//FyodorxReaderxDazai, picit AU és pici OOC, szerelem, poliamória, grafikus szex, gyilkosság említve//

Mindent egyetlen ígéretre tettél fel, közel tizenöt éve ez volt a vezércsillagod. Hittél Fyodornak, amikor a szemedbe nézett, és azt mondta, ha felnőttök, te leszel a felesége, végül mégis elvesztetted őt.

Azóta próbáltad lebeszélni a tervéről, hogy először tudomást szereztél róla. Fyodor persze nem hallgatott rád, meg volt győződve a saját igazáról, és az országból is úgy távozott, hogy neked egy árva szót sem szólt róla.

Sikerült kiderítened, hol van, de a legjobb embereit kellett megfenyegetned emiatt. Egyébként a barátaid voltak, akkor mégis az összesre ellenségként gondoltál, mert nemcsak nem állították meg Fyodort az őrületben, hanem támogatták is, hogy az elképzelése valóra váljon.

Még az áldásod sem segített: annyira dühös és zavarodott voltál a távozása után, hogy egyre azért fohászkodtál, megtudd végre, hol van. Az, hogy azonnal jöjjön vissza és fejezze be az ostobaságait, nem jutott eszedbe. Túl nagy kívánság volt, te pedig mentálisan borzasztó állapotban, a kérést a képességed talán még a legjobb formádban sem bírta volna.

Emberi, áldatlan módszerekhez kellett folyamodnod, mint már annyiszor, amióta kikerültél az általános iskolából. Fyodort egészen kisgyerekkorod óta ismerted, de csak tizenhárom éves kora körül vett valamit a fejébe, ami aztán felnőttként egészen megőrjítette. Amíg lehetett vele beszélni, mindig ezzel próbálkoztál, mert a képességedet, úgy láttad, sosem szerette. Általában is furán nézett az áldottakra, és amíg vele voltál, gyakran feledkeztél meg a saját áldásodról.

Kényelmesebb volt így, és a keresésében se mentél vele sokra. Mire kiszedted valakiből, hogy hol jár, hatalmas előnyre tett szert, és iszonyú bajt kevert Yokohamában.

Amikor megérkeztél, romokból újjáépülő, nyüzsgő nagyváros fogadott. Fyodor felszívódott, de úgy érezted, még nem ment el Yokohamából. Céllal ment oda, ezt a korábbi beszélgetéseitekből tudtad, de azt nem, hogy mi lesz a következő lépése.

Találnod kellett valakit, aki segít megfékezni őt, mégsem pusztítja el. A város nagyjai közül a kormány embereit és a Dokkmaffiát egyből kizártad. Fyodor a saját törvényei szerint élt, a japán kormány gondolkodás nélkül börtönbe csuka volna, a maffiában pedig nem tudtál megbízni.

Otthon, Oroszországban viszonylag rendes voltál, távol tartottad magad a maffiától, de mindig részese voltál Fyodor hálózatának, puszta szemlélődéssel kevésbé jól körülírható bűnökbe keveredve. Nem szeretted a törekvéseit, félelmetesnek találtad, ahogy a háttérben meghúzódva előbb csak Kelet-Európában, majd lassan, a befolyását növelve az egész világon mozgatni kezdte a szálakat.

A fiú, akit szerettél, egy rögeszmés férfivá változott, látszólag megfeledkezve mindenről, ami kettőtöket összekötött. Ám annak ellenére, hogy láttad a személyiségét torzulni, hittél benne, hogy maradt egy kicsi a régi Fyodorból. Abból, akivel együtt játszottatok iskola után, figyelmesen hallgatta, ahogy mesélsz, és sokat nevetett veled. Kerested a fiatal, élénk fényt abban a hűvös, ibolyaszín szempárban még évek múltán is, hátha, mint a boldogságot, egyszer azt is viszontlátod.

Úgy tűnt, ő nem emlékszik már, de te nem felejtetted el, mit ígért neked. Szeretted őt, régebben, mint hogy valódi fogalmad lett volna a szerelemről, ezért sosem hagytad el, mást pedig rajta kívül nem engedtél közel magadhoz.

Olyan sokáig voltál mellette, hogy szokatlan volt egyedül járni az utcán Yokohamában. Mégis felvértezted magad minden elszántságoddal, és még az áldásodat is bevetetted. Azért fohászkodtál, hogy az Iroda tagjai segítsenek rajtad, minden erődet felemésztve a következő néhány napra.

Az adottságod olyan volt, mint egy tündérmesében. Amíg nem mérted fel, milyen becses képesség, a mesékből kinőve sokáig szégyenkeztél miatta. A Csak egy szavadba kerül teljesítette egy-egy kívánságod, az apróságoktól az egészen nagyokig, felforgatva a valóságod.

