MEI

Kiabáltam és már mentem is, de fejben baromira pánikoltam. Hogyan voltam képes rávenni magam arra, hogy több, mint ötven hím nemű ember előtt megszólaljak? Fogalmam sincs. Az unalom, az izgatottság, az adrenalin, a kíváncsiság? Ez mind, azt hiszem, de a legnagyobb okom a bátorságra az, hogy a nagyképű tapló pont köztük volt, ráadásul, ha jól vettem észre, kapitány! Ő a kapitány! Szerintem még kapitány helyettesnek is kevés lenne.
Visszaút nem volt, csak előre mehettem! Bár nem láttam mindenkit, mégis éreztem az összes ember tekintetét magamon. Nem lenézőek voltak. Ellenkezőleg. Afféle „friss hús" érzésem lett, kicsit ki is rázott a hideg. Nyugalom! Nagy levegő! Közelebb mentem az edzőhöz, aki rezzenéstelenül nézett rám. Amikor odaértem vettem észre, mennyire is edző külsejű. Magas, izomzata volt bőven, szemüvege alól szigorúan figyelte, mit akarok neki mondani. Hatalmas nagy levegőt vettem. Szemem sarkából rápillantottam az épp engem bámuló csapatkapitányra. Tekintetünk találkozott. Szívverésem felgyorsult, alig kaptam levegőt miatta. Remek, nyugtatni akartam magam és beszélni végre, de megakadályozott! Muszáj voltam először őt mérni végig tetőtől talpig. Fehér mezében nagyon jól nézett ki. Nem volt kitornázott izompacsirta, de az száz százalék, hogy nem egyetlen kockából áll a hasizma. Valamiért kedvem támadt levenni a ruházatát és megszámolni. A fenébe, min jár az eszem! Az arca viszont... Te jó ég! Nála szexibb srácot eddig nem láttam! Igazából nem is figyeltem rájuk, de a kis mocsok felkeltette az érdeklődésemet. Napbarnított bőre, gyönyörű sötétbarna szempárja, csábító ajkai. Azt meg se merem említeni, hogy a borostája még tesz mindezekre egy lapáttal! Rachel sokszor olvasta valami magazinból, hogy a közepes borostával rendelkező pasik a legszexibbek. Viszont ez csak akkor igaz, ha a tőlem pár lépésnyire álló srácnak is olyan van, mert ha nem, és az övé rövid – ne kérdezze senki, miért jegyeztem meg a fajtáit és mi a különbség a kettő között –, akkor üzenem nekik, tévedés történt! Olyan volt, mint valami görög félisten.
Kedvem lett volna még legeltetni rajta tekintetem, de küldetésem volt, mely nem hozzá kötődött. Határozottan néztem ismét a főnök úr szemébe. Na, rajta!

-Miért van itt, kis hölgy? – előzött meg.

-Uram, szeretnék csatlakozni a baseball csapathoz! – egyenesedtem ki, mint egy katona.

A vezér szemei elkerekedtek. Ez a reakció járványként terjedt a pályán tartózkodók között, mert pár másodperc után körbe néztem és mind kieső szemgolyóval figyelt minket. Kezdtem kínosan érezni magam.

-Nem kéne valamit csinálnotok? Megvan a tíz?! – fordult a tömeg felé.

Megmentett! Nem is volt ő olyan rémisztő. Mármint, az én szemszögemből. A többieknek igen, mert szó nélkül folytatták a futást. A kapitány se mondott semmit, a kispad felé vette az irányt.

-Mi okból akarsz csatlakozni? – tette fel a sorsdöntő kérdést.

Jól át kellett gondolnom, mit felelek, mert ha csak úgy rávágok valami hülyeséget, elvágtam magam. Hazudni nem akartam, de a teljes igazságot sem szerettem volna felfedni előttük. Egy életem, egy halálom, kinyitottam a számat és válaszoltam.

-Két éve tettem egy ígéretet az egyik ismerősömmel, mely szerint egy hivatalos meccs alkalmával találkozunk a pályán.

-Hova jár ez az ismerős, hogy ennyire igyekszel miatta?

Haboztam. Ha elmondom, akkor vagy csúnyán fognak rám nézni vagy hülyének gondolnak, hogy miért nem mentem én is oda, ha találkozni akartam.

-Nos? – kérdezte szigorú tekintettel.

