//mafia OsamuxReaderxChuuya, plátói szerelem, szerelem, veszekedés, szex, romantika, féltékenység, káromkodás, erőszak, angst, fluff, icipici eltérés a canontól//

//Korábban senki születésnapjára nem készültem semmivel, de ez adta magát. Boldog születésnapot, drága Osamu! Egy szívtelen szar vagyok, amiért ezzel köszöntelek fel.
.
.
.
A végén könnyeztem, pedig emlékezetem szerint sosem sírtam Agónia rész írása közben, szóval kemény menet lesz. 
Ajnálom brownhairedboinak, mert az ötlet részben neki köszönhető, én csak a sztorit húztam fel köré//

***

Az olvasztott csokoládé maradéka kezdett lefolyni Chuuya ujján. Megfogtad feléd nyújtott kezét, hogy lenyald, de, mert csukva volt a szemed, nem láttad, hogy borul a hajszínéhez hasonló, sötét pírba az arca.

– Lassú vagy – nevettél, leplezve a saját forróságod. Te is belenyúltál a tálba és az arca elé tartottad a kezed. – Így kell csinálni.

Hagytad, hogy lenyalja a csokit rólad, de kénytelen voltál a konyhaasztalnak dőlni, amikor megremegett a lábad. Chuuya nyelve elgyengítette a térded, pedig alig ért hozzád, és különös, már annyiszor tapasztalt zsibbadást ébresztett a hasadban. Az érzés Osamut idézte, de amikor felnéztél, Chuuya kék szemével akadtál össze. A fiú tekintete az arcodra tapadt, a kezdeti zavar után másféle csillogást fedeztél fel benne. Kihívóan mosolygott rád, amikor végre eleresztette az ujjad. A kezed lehullt kettőtök közé, súrolva a közvetlenül előtted álló Chuuya oldalát, de alig érezted a ruhát a tenyered alatt.

– Finom vagy, (Név) – mondta Chuuya. Sem a kihívó mosoly, sem a szokatlan tekintet nem tűnt el az arcáról.

Nem ő volt az első, aki így nézett rád; ha magatokban voltatok, Osamu gyakran megtette. Még egyetlen ép szeme látványa is hasonlóan hatott rád: mohó tűz égett benne, és ennek a mását pillantottad meg akkor Chuuyáéban.

Felelni akartál, de a hangja, a tettei, a hirtelen közelsége is elakasztották a szavad. Résnyire nyílt szájjal, hangosan kapkodtad a levegőt, mert hirtelen meleg lett a konyhában. Amióta ment a sütő, úgy érezted, fuldokolsz, de Chuuya puszta jelenléte az egyszerű nyári délutánt kész pokollá változtatta.

Megnyaltad a szád, hogy megnedvesítsd a beszédhez, ezzel halk sóhajra késztetve Chuuyát. Nem álltad tovább a tekintetét, mert hiába volt ragyogó kék, rettenetesen emlékeztetett Osamuéra, és a barátodéhoz hasonló vágy egészen összekuszálta a gondolataidat.

Semmilyen hátsó szándékod nem volt, amikor megkérted Chuuyát, hadd használd a konyháját pár órára. Egy bonyolult tortát néztél ki, azt akartad próbaképp elkészíteni a valódi alkalom előtt, és erre otthon képtelen lettél volna.

*

Általános iskolás korod óta be-bejártál az édesanyádhoz a kórházba, de csak tizennégy éves korod körül tudtad meg, mit művel pontosan. Ápolónő volt egy igen különleges osztályon: Mori saját kórházában dolgozott a maffiatornyok legbiztonságosabbikában. Mivel az anyád közvetetten az alvilághoz tartozott, szép lassan felhagyott a kinti életével, és mert csak ketten voltatok, kénytelen volt téged is magával vinni. Egy kis, rendezett lakásban éltetek a maffiózók szállásán, de a körülmények nem voltak ideálisak sütéshez, és a barátod különben is bármikor rajtakaphatott volna.

Véletlenül ismerted meg őt, közel három évvel azelőtt, amikor bementél a kórházba iskola után. Osamu az egyik kórteremben feküdt, nyakig kötésben. Nyitva volt az ajtó, és amíg anyádat kerested, mindenhová bekukkantottál. A magányos, ablakon kibámuló fiú felkeltette a figyelmed, és megálltál a küszöbön.

