- Oké, szünet — jelentettem ki egy mély sóhajt követően majd ceruzámat a füzetemre dobva fáradtan hátra vetettem magam a puha, kissé érdes fűben. Szemeimet becsuktam aztán igyekezve kizárni a forgalom zaját csak a természet lágy dallamaira figyeltem. 

- 10 perce tartottunk szünetet — jegyezte meg Joseph kedvesen ezt követően, bár nem láttam, a hangokból könnyen leszűrtem hogy végrehajtotta ugyanazt a mozdulatsort mint én. Ott feküdtünk, egymás mellett a fűben, a park egy publicitástól elzárt ligetén, körülvéve matek füzetekkel, könyvekkel és némán hallgattuk a világ zajait. Soha nem hittem volna hogy valaha ilyen helyzetbe fogok kerülni valakivel, nemhogy az egyik számomra leginkább unszimpatikus személlyel. Mióta Joseph fontosabb szereplőjévé vált az életemnek többször is vetemedtem olyan dolgokra melyeket eddig elképzelni se tudtam volna. Példának okáért átmászni egy bokron vagy betenni a lábamat egy könyvtárba. Bár az utóbbi ugyan az én javaslatom volt de csupán azért hogy elkerüljem a személyeskedést. 

- Leszarom — böktem ki határozottan ezzel egyértelművé téve Joseph számára hogy abszolút nem érdekel mikor és mennyi ideig tartottunk legutóbb szünetet. Örüljön hogy egyáltalán kapartam valamit az általa összeállított feladatlapokra és nem lázadtam. Őszintén meglepett mikor előhúzott a táskájából 3 A4-es fehér lapot melyek mindkét felére feketével különböző geometriai feladatok voltak nyomtatva. Nem érettem miért áldoz ennyi munkát és energiát arra hogy beleverje a fejembe ezt a hülye tananyagot hisz simán megtehetné hogy leszarja és azt mondja Mr. Normth-nak hogy menthetetlen eset vagyok. De ehelyett ő heti 2 délutánját (és ez enyémet is) elpocsékolja azzal hogy tanul velem és a szabadidejében is ahelyett hogy szórakozna vagy lazítana nekem állít össze feladatlapokat. Viszont mindezt betudtam annak hogy túlságosan lelkiismeretes és merev a srác ahhoz hogy bármit is lazán vegyen illetve leszarjon ezért inkább fáradozik csakhogy elmondhassa, mindet megpróbált. Hisz, mi más oka volna? Biztos nem azért csinálja hogy nekem segítsen, azt se értem egyáltalán miért vállalta el ezt az egész tortúrát. 

-Joseph — szólítottam meg talán életemben először a keresztnevén mire a mellettem fekvő srác halkan felnevetett. Kissé megzavart reakciója hisz nem mondtam semmi vicceset ezért felvetődött bennem hogy talán rajtam nevet ami meg, kemény személyiség ide vagy oda, nem esett jól. — Most meg min nevetsz? 

- Semmi csak még soha nem szólítottál a nevemen, mindig kisherceget vagy Bronghtont-t mondtál — magyarázta halkan, megfontoltan — egyébként, szólíts nyugodtan Jo-nak vagy Josh-nak — ajánlotta fel. Nem akartam megbántani de már előre tudtam hogy valószínűleg sose fogok ezzel a lehetőséggel élni. Nem miatta hanem mert valahogy nem áll a számra. Mint már ő is mondta, mindig kishercegnek hívtam illetve a vezetéknevén szólítottam, nem tudnék hirtelen átállni a Jo-ra, arról nem is beszélve hogy az osztálynak is szemet szúrna ha váratlanul elkezdeném a nevén szólítani. 

- Öhm...oké — nyögtem ki végül. Normál esetben biztosan csípősen az arcába vágtam volna hogy nem vagyunk olyan jóba hogy a nevén hívjam de túl kellemes és nyugodt volt az a pillanat. Nem mellesleg az első eset hogy képesek voltunk normálisan kommunikálni egymással, nem akartam elrontani azzal hogy bunkózni kezdek mikor ő rendesen beszélt velem. Különös, ez eddig sose zavart. Gond nélkül flegmáztam vele bármikor, bármely körülmények között, viselkedésétől függetlenül. 

- Egyébként, mit szerettél volna? — kérdezte mr.előkelő miközben felém fordította arcát így elég kicsavart pózba kerülve ami biztos kényelmetlen volt számára így nem is értettem miért csinálja. Ahogy a kérdését sem. 

- Mi? — értetlenkedtem tekintetemet a szürkés kék égbolton tartva melyen már kezdek gyülekezni a sötét fellegek esővel fenyegetőzve. 

- Hát, úgy hiszem nem azért szólítottál meg mert kedvet támadt kimondani a nevem — mondta vidáman egy kisebb kuncogást megeresztve a végén. Ugyan, az arcát nem láttam, biztos voltam benne hogy megint az általam úgy gyűlölt önelégült mosoly virít ajkain ahogy az én bénaságomon szórakozik. Imád kellemetlen helyzetbe hozni, ezt már sikerült megfigyelnem. 

- Ja, igen — kaptam észbe hogy én eleinte kérdezni akartam tőle — miért vállaltad el a korrepetálásom? — böktem ki az engem már régóta leginkább foglalkoztató kérdést majd egy mély sóhajt hallatva, óvatosan felé fordítottam arcomat. Igazam volt, tényleg rohadt kényelmetlen ez a póz. 

- Parancsolsz? — értetlenkedett ezúttal ő amin nem tudtam nem elmosolyodni. Végre sikerült olyat kérdeznem amire mr.előkelő okosabbvagyokmindenkinél se tud azonnal választ adni. 

- Amikor Mr.Normth megkérdezte hogy elvállalod e a korrepetálásomat, miért nem mondtál nemet ahogy mindenki más tette volna? — fogalmaztam át kicsit a kérdést remélve hogy így már megérti ugyanis nagyon kíváncsi voltam már a válaszára viszont erre többet kellett várnom mint gondoltam. Joseph sokáig habozott mielőtt megszólalt volna 

- Mert én tudok valamit amit a többiek nem — felelte végül sejtelmesen, semmitmondóan. Ohh, hogy én mennyire utálom amikor valaki rébuszokban beszél! 

- Ezt meg hogy érted? Mit tudsz? 

- Majd idővel minden kérdésedre választ kapsz — mindössze ennyit volt halandó mondani. Ülésbe tornászta magát majd kezébe kapva a macskakaparásos feladatlapomat kiadta újabb utasítását — folytassuk a tanulást!