//FyodorxReader, picit OOC Fyodor(?), rossz párkapcsolat, se veled-se nélküled, depresszió, szorongás, elhanyagolás, eufória, szerelem, szerelmi bánat, csalódás, érzelmi bántalmazás(?), keserédes lezárás, szex említve, gyilkosság említve//

//Drágáim, sziasztok! Szerintem se ti, se én nem hittük, hogy valaha még írok Agóniát, de ma (tegnap este) ihletet kaptam, és úgy éreztem, ezt muszáj leírnom. Talán furcsának találjátok, mert nehezen illeszthető az animéből és mangából ismert kánonba, de ha egy picit elengeditek a képzeleteteket, a végén elszórt morzsákat kapcsolhatjátok a várható negyedik évad eseményeihez és a manga vonatkozó részeihez ;) Ja, és előszedtem az Agónia jegyzeteimet, ha már ilyen "keserűen szar, de legalább ihletett" kedvem van, és bekávéztam éjszakára (hajnal négy van, amikor ezt írom), hadd vessek rájuk egy pillantást, hátha írok még. Remélem, megbocsátotok, hogy Fyodor van benne, és nem Osamu, de hozzá jobban illett a téma, Osamuval még ötször keserűbb is lett volna, annyira mélyre meg nem akartam szállni, majd legközelebb. Jó olvasást kívánok!//

*

Megfogadtad, hogy nem keresed többé, nem írsz neki, nem próbálod meg felhívni magadra a figyelmét, de képtelen voltál megállni. Az akaraterőd elhagyott, és néhány nap elteltével, amikor hiába nézted meg akkor már századszor a válasz nélkül hagyott beszélgetést, újra írni kezdtél, a hogylétét tudakolva.

Tisztában voltál vele, hogy nem válaszol, de a lelked mélyén reménykedtél, és megint, mint egy megszállott, nézegetted a védett beszélgetést, amíg a telefonod akkumulátora fel nem adta.

Egyszer úgy tűnt, számítasz Fyodornak, legalábbis könnyebb volt ezt elhitetni magaddal, mint akkor, amikor alig tíznaponta, egy-egy szóval kommunikált veled. Azelőtt sem beszéltetek gyakran vagy túl sokat, de ez mégis számottevően csökkent. Nem tudtad volna megmondani, miért, hiába fordult meg annyi minden a fejedben.

Fyodor sok mindent az értésedre adott, de amikor igyekeztél józanul végiggondolni a helyzetedet, mindig nagyon hamar egy dologba ütköztél: Fyodor korábban jó, ha egy percig látott téged, egészen véletlenül, az utcán, és utána három hónap alatt sem felejtett el.

Volt benned valami, ami egyszer megragadta, egyszer pedig képes volt megtartani magad mellett, így lehetetlennek tűnt, hogy szó nélkül otthagyjon, hiába mutatott minden arra, hogy rád unt, és arra sem méltat, hogy az elhagyásod megmagyarázza.

Tudtad, pontosabban hitted, hogy erre nem lenne képes: nem olyannak ismerted, hiába mutatott egészen keveset, és csupa ideális dolgot magából.

Amióta csak először beszéltél vele, melegséget éreztél, de igyekeztél titkolni, Fyodor azonban a mestere volt, hogy benned olvasson. Nem sokat mondott el arról, mit gondol, és általában is keveset beszélt magáról, de a te vágyaidat pontosan és hamar kitalálta, bármilyen elkeseredetten igyekeztél őket elnyomni.

A szelíd, távolságtartó érdeklődésedet előbb rövid ideig tartó rémület, majd rögtön utána izgalom váltotta fel. Különös megismerkedésetek körülményeit Fyodor egy közlése koronázta: emlékezett rád negyedévvel korábbról, amikor megpillantott az utcán, egy idegen ország fővárosában, egy megállóban a villamosra várva. Álltál, magadat ismerve épp a telefonodba mélyedten, és oda sem figyeltél a külvilágra. Nem kellett, a város minden hangját ismerted már, tudtad, melyik jelzi a közlekedő villamos kerekét, melyike a hátad mögött elhúzó autókat, és egy-egy hangosabb szót a megálló másik feléből gondosan kiszűrtél, amit biztonságos helyen álltál, és a hang gazdája sem került két méternél közelebb hozzád.