-Spades Sport Akadémia – mondtam lesütött tekintettel.

Még nem voltam nagy tudású baseball játékos, de azt tudtam, hogy a Diamond számára a Spades a legnagyobb rivális. Ezen felül ők a bronzérmesek az ország sulijai között. A Hearts az ezüstérmes, az arany pedig a Clover Sport Akadémiáé. Úgy hallottam, hogy a három legjobbat a Diamond még sosem győzte le.
Vártam az edző reakcióját. Felemelte szemöldökét.

-És miért pont ebbe az iskolába jöttél? Mehettél volna a Hearts Sport Akadémiára is. Náluk jobb esélyeid lettek volna.

Igaza volt. Talán tényleg jobb iskolák és nagyobb az esélye, hogy meg tudom tartani az ígéret rám eső részét, de volt valami, amit a másik két iskola nem kínált.

-Igen, lehet, hogy így van. Azonban csak ez az iskola engedi meg, hogy lányok is csatlakozzanak a fiúk csapatához. Legalábbis baseball terén, a többi sportágat nem néztem.

-Ezek szerint játszani akarsz a csapatunkban és a kezdő csapat tagjaként akarsz kiállni a Spades játékosai ellen?

-Igen, uram!

Egy kis időre elhallgatott. Karjait mellkasán keresztbe tette, majd afféle sóhajként osztotta meg velem véleményét.

-Ez mind szép és jó, kislány! Csakhogy itt bizonyítani kell, hogy nagyon jó vagy, esetleg te vagy a legjobb! Csak az lehet a kezdők egyike, aki tesz érte és kiérdemli. A pályán tartózkodó sporttársaid is a kezdő pozíciókért hajtanak. Ezt megérted, igaz?

Nyeltem egyet. Íme, itt a szigorú edző, aki miatt nincs lány csapat. Sebaj, a felvételin túl jutottam, második esély nincs, ezért élnem kell az elsővel! Nem adom fel míg nem próbáltam ki igazán.

-Fussak le én is tíz kört, uram? – kérdeztem határozottan.

-Így van. Ha kész vagy, szólj és adom a következő feladatokat! Előtte vegyél fel valami kényelmesebbet, sportosabbat!

-Igenis!

Mint egy kiképzőtiszt a katonáival. Viszont így legalább biztos lehetek affelől, hogy jól kisportolom magam mellette. Igaz, lehet, hogy belepusztulok, de legalább úgy halok meg, hogy a sportra koncentráltam közben.
Az edző parancsára vissza siettem a koliba. Tudtam pontosan, hogy mimet hova raktuk, így pár perc alatt átvettem egy fehér pólót és egy királykék cicanadrágot. Felhúztam fehér tornacsukámat, hajamat lófarokba fogtam össze és már mentem is, hogy ne várakoztassam a főnököt. Miután ismételten átjutottam a kerítés belső részére, vettem egy nagy levegőt. Kifújtam és bele is kezdtem az első körbe. Elég nagy pálya volt, közepes tempóval olyan tíz percbe telt lefutni. És volt még kilenc. A hetedik kör végén éreztem, hogy nem bírom tovább. Keveredett a gyomrom, hányinger kerülgetett és szívverésem anyira gyors volt, hogy vetekedett azzal a sebességgel, melyet a kapitány látványakor produkált. Meg akartam állni, de nem tehettem. Az gyengeség lett volna! Hátrány.

-Ha nem bírod egyszerre, akkor állj meg pár percre, fújd ki magad és úgy folytasd! – jött a tanács.

Lábaim, melyek zsibbadtak – nem tudom, a futástól vagy amiatt, hogy megpihenjek, mert ő mondta ezt nekem – valami okból, leálltak a kispad előtt. Fellélegeztem. Míg pihentettem szerveimet és végtagjaimat, számolni se tudtam, hányan álltak meg mellettem, jelezve, befejezték a futást, várják a folytatást. Akaratlanul is figyeltem arra, mit mond nekik az edző.

-Alkossatok két csapatot és egymás ellen fogtok játszani. Megfelel?

Örömkiáltások közepette szaladtak a pálya közepére, majd egyeztettek, hogy ki kivel lesz, aztán meg gondolom, a stratégiákról is szó esett.

-Ha szeretnél beállni közéjük, igyekezned kéne a maradék körökkel! – szólított meg valaki.

