//maffia Dazai, önbizalomhiány, féltékenység, megcsalás, indulatkezelési gondok, veszekedés, gyilkosság említve, öngyilkosság említve, verés?, Chuuya szerencsétlen szerelmi élete//

//esküszöm, nem olyan durva ez a rész, mint ahogy a tagek alapján tűnik ♥//

– Tényleg nem lehet sok nő a Dokkmaffiában, ha Osamu épp veled került össze. Hé, a száddal vagy a kezeddel fogtad meg? – Zaihou megkerült, most a másik vállad felett áthajolva suttogott a füledbe. – Sokkal jobbat érdemel nálad.

– Neked ő legfeljebb Dazai-san. – Remegett a kezed. – Hogy mered így hívni?

Zaihou elhajolt tőled, de a nevetése még így is közelről hallatszott. A lány minden porcikáját utáltad. Ha nem Chuuya barátnője lett volna, már az első hasonló megjegyzés után összevered, így viszont kénytelen voltál eltűrni. Zaihou még egy lépést hátrált, csípőre tett kézzel, leplezetlen megvetéssel végignézve rajtad. Rúzsos ajka utálatos mosolyba kunkorodott, de még így is szebb volt, mint amilyennek valaha érezted magad.

– Sosem tiltakozott, tehát úgy hívom, ahogy csak akarom – mondta. Oldalra dőlt, a ruha megfeszült a csípőjén. Észrevette, hogy nézed, ez még szélesebb mosolyra késztette. – Épp az előbb találkoztam vele, (Név), és tudod, mit mondott? – Zaihou hátra vetette a fejét, szőkített, hosszú haját lesodorva a válláról. – Nahát, Zaihou-san – idézte édesen –, ma még elragadóbb vagy, mint amikor utoljára láttalak!

Füstölögtél, a dühödet nem tudtad elrejteni a lány elől. A kezed az oldaladra erősített fegyverre vándorolt, de Zaihou nem törődött vele. Mintha a látható bosszúságod csak még boldogabbá tette volna.

– Hazudsz! Osamu nem mondana neked ilyet!

Magadat nyugtattad, mert tudtad, hogy Osamu bolondja a nőknek. Szeretett téged, mióta járni kezdtetek egy évvel azelőtt, de még tizennyolc évesen sem komolyodott meg. Az öngyilkossági kísérletekkel felhagyott, de a felszabadult gondolatait megint rossz dolgokra: ivásra és rövid szoknyák utáni kajtatásra fordította. Nem állíthattad meg, mert a felettesed volt, de mint a barátnője, ezerszer kérted, hogy fogja vissza magát. Nem szeretted, milyen közvetlen minden nővel, ezért jelentett biztonságot, hogy egyedül veled érintkezett a maffiában. Azt nem tudtad, mit csinál a küldetésein, vagy a barátaival töltött estéken a szokott bárjában. Megesküdött, hogy hűséges hozzád, és te hittél neki, mégsem tudtad lenyelni, ha a bókjait más lányokra pazarolta.

*

Zaihou mindenki másnál nagyobb ellenszenvet váltott ki belőled. Te és ő teljes ellentétek voltatok, és a mai napig sem értetted meg, Chuuya hogy akadhatott egy ilyen lányra. Zaihou tizennyolc éves, de öt évvel többnek tűnő, magas, csinos lány volt. Hosszú, világosszőke haját folyton kiengedve, kis hullámokba csavarva hordta. A világos hajszín és fehér smink még inkább hangsúlyozta a szoláriummal és krémekkel elért, természetellenes csokoládébarnaságát.

Zaihou tisztában volt az adottságaival, és jól értett ahhoz, hogy tovább hangsúlyozza őket: világos rúzst viselt, hogy az ajka még teltebbnek tűnjön, és jól szabott, méretre készült ruhákat, amiket valószínűleg Chuuya ajándékozott neki. Kevés, de annál drágább ékszert hordott, és ezeket minden alkalommal az arcodba tolta. Szeretett felvágni azzal, Chuuya mennyire elkényezteti őt, de az egyáltalán nem érdekelte, miből szerzi a pénzt rá.