Osamu valószínűleg megérezte, hogy nézed, mert feléd fordult. Sötét szeme kivillant a párnán szétterülő barna haja és a fél arcát fedő kötések alól. Kíváncsian, de valami érthetetlen szomorúsággal az arcán nézett rád, ami szinte magától vezette felé a lábad.

Az anyád fél órával később talált meg Osamu kórtermében, az ágya mellé húzott széken ülve. Beszélgettetek, de akkor épp te meséltél. Osamu csendben hallgatott, hagyta, hogy kézbe vedd a takaró fölött fekvő, bebugyolált kezét, és mosolygott. Először mosolyodott el, mióta egy nappal korábban magához tért a kórházban, és felfogta, hogy akkor sem sikerült meghalnia.

*

Sokszor látogattad, és szomorúan vetted tudomásul, milyen gyakori vendég a maffiakórházban. Osamu újabb és újabb sérüléseket szerzett, de ha téged látott, mindig felderült, és felült az ágyban. Amikor jobb bőrben volt, egymásba karolva, a folyosón sétált veled, és nem sokkal azután, hogy másodszor is összefutottatok a kórházban, Osamu elhívott téged egy rendes találkozóra.

Fogalmad sem volt, hogy olyan kicsi gyerekek is vannak a maffiában. Osamu alig tizenöt éves volt akkoriban, de elmondta, milyen fontos embere Morinak. Nyugtatásképp azt is hozzátette, hogy a sebei nagy részét végrehajtósdi közben szerezte, nem mindig azért, mert végezni próbált magával.

– De ha ez kell, hogy lássalak, bármikor megtenném – mosolygott rád, a kezed a kezébe fogva. Elpirultál és lehajtottad a fejed. A térded a combjának ütődött a padon, ahol ültetek, a zavartól nagyot taszítottál rajta.

– Te teljesen hülye vagy? Ne kerülj még egyszer kórházba miattam!

Osamu nevetett, a váratlan reakcióval elérve, hogy ránézz.

– Akkor, (Név)-chan, ez azt jelenti, hogy azon kívül is hajlandó vagy időt szánni rám?

Fülig pirulva mondtál igent, pedig már akkor is messze voltatok a maffiától. Osamu egész délután, valamivel sötétedés utánig kóborolt veled a kikőben. Fogta a kezed, és csak addig engedett el, hogy a válladra terítse a fekete kabátját, amikor hűvösebb lett a tengerparti szél.

*

Sok időt töltöttetek együtt annak ellenére is, hogy te iskolába jártál, és Osamu is elfoglalt volt a maffia dolgával. Mire tizenhat éves lettél, menthetetlenül belegabalyodtatok egymásba. Rengetegszer szunnyadtál el Osamu karjában, a fiú szállásán egy-egy hosszúra nyúlt este után. Abban az évben már többször voltál a lakásán, hajnalig az érkezését várva, mint otthon, egyedül.

Anyád keveset volt veled, és nem bánta, milyen társaságban vagy, amíg nem vagy magányos, és a fiúk vigyáztak rád. Ő nem tudott veled sokat törődni, mert állandó volt a hajtás a kórházban, de örült, hogy te, hiába lett maffiás társaságod, sem hozzá, sem a fiúkhoz nem akartál beállni.

Nem ilyen életet szánt neked, de belátta, hogy a jövőd elveszett, és nem akart tiltani a barátodtól. Osamu, ha nem enged vele menni, bármikor megszöktetett volna, de ő és Chuuya is szabad bejárást kaptak hozzád, mert közelebb álltatok egymáshoz, mint bármelyik barátod a középiskolából.

*

Mire tizenhét éves lettél, nem keltettél feltűnést az öltönyösök közt. Úgy jártál a fekete tornyokban, mintha tényleg az otthonod volna: az iskolai egyenruhád ugyanúgy a folyosók részét képezte, mint a csukott ajtók sora, vagy egy puha, kárpitos karosszék.