Nem tudtad túl gyakran használni, ezért vészhelyzetekre tartogattad. Ha csak egy kis dologra volt szükséged, inkább másképp jutottál hozzá, a nagy kérések közt pedig több napnak is el kellett telnie, mire újra működésbe lépett. Olyasmit, mint hogy valaki szeressen, újra éljen, vagy épp meghaljon, eszedbe sem jutott kérni. Felülírta volna a világ törvényeit, és féltél, mi lesz, ha olyasmit változtatsz meg, amit nem volt szabad. Ám a józanész korlátai fokozatosan lefoszlottak rólad, ahogy egyre kétségbeesettebben igyekeztél megállítani Fyodort. Azt még be tudtad látni, hogy egyedül kevés vagy hozzá: az értésedre adta, hogy tehetsz bármit, nincs már hatással rá.

Nem tudtad biztosan, hogy az áldásod vagy puszta szerencse segített, de az Iroda emberei kevés fenntartással fogadtak. Nem akartál hosszan beszélni a múltatokról vagy a kapcsolatotokról, és a korlátozott angol szókincs mindkét oldalról megnehezítette a kommunikációt. Végül egyezségre jutottatok, és te megnyugodtál, hiába voltál még messze a céltól. A nyomozók együttműködtek veled Fyodor megtalálásában, és heves szóváltás után az egyikük, Osamu azt is megígérte neked, hogyha végleg elviszed Japánból, egyelőre sértetlenül távozhat majd.

A dolgok azonban nagyon hamar rossz irányt vettek, és mire észbe kaptál, minden kicsúszott kezedből. Osamu, akivel a döcögősen indult közös munkátok végül egészen kellemessé vált, kórházba került Fyodor miatt. Az Iroda és a yokohamai alvilág feje egyaránt ágynak esett, a két szervezet egymás ellen fordult, és tudtad, hogy a szerelmed valahol egy csésze teát kortyol, és az általa okozott káoszban gyönyörködik.

Sírni tudtál volna. Mindent, ami valaha fontos volt neked, egyszerre vesztettél el. Osamu ugyan felépült a sérüléséből, de gyenge volt és a viselkedése sem lett ugyanolyan.

Szimpátiát éreztél iránta, ami kölcsönösnek látszott, de a mélyítésére nem volt lehetőség a vezetők életéért folytatott küzdelem alatt. Nem is volt szabad törődnöd ilyesmivel. Úgy vetted észre az első nyugodt, eseménytelen hetekben, hogy a férfi mindenkivel flörtöl, aki már végzett a középiskolával.

Sem a nyelvi, sem más korlátok nem szegték kedvét. Mivel sosem beszéltél arról, milyen viszonyban vagy Fyodorral, az iránta érzett szerelmed sem lehetett egyértelmű Osamunak. Néha beszélgettél vele, észre sem véve, mikor tértetek személyesebb témákra.

Mivel segített neked, bízni akartál benne egy kicsit. Nem is volt más választásod, az összes reményedet az Irodába és közvetve Osamuba helyezted. Te sosem voltál olyan, mint Fyodor, és nem kívántad sem az ők, sem más áldottak halálát. Nem láttad eredendően mocskosnak az emberiséget, épp ellenkezőleg. Kerested és fel is fedezted a jót másokban, ezért tudtad őt még annyi év után is olyan tisztán szeretni.

Másképp kötődtél Osamuhoz, aki egyet jelentett számodra a jövőbeni boldogságoddal. Elhitted, hogy legalább ő betartja, amit ígért neked. Azzal nem számoltál, hogy épp Fyodor tesz keresztbe az adott szavának, és amikor végre megtalálták őt, már nem is álmodhattál arról, hogy szabadon visszatérhettek Oroszországba.

Amikor értesültél, hogy letartóztatták, és Fyodor önként vállalta a rabságot, felordítottál. Kezdett megbomlani az agyad a napok óta tartó, állandó idegeskedéstől. Felugrottál a kanapéról, a hajadat tépve tettél egy nagy kört a szobában.

Nem lehet, ismételgetted sírva-sikítva, nem, nem, nem! Nem vihetik el őt! Nem akarom!

Bárcsak soha meg se történt volna!

*

Még dagadt volt a szemed a sírástól, amikor kinyitottad, de már elapadt a könnyed. A Nyomozóiroda fogadószobája eltűnt; egy ismeretlen helyen tértél magadhoz, egy széles, bevetett ágyban. Széthúztad az áttetsző, fehér baldachint, hogy körülnézz. Kiültél az ágy szélére, készen a felállásra, de megtorpantál csupasz, nejlonharisnyás lábfejed láttán.

