-Mi tartott ennyi ideig? -suttogtam könnyes szemmel mellkasába, ő pedig egyre jobban szorított magához.

-Mindent elmondok, gyere. -fogta meg a kezem, és el akart indulni, de eszembe jutottak Jooheonék.

-Várj egy kicsit, fel kell hívnom a fiúkat, hogy mégse jó most a színház. -vettem elő a telefonom, és tárcsáztam Minhyuk számát. -Szia, ne haragudjatok, de nem tudok menni, váratlsn dolog jött közbe. -vigyorogtam Wonhora, aki hasonlóan tett. -Holnap mindent elmesélek. -tettem le a telefont, és Wonhoval elindultunk sétálgatni.

-Tudod, anyám és apám úgy tervezte, hogy a cégüket én öröklöm, és úgy gondolták ez az idő alkalmas a betaníttatásomra. Hiába mondtam nekik minden nap, hogy nem ez az, amivel foglalkozni akarok, csak elment a fülük mellett, vagy éppen leálltak velem veszekedni. -sóhajtotta mellettem, én pedig bíztatásképp megszorítottam kezét. 

-És hogy kerültél ide? -kérdeztem boldogan mosolyogva felé.

-Elegem lett a szüleimből. Megmondtam nekik, hogy nem vagyok hajlandó itt élni, a céget vezetni pedig főleg nem. Minden nap te jutottál eszembe, és csak szenvedtem a tudattól, hogy egy óceán választ el kettőnket. -hangja és szavai úgy éreztem örökre beültették magukat a fülembe, és a könnyeim ahelyett, hogy csillapodtak volna, egyre több lett belőlük.

-És csak úgy eljöttél otthonról? -emeltem rá könnytől csillogó tekintetem, ami miatt felém fordult, és szorosan megölelt.

-Már egy héttel ezelőtt előrendeltem a jegyet, és tegnap elkezdtem pakolni, hogy visszainduljak ide. Anyám egész végig sipákolt velem, hogy mégis mit képzelek magamról, apám meg kidobálta a ruháimat a bőröndömből, ezzel maradásra késztetve. De nem igazán érdekelt, hogy ruhákkal vagy anélkül induljak el hozzád, ezért megtettem az utat azok nélkül. -miután ezeket kimondta, csak még mélyebbre fúrtam arcom a puha kabáttal takart mellkasába. 

-Apám azt mondta, ha most elmegyek, ne várja hogy valaha is visszafogadnak, vagy hogy támogatnak pénzzel. De azt mondtam, hogy ez legyen a legkevesebb gondom. Visszamegyek a kavézóba, ott úgy is szívesen látnak, és szerettem ott dol...

-Hiányoztál. -szakítottam félbe, karjaimat erősen fonva köré.

-Te is hiányoztál nekem, nagyon. -suttogta, és puszit nyomott fejem tetejére.

Kézen fogva indultunk haza hozzánk, és az sem érdekelt minket ha az emberek megnéztek. A karácsonyi világítás még mindig bevilágította az utcákat, hiába volt már vége, de így az egész utat meghitté tette.

-Szia anyu. -mosolyogtam édesanyámra az ajtóban, kézen fogva Wonhoval.

-Ah de örülök Wonho, hogy megtaláltad Changkyuniet! Minden rendben lett akkor köztetek, ugye? -kérdezte izgatottan, és beljebb engedett minket.

-Te tudtad, hogy Wonho keres engem? -kérdeztem értetlenül, miközben levettem a kabátom.

-Persze. Wonho először idejött, de mivel nem voltál itt, elmondtam neki hol vagy. Először nem akartam, mivel nagyon megbántott, de láttam rajta, hogy nagyon szeret téged. -mosolygott anyu Wonhora nézve, aki hasonlóan tett.

Igen, végül elmondtam anyának mi történt, és hogy Wonho itt hagyott, ami miatt velem együtt megutálta őt, de úgy látszik, most minden rendben. 

-Gyertek be a nappaliba, Seokminnel valami hülye valóságshow-t nézünk. -kuncogott, és elindult a nappaliba, mi pedig lekapva cipőnket követtük.

-Hyung! -jött oda hozzám az öcsém, és az ölembe kéredzkedett. 