Teljesen elfeledkeztem magamról. Amikor a hang irányába néztem, akkor ért hozzám két srác. Nem tudtam, kik ők, de mosolyogtam. Jó benyomást kell kelteni.

-Mi a neved, cicus? – kérdezte valaki más.

A kapitány és két társa a karámnak nevezett külön pályácskáról jött. Az ő hangját már ismertem, így tudtam, hogy nem ő szólt hozzám. Maradt kettő. Ráadásul, „cicus"? Minek néz ez engem?! Talán még a kapitánynál is nagyobb bunkó!

-Gray, hagyd! – szólt rá a kapitány és még egy nyaklevest is adott neki mellé.

-Ja! Ha kifújtad magad, nyugodtan folytasd a futást, mi nem játszunk, ha miattunk ácsorogsz itt! – mondta mosolyogva a harmadik.

Bólintottam, majd megindultam, hogy befejezhessem. Beállni már nem tudtam, mert a nyolcadik kör végén elkezdték a játékot. Őszintén megvallom, nem értek nagyon a baseballhoz. Láttam már sok meccset, de fogalmam sincs, ki hol áll, mit csinál és mi a posztja neve. Szakkifejezéseket meg egyáltalán nem is ismerek. A tizedik kör után lelassultam és az edző elé álltam.

-Egy hét múlva ezt a tíz kört egy szuszra kell lefutnod! Ezúttal elnézem, de nincs kivételezés csak azért, mert lány vagy. Értve vagyok?

Bólintottam, s bár kívülről megkönnyebbültnek látszottam, belülről tomboltam, mert elégedetlen voltam saját magammal. Pontosabban, a rossz teljesítményemmel. Este felhívtam anyuékat és azt mondtam, hogy minden rendben, tetszik a hely és már az edzővel is találkoztam, de a gyenge teljesítményemről hallgattam. Tudtam, ők örülnének neki, hogy hetet lefutottam probléma nélkül, de nekem nem tetszett. Elköszöntem tőlük, üdvözöltem Miát, aztán pedig üziben értesítettem a fejleményekről Rachelt és Juliant. A tapló kapitányról nem írtam, inkább élőben akartam kibeszélni magamból, hogy milyen rossz nekem miatta. Egy szívdöglesztő szexisten kívül, belül viszont egy mocskos paraszt...
Nem volt kedvem fürdőzni, ezért csak zuhanyoztam, majd pizsamába öltözve dőltem el az ágyon. A kimerítő futásnak és a gyakorlatoknak hála, melyeket az edző mutatott hamar az álmok világába kerültem.