Sokszor gondolkoztál, hogy történhetett ez, próbáltad elképzelni, hol volt Fyodor, és mit csinálhatott, amíg te a villamost vártad. Alig néhányan voltak körülötted, de megeshetett, hogy ő is ott volt, és ugyanarra a szerelvényre szálltatok, egymástól néhány ajtó távolságban, vagy csak elhaladt az utcán, esetleg ott ült egy autóban... Ezt, biztosan tudtad, már sosem fogod kiszedni belőle.

Az öltözéked nem volt feltűnő. Mindig hasonló ruhákat hordtál, és az ízlésed véletlenül épp megegyezett az akkor divatos mintákkal, így néhány éve épp úgy néztél ki, mint a legtöbb fiatal nő a kontinensen; ezért volt hihetetlen, hogy Fyodor olyan pontosan megőrizte az emlékezetében a pólód mintáját és a feszes nadrágod.

Ugyanaz volt rajtad, amikor először találkoztatok valójában, ismét a városban, csak egy egészen másik szegletében.

Bosszantott, ha valaki megszólított, miközben olvastál, és ingerülten pillantottál fel a könyvedből, magadban dohogva, amiért összeakadtál egy külföldivel, aki épp tőled akart útbaigazítást kérni. Fyodor azonban nem segítséget várt tőled, legalábbis nem olyan értelemben, amit egy pályaudvaron várakozva képzeltél volna.

A férfi, aki megszólított a lusta forgatagban, a könyvedről érdeklődött, mert a szerző nevét felismerte, de a nyelveden nem értett, így csak találgathatott a tartalmára. Megdicsérte az ízlésed, és pár szót mondott még az olvasmányodról, mielőtt a lényegre tért volna. Finom, halk hangja és enyhe akcentusa volt, de ennek ellenére is kiválóan értetted: még két mondat után biztos lettél benne, hogy valami szlávval van dolgod, megjelenése és lágy hangzói után orosznak gondoltad.

Jó napod volt, így nem utasítottad el, pedig egy perccel azelőtt a pokolba kívántad a zaklatódat. Nem tudtad volna megmondani, mi változtatta meg ezt: Fyodor udvariassága, a belőle áradó, alig leplezett magabiztosság, a tekintete, ami hol hosszabb, hol rövidebb ideig a tiédet kereste, vagy az, hogy egyszerűen jó benyomást tett rád, mert hiába volt sápadt és beteges, a külseje összességében tetszett neked. Meg aztán, mindig könnyű volt levenni a lábáról az irodalommal: Fyodor és te beszélgetni kezdtetek.

Kényszerítetted magad, hogy aktivizáld addig szunnyadó idegen szókincsed és a nyelvtudásod, de alig tíz perc után visszarázódtál a régi rutinba, és elfeledkeztél az időről Fyodorral egy alacsony tető alá húzódva, egy rövid pad két szélén ülve.

Fyodor, miután megtudta a neved, felderült: mosolya miatt bizsergett minden ujjad és kellemesen húzódott össze a gyomrod. Vidám és élénk voltál, hiába csevegtél egy idegen férfival: veszélyérzeted nem támadt mellette, de a racionális gondolatok sem hagytak el: a karodon tartottad és kettőtök közé ékelted a táskádat, nem hagyva, hogy Fyodor túlságosan közel férkőzzön. Ő azonban nem tett gyanús mozdulatot, és egy idő múlva kezdtél felengedni.

Fyodor, aki apránként bizalmat ébresztett benned, nem sokáig kertelt, mielőtt előadta a mondandóját: a segítségedre volt szüksége, és hamar megértetted, nincs más választásod, mint elfogadni az ajánlatát.

Az istencsapásod foglalkoztatta, ami már annyi embert vonzott hozzád: pontosan meg nem határozható módon kívánatos voltál egy bizonyos embertípusnak, veszélyes, közönséges és szánni való alakok egész sorát zúdítva a nyakadba. Mintha egy virág édes nektárt ígérő kelyhe lettél volna, a legkülönbözőbb emberek dongtak körül, és tízből csak egy olyan volt, akitől még próbáltál meg azonnal szabadulni.

Ez a vonzó képességed érdekelte Fyodort, aki keresett valakit, és hiába fedezte fel, nem tudta előcsalni. Világossá vált, hogy téged akar használni, és nem fenyegetett meg: úgy, ahogy téged látott, édes szavakkal bilincselt magához.