A nadrág és pulóver, amit viseltél, eltűnt, helyette fehér, lenge szoknyás ruha volt rajtad. Ahogy felemelted a kezed, mindkettőn karkötők csörrentek, a nyakadat és a füledet is több ékszer súlyozta.

Gyanakodva néztél körül, magadat és a szobát is felmérve. Csupa olyan dolog volt rajtad és körülötted is, amiről sokat ábrándoztál gyerekként, tele ártatlansággal. Hercegnő akartál lenni, menyasszony, gyönyörű, gazdag és sikeres nő, de mindenekelőtt boldog, a szeretett férfi oldalán.

Feltűzött, felékszerezett hajad vagy a ruhád már nem érdekelt, és kevés figyelmet fordítottál a hálószobára is. A képességed jól kibabrált veled. Amikor azt sikítottad, hogy bárcsak meg se történt volna, a Fyodor okozta káoszra és a férfi elfogására gondoltál. Nem tudtad és nem is akartad elhinni, hogy emiatt visszarepültél a gyerekkorodba, a lehetetlen fantáziáid közé.

A tested változatlan volt, amit egy álló tükörben is leellenőriztél. Nem lettél sem öregebb, sem fiatalabb, és a hajad vagy a szemed színe sem változott. Csak az aznapi ruhád és frizurád tűnt el, csinos, fiatal nővé változtatva, valamint az iroda alakult át körülötted.

Mivel az ablak és az erkély volt közelebb, oda mentél előbb. Látni akartad, hol vagy, és döbbenten fedezted fel, hogy még mindig Yokohamában: a hidak, az óriáskerék és a kikötő jellegzetes íve látszott a tengerrel összemosódó kék ég előtt. Nagyon magasan voltál. Lenéztél, de a látvány szédített, így gyorsan visszahúzódtál az ablakból.

Keveset láttál a városból, de egy ilyen magas épületre biztosan emlékeztél volna. Az, hogy nem ismerted fel, nem a te hibád volt: a Mukurotoridében voltál, a toronyban, ami nem sokkal az érkezésed előtt dőlt romba Fyodor mesterkedése miatt.

Nem ismerted a részleteket. Még Osamu sem beszélt róla, pedig érintett volt az incidensben, így te nem tartottad furcsának, miért áll még az épület, ha a korábbi összecsapás elpusztította.

A külseje ugyanaz volt, de a benne lévő helyiségek nem emlékeztettek az egykori romos, hideg és üres termekre. A szoba, amiben voltál, jó ízléssel berendezett, világos és tágas háló volt. A közepén lévő, díszes ágy távolról még nagyobbnak tűnt: ketten, de akár hárman is gond nélkül fekhettek volna rajta. Az is, mint minden bútor és ajtó, fehér volt, a falakat is világos, apró mintás tapéta fedte. Olyan volt, mint egy régi álmod: a tökéletes hálószoba, amin Fyodorral osztozol majd az esküvő után.

Megráztad a fejed. Nem értél rá ábrándokkal törődni. Találomra az egyik ajtó felé mentél, hogy kiutat találj a szobából. Rá kellett jönnöd, mit művelt a képességed. A világ hiába látszott ugyanolyannak a tornyon kívül, valami mégis gyökeresen megváltozott. Egy aprócska kéréssel próbálkoztál: tisztában légy azzal, mi történt veled, de az áldásod még csak fel sem pislant. Ami történt, felülírta a valóságot, jó időre kiölve a képességet belőled.

*

Egyszerre nyomtátok le a kilincset Osamuval, félre kellett húzódnod a befelé nyíló ajtó elől. Először fel sem ismerted a férfit a hétköznapi ruhája nélkül, más frizurával. A barna kabát és kék ing helyett fehér öltözéket viselt, fekete, hosszú ujjú ing és sárga nyakkendő kandikált ki a fehér öltönymellény alól.

Osamu elmosolyodott, ahogy meglátott. Hasonlított a korábbi mosolyokra, de erősebb és leplezetlenebb volt a belőle áradó melegség. Eleresztette a kilincset, helyette már a kezedet fogta. A gyomrod összeszűkült, a vér az arcodba szökött. Osamu közelebb lépett hozzád, az ujjaitokat is összekulcsolta.

– Mit csináljunk ma délután, hercegnő?

Osamu egyébként rosszul boldogult az angollal, így ha csak egy szót is tudsz japánul, már rég megkérted volna, hogy hanyagolja, akkor viszont tökéletesen értetted őt. Hevesen pislogtál, ráztad fejed, de Osamu nem eresztett el.

– Osamu... Mit... Miről beszélsz? – Hebegtél, nehezen találtad a szavakat. Nem húztad ki a kezed az övéből, mert amit tett, helyénvalónak tűnt, de hogy honnan jött ez az érzés, nem tudtad volna megmondani.

