolyan azt várja hogy hálálkodva a nyakába ugorjak azért mert kirángatott az esőbe? 

- Nem kértem hogy ments meg – feleltem lazán – Viszont, most ha nem bánnod vissza mennék az épületbe mielőtt szarrá ázok ide kint – közöltem vele tervemet a tőlem megszokott kemény hangsúlyt használva majd válaszát meg se várva sarkon fordultam és magabiztos léptekkel becsörtettem az ajtón. Alig léptem át a küszöböt mikor meghallottam hogy Joseph sietős léptekkel utánam rohan majd mellém csapódva faggatni kezdett a tegnap történtekkel kapcsolatba viszont nekem nem állt szándékomban beavatni őt. Egyrészt, mert nem tartozik rá és nem vagyunk olyan viszonyban hogy joga legyen beleszólni az életembe. Másrészt, mert ha a barátom lenne – nem olyan barátom – se avatnám be a történtekbe mivel félő hogy elköpi magát és akkor aztán tényleg nyakig szarban lennék. Ez pedig a legkevésbé sem volna ínyemre. 

A legbiztonságosabb az ha az igazság Oliver és én köztem marad. Oliver úgyse fog beszélni mert azzal maga alatt vágná a fát és ugyanezen okokból én se szándékozom napvilágra hozni a valóságot. Mindenkinek így a legjobb.