Fyodor valójában nem volt igazán figyelmes vagy kedves veled, de amilyen elszigetelt voltál az állandó, bosszantó érdeklődés ellenére, jólesett, hogy valaki, akit szimpatikusnak találsz, barátságos veled.

Fyodor, miután pár percig elmélyülten hallgattad őt, egészen hasonlónak a tűnt hozzád. Zárkózott, komoly, szelíd és alázatos, kedves embernek tűnt, de különös fény égett ritka színű szemében, ami feltöltött zsibongó energiával és a véredet forralta. Úgy érezted, a nyugodt külső mögött ez a férfi erős, lelkes és szenvedélyes, és kíváncsi voltál, vajon mi lesz az, ami kihozza belőle, a felszínes, de érdekes irodalmi diskurzusotokat, majd a kérésével kapcsolatos témát folytatva.

Fyodor kockáztatott és nyert, vagy csak túl jól ismert már, és korábbi feltételezése sikerre vezette. Amikor találkozót kért tőled aznap estére, nem utasítottad el, és hajlandó voltál vele elmenni egy késő estig nyitva tartó teaházba, miután a pályaudvaron az útjaitok elváltak egymástól.

Fyodor, miután megtudta a neved, könnyen rajtad tartotta a szemét, és a kapcsolatfelvételt is ő kezdeményezte, egy védett csatornán, aminek a hozzáférését az asztalnál, egy telefonnal együtt adta át neked. Közönséges, olcsó holmi volt, ami csak kettőtök kapcsolattartását szolgálta, mert Fyodor óva intett a saját, könnyedén lenyomozható telefonodtól.

Értetlenséged láttán felszaladt a szemöldöke és kénytelen volt egy csendes gyorstalpalót tartani gőzölgő teáscsészéitek felett: mesélt az áldottakról, az áldott társadalomról és ezeknek az embereknek a helyzetéről a nagyvilágban, megértetve veled, hogy nem átkozott vagy beteg vagy, bár amikor Fyodor elfeledkezett magáról, a szavaiból ennek ellenkezőjét érezted.

Sokáig éltél úgy, hogy a képességedet előbb, mint várható volt, természetesnek, majd, amint rájöttél, hogy másoknak nincs, ijesztőnek, furcsának, rendellenesnek tartottad. Már meg sem próbáltál beszélni róla, és örültél volna, ha elmúlik, és sosem tér vissza, mert a lehető legrosszabb helyzetekbe kerültél, amikor nem megfelelő ember csábítottál vele magadhoz.

Akkor mégis hálás voltál érte, mert Fyodor, hiába akart használni téged, kellemes érzéseket ébresztett benned, és nem sokat kellett győzködnie, hogy igent mondj a megállapodásotokra. A közös munka további kapcsolatot és találkozókat ígért, te pedig, aki egy-két hobbit leszámítva unalmas és magányos életet éltél, szomjaztál az értő, szerető közelségre, és úgy tűnt, ezt mind megkaphatod idővel Fyodortól.

Bármi volt a célja, ezt leszámítva, ha csak normális ember módjára beszélt veled, kedvesnek és rendesnek tűnt. Bántott, amikor megtudtad, hogy még a találkozótok után, az éjszaka készült elmenni az országból, és nem mondta, mikor jön hozzád, pontosabban érted vissza, de elfogadtad a telefont, így kapcsolatban maradtatok, és az első üzenetét még azelőtt olvashattad, hogy leszálltál a metróról félúton hazafelé.

Fyodorral keltél és feküdtél, ő töltötte ki minden gondolatod. Éjszakába nyúlóan irkáltál vele, és alig pár óra nyugtalan alvás után már ismét a kezedben fogtad az ajándékát, szemedet a mobil kijelzőjére szegezted, mohón várva, hogy a neve melletti ikon elérhető jelzésre váltson.

Az emberi kapcsolataid már évekkel korábban elhaltak, nem sokkal azután, hogy kikerültél a középiskolából. Ismeretél egy-két embert, de ritkán beszélgettetek, igazán egyiküket sem mondtad a barátodnak, és hiába lelkesedtél fel időnként, hamar rosszul lettél minden társaságtól. Fyodor azonban más volt, talán amiatt, mert bizonyos szempontból annyira hasonlítottatok egymásra. Két áldott könnyebben megértette egymást, ösztönös vonzalom alakult ki közöttük, és te sodródni kezdtél Fyodor felé, mielőtt észbe kaphattál volna. Egyre vártad a percet, hogy egy szavában, mosolyában, valami kedves, elejtett utalásban az érzéseid mását fedezd fel, még hitegetni is képes voltál magad, hogy a vágyad valóra váljon.