Osamu közelebb húzott magához. Még nem értetek egymáshoz, de már alig centikre volt a mellkasa. Ilyen közelről már jól érezted a ruhái és a bőre illatát. Lehunytad a szemed, mélyet lélegeztél, feltöltve a tüdőd Osamu süteményt és záport idéző, édeskés illatával. Megrezzentél, amikor Osamu homlokon csókolt, és mintha még a szíved sem vert volna. Halk, zavarodott nyögés jött ki a szádon és fúlt el a férfi nyakában.

– Csupán érdekelt, mire vágyik a szerelmem – suttogta, még egy csókot nyomva a homlokodra. – Most csak én vagyok – mondta azon a ritkán hallott, doromboló hangján –, de egészen a tiéd. Sajnálom – eresztette el a kezed, hogy a derekadat ölelhesse át –, hogy máris kimásztál az ágyból.

Szédültél. Meg kellett kapaszkodnod Osamuban, holott a helyes reakció az lett volna, ha ellököd magadtól. Az eszed azt mondta, elég, de a körülmények hamar elhallgattatták. Már egy új rend szerint éltél, és az istenverte képességed miatt láthatóan nem számított, hány évig voltál hűséges Fyodorhoz.

Tényleg számára őrizted a tested, amióta azt a fogadalmat tette neked. Senkinek nem beszéltél róla, de megesküdtél magadnak, hogy rajta kívül sosem jársz mással. Bájos lány voltál, és ahogy idősebb lettél, egyre több férfinak keltetted fel a figyelmét. Amíg középiskolában jártál, nem foglalkoztál udvarlókkal, különösen, miután Fyodor bebizonyította, hogy minden közönyösség ellenére te csakis hozzá tartozol.

Akkor ölt először embert a szemed láttára, de fogalmad sem volt, hányszor tette még meg úgy azelőtt, hogy nem tudtál róla. Sokkoló volt, és hagyta, hogy a vállához bújva kisírd magad. Fogadkoztál, hogy sosem engedsz a közeledbe senkit, csak ne használja többé a képességét miattad. Nem akartad látni, hogy öl, nem akartad azt a hidegséget látni a szemében, mert ekkor Fyodor nem hasonlított önmagára. Valaki mássá vált az eltelt évek alatt, és azt, akit te úgy szerettél, már csak maszkként viselte. Te mégis kapaszkodtál belé, és azt akartad, hogy újra egységes legyen.

Azokat a dolgokat tetted vele, mint régen, hogy segíts meglátni neki, milyen rendes, normális élet várná, ha nem engedne a mániájának. Órákon át hallgattad, hogy a csellóján játszott neked, mert ekkor megnyugodott, és még jobban szeretted. Még arra is hajlandó voltál, hogy sakkozni tanulj tőle. Folyton elvert, de a játszmák közben mosolygott és gyakran beszélgetett veled. Ilyenkor Fyodor édesnek és szerethetőnek tűnt, az emlékét sokáig dédelgetted.

Bárhogy igyekeztél azonban, nem volt elég, és egy-két évvel azelőtt lemaradtál tőle. Fyodor maga mellett tartott, de többé nem volt figyelmes vagy gyengéd veled. Úgy kellett könyörögnöd minden csókért, de amikor végül magához vont, sokáig nem eresztett el.

Keményen, összekulcsolt ujjaitokon támaszkodva nyomott a matracra, apró puszik helyett harapásokat hagyva rajtad. Fájt, de az érzés nem volt kellemetlen. Szégyellted magad, mert még többet akartál, mégis egyre kevesebbet kaptál Fyodorból.

Akármilyen ritkán érintkeztetek, mielőtt elhagyott, te még a keresés hosszú hónapjaiban is hűséges maradtál hozzá. Sok időt töltöttél a nyomozókkal, és hiába volt az otthonhagyottjaid ellensége, Osamuval mégis laza barátságot ápoltál.

Ha nem vagy félőrült a rémülettől, talán a viszonyt sem nevezted volna barátságnak. Nem tudhattad, Osamu mit lát benned. Egy egyszerű nő vagy Fyodor egy újabb csapdája is lehettél, amit, hogy végül jól jöjjön ki belőle, egészen közel engedett magához.

Megbillent ítélőképességed ellenére is felfogtad, hogy bármit jelentesz is Osamunak, a férfi érez valamit irántad. Te egészen hamar gyenge, ám kitartó szimpátiát tápláltál vele szemben. A modora jó, ő maga pedig kedves és közvetlen volt. A Fyodorral töltött évek miatt az sem bántott, hogy gyakran merül töprengésbe, megszoktad, hogy az igazán okos emberek ritkán osztják meg a legmélyebb gondolataikat másokkal.