Chuuyát Osamu által ismerted meg, és annak ellenére, ők mennyit civódtak egymással, a kalapos téged hamar a bizalmába fogadott. Azt sosem értette meg, mit eszel Osamun. Ritkán akadt egy jó szava is róla, de téged annál gyakrabban dicsért, Osamut pedig megfenyegette, hogyha még egyszer megpróbál öngyilkos lenni, inkább örökre mondjon le rólad. A folytatást nem tette hozzá, de Osamu és ő szúrós pillantást váltottak, és többet nem beszéltek róla.

A barátod onnantól kezdve, ha lehet, még jobban bánt veled, de rossz szokásává vált, hogy féltékenyen óvjon minden más fiútól. Téged egy sem érdekelt rajta kívül, de Osamut sem szóval, sem tettel nem tudtad meggyőzni. Azt még fogcsikorgatva elviselte, ha Chuuyával voltál, mert az életet jelentetted neki, a társára pedig még az életét is rábízta volna, de ha Ryuu, a Hüllők, vagy az iskolából kifelé jövet egy fiú osztálytársad közelében látott, rögtön elkomorult az arca.

Ritkán láttad, milyen munka közben, mert Osamu a végrehajtó identitását előtted nem mutatta. A kegyetlen mosoly, üres, fénytelen szem, vagy épp lázas, egészségtelen szikra számodra olyan volt, mintha egy idegenhez tartozott volna. Osamu veled egy édes, pajkos fiú volt, aki a megszállottságig imádta a tested, az a fenevad pedig, aki kiérdemelte a Dokkmaffia legifjabb végrehajtója címet, általában távol tartotta magát a kapcsolatotoktól.

Mégis, az, hogy féltsen téged, a személyisége alapkövének számított. Kényeztetett, és már csak félve mondtad el neki a vágyaidat, mert Osamu a legkisebb és legbutább kérésedet is teljesítette, hogy a kedvedben járjon.

Kaptál tőle egy halom hajdíszt és kis ékszert, egy csillogó, fémszínű esőkabátot, egy állatfigurás, puha telefontokot, amikor megtetszett egy kirakatban, és egy csomó szőrös, színes kulcstartót a táskádra, mert Osamu tudta, hogy az aranyos dolgokat imádod. Ezenkívül egészen drága és finom holmikat is vett neked. Zavarba hozott és élvezettel nézte a vöröslő arcodat, amikor egy elegáns fehérneműszettel ajándékozott meg, és kis kuncogással kért, hogy vedd fel aznap este, mert látni akarja, hogy áll rajtad.

Fogalmad sem volt, honnan tudta meg a méreteidet, de a melltartó és a bugyi is tökéletes volt. Két kis masnira fűzött ékkő és csipke díszítette, ez egycsapásra hölggyé varázsolt, és Osamu egy darabig úgy is bánt veled az ágyban.

Egyikőtök sem az önfegyelméről volt híres, így tíz perc után kiéhezetten estetek egymásnak. Az ajándék a földön landolt, Osamu pedig alattad. Hagyta, hogy matracba préseld és az ölébe ülj, mert elszédült a meztelen tested látványától.

Ő mindent megtett, hogy elkápráztasson, akkor is, ha nem volt különösebb alkalom az ajándékozásra. Mégis sejtetted, miért teszi: amióta együtt voltatok, minden este, amikor egy munka után épségben viszontláttad, ünneppé vált. Örültetek egymásnak, néha hevesen, máskor csendben, egymáshoz bújva.

*

Osamu homlokon csókolt, mielőtt reggel elment, de az ajka már csak emlék volt rajtad. Egészen estig nem vártad őt, lehetőséget teremtve, hogy a tudta nélkül átszökj Chuuyához. Osamu nemcsak kíváncsi, okos is volt, és hiába ügyeskedtél volna, ha otthon csinálod, idő előtt rájön, mit tervezel a születésnapjára.

Chuuyával már korábban összebeszéltetek, csupán a megfelelő alkalmat vártátok, hogy Osamut egy nagyobb munka legalább fél napra elszólítsa. Azt hitted, Chuuya is vele tart majd. Meg is lepődtél, hogy nem kellett a lakáskulcsát használnod, Chuuya maga nyitott ajtót a motoszkálásra.

Dél körül járt, de te még mindig pizsamában találtad. Chuuya kócosan, fáradt, de érdeklődő szemmel mért végig, mielőtt behívott a lakásba. A rendelkezésedre bocsátotta a konyhát, és mire mindent összeszedtél, Chuuya felfrissülve és átöltözve jelent meg melletted.