Tudtad, hogy Fyodor nem akar megállapodni. Szinte sosem beszélt magáról, de rövidesen megtudtad, hogy ahol volt, egyedül élt, és sem barát, sem barátnő nem várta a hálószobában. Hevesebben dobogott a szíved, amikor biztos lettél benne, hogy nincs vetélytársad, de Fyodor hamar lehűtött a folytatással. Egyetlen perce sem volt, hogy párkapcsolatot ápoljon, ugyanezért nem voltak barátai sem. Ezt hitted, a valóság azonban az volt, hogy Fyodor képtelen volt megbízni másokban, a törekvései pedig nem voltak összeegyeztethetőek azzal, hogy szerelme legyen, és akár egy tökéletes, terveit segítő társ, akar a legnaivabb, legártatlanabb ember huzamosabb ideig mellette maradhasson.

Fyodor, aki többnyire két-három lépéssel az épp zajló események előtt járt gondolatban, befelé élt és állandóan mozgásban volt, de hozzád, mint biztos ponthoz, mindig visszatért, és bosszankodott, hogy nem bír szabadulni. Előbb az ismeretlen lány kísértette, majd a megszerzendő eszköz, különös véletlen volt, hogy a kettő végül ugyanannak bizonyult. Vonzottad a tekintetét, megmérgezted a gondolatait, és Fyodor mérges volt, amiért hatott rá a képességed, vagy a szerelem hatalma. Mindkettő hasonlóan rossz volt, de Fyodor úgy érezte, bármelyikkel el tud bánni pusztán az elhatározásával: nem hajlik meg egy áldottság előtt, a szerelem meg felesleges, majdnem ismeretlen dolog volt számára.

A női természetet korán kiismerve leszögezte: nincs senkije, és éppen nem is akar senkit magának. Annyira nyílt volt, hogy előbb elhűltél, majd a telefont szorítva kivörösödtél a szavára.

"Nincs számomra remény, Fyodor?", kérdezted félig viccnek szánva, de remegtél a felelettől.

"Sajnálom, (Név) )))", vigyorgott rád Fyodor azzal az orosz, szem nélküli mosollyal, amit az első pár alkalommal nem tudtál mire vélni.

Komolytalan, láthatóan incselkedő válasza, és ahogy hosszú idő után először a neveden szólított, forró és bizsergő érzés volt, mintha megmarkolta volna a gyomrodat. Hiába volt egyértelmű, mégis... Reménykedtél, és újra, erősebben kezdted hinni, hogy Fyodor a tiéd lesz, csak akarnod kell, és még az istenverte képességed sem fog kelleni hozzá.

Sokat beszélgettetek ekkoriban, hiába ismételte Fyodor, hogy dolgozik, és nincs ideje csevegésre. Különlegesnek érezted magad minden alkalommal, mert akármit csinált, egész nap szakított időt rád: erősítette önnön fontosságodat, növelte az értékedet, és úgy gondoltad, drága és kivételes személy lettél Fyodornak, mert olyan hangsúlyosan mondta, hogy mindent és mindenkit elutasít a mindennapokban, hogy a hozzád intézett legapróbb figyelmessége is különösen fontossá vált.

Fyodor néha kérdezett, és te örömmel válaszoltál. Néha viccelt is veled, és egyértelműen sosem flörtölt veled, de már ilyen ábrándokba ringattad magad, amikor a beszélgetés munkáról könnyedebb témák felé kanyarodott.

Fyodor lelkére kötötted, hogy minél hamarabb találkozzon veled, amire kitérő választ kaptál. Azt mondta, lehetséges, és ez kissé nyugtalanított, amíg meg nem értetted később, miért felelt így: Fyodor, amikor újra beszélt veled, elmondta, hogy a neked szánt küldetés egyszerűen és magától véget ért, valódi szükség már nincs arra, hogy ismét megkeressen... A maga örömére mégis hajlandó lenne megtenni.

