9

//FyodorxReaderxmaffia Dazai, egészségtelen párkapcsolat, párkapcsolati erőszak, öngyilkossági kísérlet, depresszió, szerelem//

//Nem voltam benne biztos, hogy a ship miatt mennyire illik az Agóniába, de a téma mindenképp idevág. Ja, és amúgy szeretem Fyodort, nem azért ilyen, mert utálom.//

Megtanultad, hogyha csak rossz lehetőséged van, mindig a legnagyobb rosszat válaszd. Az meg tud védeni a kisebb fenyegetéstől, de fordítva kizárt dolog. Ez a bizonyosság vezetett végig a fél világon és juttatott el annyi más hely közül épp Yokohamába. A Nyugat nem volt elég messze, a Céhnek nem állt érdekében segíteni, de egy ismeretlen, erős ellenségnél még megpróbálkozhattál.

Fogalmad sem volt, hogy Fyodor szándékosan hagyott futni. Kíváncsi volt, milyen messzire és milyen ügyesen menekülsz előle.

Igyekeztél racionális döntéseket hozni, de azóta lázas őrület uralt, hogy nyitva felejtette az aranykalitkádat. Lehetett teszt, ám akkor már nem törődtél a büntetéssel. Összekaptad, amid volt, és felszívódtál Pétervárról.

*

Bármilyen ügyesen szöktél meg a kontinensről, egy hetet sem éltél túl Yokohamában. Az áldásod mit sem számított. Érthetted és beszélhetted tökéletesen a nyelvet, a sok apró, sötét hajú japán közt mindig figyelemfelkeltő voltál.

Egyre biztosabb lettél benne, hogy rossz helyre mentél, de nem volt más választásod. Akármilyen jól vegyültél volna el a hozzád hasonlók közt, Fyodor, ha akar, ott is rád talál.

Eltelt tíz nap, mióta otthagytad Szentpétervárat, és senki sem volt a nyomodban. Kezdtél megnyugodni. Építgetted a háttértörténeted, és nappal ki sem mozdultál a yokohamai egyetemvárosból. A külföldiek közt már nem voltál olyan feltűnő, mint a kikötőben. Tizennyolc éves, szép arcú lány voltál, aki nem termett kóborlásra.

Nem tudtad magad megvédeni, erre senki sem tanított meg otthon. Hiába menekültél tízezer kilométeren át, ismét egy zárkában végezted, az addiginál sokkal rosszabb körülmények között.

Mivel azt hitték, nem érted, az elrablóid szabadon beszéltek előtted. Emberkereskedők kaptak el, hogy áruba bocsássanak a feketepiacon, pusztán a szláv vonásaid miatt.

Nem akartál szexrabszolga lenni. Ha kibírod azt az életet, Fyodorral maradtál volna. Ám minden szabadulási kísérleted hasztalan volt. Kiütöttek, és amikor legközelebb magadhoz tértél az altatásból, egy bekamerázott szobában voltál, az online aukció pedig kezdetét vette a fejed felett.

Minden mozdulatodat, a kétségbeesett dörömbölésed, még a szitkaidat is közvetítették. Erről mit sem tudtál, sokáig a kamerát sem vetted észre. Lefoglalt, hogy kiutat találj, de hiába próbálkoztál az ajtóval.

Ebből a lehetetlent helyzetből kerültél a Dokkmaffiához. A téged elrabló, külföldi lányokra utazó csempészek már régóta szúrták Mori-san szemét, és elrendelte a kivégzésüket, épp a kiárusításod alatt.

Fegyveresek találtak rád a szobában. Hisztérikusan felnevettél. Idegen arcok voltak, és elhitted, hogy nem Fyodor küldte őket utánad.

A csoport vezetője telefonált, amikor meglátott. Keveset hallottál, de az egyértelmű volt: egyelőre életben maradsz, és magukkal visz a maffiához.

*

Két meglepetést is okoztál Mori-sannak. Először is, egy szakadt selyempongyolában állítottak elé, mert senkinek nem jutott eszébe, hogy felöltöztessen; másodszor kijelentetted, hogy tökéletesen érted őt, nincs szükséged tolmácsra.