Várta, hogy vezesd őt, és örültél a társaságnak. Chuuyával sütni mókás volt. Még az sem zavart, hogy mindkettőtöknek csupa liszt lett a ruhája, de amikor a csoki után egy kis adag tortakrém pottyant a pólódra, már kezdett eleged lenni a piszokból.

– Adjak valami mást? – Chuuya félretette a spatulát, amiről a krém a melledre esett. Egymást etettétek a maradékokkal, de egyre ügyetlenebbül. Hevesen zakatolt a szíved és alig bírtad kinyitni a szád, viszont a közelséged miatt Chuuyának is remegett a karja.

Amióta belecsúsztatok ebbe, tényleg nem csupán a sütő miatt volt forró a levegő. Chuuya elkapta a pillantását rólad, a bólintásodat is csak véletlenül vette észre. Az összekent, elázott pólód vonzotta a tekintetét, Chuuya mégis igyekezett úriember maradni. Nevetséges volt azok után, hogy pár perccel azelőtt az ujja volt a szádban, de te is szeretted volna megőrizni a józanságod, és igent mondtál a ruhaváltásra.

Chuuya hálószobájában magadhoz tértél, de az arcod még égett a fiú miatt. A kezedbe nyomott egy szűk melegítőalsót és egy pólót a szekrényéből és az ajtó felé indult, de neked háttal, tétován megállt, mielőtt kiért volna.

– Előbb is eszembe juthatott volna – mondtad, miközben ledobtad a piszkos pólód, és fél lábon egyensúlyozva igyekeztél megszabadulni a nadrágodtól. Az ágyra huppantál, erőlködve rángattad le a bokádról, ezredszer is megfogadva, hogy hiába néz ki jól felvéve, ennyire szűk nadrágot még egyszer nem választasz magadnak.

Chuuya a küszködésed hangjára visszafordult. Végre le tudtad venni a nadrágot, fehérneműben ültél az ágya szélén, és a rajtakapottság zavarával pillantottál Chuuyára.

A fiú hangosan fújta ki a levegőt. A hajába túrt, mert hirtelen nem tudott mit kezdeni a kezével. Tett egy lépést feléd, a szemét le sem véve rólad, végül megállt, mintha igazából az ajtó felé igyekezett volna.

Nem lett volna szabad, hogy így lásson, de a tested elzsibbadt, és eszedbe sem jutott eltakarni magad egy pokróccal. Chuuya megint azt a hamisítatlan Osamu-pillantást vetette rád, kétszer erősebb dobogásra késztetve a szíved.

Chuuya csodált téged, remegő keze, ideges arca, a pirulása és a tétovázása is elárulta. Te hasonlóan érezted magad, de nem jöttél rá az okára. Amióta a konyhában mindenfélét nyalogattatok le egymásról, valami megváltozott. Elektromosság borzolta fel a pihéket a karodon, amikor Chuuya megmozdult és két nagy lépéssel megszüntette a távolságot kettőtök között.

– (Név), igazán szép vagy – mormolta. Tétovázott, végül megérintette a felkarodat.

Meleg volt a keze, neked is felforrósítva a tested. Az ajkadba haraptál, mégsem tudtad visszafojtani a sóhajt: Osamu ugyanezt a gyenge, panaszos hangot csikarta ki belőled, ha már pattanásig húzott, egy hajszálnyira attól, hogy őrületbe taszítson.

Chuuya látta a változást, ez adott neki bátorságot, hogy melléd üljön az ágyra. Csupasz combod a nadrágjához ért, ezzel az apró ingerrel is borzolva minden idegszálad. Lehajtottad a fejed, hogy vöröslő arcod elrejtsd Chuuya elől, de nem igyekeztél, hogy távolabb légy tőle, vagy a kezed kiszabadítsd a gyengéd szorításból.

– Dazai rohadt szerencsés veled – suttogta Chuuya rekedten, a barátod említésével lehűtve a hirtelen támadt forróságod. Úgy tűnt, szándékosan beszél róla úgy és épp akkor, hogy mindkettőtöknek elvegye a kedvét valami meggondolatlanságtól, Chuuya mégsem eresztett el. Ujjaival lassan, gyengéden a kezedet simogatta.