Egyszer még sakkoztatok is, és a néhány játszma egyikében végre sikerült győzelmet aratnod. Nem nagyon érdekelt ez a sport, de szükséged volt valamire, hogy száguldó gondolataidat lekösse.

Akkor történt először, hogy hevesebben vert a szíved a férfi szelíd mosolya és rajtad felejtett szeme láttán. Az érzés meg sem közelített az évtizedes, gyerekes szerelmed, de nem is szűnt meg, az elváláskor hiába vártad.

Magad előtt is tagadtad, hogy Osamu többet jelent neked egy szövetségesnél vagy barátnál, így viszont nem volt magyarázat a közelében elakadó lélegzetedre és megremegő, gyenge hangodra.

Minden mögöttes gondolat nélkül elismerted, hogy Osamu vonzó férfi. Meg sem kellett volna erőltetnie magát, hogy bármilyen nőt levegyen a lábáról, és tisztában volt az adottságával.

Nálad is próbálkozott, egyre merészebb ajánlatokat téve, mivel az első, finom kísérletet nem utasítottad el. Nem jutott még el a közös öngyilkosságig, de egy beszélgetés alkalmával megkérdezte, tényleg csak Fyodor miatt jöttél-e Yokohamába, vagy nélküle is hajlandó lennél-e maradni.

Elakadt a szavad. Oroszul hebegtél valamit, de zavart arcát látva angolul is megismételted: muszáj megtalálnod őt. Ezzel nem adtál választ Osamunak, de nem erőltette. Felvonta a fél szemöldökét és más tárgyra tért át. Jó ideig nem kérdezett újra Fyodorról, és mikor a nyomára bukkant, már nem volt lehetőségetek újabb beszélgetésre.

Kötődni kezdtél Osamuhoz, még a nyomozás elején. Mivel az Iroda munkatársai is körmükszakadtáig küzdöttek, hogy megtalálják Fyodort, elhitted, hogy sikerül, Osamu miatt pedig épségben távozhattok Yokohamából.

Sokat jelentett, hogy egyszer sem kérdezte meg, miért keresed ennyire őt. Átadtad nekik minden tudásod, cserébe nem sokat faggattak.

Osamu félszemmel mindig odafigyelt rád, és mire tudatosult benned, már a függője voltál a társaságának és az apró bókjainak. Ha Fyodor nincs, talán közelebb engeded magadhoz, de épp miatta sodort az élet Osamu útjába.

Minden este kusza, rossz gondolatokkal aludtál el. Két férfi járt a fejedben, és ha csak egyet is elvesztesz közülük, borzasztó fájdalmat jelentett volna.

*

Sosem képzelted el, milyen lenne csókolózni Osamuval. A mosolya vonzotta a tekinteted, és gyakran feledkeztél bele sötét hajjal keretezett, szép arcába. Mégsem tűnődtél azon, milyen lehet gyengéden, szeretőként lenni a karjában, így amikor a melled a mellkasához préselődött, még egyszer elakadt a lélegzeted.

– Osamu – mondtad, feldúltságod miatt közvetlen tónusra váltva –, hol van Fyodor?

A férfi oldalra döntötte a fejét, rövid pillantást vetve az ajtóra.

– Csellózik lent – mondta. Látva, hogy helyette te is az ajtót nézed, maga felé fordította az arcod. – Unalmas, hercegnőm – suttogta –, de később megnézhetjük. Nem akarsz inkább itt velem lenni?

– Osamu..! – Az inge összegyűrődött a markodban. Osamu nem hagyta, hogy befejezd a mondatot, az ajkadhoz érintett ajkával hallgattatott el.

A csókja finom volt, mintha az engedélyedre várna a folytatás előtt. Az addig visszatartott lélegzet kiszakadt belőled, forrón, nyögve fújtad az ajkára. Elhagyott az erőd, helyette zsibbadás és meleg áradt szét a testedben. Osamu karjába kapaszkodtál, amikor tényleg megcsókolt. Nekidőltél, a melled a szegycsontjához simult.

Nemcsak az ujjaid és a talpad, már az egész tested bizsergett. Osamu a derekadat ölelte, de egyik keze lassan a feneked felé, a másik az oldaladra siklott. Végignyalta a szád, közel járva ahhoz, hogy egészen levegyen a lábadról. Szorosan tartott, amikor érezte a megingásod, és apró léptekkel az ágyhoz terelt, amíg a combod a matracnak ütközött.

Számtalanszor csináltál ilyesmit Fyodorral, de a másik férfi csókja és simogatásai egészen újszerűen hatottak rád. Az arcod forró volt, a tested az eszednél hamarabb reagált minden mozdulatra. A mellőzöttség miatt egy perc sem kellett, hogy Osamu teljesen felcsigázzon. A csókja megremegtette a lábad, így könnyen tudott leültetni, majd lefektetni az ágyra.