Zaihou kívülálló volt, és nem értetted, Mori-san hogy engedheti meg, hogy betegye a lábát a maffiába. A lány mégis úgy járt-kelt a fekete toronyban, mint egy királynő, mert Chuuyához tartozott, te viszont nem voltál hajlandó egy ilyen ember előtt meghunyászkodni.

Mindig kellemetlenül érezted magad, ha ránéztél. Zaihou-ról sütött, hogy egészen más körökből jött, mint te, és Chuuya előtt más férfiak, vagy a szülei kapatták el. Fent hordta az orrát és veled szemben mindig fölényes volt, de a legszebb arcát és legszelídebb tekintetét öltötte fel, ha a felnőttekkel vagy bármilyen férfival találkozott, így Osamu is csak a hamis bájait látta.

Nem értetted, hogy lehet ő és Chuuya is ennyire hülye. Zaihou kedveskedett nekik, és mintabarátnőként viselkedett a szerelmes Chuuya oldalán, de ha a fiú nem figyelt oda, a szempilláját rebegtette bárkire, akit méltónak talált rá.

Chuuya elég gyakran maradt távol a küldetéseik miatt. Osamu társa volt, ezért, ha elment, te is keveset láttad a barátod. Most mégis itt volt, és te épp hozzá igyekeztél, hogy leadj egy jelentést. A munkát és a magánéleteteket megpróbáltátok különválasztani, így nem vártad meg az estét, hogy a közös szobátokban beszélgessetek az elvégzett feladatodról.

A beosztottja lettél, miután végrehajtó lett, de Zaihou előtt nem úgy viselkedtél vele, mert akkor a lány még inkább lenézett volna. Egyébként is nyilvánvaló volt, hogyha egy középiskolába jártok a normális, napfényes Yokohamában, ő egy vonzó, befolyásos, gazdag fruska, te pedig egy unalmas, hallgatag, szegény lány lettél volna.

*

Még ezt is inkább elviseled, mint a szüleid ostobaságát, ami tizenhárom évesen a maffiához juttatott. Egyetlen gyerek voltál, de az apád alkoholizmusa és játékszenvedélye miatt sosem jöttetek ki a pénzből. Előbb a közeli, kertvárosi házatokból kellett egy kisebb lakásba költöznötök, amíg gyerek voltál, aztán az állandó veszekedést kellett hallgatnod a papírvékony fal másik oldaláról.

A körülményeitek fokozatosan romlottak. Az anyád egy hajlítható, gyenge akaratú nő volt. Félt elválni az apádtól, mert nem volt hová mennie veled, a férfi pedig érzelmileg manipulálta, de egyébként is zsarnokoskodott rajta. Fogadkozott, hogy kettőtökért megváltozik, de nem tudott leszokni sem a játékról, sem az alkoholról.

Nagy adósságokba keveredett, végül, amikor már nem volt mihez nyúlnia, uzsorakölcsönt vett fel, de ezt sem tudták visszafizetni az anyáddal. A behajtók számodra váratlanul jöttek, de az apád már jó ideje tudott róla, és elitta az eszét a félelemtől. Autóba szállt és a korlátot átszakítva a folyóba hajtott, hogy megmeneküljön a kilátástalan helyzetből, az anyádat és téged egyedül hagyva a bajban.

Mindez az előző főnök idején történt, és a maffia küldöttei nem bántak kesztyűs kézzel az adósaikkal. Az anyádat és téged is elvittek; nem láttad őt többé élve. Hallottad, hogy lövik le a ház mögött, de legalább nem kellett végig nézned. Téged, mint fizetséget, magukkal vittek a lakásban maradt kevés értékkel együtt, de nem jártak szerencsével, mert nem volt áldásod.

Mori-sannak hála maradtál életben, és maga mellett tartott később is, amikor ő lett a Maffia vezetője. A szervezet lett a családod, és mindent megtettél, hogy a megelégedésére válj, mert a világon nem maradt semmi másod.

Az, hogy mi lett az anyáddal, kitörlődött a fejedből. Egyszerűen nem gondoltál az életed korábbi részére, mintha csak az az öt év számított volna, amit az alvilágban töltöttél, különösen pedig az az időszak, hogy lettél Osamu beosztottjából a szeretője.

