A parkban lefolytatott titokzatos párbeszéd óta egyfolytában a kis herceg szavai járnak a fejemben ezzel folyamatos agyalásra késztetve mivel hiába faggattam minden erőmet beleadva, Joseph nem árulta el semmitmondó szavainak igazai jelentését. „mert én tudok valamit, amit a többiek nem", „majd idővel minden kérdésedre választ kapsz" Mégis mit akarnak ezek jelenteni? Mikor volt Josephnek lehetősége arra hogy valami olyan információt szerezzen rólam amit az osztályom többi tagja nem tud? Talán meglesett a LYUKban egyik este és látott valamit. De ez miért kötelezné arra hogy elcsessze a szabadidejét a korrepetálásommal? Valószínűleg a válasz nem a LYUK környékén keresendő de akkor mégis hol, sehova nem járok l leszámítva azon ritka alkalmakat mikor leugrok a park gördeszka pályára ugrani néhányat de ezt a vonalat követve is ugyanoda lyukadunk ki mint az előbb. A  deszkázásról minden ismerősöm tud tekintve hogy mindenhova azzal járok és ismét felmerül a kérdés, mi köze volna a gördeszka mániámnak a korrepetálásomhoz és ha mégis lenne hozzá valami, miért ne tudhatnék róla.  Ahj, nincs megoldás. Ezen roppant bonyolult és eredménytelen gondolatmenet után be kellett látnom hogy Joseph minden bizonnyal akkor látott valamit amikor én nem figyeltem oda eléggé a körülményekre. De ha ez így van akkor a helyzet súlyosabb mint hittem. Mégis mit láthatott Joseph? Bármi is az, ha valaha az emberek fülébe jut akkor búcsút mondhatok eddigi lázadó életemnek ugyanis soha többé nem fog senki komolyan venni. Bármit is tud Joseph, sürgősen meg kell tudnom mi az és elhallgattatnom nehogy bárkinek fecsegni tudjon róla.  

Gondolataim közül a csengő idegtépő visítása szakított ki mire én zavartan néztem a kezembe szorongatott szendvicsre közben arra gondolva, sikeresen elpocsékoltam az ebédszünetemet anélkül hogy egy falatot is ettem volna holott lett volna rá lehetőségem. Ez is csak Joseph hibája! Ha nem beszél nekem rébuszokban, nem kellene azzal fárasztanom az agytekervényeim hogy kibogozzam mi jár az okos kis előkelő buksijában és gondolkodás helyett ehettem volna a szünetben. Tiszta sor, Joseph miatt mehetek üres hassal töri órára. 

Gyorsan haraptam egy nagyot az ebédnek csúfolt szendvicsembe, hogy mégse korgó gyomorral üljek be órára majd a maradékot a táskámba süllyesztve, komótos, ráérős léptekkel elindultam az épületbe vezető ajtó felé mely felé már futva igyekeztem diáktársaim. Luzerek – gondoltam gúnyosan – minek úgy rohanni, nem fognak belehalni néhány perc késésbe. 

Sietősnek nem mondható tempóm miatt már javában mentek a tanórák mire a megfelelő teremhez érve benyitottam az ajtót és oda vetve egy hanyag „elnézést" az órát tartó tanárnak a helyemre baktattam. 

Előhalásztam egy füzetet mely amolyan „mindenes" füzetként funkcionált ugyanis minden óra anyagát ebbe firkáltam fel. Franc fog 8 különböző füzetet cipelni magával mikor bőven elég egy is. 

Joseph, ki magát nem meghazudtolva az első padok egyikében terpeszkedett fehér ingszerű pólóban és fekete csőfarmerban, érkezésemre azonnal felkapta fejét füzetéből és fél mosollyal az arcán követte végig utamat a padomig. Ha nem Josephről beszéltünk volna, azt mondanám a mosolyában némi huncutság is bujkált de mivel az ő esetében ez kizárt nem is elemezgettem tovább gesztusát. Csak vettem rá egy amolyan „mi van?" pillantást mire ő villantott egy vigyort majd mintha mise történt volna, felvette egy komor arckifejezést és ismét minden figyelmét a tanárnak szentelte ki nem törte magát azzal hogy szent beszédet tartson késésemet illetően, megszokta már. Az óra folytatódott tovább onnan ahol érkezésemnél félbe szakadt. 

Az előttem ülő Bess félig hátra fordulva, hangját lehalkítva felajánlotta hogy lemásolhatom a füzetéből azt az anyagot amiről lemaradtam mire én diszkréten az arcába nevettem amit ő is megmosolygott. Mindketten nagyon jól tudtuk hogy soha nem fog a mai óra anyaga bekerülni a füzetembe, megtanulni pedig meg pláne nem fogom hiszen arra való a puska. Még soha nem buktam le egy tanárnál se pedig kevés embert vizsgálnak át annyira mint engem dolgozat írás előtt esetleges rejtett puskák után kutatva de még egyik alkalommal se találtak semmit pedig mindig volt nálam. 

Az óra felénél járhattunk, a tanár a tanári asztalon ülve magyarázta az anyagot míg az osztály – engem leszámítva – buzgón jegyzetelt mikor az ajtó váratlanul kinyílt és az igazgató gondterhelt arca jelent meg előttünk.

- Elnézést a zavarásáért, de elrabolhatnám Miss. Dean-t egy pár percre? – kérdezte rekedten szinte már suttogva, kérdését pedig egy öblös nyeléssel koronázta. Ebből már tisztán láttam hogy nagy baj van és bármi is az amiről beszélni akar velem, tovább fog tartani mint pár perc. Kissé zavartan álltam fel helyemről közben végig pörgetve magamba az elmúlt napokat hátha rájövök annak okára miért kíván társalogni velem az izgatató de nem találtam semmit. Egyszerűen nem követtem el semmi rosszat, olyat meg főleg nem amiért az igazgatóiba kellene mennem. 

Alig haladtam pár métert mikor a helyzet újabb meglepő fordulatokat vett. Az ajtó kivágódott és 2 talpig egyenruhában feszítő rendőr rontott be rajta óvatosan félre lökve az ajtóban szobrozó kissé rémült igazgatót. A 2 férfi ügyes mozdulatokkal szlalomozott végig a padok között aztán elém érve az egyik a hátam mögé fogta a karjaimat míg a másik egy bilincset kattintott rájuk. 

- Miss. Dean, ezennel őrizetbe vesszük kábítószer birtoklás vádjával – jelentette ki színtelen, tárgyilagos hangon az egyik bennem pedig megállt az ütő. Már éppen nyitottam a számat hogy cenzúrázatlanul megmondjam ennek a 2 balfasznak hogy én nem birtoklok semmiféle kábítószert mikor beugrott Oliver és a kérése melyre én buta liba módjára rábólintottam. A picsába, valaki beköpött. Alig 17 évesen börtönbe kerülök. A kurva életbe, szánalmas börtöntöltelék lettem.