– Miről beszélsz, Chuuya? – A hangod, akárcsak a lábad, remegett. Chuuya más volt, mint rendesen, a tónusa nem hasonlított sem a szokott, kedves csipkelődésre, sem az Osamuval szembeni stílusára. Komolynak hangzott, akármilyen fojtottan beszélt, és ez nem engedte, hogy elszórakozd a helyzetet.

Felnéztél, félve, hogy megint azt a jól ismert, nevén nem nevezett érzést látod a szemében. A torkod elszorult, amikor a tekintetetek találkozott. Szerelem volt. Chuuya kék szeme ugyanolyan vágyón, szégyenkezve tündökölt, mint Osamué, amikor kedves szavakat suttogva magához szorított, vagy a hajadat cirógatta szex után az ágyban.

Már nem akartad, hogy feleljen, mert egészen pontosan tudtad, mit akar mondani. Chuuya szerelmes volt beléd, és te sem voltál egészen közömbös, különben az elektromosság és a bizsergés egész délután elkerült volna. Mégsem tudtad megállítani őt, a nyelved nem engedelmeskedett az akaratodnak.

Chuuya lehunyta a szemét egy pillanatra, talán, hogy az érzéseit elfedje előled, de hiába. Amikor újra megláttad, tiszta kék szemében ugyanaz pislákolt: te. Akart téged, de tisztelt annyira, hogy felfogja, nem lehetsz az övé. Legalábbis remélted, mert féltél, hogyha Chuuya enged a vonzásodnak, a kitartásod oda lesz, és te is a gravitációja áldozatául estél volna.

– Ha nem őt, hanem engem találsz a kórházban, vajon most az én barátnőm lennél, (Név)? – Chuuya eleresztette a karod és felállt mellőled. Mivel nem feleltél rögtön, kiment a szobából, becsukta az ajtót, és nem zavart, amíg a ruháiba bújva nem csatlakoztál hozzá.

*

Chuuyát a konyhában, a sütő előtt guggolva találtad. A készülő próbatortát nézegette. Csokis-habos csoda volt, ami az ügyeskedéseteknek hála középen csigát formált. Chuuya úgy bűvölte a süteményt, mintha az élete múlna rajta, közben néha vörösbort kortyolgatott a kezében tartott pohárból.

– Én is kérek – mondtad a pulton lévő, frissen bontott üveget látva.

– Tessék. – Chuuya, bármilyen udvarias volt veled, akkor le sem vette a szemét a tortáról. Hagyta, hogy lábujjhegyre állj a háta mögött, egy másik poharat kivéve a szekrényből, és egy nagy adag italt tölts magadnak.

Nem szeretted a bort és egyébként sem szívesen ittál, de a fiúk rossz leküzdési módszereit ellesve te is úgy gondoltad, a helyzetet nem oldhatod meg másképp, csak cigivel vagy alkohollal.

Szótlanul, borozgatva voltatok egymás mellett vagy tíz percig. A poharad már félig kiürült, afölött, révetegen néztél a lakás belsejébe, egyszer sem Chuuyára.

– Nem tudom, Chuu – mondtad egy újabb korty és egy percnyi hallgatás után. A fiú oldalra döntötte a fejét, de nem egyenesedett fel. A lábad volt neki szemmagasságban, és ennél feljebb nem is volt hajlandó nézni. – Lehet. Lehet, hogy így lett volna.

Akármilyen súlyos volt a kérdés odabent a hálószobában, a hirtelen ivott alkohol miatt a válasz könnyedén jött ki a szádon. Chuuya megmozdult, végre otthagyta a sütőt.

– Nem kellett volna kérdeznem – mondta, amikor elment melletted, hogy még egy adagot töltsön magának.

A pohár szájára tetted a kezed, mire Chuuya lerakta az üveget. Ismét egymással szemben álltatok, ködös, fókusztalan pillantásotok összegabalyodott.

– Nekem meg nem kellett volna válaszolnom, de őszinte vagyok hozzád – sóhajtottál. Kezdett elnehezülni a fejed, már a teret sem úgy érzékelted, ahogy kellett volna. A kezedben tartott pohár megdőlt, a tartalmát kiömlés fenyegette, de Chuuya megfogta a csuklód, hogy egyenesbe hozza. – Szeretlek – mondtad, alkohol, sütő és Chuuya keltette hőtől egyaránt pirulva –, szóval kérlek, most ezért ne tedd tönkre magad miattam.