Úgy érezted, repülsz, a boldogságtól felemelkedtél a földtől, és amilyen könnyűnek tűnt a tested, ez egészen valóságosnak látszott. Hetek óta alig aludtál éjjel, egyre a találkozásotokat vártad, és bevallottad Fyodornak, hogy minden éber pillanatodat ő tölti ki, és még az álmaidat is kísérti, mintha csak az első, kamaszkori lángoló szerelmed volna. Persze nagyon óvatosan fogalmaztál, hogy Fyodor ne riadjon el tőled: emlékeztél még, milyen egyenes választ adott minden párkapcsolatra tett utalásra. Te azonban egyre fantáziáltál, a szerelmet, a kötődést, a szépséget kerested ebben a kifacsart helyzetben, ami kettőtöket összekötött, míg nem bírtad tovább, és bizalmas híján jegyzetekként, történetben mesélted el, mit látsz, mire vágysz, és mit képzelsz, mit tesztek egymással, ha Fyodor eljön, hogy újra meglátogasson.

Fyodor kíváncsi volt, így hosszas szabadkozás után megmutattad neki a dokumentumot. Ugyanolyan szenvedélyesen szeretett olvasni, mint te, és hiába nem írtál minőségi szépirodalmat, Fyodor élvezte.

Bevallottad, hogy neki írtad, eleget téve a korábbi kérésének, és mindent gátlástalanul leírtál, ami csak eszedbe jutott azokban a lázas napokban. A lelkedet nyújtottad át Fyodornak, aki szeretettel birtokba vette, de azt mondta, nem képzelte azt közben, hogy ez megtörtént köztetek.

Nem képzelte, hogy megtörténhet, ismételgetted, új értelmet adva Fyodor szavainak. Minél tovább nézted ezt a sort, annál inkább úgy tűnt, Fyodor szerény, és nem tudja feltételezi, hogy szeretnéd őt, hogy szeretnél vele lenni, hogy előfordulhatna, hogy a mellkasára hajtsd a fejed, hogy megcsókold őt, hogy fölé kerekedj az ágyban... Amikor nyilvánvaló volt, hogy mást sem kívántál volna, mint újra látni őt, és vele együtt lenni.

Fyodor ezután más lett. El-eltűnt addig is, de amikor már egészen kétségbeestél, előkerült, és a remény újabb szikráját élesztette fel benned.

Amikor végre láttad, nem bírtad ki, és szorosan átölelted, hiába figyelmeztetett azelőtt, hogy egy ilyen érintés szokatlan lenne neki, és nem tudtad, miképp fogadja. A nyakához nyomtad az arcod, beszívtad a bőre hűvös, esőt idéző illatát, és lehunytad a szemed.

Fyodor egy hosszú pillanatig nem tett semmit, a keze az oldalánál maradt, a szorításodban. Végül gyengéden átfogta a derekad, amitől felnyögtél és meglódult a véred: erre vártál, erről álmodtál, és el sem hitted, hogy Fyodor, mint a hosszasan szőtt ábrándjaidban, hajlandó lesz ezt megadni.

Nem tudtál többé visszafogott lenni, és Fyodor sem türtőztette magát sokáig: amint enyhült a szorításod, kiszabadult zsibbadt karjaid közül. Fél kézzel megérintette és a füled mögé tűrtem a hajad, hogy lásson, amikor felemelte a fejed, és kényszerített, hogy a szemébe nézz: kíváncsi volt, milyen a mobilját bújó, villamost váró lány szeme, ha épp nem a kijelző fénye tükröződik benne.

Fyodornak nem szerelem kellett, hanem egy eszköz, de valójában már arra sem volt szüksége: a saját bűnös gyengesége vezette hozzád újra, amikor már nyugodtan elfeledkezhetett volna rólad, de egy rejtvény voltál, amit, bármilyen okos volt, még nem tudott megfejteni. Nem találta, pontosan mi az, ami ennyire feledhetetlenné és kívánatossá tesz számára, így egy lépéssel tovább ment. A gondolataid, szavaid, látványod és érzéseid felszínes megismerése után közelebbről és többet akart tudni.

Kísérletezön érintette meg a szád és oldotta fel minden józanságod egy csókban: Fyodor a derekadat fogta, másik kézzel gyengéden megérintette a halántékod, és nem eresztette az ajkad. Erősen tartott, amint megérezte, hogy megremeg a lábad, és nyilvánvalóvá vált, máris milyen nagy hatással van rád.