RAYLEIGH

Alig hittem a szememnek. Nem csak bejött a kapun, de úgy tűnt, az edzőhöz megy. Nagyon nem tetszett a helyzet. Kevés okból keresik az emberek Ross főnököt, de általában a baseballhoz van köze. Önkéntelenül is körbe néztem. Mindenki arra gondolt, amire én. Mit keres az a lány itt?
Őszinte leszek, kicsit sem tetszett. Mégis, a kiéhezett tekintetük volt a legroszabb. Az igaz, hogy ez energiát adott nekik és új erőre kaptak, de nem bírtam. Nem tudom, miért. Amikor odaért az edzőhöz, mindenki megállt és csak őt figyelte. Még Gray és Roland is. Úgy láttam, izgul. Ha nem én lennék, azt gondolnám, hogy aranyos, ahogyan ott mozgolódott izgatottan. Mikor már úgy tűnt, hogy megszólal, hirtelen rám nézett. Egy szót sem kellett mondania. Éreztem, engem méreget. Eddigi találkozásaink közül most először éreztem azt, hogy érdeklődéssel tekint rám. Azok a szemek. Szent ég! Mintha egy macska pillantásait kéne állnom. Hihetetlen.
Azt hiszem, jelenlétem erőt adott neki, mert visszafordította tekintetét az edzőhöz. Biztos látta rajta, mennyire zavarban van, ezért szólt ő hozzá. Ezek után elég nagy sokkba kerültem. Olyan dolgot hallottam, melyet nehezemre esett elhinni. Ajkain kicsúszott a „baseball" és a „csatlakozni" szó. Mindössze pislogni tudtam, más reakcióra nem voltam képes. Nagyot nyeltem. A „meglepett" kifejezés sem képes jellemezni azt az érzelmi kavalkádot, mely akkor dúlt bennem. Öröm? Harag? Büszkeség? Gyűlölet? Önzőség? Féltékenység? Aggodalom? Teljesen össze voltam zavarodva. Miért nem tudok semlegesen tekinteni rá? Hol ellene vagyok, hol mellette. Esetleg figyelembe se venni őt. Igen, talán ez lenne a legjobb megoldás.
Ross edző rászólt a bámuló tömegre. Mind magukhoz tértek és folytatták, amit elkezdtek, így szinte csak Gray, Roland, az edző, a kis pipi és én maradtunk ott és hallottuk a beszélgetést. Aztán mind a hárman elindultunk a kispad irányába, mert érződött, hogy egy bizalmas beszélgetés következik. Így is lett. Egy személyes kérdést tett fel neki, amire nem tudott rögtön válaszolni. Nem volt illő hallgatóznom, de nem bírtam nem oda figyelni. A fiúk előre mentek a karámba, így már csak én voltam hallótávolságon belül.
Nem vagyok az a könnyen meglephető fajta, de amit akkor hallottam... Épp a kesztyűmet akartam felhúzni, de már csak azt észleltem, hogy kiesett a kezemből. A földre került. Talán rosszul hallottam. Lehet, hogy kezdek megsüketülni. Spades Sport Akadémia? Egy lehetetlen álomban él a kis hercegnő. Szép is lenne, ha olyan könnyű lenne a dolog, mint azt ő hiszi. Csak mert ő ki akar ellenük állni, nem biztos, hogy össze is jön az a meccs. Ők a három trónon ülő király egyike, mi csak a közemberek között voltunk és leszünk is. Nincs esélyünk ellenük. Ezt bizonyára ő is érezte, mert lesütött szemmel ácsorgott ugyanabban a pontban továbbra is. Kedvessé váltam volna vele szemben, mert megsajnáltam, még az eddig történtek és gondoltak után is, ha nem mondja azt, amit.

-Igen, uram!

Ezzel megírta a halálos ítéletét. Ha segéd vagy edző pozíciókra vágyna, semmi baj nem lenne. A kezdő csapatot tilos ennyire könnyen venni. Kemény edzéseket kell végig csinálni. Elsőben még nekünk, fiúknak is nehéz volt, hát még neki milyen lenne. A francba! Már megint vele törődöm. A tíz kör nem olyan nehéz dolog, de ha nem fut naponta több kilométert, akkor bajban lesz. Ahogy így ismét rajta járt az eszem, az edző megszólított.

-Mit gondolsz, Rayleigh?

Nem fordult hozzám, így nem láttam az arcát, de éreztem, hogy komoly és őszinte választ vár. Hezitáltam. Mit mondjak? Amit Ray mondana vagy amit Rayleigh kapitány?

-Nem tudom, mit kéne gondolnom – válaszoltam semlegesen.

Megfordult. Szemtől szemben álltunk. Arra várt, hogy jobban kifejtsem, mit is értek mondatom alatt.

-Nem ismerem őt, így nem tudok véleményt mondani. Nem kedvelem, annak örülnék, ha rájönne, fölöslegesen próbálkozik, mert nem tartozik ide. Önelégülten mosolyognék, ha felfogná, az a cuki álom, amit dédelget, nem fog teljesülni. Sok dolog áll az útjában. Bizonyítania kell. Edzésre van szüksége, hogy bírjon. Fontos, hogy együtt tudjon működni másokkal. Ehhez össze kell barátkoznia csapattársaival vagy legalább ki kellene őket ismernie. Aztán, ha ezek után bekerül a kezdők közé, kezdhet el gondolni arra, meg szoríthat azért, hogy ne essünk ki rögtön. Egy a tízhez az esélye annak, hogy kiállunk a Spades ellen. Ez a véleményem játékosként és Rayként. Kapitányként viszont hozzá kell tennem, hogy nem tudom, mennyire jó sportoló, s mire képes.

-Egy a tízhez, mi? – dolgoztak a fogaskerekei. – Mit szólnál ehhez? Ha képes hét kört lefutni anélkül, hogy megállna vagy összeesne, az edzőmeccseinkre berakom őt kispad edzőnek.