Kifejezted a háládat, amiért kiszabadítottak az akció során, és az érdeklődését látva elmondtad, miből áll a képességed. Nem volt vesztenivalód és nem is féltél a maffiafőnöktől: amíg együtt dolgoztál Fyodorral, mindent kiderítettél róluk.

Mori-sant tényleg érdekelte az adottságod. Ő maga is művelt, több nyelven beszélő ember volt, de a tudása nem vetekedhetett a tiéddel. Gondolkodás nélkül ajánlottad fel a szolgálataidat a Dokkmaffiának. Megnyithattad számukra az egész világot, és olyan helyekről szerezhettél információkat, amiket korábban nem értek el.

Fyodor sikeres hírszerző ügynököt nevelt belőled, de valójában soha nem ezért tartott. A képességedet használta, de megvetette. Sosem tudtál olyat tenni pusztán szavakkal, hogy valóban megelégedésére váljon. A szádat igen, de a beszédet nem szerette. Minden erre vonatkozó részt igyekeztél kihagyni a történetből, amikor Mori-san megkérdezte, hogy kerültél oda Oroszországból.

Mivel nem maradt szemtanú, ferdítettél az igazságon. Azt mondtad, egyetemre jöttél, mielőtt a csempészek elkaptak, röviddel az érkezésed után. A kérdésre, hogy miért nem mész vissza az addigi életedbe, okosan feleltél. Rámosolyogtál Mori-sanra, mikor azt mondtad, nem érzed magad biztonságban.

Tudtad, hogy a hallgatásod értékesebb számára az életednél. Még ha tényleg egy gondtalan egyetemista lány lettél volna, a látottak után Mori-san már nem engedhetett volna ki a kezéből. Felajánlottad magad neki, mert biztosra vetted, hogy a testedet visszautasítja. Egyenesnek és a saját erkölcsi szabályrendszere szerint tisztességesnek tűnt, és sosem élt vissza a kiszolgáltatottságoddal, miután felvett a maffiához.

*

Elérted, amit akartál, és ahogy újabb hetek teltek el, kezdted biztonságban érezni magad. Eleinte csak apró megbízásokat kaptál. Sok papír fordult meg a kezedben, de fontos dolgokat nem tudtál meg, amiknek egy esetleges áruláskor hasznát vetted volna.

Dazaijal sem a munka miatt, csak véletlenül akadtál össze. Hamar képbe kerültél a szervezet belső felépítésével, így tudtad, kicsoda, amikor a legfiatalabb végrehajtó utánad fordult a folyosón. Ellenkező irányba mentetek, de Dazai melléd szegődött és megszólított. A hangja érdeklődő, a modora közvetlen volt, és ahogy egymásra néztetek, karamellszín szemében kíváncsiságot fedeztél fel.

Ha egy hosszabb küldetés nem szólítja el akkoriban, Dazai talán már az érkezésed másnapján rád mozdult volna. Azonban már közel egy hónapja voltál a maffiánál, mire tudatosult benne a létezésed.

Dazainak megvoltak a maga ügyei, nem sokat törődött a Fekete Hüllők vezette akciókkal. Téged az az egység szabadított ki a csempészektől, nem csoda, hogy Dazait nem érdekelte. Annál jobban örült, amikor felfedezett magának a fekete épületben. Veszélyes ember hírében állt, de az első benyomásod róla teljesen mást sugallt. Dazai csillogó szemmel, a kötései alól kivillanó mosollyal sétált melletted, és be sem állt a szája, amíg hazakísért a felhőkarcolóból.

Nem tudtad, mit akar tőled, de a közlekedését nem utasítottad vissza. Keveset beszéltél magadról, Dazai hiába kérdezgetett. A legkisebb dolog is érdekelte, csakhogy megszólalj: sokszor mondta, milyen csodálatos a hangod, és milyen tisztán hagyja el minden szótag a szádat.

Szokatlan volt a dicséret, hiába kaptál már Fyodortól is néhány hasonló bókot. Ő az eszedet, az engedelmességed, és ha a szádról volt szó, a puhaságát szerette. Dazai viszont sokáig figyelmen kívül hagyta az ajkad. A hajad, a szemed, az egész megjelenésed elbűvölte, mert egyáltalán nem hasonlítottál japán lányra.