Kevés gyerekkel találkoztál a maffiánál, és a felnőtteket leszámítva az egyetlen lány voltál közülük. Egy Kouyou-san nevű nő át akarta venni a nevelésed, de Mori helyette Hirotsu-sanra bízott, hogy képesség híján is használható katonát faragjon belőled. Kevés időt töltöttél az osztagában, épp emiatt. Talán Kouyou-san mellett, a szépség és intelligencia pallérozásával többre vitted volna, de nem voltál különlegesen bájos, így sokáig senki sem törődött a nőiességeddel.

*

Osamu volt az első, aki felfigyelt rá, nem sokkal azután, hogy végrehajtó lett, te pedig tizenöt évesen a parancsnoksága alá kerültél. Régóta voltál már a maffiában, és a téged ért veszteségek is megkeményítették a szíved, de épp azért, mert nem volt gyerekkorod és igazi boldogságod, a vele való munkát játéknak tudtad felfogni.

Osamu alig fél évvel idősebb és még ennél is kevésbé volt érettebb nálad, és ha a neki kijáró, szigorú tiszteletet félretetted, a barátodnak, majdnem a bizalmasodnak tekintetted. Mindig tetszett a komolytalansága, és az, hogy mégis milyen megfontolt, ha a helyzet úgy kívánja. Csodáltad az eszét, a reflexeit, és egy idő után a nevetését: ebbe lettél szerelmes végül, mert ritka kincs volt, és a depressziója miatt egy darabig csak ritkán hallhattad.

Osamu fokozatosan változott meg, ahogy felnőttetek. Megismerkedett Odasakuval, aki terelgette a fény felé, és kisegítette a depresszióból; megbarátkozott a gondolattal, hogy élethosszig társak lettek Chuuyával, és a két fiú civódását szórakoztató volt látni. Jó vezető lett, méltó a végrehajtóságra, veled pedig különös figyelemmel bánt. Sokat mosolygott ekkoriban, de a legszebb, szívből jövő mosolyát mindig egyedül neked tartogatta.

Osamu nem csinált nagy ügyet belőle, amikor először randevút kért tőled. Egy megbeszélés végén ottmarasztalt, és megkérdezte, nincs-e kedved elmenni vele egy kávéra, te mégis fülig pirultál az ajánlattól.

– Aranyos vagy így – mondta. Még nagyobb pirulásra késztetett, lehajtotta a fejed, hogy a vállad elé omló haj eltakarja. Osamu megérintette az arcod, gyengéden maga felé fordítva. A tekinteted karamellszín szemét érte, a benne ülő melegség téged is felforrósított. – Milyen furcsa – mondta Osamu, egészen lágyan –, az egyik legjobb emberem vagy, (Név), és mégis könnyen le tudlak szerelni egy-két kedves szóval.

Nem sokkal később egymásba gabalyodtatok, és egy újabb randi után a szobádban kötöttetek ki. Osamu megcsókolt a bezárt lakásban, az események pedig összefolytak. Szétdobált ruhák és magányos, páratlan cipők vezettek a folyosótól az ágyig. Osamu az ölébe vette a lábad, miközben megcsókolt, te a nyaka köré fontad a kezed. Feladtad, hogy kibontsd a nyakkendőjét, de ő megszabadított a blúzodtól. Megcsókolta a nyakad, és megremegett, amikor a nevét sóhajtottad. Az volt az első alkalom, de utána már csak mások előtt hívtad Dazai-sannak.

*

Zaihou semmit sem tudott ebből. Nem ismert téged, és nem is törekedett rá; különbnek hitte magát egy huszadrangú kis maffiózónál, aki még mellben is szerényebb nála. Hogy tetézze a fölényét, kidomborította a mellkasát. A haragtól megfeszült a karod. Kényszerítetted magad, hogy elereszd a fegyvert, mert utána magyarázkodhattál volna Chuuyának, holott ezerszer elmondtad már. Nem bírtad a barátnőjét elviselni, de az utálatos zsigeri volt, nehezen öntötted szavakba.