Arra nem számított, hogy visszafelé is ez történik majd: Fyodor, aki függetleníteni tudta magát a legtöbb érzelemtől és emberi gyengeségtől, elégedettséget érzett rövid ideig, amikor csupasz vállal a mellkasán feküdtél egy semmilyen, halványsárga falú bérelt szobában.

Fyodor a plafont nézte, a tested melegét alig érezte a takaró alatt a csípődön pihenő tenyerében. A szex... jó volt, mégis, amint elmúlt a pillanat, űrt hagyott maga után, és Fyodor nem volt bolond, hogy ezt az űrt újabb, erősebb és mélyebb kapcsolattal akarja betömni.

Megismételtétek még vagy négyszer, mielőtt Fyodor egy reggel eltűnt a városból, és téged egy rövid, éhes búcsúcsókkal hagyott az idegen szobában.

Hagyta, hogy átöleld, a haját simogasd, az arcát tapogasd, és félálomban őszinte, szerelmes szavakat mormolj neki, egyre csókolgatva az ujjait, amikor Fyodor megfogta a kezed, és megpróbált egy-két perc elteltével kiszabadulni az ölelésedből.

– Mennem kell, (Név) – mondta halkan, lágyan, és amilyen álmos voltál, nem hallottad ki belőle a türelmetlenséget.

– Fyodor... – sóhajtottad. – Vigyázz magadra.

Álomnak tűnt az együtt töltött idő, de a tested kellemes sajgása és egy-két vörös folt a nyakadon bebizonyította a valódiságát.

A fellegekben jártál, hamar túltetted magad a Fyodor távozása miatti szomorúságon. Mondhatott akármit, a gyűrött lepedő és az a pár harapás magáért beszélt: a kapcsolatod Fyodorral tagadhatatlan volt, és még azzal is kiegyeztél volna, hogy csak az alkalmi szeretője légy, hiszen országok választotta el benneteket egymástól.

Lelkesen írtál és küldtél fényképeken Fyodornak a védett csatornádon, mintha a szerelmed nem egy veszélyes, egyébként rejtőzködő áldott volna, csak egy hétköznapi, számodra mégis olyan fontos férfi a világon.

Telt az idő, és az üzenetek megritkultak. Fyodor szinte sosem volt elérhető, és aggódni kezdtél: a másodlagos, vészhelyzeti elérhetőségét is kipróbáltad.

Sokáig őrlődtél, de tíz nap hallgatás után egy gyengébb pillanatodban a kétségbeesés győzött: féltél, hogy baja esett, aggódtál, hogy vétettél ellene, és amint a gondolat egy másodpercre megfordult a fejedben, erősödött, és többé nem bírtál tőle szabadulni.

Sosem volt nagy hited magadban, és a körülötted lévő emberek sem javították az énképedet. Labilis voltál, hirtelen csaptál a legnagyobb boldogságból letargiába, de az előbbi hosszú ideig ritka és szinte hihetetlen állapot volt.

Fyodor végül előkerült, felélesztve eljegesedett, remegő szívedet. A kérdéseidet, mint mindig, figyelmen kívül hagyta, de megnyugtatott, hogy nem hagyott el téged és nem felejtett el, amitől úgy érezted, újra kinyílt és rád mosolygott a világ: a mosolygást egy napig te sem bírtad abbahagyni, pedig korábban sírni tudtál volna.

Fyodor, aki a veled töltött időben nyugodt volt, és gyakran érezte úgy, hogy hálás, amiért kapott egy második esélyt, mikor a sors újra az útjába sodort téged, kezdte átértékelni az álláspontját. Azt hitte, fölötte áll a felesleges vágyaknak és érzéseknek: meg tudta őket játszani, ha szükséges volt, vagy előnye származott belőle, igazából azonban nem vágyott rájuk, te viszont kiforgattad a sarkaiból az addig ismert valóságát, a helyzettel pedig nem tudott kibékülni.

A szerelem megbízhatatlan érzés volt, így amikor az egyértelmű jeleit látta rajtad, Fyodor megrettent, és vizsgálni kezdte magát, mintha az érzelmeiddel megfertőzhetted volna. Az érdeklődése a tiédnél is hamarabb ébredt fel, de egyetlen halovány reménye, hogy közönséges, áldatlan nővel van dolga, elillant, és józan fele elnyomta azt a rövid, irántad érzett lázas kíváncsiságot, amit a felfedezés öröme, majd a rajongó szereteted keltett benne.