*

Lehetett Mori-san első embere, Dazai attól még tizennyolc éves volt, és egyre nyilvánvalóbban beléd szeretett. Kivívta, hogy segítsd néhány nyomozását, holott egyedül is boldogult volna. Időt töltött veled, elhívott ebédelni, és megfogta a kezed, amikor egyszer bőven éjfél után kísért a szállásodra egy belvárosi étteremből.

Összekulcsoltad az ujjaitokat. Eleinte rázott a hideg, de megszoktad és megszeretted, hogy Dazai a kézfejedet simogatja. A kötései és sérült ujjai mást érzést keltettek, mint az összes addigi érintés. Nemcsak tűrted, hanem kívántad, ezért nem tiltakoztál, amikor Dazai nem engedett el rögtön a szobád ajtajában.

Megcsókolt. Lazán fogta a derekad, épp elég szabadságot hagyva, hogy ne akarj menekülni. Dazai finoman kezdte, de hamar végignyalta a szádat, és ha nem tart meg, csak a fal támogatja a remegő lábad. Két kezedbe fogtad az arcát, úgy húztad közelebb magadhoz. Dazainak még az arca is más volt, mint amit korábban ismertél. A tekintetébe élet költözött, a meleg, barna ragyogás élesen elütött Fyodor ibolyaszemétől. A csókjába temetkeztél, a kezed Dazai hajába siklott. Még ez is más volt, és minden eltérését imádtad. Dazai segített megfeledkezni az előző életedről.

Ő volt a legnagyobb rossz, akit csak választhattál. Nem hitted, hogy egymaga szembeszállhat Fyodorral, de a Dokkmaffiában biztonságban voltál, és Dazai sem bánt veled úgy, mint egy játékbabával.

Nem kívánhattál ennél többet. Könnyen adtad meg magad, mert a túlélésért a legtöbb érzést kiölted a szívedből. Dazai viszont nem akart olyat tőled, amit nehezedre esett megadni. Mori-san és az emberei előtt békén hagyott, de ha kettesben maradtatok, szerette kinyilvánítani, hogy összetartoztok. Megfogta a kezed, beceneveket aggatott rád, és megcsókolt, ahol csak a ruhád engedte. Nem kényszerített viszonzásra, magadtól estél szerelembe, mert Dazai annyira más volt, mint amit addig Fyodor mellett ismertél az életből.

Még a nevét is szeretettel mondtad, minden alkalommal lázadva a sorsod ellen. Bűnbe süllyedtél vele, közelről tapasztalva, amit korábban csak a számítógép monitorján láttál.

Fyodor távol tartott mindentől, de sokat beszélt neked. Suttogott, amikor az ölébe ültetett és a hajadat simogatta. Beszélt, ha a blúzod alá csúszott a keze, beszélt a szoknyádat felhajtva, és akkor is, ha a matracra nyomott. A válladba mélyedt a foga, a véredet ízlelve a legédesebb bűnnek nevezett. Nem bántott, de szerette a könnyed, a megalázottságod, és szerette, ha az ujjnyomai sokáig nem múltak el rólad.

Dazaijal másképp kellett kettős életet élned. A barátnője lettél, de munka közben a keze helyett csak az ép szemét tartotta rajtad. Születtek rólatok pletykák a Dokkmaffiában, de Dazai miatt senki sem beszélt hangosan róla. Végül megszokottá vált, hogy a vállára hajtod a fejed, és ő az ujja köré tekeri egy hajtincsed. Néha megcsókolta a kezed, és nem érdekelte, ki látja. Dazainak addigra nagy volt a tekintélye, a viselkedéséért egyedül Chuuya gúnyolódott rajta.

*

Jó időszak volt, amíg élni tanultál az öngyilkosságmániással. Dazai lassan haladt, akármilyen heves tudott lenni a csókokkal. Talán, mert más voltál, hatalmad volt felette, és bármit kértél tőle, előbb-utóbb meghajlott az akaratod előtt.