Chuuya ki sem látott a szerelemből, Zaihou pedig ezt kihasználva az orránál fogva vezette. Bármit mondtál róla, Chuuya nem hitte el, a végén már azt is a fejedhez vágta, hogy féltékeny vagy rá. Nem akartál veszekedni vele, de akkor csúnyán összekaptatok. Chuuya úgy ment el egy hosszabb küldetésre, hogy ez a vita nyitva maradt köztetek, és hiába tét vissza, azóta nem tudtál vele találkozni, hogy bocsánatot kérj a keresetlen szavak miatt.

Büszke is voltál elnézést kérni, mert te csak az igazat mondtad, arról nem tehettél, hogy nem akarta észrevenni. De Chuuyának is igaza volt, mert borzasztóan féltékeny voltál.

Zaihou minden tekintetben több volt nálad, még a neve is erre utalt. Kincs volt, de ahányszor erre gondoltál, az követte: el kellene ásni. Forrt benned a düh a kijelentése miatt. Nem te voltál méltatlan Osamuhoz, hanem ő bárkihez, és Chuuya nála ezerszer jobb barátnőt érdemelt volna. De akárhányszor fogalmazódott meg benned, szomorú lettél. Zaihou romlott volt, de elég szép és fortélyos, hogy ez ne számítson, és a férfiak odáig legyenek érte. Te mellette szürkének és jelentéktelennek tűntél. Maffiózó voltál, embereket öltél parancsra, de erkölcsileg mégis te voltál magasabban, mert hűséges maradtál a feletteseidhez, és Osamu hiába hagyott magadra, te sosem néztél másra.

Zaihou-tól betegnek érezted magad, és elöntött az inger, hogy a haját megragadva addig üsd a fejét a falba, amíg vastag sminkje nyomot nem hagy a vakolaton. Te nem sminkeltél, nem hordtál magassarkút és drága ruhákat. Osamu nem ajándékozott meg ékszerekkel, mert tudta, hogy munka közben úgysem viselheted, de mindig figyelmes volt hozzád, és rengeteg tőle kapott apróság gyűlt fel a közös szobátokban. Sokszor mondta, hogy szeret, hogy csinosnak és kívánatosnak talál, de a látszat fenntartása miatt ezek az elsuttogott bókok ritkán jutottak ki a hálószobából. Te nem lettél a Dokkmaffia királynője, mint Zaihou Chuuyával, ez tovább mélyítette a szakadékot kettőtök közt.

– Na, (Név), állj félre – mondta, elunva a látványod. – Osamu drága azt mondta, hogy Chuut valahol itt találom.

– Ismételd meg – sziszegted összeszorított foggal. A szemed szikrázott, az ízületek pattogtak ökölbe szorított kezedben.

– Tessék? – Zaihou meglepődött. Már el akart menni melletted, de a szisszenésed megállította.

– Mondd ki még egyszer és esküszöm, megöllek.

Zaihou elmosolyodott, kivillantva a fogát. Megint közel hajolt hozzád, a parfümje megcsiklandozta az orrod. Lassan, dallamosan ejtette ki, amit úgy utáltál tőle:

– O-sa-mu~. Erre gondoltál, (Név)-chan? – gúnyolódott. – Gyere, lőj le – tárta szét a kezét, félelem nélkül. – Tudod jól, hogy Chuuya kinyír, ha csak egy hajszálam görbül miattad. – Mivel nem feleltél, elment melletted, de visszaszólt a folyosóról. – Azt is tudod, hogy nekem hisz, aranyom, bármit, bármit mondok most neki.

Fuldokoltál a tehetetlen dühtől. Zaihou cipőkopogása elhalt, amikor liftbe szállt, de sokáig visszhangzott a fejedben, hevesen dobogó szíved hangja sem tudta elnyomni. Kirohantál az épületből. Nem érdekelt, merre mész, végül, amikor kifulladtál, beleütöttél egy házfalba, néhány utcányira a maffiatoronytól. Törni-zúzni, ordítani, sírni szerettél volna. Zaihou mindig kifordított önmagadból, egy haragos, fékezhetetlen szörnnyé változtatva, aki támadni és pusztítani akar, csak hogy a sértések ne érjenek el hozzá.