– Úgysem tudok akkora hulladék lenni, mint a te ideálod. – Fanyar mosoly jelent meg Chuuya ajkán, és te is elnevetted magad.

– Arra születni kell – kuncogtál, támasztékot keresve magad mögött, a pultnál. Sokáig maradtatok még így Chuuyával, a csokoládéillatú konyhában, egymás zavaros gondolatai közt.

*

Négy nappal később, estefelé érkeztél Chuuyához, de már az ajtóban tudtad, hogy valami nincs rendben. Chuuya mindig ügyelt a lakására, de mikor megérkeztél, az ajtó nem volt becsukva, széles sávot láttál az előszobából. Ismerős hangok szűrődtek ki a lakás belsejéből, ám nem a megszokott, vidám stílusban. Kemény, haragos szóváltásnak lettél tanúja, és mire lerúgtad a cipődet, azt is tudtad, kik vitáznak. Chuuya és Osamu vágott egymás szavába; amikor befelé indultál, épp az utóbbit hallottad.

– És higgyem is el? – tajtékzott. – Chuuya, baszd meg, ne fordíts nekem hátat!

Csattanás hallatszott, mintha egy bútor feldőlt volna. Addig siettél, de megtorpantál a hangra, a rémület nem vitt tovább.

– Azt kérdeztem, hogy a faszban került ez a szobádba!

– Honnan tudjam? (Név) ezerszer volt nálam! – Ismét puffanás és szapora léptek zaja verte fel a lakást. A neved, akárcsak Chuuya dühe, váratlanul ért. Tudtad, milyen lobbanékony természet, és meg is szoktad a kirohanásait, de ezt a színtiszta haragot még sosem tapasztaltad.

– És miért vetkőzött volna le? Mit csináltál vele? – Észrevetted a barátod az ajtóban, és valamiért ő is épp akkor nézett fel, elfordulva Chuuyától. Őszinte meglepetést láttál rajta, ami egy pillanat alatt megváltozott. Osamu nem hasonlított a te drága Osamudra. Megállt, leeresztette ökölbe szorított kezét, és egészen halkan, parancsolóan szólított meg. – (Név), gyere ide hozzám.

Amikor odaértél, megragadta a csuklódat, az érintésével először okozva szándékosan fájdalmat.

– Miért jöttél Chuuyához? – Volt valami a másik kezében, amit hanyagul Chuuya ágyára dobott, de a tekintetét le sem vette rólad. Fél szeme hideg volt, a marka pedig kemény. Amikor szabadulni akartál, még erősebben tartott, a fájdalmas szisszenésedet elengedte a füle mellett.

– Te megvesztél?! – Chuuya ellökte tőled, kiszabadítva a karjából. – Fáj neki, te idióta!

– Hagyd békén a barátnőmet – sziszegte Osamu az eléd állt Chuuyának, és a társa veszedelmes arcával mit sem törődve eltolta őt az útból. – Mindketten magyarázattal tartoztok nekem – suttogta, vészjóslóan közelítve hozzád. Mielőtt bármit tehettél volna, megragadta a derekad, és kirántotta a pólódat a nadrág derekából.

– Osamu! – Te és Chuuya más-más hangon, de egyszerre kiáltottatok a végrehajtóra. A tiltakozásodat figyelmen kívül hagyva felhúzta a pólódat és kigombolta a nadrágod.

Sötét öröm terült szét az arcán, amikor alatta a tőle kapott fehérneműt látta. Az volt az egyik kedvenced, így amikor tehetted, a teljes szettet együtt viselted. Az a melltartó volt rajtad korábban is, amikor együtt sütöttél Chuuyával, és a kosár alól leszakadt kis ékkő gerjesztette Osamut olyan féktelen haragra.

Valami apróságért ugrott be Chuuyához, de a fiút nem találta otthon. Amikor a szobájába ment, hogy megvárja, megtalálta a kis ékszert az ágya előtt, és felismerte, mert rengetegszer látta rajtad.