Óvatosan vette le a kardigánod, amikor egy este felmentél hozzá. Csókolóztatok az ágya szélén ülve. Sokadszor történt és kívántad őt, könnyedén tetted az ölébe a lábad. Lehúztad Dazai zakóját, felfedve a kötéseket a felhajtott ingujj alatt. Dazai ellenben a csupasz karodat találta. Lefektetett az ágyán, és föléd kerekedett. A felsődet békén hagyta, de megcsókolta a nyakad, és a jobb karodat is felhúzta, hogy puszikat nyomjon rád.

Megállt, amikor a csuklódat átszelő mély vágáshoz érkezett. Dazai nem mondott semmit, de ahogy rád nézett, sok dolgot kiolvastál a szeméből.

– Én is, Osamu, de hiába – mondtad. Akkor már tudtál minden öngyilkossági kísérletéről. Elfordítottad a fejed, az üres falaknak beszéltél tovább. – Nem tudtam megszabadulni.

– Akarsz még? – Osamu melléd feküdt, kezébe vette egy hajtincsed. Mindig ezzel játszott, de a gesztus valahogy meleg volt, nem hasonlított Fyodor monoton, babáknak tartogatott simogatására.

– Nem, már nem kell. – Próbáltál mosolyogni, hogy ne törd meg a légkört magatok közt. – Veled nem tűnik kínnak életben maradni.

– Hadd kössem be. – Dazai megcsókolta az arcod. Az addigi vágya elpárolgott, ami maradt, keménységgé alakult benne.

– Nem kell. – A vágást fedő régi, vastag aranykarkötőkre gondoltál. Fyodor adta rád, miután összevarrtak. Ledobtad, amikor elmentél, együtt a többi, tőle kapott csecsebecsével. – Kérlek, drágám, ne kényszeríts többé eltakarni.

Dazai összevonta a szemöldökét. Ritkán nézett szigorúan rád, akkor sem ez az érzés volt a legerősebb az arcán. Mégis nehezedre esett ellenkezni, amikor megérintette a vágást, egyesével kitapintva a varratok után maradt kis, kerek nyomokat.

– Vannak még sebeid? – kérdezte. Lehajtott fejed és a hallgatásod elég feleletnek bizonyult, de Dazai nem azt szűrte le belőle, amit szerettél volna közölni.

*

A tested érintetlen volt. Azt az egy vágást leszámítva Fyodor mindig nagyon vigyázott rád. A szolgálataidért cserébe mindennel elhalmozott, amiről azt gondolta, boldoggá tehet, de a legfontosabbat, a szabadságot nem volt hajlandó megadni. Bárhová mentél Péterváron, ő tudta, merre vagy. Az egyik első dolgod volt használhatatlanná tenni a mobilodat, és amikor újat kaptál, gyakran a szobádban hagytad.

Sokszor mentél el, amíg tehetted, de idegesített, hogy nem tudhattad, épp mikor figyeli, mit csinálsz. Lassan nem volt kedved elhagyni a lakást, mert Fyodor szeme kutatott utánad minden köztéri kamerából, elég volt egy piros lámpánál megállnod.

Egyébként is a munkáddal foglalkoztál, nem sok időd jutott szórakozásra. Teljesítetted Fyodor megbízásait és minden külföldi érdekeltségének utána jártál, mert ha nem tetted, unatkozott, és a figyelmét egészen feléd fordította.

Fyodor nem szerette a tökéletlenséged. Képes volt órákon át az ölében tartani, és fésülgetni, simogatni a hajad, amíg egészen fényesen csillogott, de egy pillanat alatt el is taszított a karjából. Könnyebb volt, ha csak gyönyörködni akart benned, és mint egy macskán, a kezét oda sem figyelve vezette végig rajtad. De sokszor nem érte be ezzel, megmozdított benne valamit a szabaddá tett nyakad, az illatod és a bőröd puhasága.

Nem hitted, hogy az érzései őszinték, és meg sem próbáltad hitegetni magad Fyodor szerelmével. Ő csak úgy szeretett, mint a csellóját vagy egy értékes üvegtárgyat. Néha elővett, használt, gyönyörködött benned, teljes tudatában annak, hogy hozzá tartozol, de úgy érezted, sosem vesz emberszámba.