Azért fájt annyira, amit csinált, mert nem bíztál magadban. A lelked mélyén te sem értetted, Osamu mit lát benned, és milyen csoda folytán szeretett beléd. Helyes fiú volt és a kis őrületét leszámítva fejben is egészen rendben; ha akarta, bármelyik lányt levehette volna a lábáról. Ő azonban kitartott melletted, téged várt csókokkal és becézéssel este. Mégis... Zaihou akárhányszor tűnt fel körülötte, megingatta a hited, hogy Osamu veled marad, és nem fog idővel elhagyni valaki szebbért, jobbért, hozzá méltóbb nőért.

*

Zaihou, bár lépten-nyomon hangoztatta, milyen boldog Chuuyával, amikor a fiú egy hosszabb küldetés miatt elment Yokohamából, Osamu körül kezdett forgolódni. Korábban csak kedvtelésből, a te bosszantásodra csinálta, de amikor Chuuya már napok óta távol volt tőle, és jelezte, hogy egy hónapig nem volt visszatérni, Zaihou az érdeklődését komolyan Osamura irányította.

Úgy intézte, hogy gyakran fussanak össze a környéken, és akkor mindig beszédbe elegyedett vele. Az sem érdekelte különösebben, ha együtt vagytok: megérintette Osamu karját és kedvesen mosolygott rá, sötét pillantásokat vetve rád, ha Osamu épp nem látta.

Te mindig rövidre zártad az ilyen találkozókat, mert Zaihou egyszer egy randevútokat tette tönkre. Utána egész nap feszült és lehangolt voltál, Osamu még este is hiába próbált a kedvedben járni.

– Minek állsz szóba ezzel a nővel? – kérdezted, az idegkimerültség határán. Osamu vállat vont; tanácstalan arcát látva felment a vérnyomásod.

– Csak érdeklődött, mi van az aprósággal. Nem mintha elmondhatnám, ha tudnám. Miért vagy ilyen mérges, (Név)? – Megsimogatta a combod, de nem bírtál nyugton maradni. Felkeltél az ágyról, és járkálni kezdtél a szobában.

– Úristen, ne legyél már buta! Nem érdekli, mi van Chuuyával! Nem látod, hogy rád van tapadva, mióta ő nincs Yokohamában?!

– Csak képzelődsz. Zaihou-san csak barátságos velem, (Név), és te is megpróbálhatnál kedves lenni hozzá!

– Ez egy kurva! – A hajadba túrtál. Hajtűk potyogtak ki a kontyodból; sokat szenvedtél vele a randevúra, de Osamu alig figyelt fel rá. – Nem fogok vele édelegni, amikor ilyen! Előttem flörtöl veled, Osamu, vedd már észre!

– Csillapodj – kért, de a hangja ismét olyan volt, mint terepen, az emberei előtt. – Chuuya nem kért volna, hogy figyeljek a barátnőjére, ha féltené tőlem, szóval neked sem kell.

– Baszd meg, nem őt féltem tőled, hanem téged! – Már sikoltottál. – Minket! – őrjöngtél. – Chuuyát! Magamat!

Osamu megragadta a vállad és maga felé fordított, hogy abbahagyd a kiabálást. Megrázott és el sem eresztett, amíg rá nem néztél, de a pillantása kemény volt, az egész nap várt szeretet és gyengédség végleg eltűnt belőle.

– Befejezted?

– Be – sziszegted. Mély levegőt vettél, hogy a hangod ne remegjen, de a szíved még így is ki akart ugrani a helyéről. – Figyelj ide, Osamu. Nem érdekel, ki ez a lány – szorult ökölbe a kezed –, ha nem száll le rólad, esküszöm, meg fogom ölni.

– Nem vagy magadnál, bébi.

Osamu eleresztett és otthagyott a szobában. Hamarosan visszatért két pohárral és egy üveg itallal. Szakét diktált beléd, és szó nélkül elfogadtad, pedig utáltad.

Remegtél az indulattól, mikor Osamu levetkőztetett, és a fürdőszoba felé menet ő is kibújt a ruhából. Lezuhanyzott veled, a víz sokáig csobogott. Hátulról átölelt és a nyakadat, a válladat csókolta. Mindent megtett, hogy ellazulj, a nyögéseidet keverve a szappanos párába.

Az ágyban is a karjai közt tartott, de csak sokára aludtál el. Hosszúnak ígérkezett az a hónap, amíg Chuuya távol volt a maffiától, és Zaihou képtelen volt eközben nyugton maradni.