Bárhogy igyekeztél elnyomni, Fyodor tudta, hogy belehabarodtál, és többé nem jelentett számára izgalmat, hogy szabadon uralkodhat rajtad. Fyodor megpróbálta a kedvedért ezt a játszmát, mert valójában még nem ártottál neki, de a szerelmed úgy riasztotta el, mintha égetné, és időre volt szüksége, hogy minden lehetséges kimenetelt átgondoljon.

Te eközben kétségek közt voltál, hiába várva a válaszára. Már azt sem tudtad, mit kérdezz, vagy mit mondj, csak a vágy hajtott, hogy valamiképpen kapcsolatba lépj Fyodorral, és minden nap elsuttogtad a kívánságod: minden legyen olyan, mint korábban, Fyodor ne hagyjon el, ne felejtsen el téged, beszéljen veled, szeressen... De nem tudtad, mit tehetnél, amivel elérhetnéd őt, és sikerülne vele a figyelmét visszaszerezni.

Egyre szomorúbb lettél. Éned józanabb felé könyörtelenül igyekezett észhez téríteni: Fyodor csak egy furcsa idegen, akivel alkalmi kapcsolatba kerültél, és már az elején tudtad, hogy semmi komolyat nem várhatsz, kár volt belelovalni magad a romantikus ábrándokba. A másik feled tiltakozott, riadt mi van, ha kezdetű mondatai újra visszaűztek a csevegéshez, ahol Fyodor napok óta nem volt elérhető.

Amikor igyekeztél higgadtan nézni a helyzetet és elfelejteni őt, a szíved belesajdult, mert eszedbe jutott, hogy Fyodor sem felejtett el téged, hiába látott azelőtt alig egy pillanatra. A képességed tette volna, vagy más, nem tudtad, és nem is akartad megtudni: reménykedtél a legjobb eshetőségben.

Elmenekültél a valóság elől, egyre képzelt párbeszédeket találtál ki; amikor meg magadhoz tértél, és a valóság arcon csapott, keményen győzködted magad: felejtsd el őt, ne engedd, hogy fájjon... A hiánya mégis egyre erősebb lett, és képtelen voltál tőle megszabadulni.

Féltél attól, hogy Fyodor elhagyott, egyszerűen megunt téged, és csak azért nem hittél benne egészen, hogy a nehezen megszerzett lelki egyensúlyod végleg meg ne bomoljon. Néha sírtál a sötétben, Fyodor csókjaira, testedhez feszülő testére, halk, szapora hangjára, vagy csak a haja selymességére gondolva. Nem lehetett ennyi: egy hosszú hétvége a mennyben és egy élet utána a pokolban, az egyetlen férfi nélkül, akivel, úgy érezted, boldog lehettél volna.

Valójában nem ismerted őt, de te ismerni akartad, Fyodor azonban, úgy tűnt, már semmire sem kíváncsi rólad. Néha kérdezgetett, azóta pedig már elvégezte a maga kutatását: olyan nő voltál, aki, bár eleinte érdekelte, már nem vonzotta, és nem akarta vele az életét összekötni.

Átok lettél Fyodornak, és ő is neked: nem tudtál szabadulni tőle, és ő is azon gondolkozott, hogy tüntesse el még az emlékedet is a nyilvánvalón, a megöléseden kívül, mert az, hogy gyors és egyszerű legyen, újabb találkozót igényelt volna.

Fyodor került téged, mert a közelséged már üzenetek formájában is megbabonázta. Ha enged neked, újra a hatásod alá került volna, mégsem bujkálhatott előled: csupán egy nő voltál, nem egy valamirevaló ellensége. Azonban Fyodor nem hazudhatott magának: nemcsak egy nő, hanem maga a nő voltál számára, aki rég elfelejtett érzéseket hozott benne felszínre, megingathatva mindenekfelett álló mivoltát.

Veszélyes voltál számára, mer Fyodor gyengéd lett miattad, és most, hogy már tudta, csak ki kell nyúlnia érted, és ha akarja, többé sosem ereszt téged el, még nehezebb volt ellenállnia a kísértésnek, mint amikor még csak egy ismeretlen személy voltál a tudata legmélyén, aki olykor fel–felbukkant, ha a figyelme elkalandozott.

