Komoran tekintettem magam elé. Égetett Jungkook pillantása, és felzaklatott az előbbi férfi kötekedő stílusa. Azon gondolkodtam vajon milyen ürüggyel tudnék lelépni innen. De közben tökéletesen tudtam, hogy ezek a borzasztó találkozások hozzájárulnak a fejlődésemhez. Ha nem járok ilyen helyekre, nem fogom tudni hogy hogyan reagáljak le olykor néhány helyzetet, és hogy hogyan jöjjek ki győztesen egy vitából, Jonetsuhoz illően. De mégis...Az agyamra megy ez a rengeteg tekintet. 

-Mikor kezdted a pályafutásodat? -Pillantott rám újra Tokumo. 

-Másfél évvel ezelőtt kezdte. -Mondta helyettem Hanat. A tekintetében láttam, hogy ki nem állhatja az ehhez a férfihoz hasonlókat. 

-Tőle szeretném hallani a válaszokat. -Hördült fel, és rám vezette a tekintetét. -Mesélj magadról nekünk. 

-Tizenhét...Éves vagyok. -Megremegtek a hangszálaim, ahogy megszólaltam. Sokszor meginogok feszült pillanatokban. -Ahogy Hanat mondta, másfél éve vagyok itt. Ebből fél évet csak művészettel töltöttem. 

-Művészet? mit értesz a művészet alatt? 

-Természetesen az ágytánc művészetére gondoltam. -Szorosan megmarkoltam a kimonóm anyagát, minek következtében feljebb csúszott, mint boka alá. Azonnal elengedtem, mert ez egy kihívó mozdulat volt. 

-És melyik...Művészetetek tartozik a legintimebb kategóriába, ami még-

-Ezt nem mondhatom el. -Szakítottam halkan félbe a mondandóját. -Ha elmondanám, nem lenne többé titok. 

Az este további része zökkenőmentesen telet el. Nem tett fel több kérdést, ami a munkámmal kapcsolatos volt. Így javarészt az önbecsületemmel mehettem haza. A többit a találkozóhelyen hagytam, Tokuonak, aki minden percben mélyebben bántott meg. Nem a szavaival, csak észrevettem rajta hogy mennyire hidegen hagyja a mondandóm, az végképp, hogy ki vagyok. Így hát ez rátett egy lapáttal, hogy még jobban utáljam magam. Mások tökéletesnek láthatnak, de én csak egy szépen összeragasztott vázát látok a tükörben. 

Másnap reggel az órámon tovább mentek, mint a múltkor. De most minden mozdulathoz hozzáfűztek valami magyarázatot. Így teljesebb képet kaptam az egészről. Hanat mozdulatlanul ült mellettem, és egy-egy cselekménynél hevesen mutogatni kezdett, hogy figyeljek. Na de persze ha akartam volna sem tudtam volna más merre nézni. 

-A csók Japánban a Jonetsuknál sok jelentőséggel bír. Ha a tánc végén csókolod meg, azt jelenti határozottan rossz volt a partner. Ha a közepén, azt jelenti minden tőled telhetőt megtettél, de nem volt több egy táncnál. Ha viszont az elején, azt szeretnéd mondani, hogy kész vagy több találkozóra. -Bólogatni kezdtem a férfi mondandója végén, teljesen elkápráztatott. Magas, vékony. Úgy lépked, mintha lábujjhegyen járna. 

-Köszönjük. -Állt fel Hanat, és kinyitotta előttem az ajtót. Vetettem még egy utolsó pillantást a férfira, és kiléptem. Elővett Hanat a kézitáskájából egy könyvet, és a kezembe nyomta. Nehéz volt, legalább ötszáz oldalas. -Ezt el kell olvasnod. Rengeteg szabály, és útmutató van benne. Most menj haza, és kezd el még ma. Nekem el kell mennem. 

-Értem. -Bólintottam, majd kiléptünk az épületből. 

-Vigyázz, le ne égj a napon. -Mondta, majd gyors léptekkel eltűnt az emberek között. 