Mire Chuuya húsz perccel később megérkezett, Osamu váltakozva akarta őt és önmagát is megkéselni a félreértés miatt. Valódi elképzelése nem volt, de egyre vadabb dolgok fordultak meg a fejében, emiatt esett előbb Chuuyának, majd ahogy felbukkantál, neked. Nem bírta elviselni, hogy kicsúsztál a kezéből, és Chuuyánál találtál vigasztalásra.

– Lefeküdtél Chuuyával? – szegezte neked a kérdést. Erősen tartott, a hajadnál fogva emelte fel a fejed, hogy a szemébe nézz, és addig el sem engedett, amíg Chuuya újra ki nem rántott a karjából. – Maradj ki ebből, téged később öllek meg.

Osamu halkan, fenyegetően beszélt, mintha Chuuya nem a legjobb barátja, hanem a halálos ellensége volna. Chuuya sistergett, vörösen izzott körülötte a levegő, de mielőtt megtámadhatta volna Osamut, a fiú egy érintéssel hatástalanította.

Te mindezt elakadt lélegzettel nézted végig. Hitetlenkedve bámultál hol Chuuyára, hol Osamura, majd az ágyon csillogó apró tárgyra, amikor megláttad a ragyogását Osamu háta mögött.

Mielőtt a fiúk ismét egymásnak estek, a tested magától mozdult. Osamu ütésre emelt karja és Chuuya levegőbe lendített lába közé léptél, miközben vicsorogva rángattad a helyére a ruhádat. Ha nem olyan gyorsak a reflexeik, az egymásnak szánt csapások téged érnek, de mindketten időben megszakították a mozdulatot.

Nem törődtél a mögötted lévő, ziháló Chuuyával. Úgy néztél Osamu egyetlen, szikrázó szemébe, mintha kettesben lettetek volna az egész világon. Te is hangosan vetted a levegőt, de már csak a felháborodástól. Amint megigazítottad a ruhád, megtaszítottad Osamut, aki az ágynak esett. A matrac a térdhajlatának ütközött. Fenékre huppant, de olyan szorosan álltál előtte, hogy esélye sem volt felkelni.

– Mégis mit képzelsz rólam?! Tudod te egyáltalán, minek jöttem akkor Chuuyához?

– Van elkép–

– Jaj, hallgass már! – kiabáltál rá magadból kikelve, amitől mindkét fiúnak megingott a bátorsága. Egyikük sem találkozott még a haragoddal, mert szinte mindig mosolyogtál, és nem hagytad, hogy az idegesség meglátszódjon rajtad. – A kibaszott születésnapi tortádat sütöttük, Osamu, hogy jól sikerüljön mára! Csak bejöttem átöltözni, mert összekentem magam, az a szar azóta kallódik a szobában! Menj és nézd meg, ha nem hiszed! – Elálltál az útjából, lélegzetvételnyi szünetet tartva. – A hűtőben van, tegnap csináltuk.

Ziháltál, a hajad az arcodba hullott. Osamut nézted, aki egyre csak bámult kettőtöket, egyre növekvő zavarral. A korábbi fenyegető erő sehol sem volt már. Egy gyámoltalan tizenhét éves meresztette rátok a szemét az ágyról, pár másodperc alatt minden szín kifutott az arcából.

– Biztos nem...

– De igen, ugyanezt mondtam! – Chuuya felhúzta a magatehetetlenné vált Osamut az ágyról, és veled a másik oldalán a konyhába taszigálta. – Tessék! Meg sem érdemled.

Kinyitotta a hűtőt, ahol ott pihent a felső polcon kettőtök kemény munkája: egy torta, a közepén kézzel formázott csigákkal és egy gondosan rajzolt felirattal:

Boldog születésnapot, Osamu!

Osamu annyira nem hitte el, amit lát, hogy remegő kézzel kibontotta a kötést a jobb szeme előtt, és alaposabban is megnézte magának. Először láttad, milyen is ő valójában: a fiú, akit szerettél, a beteged volt. Lehuppant egy bárszékre, a kötés még ott lógott a kezében. Már nyoma sem volt rajta az előbbi agressziónak. Rémülten összenéztél Chuuyával, amikor Osamu elejtette a kötszert, és hangtalanul sírni kezdett.

– Sajnálom – mondta, rátok sem nézve. A könny tovább csurgott a szeméből.