Megszenvedted Fyodor szerelmét. Tíz évet utaztál vissza a múltba egy könyörtelen érzelmi hullámvasúton, mintha tényleg a középiskolai első szerelem minden gyötrelmét álltad volna ki újra. Bizakodtál, vártál, csalódtál, sírtál, esküdöztél, káromkodtál, majd magadat szidtad a Fyodor ellen fordított, pillanatnyi dühöd miatt. Szeretted, féltetted és sajnáltad őt, jobban, mint magadat, pedig ő nem szorult rá, te viszont megérdemelted volna.

Remegő szájjal, szúró szemmel nézted az utolsó néhány üzeneted, és hányinger kerülgetett, amikor újra írni kezdtél neki. Ezerszer fogadtad meg, hogy ez lesz az utolsó, hogy nem teszed többé, de nem tudtál nélküle meglenni.

Túlságosan gyenge voltál, és túlságosan beleszerettél Fyodorba, holott alig ismerted őt. Bolond voltál, a saját képességed áldozata, mert végre találtál egy olyan embert, akit nemcsak megszédítettél, ezzel párhuzamosan te is vonzódni kezdtél hozzá, mintha ösztönösen tudtad volna, hogy a tökéletes társad lehetne.

Valójában nem talán nem is illettetek egymáshoz. Talán rengeteget veszekedtetek volna, de nem tudhattad, amíg nem éltetek együtt egy darabig, és szeretted volna megpróbálni. Képtelen ábránd volt, de ilyenek jártak a fejedben.

"Fyodor, nem érdekel, milyen furcsán hangzik, szeretlek téged. Nem akarlak elveszíteni... Nem érdekel, milyen ritkán látlak, nem érdekel, milyen veszélyes, amikor van időd, és itt vagy, találkozzunk. Szeretnék legalább az >>alkalmi barátnőd<< lenni."

Lealacsonyítottad magad, ennél többet, jobbat, tisztességesebbet érdemeltél volna, és hitted, hogy Fyodor megadta volna neked, de ezt a kétségbeesett kiáltást sosem írtad le neki. Szükségtelen volt, amikor Fyodor rád nézett, kiolvasta a szemedből, és ez tartotta olyan sokáig távol tőled, mert eleinte is volt ideje rád, és akkor, később is megtehette volna. Fyodor azonban halálosan félt a szerelemtől, mert egy szerelmes asszony követelőző és veszélyes volt, kiszámíthatatlan, kész minden bolondságra, és Fyodor az élete egyéb komplikációi mellett nem akart még ezzel is törődni.

Az értésedre adta, hogy nem lehet, magával mégis nehezebben tudta megértetni. Akármennyi ideig volt távol, végül mindig visszatért hozzád, és hideg verejtékkel a homlokán kelt fel, ha villamossal álmodott. Mindenről, még a leghétköznapibb dologról is egy idő múlva te jutottál eszébe, és ennek, így vagy úgy, de kénytelen volt véget vetni.

– (Név), figyelj ide – szólt egyszer, arcodba kergetve a vért, miután a szíved kétszeres sebességgel dobogott az üzenetjelző hangot hallva. – Van valami, amit már nem tudok visszacsinálni, de esküszöm, ha három hét múlva még életben leszel, elviszlek magamhoz... Ha akarnál hozzám jönni.

– Miről beszélsz? Miért ne lennék? Valami baj van?

Fyodor figyelmen kívül hagyta a kérdéseidet, a halántékát masszírozta a szobája sötétjében ülve.

– Csak mondd: akarod?

– Hogyne! Annyira vártam, hogy találkozzunk!

Ostobaság volt így lelkesedni, de a helyzet sem volt kevésbé furcsa, mint a reakciód. Fyodor a semmiből került elő, és megint egészen más volt, mint amire számítottál, bebizonyítva, hogy alig ismered őt, de ő egészen sok mindent tudott már rólad.

– Várj még egy kicsit, és többé nem esik bajod miattam.

– Eddig sem volt – vágtad rá a nyilvánvaló hazugságot, de Fyodornak nem kellett tudnia, a szíved hányszor tört össze, forrt be, majd pusztult el ismét a kétségtől, félig a saját butaságod miatt, félig miatta, mert annyira szeretted, hogy bármit diktált a józan ész, nem tudtál felnőni, és időben elengedni.