Osamu csak ekkor vált el a szádtól, panaszhangot adva nyúltál utána. Nem lett volna szabad ezt tenned, tudva, hogy Fyodor ott van valahol a toronyházban, mégis, amióta megláttad Osamut, minden, ami történt, helyénvaló és kívánatos volt.

A képességed, amit addig a legnagyobb kincsként tartottál számon, elromolhatott. Te a biztonságos, boldog életedet akartad azzal, akit szeretsz, és mégsem Fyodornak főztél teát egy moszkvai téglalakásban.

Bárcsak sose történt volna ez!, kívántad, eszed vesztve a kétségbeeséstől, és lám, az nem is ment végbe. Biztonságban akartad tudni magad, véget vetni Fyodor áldottak elleni hadjáratának, és, mert aggódtál az elszenvedett sérülései miatt, Osamunak is csupa jót akartál. Az viszont nem fért a fejedbe, mit kerestek együtt valami palotában, és miért hagyja a tested, hogy megérintsen, miközben, bármilyen bizarr, Fyodor aláfestőn játszik hozzá. De ott, újdonsült otthonod hálószobájában az egész értelmet nyert. Egy bevehetetlen helyre kerültél azokkal, akik a legtöbbet jelentették neked akkoriban, és minden körülmény adott volt, hogy az életed végre nyugodt és szeretetteljes legyen.

Mivel nem maradt benned félelem, könnyű volt átlátni, mi történt veled. Az életed, akárcsak az áldásod, tündérmesévé változott. Elzártad magad egy toronyba a világ összes bajától, és csak a szeretteidet engedted közel magadhoz.

Hogy Osamu hogy került oda, arra szégyenkezve, de tudtál felelni. Amíg Fyodor nem volt veled, tényleg érzéseid támadtak iránta. Osamu alig leplezte, hogy csodál, és a rád vetett, szomorkás pillantásokból végül megértetted, hogy szerelmes volt beléd. Te is tétova vonzalmat éreztél iránta, de amint észrevetted, ki akartad ölni magadból Fyodor miatt.

Másképp néztél kettejükre, de a régi trauma azt mondatta veled, nem helyes más iránt is szeretetet táplálnod. Tényleg vonzódtál Osamuhoz, nagy lángon égő, heves szerelemmel. Nem hasonlított arra a szelíd, de sosem múló érzésre, ami miatt követted Fyodort a fél világon át. Már jócskán elmúltál húszéves, de még mindig nem tettél le róla, hogy a felesége leszel. Nem veszíthetted el őt.

Egymásnak voltatok teremtve, a szent meggyőződésedet minden csókja és cirógatása igazolta. Akkor mégsem ő, hanem Osamu térdelt le eléd, és hajtotta fel lassan a szoknyádat. A bokád, majd a combod csókolta, a harisnyatartó pántját félrehúzva az útból.

A combodon támaszkodott, amikor az öledbe hajtotta a fejét. Hangosan nyögtél és a hajába kaptál az első csókjára, pedig még nem fosztott meg a fehérneműdtől.

Arcpirító volt már csak a gondolata is, hogy ilyesmit tegyél Osamuval, ő azonban beteljesítette a soha meg sem fogalmazott kívánságod. A bugyid a padlón kötött ki, lehullva az élvezettől remegő lábadról. Osamu széleste tárta a combod, és addig csókolt, amíg a pihegésed betöltötte a szobát. Egy-egy érintést követően a tested megfeszült, dobálni kezdted magad alatta. Osamu épp akkor hajolt el, amikor teljesen felforrósított, hangosan, szégyen nélkül nyögtél fel a gyötrelemtől.

Osamu az ajtó felé nézett, miközben lassan felállt a földről. A kezét a combodon tartotta, de nem érintett meg ismét. Szenvedve haraptál az ajkadba. Próbáltál rájönni, miért hagyta félbe.

Osamu az ággyal szemközt ülő Fyodort nézte. Te észre sem vetted, hogy belépett a szobába, a hangod elnyomta a nyíló ajtó zaját. Fyodor mosolygott, az ujjait összekulcsolta az ölében. Amikor a türelmedet vesztve te is oldalra néztél, először nem is hitted el, hogy őt látod.

Levegő után kapkodtál, próbáltad összezárni a lábad. Sosem érezted még olyan kiszolgáltatottnak magad, mint ott, abban az ágyban. Fyodor, elkapva a pillantásod, leeresztette addig feltámasztott kezét. Felállt a székből, és elindult felétek, szokott, neked olyan drága mosolya nem olvadt le az arcáról.