Eltorzította a lelked, hasonlatossá téve magához, de Fyodor feketeségét még így sem tudtad egészen befogadni. Az a vágás a kétségbeesésed eredménye volt, sokadik szökési kísérlet a fogságából.

*

Volt, hogy visszautasítottad az ételt, ha egyedül hagyott. Szédelegtél, ahhoz is gyengévé váltál, hogy felkelj az ágyból. Fyodor nem ért el, ezért végül személyesen ment el hozzád. Lefogytál, az arcod elszürkült, és az ágyad szélén ülő férfi tágra nyílt, ibolyaszín szemére sem tudtál hosszan koncentrálni.

Fyodor akkor egészen gyengéden bánt veled. Átkarolta a derekad, a felhalmozott párnáid elé ültetett, hogy a fal hűvöse ne bántson, és türelmesen, kanálról kanálra teát és ételt kényszerített beléd. Ettél, mert nem tehettél mást. Gyenge voltál a tiltakozáshoz, és a tested könyörgött a táplálékért. Fyodor odafigyelt rád, amíg a szín és az élet vissza nem szökött az arcodra.

Az ölébe fektetett, buta kislánynak nevezett, de olyan nagy szeretettel, mintha a legédesebb becenéven szólított volna. Megcsókolta a tenyerébe zárt ujjaid, és megígértette veled, hogy többé nem teszed ezt. Lehunytad a szemed, a hasa felé fordultál, a teste kínos közelségét figyelmen kívül hagyva. Fyodor a tenyeredet csókolta, majd a csuklód felé haladt, egyre a fogadalmat kérve, hogy többé nem éhezteted magad.

A következő alkalommal gyógyszerrel próbálkoztál. Semmit sem értél el a testedet összerántó görcsön és fájdalom kívül. A gyomormosás kínos és megalázó volt, mert hiába küzdöttél, nem tudtál minden mérget kiadni magadból.

Fyodor ezután minden gyógyszert elvett tőled. Gyakran fájt a fejed, de megtanultál vele együtt élni, mert egy szem aszpirinért is úgy kellett könyörögnöd.

Néha engedékenyebbnek tűnt, ha alulról láttad. Fyodor nem mindig volt fékezhetetlen veled, ha a kedve úgy hozta, királynőként bánt veled az ágyban. Végigcsókolta a lábad, amikor levette a harisnyádat, gyengéd, alig látható harapásokat hagyva a combodat és a hasadat borító lilás-barnás nyomok között. A szivárvány színeit szórta el, Fyodor csak az ilyen sérülést tűrte el rajtad.

*

Már nem emlékeztél az első alkalomra. Az új fájdalom mindig felülírta az előzőt, a néha belekeveredő gyönyör pedig elviselhetővé tette, amíg nem ismétlődött meg túl sokszor. Fyodor, ha lefeküdt veled, nem különösebben figyelt rád. Lenyomta a kezed, mert idegesítette, ha hozzá érsz. Eleinte nyugtattad magad a hajába futó ujjaiddal, a simogatással, a bőre érintésével, amikor olyan erősen szorított magához.

Fyodor rövid ideig tűrte, hogy hozzá érj, és minél jobban kapaszkodtál belé, ő annál erőszakosabban fejtett le magáról. Egyszer megkötözte a kezed, mert sokáig tapogattad csók közben az arcát. Kellettek ezek az érintések, hogy a helyzetet normálisnak gondold: ha nem cirógathattad meg, tényleg tárggyá váltál, és nem akartad, hogy Fyodor úgy használjon.

Felmorrant, amikor összekötött kezed a nyakába vetetted és úgy húztad közelebb magadhoz. A hang különös mód nem haragos, hanem csodálkozó volt, és Fyodor engedte, hogy megcsókold. Hanyatt feküdtél az ágyban, ő a lábaid közt térdelt, és megszorította a csípőd, amikor engedelmesen kinyitotta a szádat.

Sajnáltad, hogy megtetszett neki a kötözősdi. Állandóan vörös csíkokat dörzsölgettél a csuklódon, és a bokád is fájt, de azt legalább csak fürdés közben láttad. Nehezen mozgott a kezed, minden feladatoddal lassabb haladtál. Fyodor, ha épp nem benned, a nehezen átlátható terveiben merült el, és a tempód miatt türelmetlenné vált.