Hét kör?! Kispad edzőnek?! Az nagy megtiszteltetés lenne. Azonban a fiúk közül is csak páran voltak képesek első napjukon lefutni ötnél több kört egy szuszra. Egy törékeny kislánynak a négy is sok lesz. Na jó, ha titokban szokott kocogni, akkor öt, de ennél többet nem nézek ki belőle. Mi ütött az edzőbe, hogy ilyet mond? Hosszasan néztem rá. Rezzenéstelen arccal figyelte a kaput. Várta, hogy mi lesz, ha visszatér. Maradtam volna én is nézelődni, de ha a kapitány lazsál, az engedélynek számít a többieknek a lustálkodásra. A karámba mentem, ahol Gray és Roland mellkasukon összefont karokkal vártak.

-Mi tartott ennyi ideig? – csodálkozott Gray.

-Baj van? – kérdezte Roland arcomat fürkészve.

Baj? Nincs. Katasztrófa? Nagyon is. Az agyam azt sorolta körbe-körbe, hogy ne érdekeljen, mi lesz vele, ha elbukik, azzal csak a további szenvedésektől kíméli meg magát. Na meg engem is. Valahol – azt hiszem, a szívemben – viszont pont az ellentétét kívántam. Sikerüljön neki és töltsünk több időt együtt. Ha megismerném, talán elmúlna a gorombáskodás és megkedvelném. Talán ő is érdeklődne irántam.

-Aj-jajj! Ez a merengő tekintet és a szótlanság csak egy dologra utalhat – mondta vigyorogva Roland.

-A barnahajú csajszira gondolsz megint, mi? – kérdezte gúnyolódva a nyilvánvalót Gray.

A biztonság kedvéért hátra fordultam. Biztosra akartam menni, hogy nem hall minket. Szerencsére nem volt sehol akkor. Gondolkodtam, mi legyen tovább. Az edzővel folytatott beszélgetést inkább nem osztottam meg velük, hagytam későbbre. Neki kezdtünk a játéknak. Roland felment a dombra. Nem volt profi dobó, de nagyszerű négyvarrásosakat tudott dobni. Gyors és ijesztő, ha közel ér és nem vagy rá felkészülve. Na meg, hozzászokva. Dobált, én meg szinte mindet sikeresen elütöttem, így Gray fölösleges is volt. Mikor úgy gondoltuk, elég, pihenjük ki magunkat, mert legközelebb már kemény edzés vár ránk, kiindultunk a karámból. A kis hölgyike már nem volt messze, de mivel nem tudtam, mi a helyzet, kérdőn néztem az edzőre.

-Megállás nélkül ez lesz a hetedik köre, ha eljut a kispadig – mondta suttogva.

Tökéletesen értettem, mit mond. Az se volt baj, ha más is hallja, mert nyugodtan tudhatták, hogy áll a kisasszony.
Nem látszott kívülről, de belül nagyon is szégyelltem magam. Lenéztem őt. Lebecsültem. Szinte csak azért, mert lány. A föld alá tudtam volna süllyedni. Nem viselkedtem kapitányként. Mielőtt leírom, meg kellett volna figyelnem, mire képes. A kicsinyes érzéseimet előrébb helyeztem, mint a kapitányi valómat. Szégyen. Ha Ross edző tudná, mik zajlottak és zajlanak le a fejemben, már rég másnak adta volna a vezetői rangot. Többször nem viselkedhetek így még vele szemben sem, ha baseballról van szó! Komolyabban kell vennem feladatomat!
Már csak pár centire volt tőlünk. Láttam rajta, hogy már nem bír. Alig kap levegőt, ennek ellenére küzd, nem adja fel. Úgy tűnt, minden áron be akarja fejezni a körét, s csak aztán pihenne meg. Épp előttünk járt. Leírhatatlanul szexi volt. Nem szoktam nézegetni a lányokat, csak ha kicsípik magukat nekem, vagy ha épp lenézni és kinevetni akarom őket, de ez kivétel volt. Valamiért nem tudtam vele betelni. Már biztosra vettem, hogy nem a plázacica típus. Nem érdekli őt a divat, azt hord, ami kényelmes és egyszerű, mégis jól néz ki. Még izzadt teste sem taszította el magától figyelmemet, sőt, inkább vonzotta. Jó pontot érdemelt. Mármint, nem a testéért, hanem a kitartásáért! Komolyan.

-Ha nem bírod egyszerre, akkor állj meg pár percre, fújd ki magad és úgy folytasd! – szóltam rá.