-Mit néztek öcsi? -néztem a tévé fele, amiben egy csapat fiú valami hülye feladatot csinált.

-Weekly Idol. -vágta rá vigyorogva, én meg megforgattam a szemem. Oda van az idolokért. -Te ki vagy? -nézett Wonhora, mire halkan elnevettem magam, és leraktam az ölemből az öcsikémet.

-Wonho vagyok. -köszönt neki az említett. -Changkyun ... -nézett rám kérdően, hogy elmondhatja-e, de úgy gondoltam hogy baja nem lehet belőle, ha tudja, ezért én folytattam.

-...párja. -mosolyogtam először az öcsémre, majd Wonhora. 

-Édesek vagytok. -szólalt meg mosolyogva anya is, majd felállt a kanapéról. -Kimegyek, csinálok nektek teát, biztos fáztatok kint.

-Köszönjük. -biccentett Wonho, majd leültünk mi a kanapéra. Közben Seokmin a földön autózott, de közben meredten bámulta a tévén szereplő csapatot. 

-És mi van Dahyunnal? -néztem a mellettem ülő Wonhora, aki erre a tévéről rámkapta tekintetét.

-Őt nem hoztam magammal. Vele jól bánnak a szüleim, de ha baj lesz, ír nekem, és visszamegyek érte.  -mondta komoly tekintettel, én pedig elmosolyodtam a tudatra, hogy milyen törődő báty. Hiszen anno engem is majdnem megvert, mert megsirattam Dahyunt.

-KNK? -kérdeztem a tévére nézve, ahogy meghallottam a banda nevét a műsorvezetőtől.

-Igeeen. -vinnyogta az öcsém boldogan, én meg mosolyogva megráztam a fejem.

-Micsoda fanboy.

-Hasonlít a bátyjára. -suttogta nyakamba Wonho, engem meg kirázott a hideg.

-Miért is? -kérdeztem, és eltoltam magamtól, nehogy Seokmin hátranézzen, és meglásson. Oké, hogy tudja, de azért nyolc évesen nem kell ilyeneket látnia.

-Mert te is egy fanboy vagy. Csak te nem egy bandáért rajongsz, hanem értem. -öltötte ki nyelvét, én pedig nevetve meglöktem a mellkasát.

-Hülye vagy. Érted ki rajongana? Max egy kiéhezett nagyi. -cukkoltam, mire eltátotta a száját. 

-Na gyere ide! -el akart kapni, de gyorsan felálltam a kanapéról, és felfutottam az emeletre, de ő is utánam jött, és mielőtt még be tudtam volna csapni az ajtót a szobámban, utolért, és ledöntött az ágyamra. 

-Szívd vissza amit mondtál. -összeszorított szemekkel nézett rám, én pedig alatta fekve tovább cukkoltam őt.

-Mit? Hogy a nagyik izgulnak a testedre? -nevettem, mire hirtelen belecsókolt a nyakamba, nekem meg abbamaradt a vihogásom. Faszomat, hogy ismeri az erogén zónáimat.

-Nem csak ők izgulnak a testemre, igaz? -huzogatta a szemöldökét, mire elmosolyodtam.

-Örülök, hogy visszajöttél. -suttogtam.

-És soha többé nem megyek el. -mondta szemembe nézve, majd lassan ajkaimra hajolt, és romantikus csókba invitált. 

.

Sziasztok csibéim!🐥❤

Ismét lezárult egy korszak, vége van a második könyvemnek is❤..

Remélem tetszett, és köszönöm mindenkinek, aki velem tartott❤❤ sokat jelent nekem a kommentjeitek és szavazataitok❤ nektek köszönhetem az első helyet és rengetek törődést❤

Ez a rész inkább csak egy lezáró rész volt, nem volt benne semmi különleges. Nem akartam leírni a jövőjüket, hiszen azt mindenki fantáziájára bízom, hogyan képzelitek el őket ketten :)

Köszönöm a támogatást, köszönöm hogy olvastatok, köszönöm hogy velem voltatok❤❤

Nagyon imádlak titeket, hamarosan visszatérek egy újabb könyvvel😊❤

Legyetek jók! Niki~