Mindent megtettél, ami tőled telt, de nem voltál gép, és az erőd nem bizonyult elégnek. Ahogy feltérképezted a világ sötétebb felének olyan zugait, ahová Fyodor egymaga nem ért el, muszáj volt óvatosnak és észrevétlennek maradnod. Szeretted volna, ha te is csak egyike maradsz a rengeteg, láthatatlan patkánynak, aki Fyodort kísérte, máskor viszont azt kívántad, bárcsak egészen kimaradhattál volna ebből.

*

Nem maradt más számodra, csak ha elmenekülsz Fyodortól. Az éhhalál, a mérgek és a fegyverek nem váltak be. Fyodor bebiztosított: minden veszélyes dolgot eltávolított a közeledből.

Amikor a levertséged nyilvánvalóvá vált, ahelyett, hogy elengedett volna Fyodor ketrecet készített neked. A lakásodat törhetetlenné tette, nem is álmodhattál arról, hogy levesd magad az emeletről, bár ilyen halált sosem kívántál volna. Mindent megadott neked, ami a munkádhoz és az életben maradáshoz kellett. Sosem ismert fényűzéssel vett körül, de ez nem segített boldognak lenni.

Egyre inkább elvesztetted az emberi mivoltod, felváltva hasonlítottad magad ékszerhez, madárkához és porcelánbabához. Közönyösen, minden mindegy alapon döfted a törött poharat a karodba. Addigra félig elment az eszed: Fyodor hiába szólított a neveden, belül állandóan sikoltoztál, mert megfosztott a személyiségedtől.

Örültél a vérnek és a zsibbadásnak. Másféle fájdalom volt, mint ami Fyodor okozott neked, és egészen kellemessé vált, ahogy a tudatod messzire úszott a testedtől. Nem tudtad, mi történik, ha Fyodor csak pár perccel később talál rád. Sok vért vesztettél, addigra talán már menthetetlen lettél volna.

Azt hitted, végre egészen mocskos és bűnös lettél a szemében, Fyodor mégsem lökött el magától. Ékszerekkel és drága ruhákkal fedte el a ronda sebet a kezeden, kényszerítve, hogy mindig viseld, és mindketten megfeledkezzetek az esetről.

Sok időre belefáradtál minden próbálkozásba. Megadtad magad, és az élet ment tovább: dolgoztál, feküdtél, térdeltél, zárva vagy nyitva tartottad a szádat, csak annyi változott, hogy csörögtek a karkötőid, és a maradék fény kiveszett a szemedből.

*

Fyodor hosszabb távolléte hozta vissza az élni akarásod. Mindennel ellátott, mielőtt külföldre ment, de a lakást nem zárta rád.

Egy egész éjszaka ébren feküdtél, mire meglett az elhatározásod. Gyorsan cselekedtél, mert nem tudtad, mikor jön vissza. Készpénzre váltottál egy hitelkártyát és a csatornába ejtetted a mobilodat a folyóparton. Vörösen izzó nyomot hagytál a szökésedről, de azt hitted, az volt az utolsó. Két nap múlva Yokohamában voltál, és nem gondoltál többé Fyodorra, mert nem akartál egészen megőrülni a félelemtől.

Nem csoda tehát, hogy ezek után nem ijedtél meg Dazaitól. Kifújtál egy mély lélegzetet, és válaszoltál, megfeledkezve a képességedről és a tiszta japán nyelvről:

– Nincs olyan sebem, amit láthatnál. – Osamu zavartan nézett rád. Elmosolyodtál, magadat is meglepve a régen tapasztalt jó érzéssel. Úgy folytattad, hogy értse, közben megsimogattad az ajkát. – Ne aggódj, jó? Többnyire érintetlen vagyok neked.

Dazai nem engedett ki a karjából. Egészen közelről nézett rád, meleg lehelete a szájára szorított ujjadat érte.

– Mit jelent ez?

– Derítsd ki. – Elengedted az arcát, lehunytad a szemed, és a várakozásod hamar véget ért. Dazai tétovázott, de végül magához húzott, és segített megfeledkezni minden sérülésről.

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top