Lenéztem a kezemben tartott könyvre. "Jonetsu három lépésből" elindultam, miközben lapozgattam az oldalakat. Minden oldalon kép illusztráció szerepelt. Minden szabály szerepelt benne. A megjelenéstől kezdve a férfiak vágyáig. Nagyon izgatott lettem, így az álmatlan éjszakáimon is tanulhatok. Annyira lefoglalt a könyv tanulmányozása, hogy neki mentem egy embernek. 

-Elnézést...-Motyogtam halkan, majd fölnéztem az illetőre. 

-Kipihented magad? -Pillantott le rám Jungkook. -Feszült voltál, ez volt az első találkozód. 

-Nagyjából, igen. -Bólintottam. -Mennem kell, Hanat mérges lesz rám. 

-Jól teszed. -Bólintott, majd kikerült és tovább állt. Én is épp elindultam, mikor utánam szólt. -Még mondanom kell valamit. Nem akartalak újra felzaklatni, de nem bírom megállni. 

-Mit szeretne? 

-Csak néhány figyelmeztető apróság. -Elővett egy szál cigarettát, és meggyújtotta. Nem szeretem a cigaretta szagát, így nagyot köhögtem mikor rám fújta a füstöt. -Tegnap sok kivetni valóm volt a viselkedésedben. -Sóhajtva hajtottam le a fejemet. Hanatnak ez a baja, Jungkooknak ez. Tokumonak pedig amaz. -A testtartásod problémás. Folyton lehajtod a fejedet. Egy Jonetsunak észérvekkel kell győztesen kijönni egy vitából, nem pedig alapvető tényekkel. Sosem tartod a szemkontaktust. Talán vissza kéne küldenem téged az iskolába. 

-Én próbálkozom. -Tartottam vele a szemkontaktust, ahogy az imént kérte, és megszólt érte. -De nehéz, úgy helytállnom egy idegen környezetben, hogy nem volt időm hozzászokni. 

-Ezt természetesen megértem. De Hanat tényleg semmit sem tanít neked? a múltkor feszült idegekkel távoztál amikor meglazult a ruhád az én hibámból. Most mégis kint van a vállad. -Mutatott rám, én pedig szégyellősen húztam vissza. -Ami pedig Tokumo elutasítását illeti, nagyon sértő volt. 

-Nekem Hanat javasolta, hogy ne fogadjam el az italt. 

-Némelyik helyzetben nem tanácsos elfogadni amit Hanat mond. Neki fogalma sincs milyen Jonetsunak lenni. Neki csak egy apró körvonal leledzik a fejében erről, és csak tanít. -A hangja kezdett mérges lenni. 

-Ennyire rossz vagyok? -Kérdeztem halkan. Beszívta a levegőt, majd mérgesen kifújta azt. 

-Ha megakarod rá tudni a választ, várlak Japán piros negyedében. -Morogta, majd ott hagyott engem. Nehezen vettem levegőt. Azt hiszem keményebben tanultam a többi diáknál, és mindent megtettem. De csak három napja jutottam el idáig. Mit vár el tőlem? viszont utána járok, és elmegyek oda. Még tettem egy kerülőt, és vissza mentem az iskolába, hogy ledobjam a könyvemet, és felfrissítsem magamat. Aztán elindultam arra a piros negyednek nevezett helyre. 

Sötétedett, és egyre több ember vett körül mikor egyre közelebb értem a helyhez. Vörös papír lámpák égtek a fejem fölött, és rengeteg apró kivilágított kis bolt helyezkedett egymás mellett, mintha csak azon vitatkoznának, melyikbe mennek be többen. A macskaköves úton hangosan kopogott a cipőm, ezért esélyem sem volt elvegyülni a tömegben. Viszont egy ember sem nézett rám. Megpillantottam egy feltűnő kocsmát, ami másabb volt mint a többi. Vettem a bátorságot, és beléptem a helyiségbe. Tömény alkohol és test szag terjengett a levegőben. Leültem az egyik székre, és körbe vezettem a tekintetemet. De Jungkookot sehol sem láttam. Csak rengeteg nőt, aki szórakozottan ül egyik férfi öléből a másikra. A nevetésük fülsüketítő volt, és közhelyes. 

-Jimin...-Le ült mellém valaki, és ráfogott a vállamra. Tokumo volt az. Már  Javában a tudatmódosítás, és alkohol markában volt. -Jonetsut itt látni, meglepődtem. 