– (Nevecske) – suttogta, melléd ülve az ágyra. Rettentően szégyellted magad, de nem engedte, hogy elfordítsd a fejed.

Fyodor előbb a kontyból kiszabadult néhány hajtincsedet, majd az arcodat simogatta meg. Lehajolt, fekete haja a nyakadba hullott. A közelsége miatt kétszer olyan gyorsan vért a szíved és hevesen emelkedett a mellkasod. Fyodor megcsókolt. Mohón, miután hónapokig nem értetek egymáshoz, de az érzés ismerős volt, a régi, csiklandós melegséget keltve benned.

– Sajnálom, hogy ilyen sokáig kellett várnod.

Csak addig vált el tőled, hogy ezt elsuttogja, és ismét megcsókolt. Fyodor, akárcsak korábban Osamu, megremegtette a lábad. Az érzés kibírhatatlanná fokozódott, amikor a ruha dekoltázsába nyúlva megfogta a melled, és Osamu keze is a feljebb siklott a combodon, végül megállapodott a lábaid között.

A két férfi egyszerre törődött veled, rövidesen önkívületbe taszítva. Fyodor a szádat és a nyakadat csókolta, amíg Osamu a combodat markolva elmerült benned.

Kikészítettek, kiégették az érzékeid. Cibáltad a takarót, szorítottad Fyodor kezét, Osamu pedig téged, ritmusba kerülve a csípőd ringásával. Elszédített, az égig repített az orgazmussal, és nem tudtad, hogy áldás vagy büntetés-e, mikor Fyodor átvett tőle, és addig dédelgetett, amíg össze nem estél a gyengeségtől a karjai között.

*

Megszoktad az életet Mukurotoridében, mert egyszerű és élvezetes volt. Mind kifordultatok önmagatokból, de azzal vigasztalódtál, hogy talán, ha Fyodor ámokfutása nem történik meg, egyébként is ilyenek lettetek volna.

A szerelmed megszelídült, önkényes ítéletvégrehajtását helyett más iránt támadt vonzalma. Az addigi, már ismert tevékenységeit végezte, de sokszor főzött maga teát, hogy együtt igyátok meg, és néha Osamu is csatlakozott a teadélutánhoz.

Fyodort nemcsak nem zavarta, hogy hozzád ért, egyenesen izgatta, ha Osamu bármit csinált veled. Hangosan sosem kérte, de néha rajtakaptad, hogy figyeli az arcod, miközben Osamu az ölébe vett, hogy feltűzött hajad alatt csókoljon, és szeretett veled lenni az ágyban is, ha vett kezelésbe.

Osamu szívesen olvasott veled, de gyakran beszélgettetek is, és ő volt az, aki elsőnek körbevezetett a palotádban.

– A többi helyiséghez Fyodor-kunnak van kulcsa - mondta, simogatva a kezed a földszinti előcsarnokból felfelé menet –, de biztosan kinyitja őket, ha szükséged van rá.

Hamar rájöttél, hogy nem tudtok kimenni az épületből, de, mert mindenetek megvolt bent, nem sajnáltad. A torony oldalán, egy erkélyen álltál, ha mégis vágytál a szabadságra, és néha Osamu is elkísért. A lábát lógatta a semmibe az erkély pereméről, tűnődő szemét a horizonton nyugtatva.

– Szép itt, hercegnő. – Bólintottál. Nem tudtad biztosan, kérdezi vagy mondja, de a naplemente színeivel festett barna haja láttán teljesen igazat adtál neki.

*

Beleszoktál a semmittevésbe az addigi kimerítő könyörgés és állandó rohanás után. Szeretted, hogy végre nem kell esedezned Fyodor szerelméért, hanem ő maga hullt a lábadhoz. Becéző szavakkal, csókokkal és ölelésekkel halmozott el, gyakran ajándékozott meg egy új ékszerrel vagy hajdísszel, és amikor megfésült, ő maga próbálta a hajadba. Az élet szép volt, egyszerű és minden szempontból kielégítő. Jólesett, mint az álom, és azt kívántad, bárcsak sose kellene felébredned ebből.

Mégis, a képességed nem tartott örökké. Érezted, hogy valami nincs rendben, pedig csak apró jelek utaltak rá. Te és Fyodor kávélikőr-vodka koktélt ittatok, Osamu ezt mindig utálta. Egy reggel mégis úgy találtad, hogy egy hatalmas adaggal kortyolgatott belőle. Félretette, amikor meglátott, és magához húzott egy üdvözlő csókra. Az alkoholszag nem zavart, de mást is éreztél a száján és a hajában.

Amikor ugyanez a füstös, kesernyés csók lepett meg Fyodortól is, már gyanakodtál. Sem őt, sem Osamut nem láttad dohányozni azelőtt, de amikor egyszer visszatértél a fürdőszobából, észrevetted a két férfit az erkélyen. Az ablaknak háttal, felhúzott vállal álltak, sietősen szívva egy-egy szál cigarettát.