*

Osamu biztosított arról, hogy másnak nincs helye a szívében, egy este mégis úgy tértél haza a munkából, hogy szokatlan zajt hallottál meg az előszobában.

Az idegen cipő láttán levert a víz. Halkan becsuktad az ajtót és a hálószobába mentél, ahol borzasztó látvány várt. Zaihou az alacsony asztalnál ült Osamu mellett és halkan, egészen közel hajolva suttogott neki, fél kézzel a térdén támaszkodott. Osamu megfogta a kezét, hogy lehúzza magáról, Zaihou viszont elmosolyodott, és összekulcsolta az ujjaikat, miközben tovább magyarázott neki.

Osamu összepréselte a száját, szabad kezével próbálva eltolni magától. Zaihou oldalt fordult, mellét Osamu tenyerébe nyomta, és félig hunyt szemmel, édesen mosolygott rá, mintha csak a saját szeretője volna.

Osamu elengedte, de Zaihou még közelebb hajolt, szőke haja a barátod vállát érte. Meg akarta csókolni, de Osamu most már határozottan tolta el, és te is épp ekkor léptél be a szobába.

Nem érdekelt, hogy került oda, Osamu ráért később is megmagyarázni. A józan gondolataid elúsztak, egyedül a barátodra tekeredett lányt, a kihívó ruháját, a félig kiürült szakés üveget láttad.

Két nagy lépéssel a szoba közepén voltál és Zaihou karját megragadva lerántották őt Osamuról. Térdre esett, de nem hagytad ott, a hajánál fogva talpra húztad, és akkora pofont adtál neki, hogyha nem tartod, ismét összeesik az asztal előtt.

– Hogy merted?! – A haját cibáltad, Zaihou pedig sikított. Két kézzel kapott a csuklód után, hogy kiszabaduljon, hosszú körmét a bőrödbe vájva. – Megmondtam, hogy maradj távol Osamutól!

– Eressz el, te kurva! – sikított, tovább küzdve, hogy szabaduljon. – Ne nyúlj hozzám! Osamu!

Osamu is talpon volt már, és lefogta a kezed, mielőtt behúztál volna Zaihou-nak.

– Ne – kérte, kihúzva a síró, vörös arcú lány haját a markodból.

Hitetlenkedve bámultál rá, de nem találtad meg a jól ismert Osamut a veled szemben lévő férfi hideg tekintetében és komor arcában. Zaihou a földre csúszott, a szeme cikázott köztetek. Az ütés nyomát tapogatta, a fél orcája már dagadni kezdett a pofonod miatt.

– Chuuya megtudja, mit csináltál – szipogta, a végsőkig kihozva a sodrodból.

A fegyvered után nyúltál, de Osamu lefogta a kezed. A felettesed volt, nem a barátod, és a földön térdelő Zaihou-ra is ekképp nézett. Összehúzta a szemét, a sötét izzás ettől felerősödött. Zaihou egy darab szemét volt, és Osamu nem értette, hogy került a hálószobába.

– Azt is, hogy te mit csináltál, kisasszony.

Osamu elengedett. Semmit nem mondott, de a kisugárzása elég volt, hogy mögötte maradj, pedig a legszívesebben agyonverted volna a szőke szajhát az előbbiért. Osamu megállt előtte és keményen felhúzta a földről.

– Ha tényleg tudni akarod, ma este jön vissza – suttogta Zaihou-nak hideg mosollyal. A lány megrezzent, libabőrös lett a karja. – Gyere, várjuk meg együtt. Nem ezt akartad?

Intett neked, és követted, Osamu pedig Zaihou-t húzta ki a lakásból. Először mutatta meg a másik, valódi arcát Zaihou-nak. Láttad, hogy hagyja el a maradék szín, ahogy hiába vergődött a végrehajtó markában. Osamut nem érdekelte, hogy dobálja magát. Rá sem nézett beszéd közben, de a hangja is épp elég vészjósló volt:

– Azt hiszem, Zaihou-san, mind szívesen elbeszélgetnénk most Chuuyával.

//Természetesen Chuuya kidobta a nőt, és talált magának egy rendes párt később. Amíg meg szomorkodott miatta, Osamu és te vigasztaltátok ♥//