-Én csak várok valakit. Húztam össze magam, hogy elhúzódjak tőle. 

-Addig igyál valamit, ne unatkozz. -Nemlegesen megráztam a fejemet, de aztán eszembe jutottak Jungkook szavai. "Tokumo elutasítása sértő volt." 

-Elfogadom, köszönöm. -Tágra nyíltak a szemei, és nyelt egy nagyot. Hirtelen egy mosoly terült el az arcán. 

-És mit szeretnél? hozzak valami erőset, vagy gyengébbet talán? -Még mindig felhőtlen volt a boldogsága. 

-Gyengébbet. Azt hiszem. 

-Máris jövök. -Mikor a pulthoz ért, a barátai kérdezgetni kezdték rólam, ő pedig vidáman mesélt nekik. Az összes vele tartózkodó személy arca elhűlt. Vajon mit mondhatott nekik? aztán felém vette az irányt, és letett elém egy üveg italt. 

-Köszönöm. -Bólintottam, majd lassan kortyolgatni kezdtem. Egyre izgatottabbá vált, ahogy az alkohol vége felé kezdtem járni. Eközben egyszer sem szólt hozzám, csak meredt rám. Néha eresztettünk egymás felé egy egyfajta "muszáj mosolyt" de semmit több nem volt. 

-Na, megittad? -Kérdezte, én pedig bólintottam. -Akkor gyerünk. 

-Hová? -Ráncoltam össze meglepetten a homlokom. 

-Micsoda? -Nézett rám hasonlóképpen, mint én rá. -Te nem érted? itallal kínáltalak, te elfogadtad, de nem jegyeztél hozzá semmit. Így hát le kell velem feküdnöd. -Tágra nyíltak a szemeim, és mosolyra húztam a számat. 

-Megőrültél? -Suttogtam erőtlenül. 

-Azt hiszem te nem értesz valamit. -Nézett a szemembe komoran. Képtelen voltam válaszolni. Csak felálltam, és a kijárat felé vettem az irányt. A barátai megvetően méregettek, magam mögött pedig hallottam Tokumo szitkozódását. -Megállsz! -Kapta el a karomat. -Emberek! nézzétek a kimonóját, ez egy igazi Jonetsu. És most felajánlotta magát nekem. -Mindenki engem nézett. Nem bírtam tovább ezt, túl sok megaláztatást kaptam csupán pár nap alatt. Az arcomat belefúrtam a tenyerembe, és reszkető vállakkal sírni kezdtem. 

-Tokumo! -Kiáltott a mellettem álló férfira mérgesen valaki. Leeresztettem a karjaimat, hogy lássam ki az. Jungkook közeledett felénk, székeket felborítva maga körül. Aztán levette rólam Tokumo kezét. 

-Te részeg disznó! hogy mered molesztálni a Jonetsumat? -Morgott rá, én pedig levegőt sem mertem venni. 

-Fogd be a szád Tokumo. Ő senkié sem. -Jungkook gyengéden átkarolta a vállamat, és kivezetett a helyiségből. Odalépett egy autóhoz, és kinyitotta nekem az ajtaját. Gondolkodás nélkül ültem be, majd bekötöttem magam. Ő is beszállt, majd sóhajtva rám nézett. 

-Miért jöttél ide? -Kérdezte mérgesen. 

-Te mondtad ma. 

-De nem gondoltam komolyan. Csak ironizáltam. Ezekhez az emberekhez hasonlítottalak téged. Hah...-Sóhajtott újból. -Ez ki fog tudódni. Bocsánatot kell újból kérnünk Hanattól. Na meg, újra letegeztél. -Gondterhelt arccal indult el, és tudtam hogy az én hibám az egész. Attól tartottam a lelkem legmélyebb zugában, hogy már nem tekint úgy rám mint az első alkalommal. Hogy már nem kíván velem lenni az első táncomkor. Mert ki is szeretne egy nem kívánatos Jonetsuval lenni. És ez lenne a legszörnyűbb egy magam fajta számára. -Azt hiszem, mostantól kézben tartom a dolgokat. A reggeli óráid után hozzám jössz. 

Sziasztok! remélem tetszett, és nem csalódtatok a részben. A következőben találkozunk, PÁPÁ! :3