Akkorra már nem érdekelt, hogy mi lesz. Sikerül-e neki és kispad edzővé válik vagy még a hetedik kör befejezése előtt megáll. Az én szememben már nem volt egy akármilyen csaj, akit csak úgy le lehet nézni. Kiérdemelte a tiszteletemet, bár biztos, hogy nem fogom neki elmondani és nem is nagyon mutatom majd ki.
Amit mondtam, azt tanácsnak szántam, de a reakciója alapján azt hiszem, parancsnak fogta fel. Ennek ellenére elért a kispadig. Ott aztán megállt és kifújta magát. Nem szokásom ezt a szót használni és nem is illett oda abban a helyzetben, de nem tudom miért, gyönyörűnek találtam őt. Teljesen megbolondultam. Először magamban lehordom, igaz, nem durván, meg rossz megjegyzéseket teszek rá, aztán átkattan bennem valami és elbűvölőnek találom. Azt hiszem, fel kell keresnem egy orvost. Ha nem tud segíteni a fejemen, akkor egy dilidokit. Jobb lesz, ha minél hamarabb, mielőtt az agybajom a teljesítményeimre is kihatna.
A fiúk is befejezték a futást és vártak, mi következik. Jó hírt kaptak, két csoportba verődve játszhattak egymás ellen. Mi nem álltunk be, a kezdő csapat tagjaiként csak figyeltük, hogy hogyan teljesítenek.

-Ha szeretnél beállni közéjük, igyekezned kéne a maradék köröddel!

Oda néztem. Evan Nelson, harmadéves dobó és Cody Anderson, harmadéves első bázisvédő jöttek hozzánk. Cody szólt be neki. Ő nem válaszolt semmit, csak mosolygott. Azt hiszem, ezzel akart jó benyomást kelteni. Sajna pont rossz embereken próbálkozott. Annál a kettőnél ez legjobb esetben is csak egy semleges reakciónak felel meg. Pech, kislány!

-Mi a neved, cicus?

Leplezett meglepettséggel néztem magam mellé. Graytől jött a kérdés. Ismertem őt. Nem kedvességből vagy udvariasságból tette fel neki. Csajozós hangneme miatt össze sem lehetett téveszteni szándékát. Nem tetszett ez. Már az sem, hogy pont Gray kérdezi meg tőle a nevét, de az a megszólítás a végén egyszerűen dühített. Nagyon reméltem, hogy nem fog válaszolni. Vagy ha igen, nem árulja el, hogy hívják. Igaz, én is szólítom neveken, de a szemébe még egyszer se mondtam más goromba megnevezést a „te"-n kívül. Csak azért pedig, mert kék színű cicanadrágban állt előttünk és macska szemei voltak, nem kell így nevezni. A testem ezután gyorsabban reagált, mint gondolkodtam azon, mit tegyek, hogy véletlenül se válaszoljon a fogónak. Számon kiejtettem két szót, majd nyakon vágtam Grayt. Megérdemelte, de behaltam magamon. Egy lány miatt gondolkodás nélkül ráütöttem legjobb barátomra. Most már tuti, hogy meghülyültem!
Roland észre vehette, mi van velem, mert terelni próbálta a lány figyelmét egy másik témával. Szerencsére nem mondott semmit, csak bólintott és megkezdte a nyolcadik kört. Még ha akart volna, sem tudott beállni, mert a srácok már elkezdték a játékot. Leültünk mind az öten a kispadra. A többiek a meccset nézték, de az én szemeim csak őt figyelték. Végig követtem, míg be nem fejezte a tizedik kört. Fogalmam sincs, mi jár a nők fejében, de amikor megláttam tekintetét azután, hogy halkan mondott valamit neki az edző, tudtam, mit gondol. Csalódott. Nem volt megelégedve magával és azzal, amit elért. Többre vágyik. Pedig szerintem nagyszerű teljesítmény így elsőre. Azt viszont nem értettem, az edző miért nem mondja meg neki, hogy mit mondott nekem. Ha jól emlékszem, be sem mutatkoztak még egymásnak, pedig váltottak már pár mondatot egymással. Mi oka van arra, hogy nem mutatkozik be neki? A gondolataim csak akörül forogtak, hogy tényleg megteszi-e őt Ross főnök kispad edzőnek. Annyira nagyon erre koncentráltam, hogy már csak akkor tértem magamhoz és figyeltem arra, mi zajlik körülöttem, mikor már befeküdtem az ágyamba aludni.