Valami egyáltalán nem volt rendben velük. Fyodor viselkedése sosem volt átlagos, így amikor ő fordult ki magából, az egészen békésnek és barátságosnak számított. Osamu ezzel szemben gyanakvó és ideges lett. Egyre többet ivott, és még csak nem is a saját, kedvelt szakéját. Állandóan jelentéseket írt, pedig hámotok közül csak Fyodornak volt rendes munkája a palotában, és gyakran láttad a fegyverét is, pedig eleinte sosem vette kézbe.

Mindketten rákaptak a cigarettára, Fyodor pedig élezni kezdte a konyhakéseket. Ritkán főztél, nem szerették, ha belépsz a konyhába. Hercegnőhöz nem méltó az ilyesmi, és hasonlók záporoztak utánad, ha csak egy pohár vizet is akartál magadnak.

Ezek furcsák voltak, de még mindig jól bántak veled, így végül megszoktad. Hagytad, hogy a két férfi kényeztessen és kiszolgáljon. Boldog voltál, amíg a kívánságod múlni nem kezdett, és a valóság lassan begyűrűzött a palotádba, hogy elragadjon.

*

A szokott, semmiből ott termő reggeli újság címlapján Fyodor letartóztatása szerepelt. Kilöttyintetted a black russiant, a koktél csúnya foltot hagyott a fehér ruhádon. Összegyűrted a lapot és kirohantál a szalonból. Sorra nyitogattad az ajtókat, a fiúkat keresve.

Egyedül voltál. Szedted a lábad, de a cipőd fokozatosan elemelkedett a padlótól. Fellebegtél, kétségbeesetten kapkodva a föld és a bútorok után. Osamu ekkor rohant be a szobába és kapta el a lábad. A szeme villogott, az arca elsötétült. Úgy szorított, hogy már fájt, de bárhogy erőlködött, nem tudott visszahúzni magához.

Ne legyen vége! Ne legyen vége!

A fejedben sikoltoztál, a valóságban azonban hang nélkül tátogtál, két méterrel a föld fölött. A palota falai leomlottak, harisnyás lábad csúszni kezdett Osamu ujjai közül.

Úristen! Fyodor!

Osamu!

Sikoltottál, a tüdőd összeesett. Egy pillanatig nem tudtál levegőt venni, fekete foltok úsztak el a szemed előtt.

Küzdöttél, hogy fenntartsd a képességed. Felizzott körülötted a levegő, a tested elnehezült és leestél. Osamu nem tudott elkapni, az ütés pedig fájt. Sokáig nagy, sötét zúzódások maradtak utána.

*

Átmenetileg a torony alatt éltetek. Fyodor, amint rád talált a zuhanás után, mindkettőtöket lefelé, egy hosszú lépcső alján álló fogadószobába, majd onnan még mélyebbre, egy páncélajtó mögötti, földalatti palotába vezetett. Nem tudtad biztosan, mennyi időt töltöttetek ott, mert a napot vagy más természetes fényt sokáig nem láttad.

Fyodor addig nem vitt vissza, amíg meg nem bizonyosodott, hogy biztonságban lesztek odafent. Osamu leszokott a vodkáról, Fyodor is letett a késélezésről, és onnantól kezdve cigarettafüst sem érződött a hajukban.

Az élet ismét békés volt, amíg tartott a képességed. Néhány hetente ismétlést kellett kérned, a köztes, sötét időszakban pedig együtt élned két zaklatott, féltékeny, és igen veszélyes áldottal. Ahogy a periódusok változtak, te is tudtál alkalmazkodni. Egyedül abban reménykedtél, hogy a valóság sosem követel téged vissza, mert azt, aki tőlük elvesz, Fyodor és Osamu is szemrebbenés nélkül megölte volna.

***

Ez az Agónia rész rohadtul más, mint az eddigiek (bár már az előző két-három rész is más volt, mint az előzőek). Mostanában nem vagyok olyan hangulatban szerencsére, hogy öngyilkos-depressziós Osamuról tudjak írni, viszont támadnak azért ötleteim, ez is egy ilyen. Murasaki-Merry666-nek ajnálom a világ miatt, mert megígértem, hogy mesélek róla, illetve astrographicnak, mert szereti ezt a könyvet, én pedig őt, és szeretném boldoggá tenni.

Ez a rész talán nem olyan élhető elejétől a végéig minden olvasónak (de a szexjelenet végéig tuti, addig mindent beleadtam, hogy jó legyen). Elég személyes rész, de ennek ellenére is remélem, hogy örömötökre szolgált ♥