*Changkyun*

Már lassan január közepe van, pontosabban január 17.

Lassan három hónapja, hogy Wonho itthagyott, de úgy érzem, hogy ez már nem fáj annyira, mint akkoriban. 

Jooheon és Minhyuk amint megtudták, hogy csak úgy itthagyott, szó szerint majdnem megvették a jegyeket New Yorkba, hogy saját kezűleg nyírhassák ki Wonhot. 

Hálás lehetek nekik, mert mellettem voltak minden nap, amikor kicsit jó kedvem volt tovább nevettettek, amikor magam alatt voltam, csak hagyták, hogy kipihenjem magam.

Sok helyre elrángattak magukkal, ahova eleinte nem volt kedvem menni, legyen az korizás, karácsonyi vásár, vagy csak egy szimpla séta.

De ezek az apró dolgok mind-mind segítettek abban, hogy a jó dolgokra koncentráljak: a barátokra, az élményekre, a családomra.

A karácsonyom fantasztikus volt. Még a nagymama és nagypapa is átjött hozzánk, együtt sütögettünk, beszélgettünk, és öröm volt nézni ahogy Seokmin boldogan nyitja ki az ajándékait.

Azon a napon megfeledkeztem a gondokról, csak élveztem a családom társaságát, és egy gondolat se jutott eszembe róla. Még az se, hogy vajon ő hogyan tölti ezt az ünnepet.

Anyától egy órát kaptam, amit majdnem minden nap hordok, mert egyrészről baromira tetszik, másrészről Gucci. Hopsz.

Szóval elteltek a hónapjaim nélküle, és egyre kevésbé érzem a hiányát. Eleinte fájt, végül dühöt éreztem a tette miatt, de lassan mindkét érzés csillapodni látszott, és az életem apró bökkenői helyre jöttek. 

-Most hogy a tanár felhúzta a jegyeimet matekból, megvan a félévi kettes. -regélte délután hazafele Jooheon, a két hetes munkára utalva, aminek gyümölcseképp semelyik osztálytársam nem bukott meg félévkor. 

-Ja, legalább ennyi jó volt benne. -morogtam az emlékek hatására, de próbáltam minél jobban kihessegetni a fejemből.

-És mi a terv mára? -kérdezte baloldalamon Minhyuk, hiszen mostanában szinte minden nap elmegyünk valahová.

-Nem tudom, mit szólnátok ha este elmennénk egy jégszínházba? -dobta fel az ötletet Jooheonie, mire Minhyukkal egyetértően bólintottunk.

A suliban sajnos most már úgyanúgy kapunk házit, mint a munka előtt, de mivel nem sűrűn vagyunk otthon, ezeket általában a szünetekben készítjük el.

Anya mondta, hogy mostanában feltűnően sokat vagyok el otthonról, de tájékoztattam, hogy semmi rossz bandába nem keveredtem - újból - csak Jooheonékkal vagyok, mint mindig.

-Akkor jégszínház. -vette elő a mobilját Minhyuk, hogy csekkolja, ma mikor és milyen előadások lesznek. -Ma hétkor lesz az Alice csodaországban. -mondta, mire Jooheon felhorkantott.

-Miért nincsen valami jó akciófilm lejátszva, vagy valami?

-Honey, a jégszínházban klasszikus darabokat játszanak jégre átírva. -nevettem halkan, mire ő duzzogott még egy sort. -Amúgy én benne vagyok. -néztem Minhyukra, és végül harmadik tagunk is benyögött egy "jó.."-t, úgyhogy a mai programunkat lebeszéltük. 

-Akkor fél hétkor találkozunk a színház előtt. -köszöntünk el egymástól, és mindenki hazament enni, lepakolni a cuccait, átöltözni valami elegánsabb színházi cuccba, és természetesen pénzt hozni. 

(...)

-Szia anyu. -köszöntem mikor beléptem a lakásba, ő pedig éppen a kabátját vette fel. 

-Szia kicsim. -mosolygott rám, majd felhúzta cipzárját. -Épp Seokminért megyek, négyre a sulija előtt kell lennem, szóval sietek. Kaja a hűtőben, puszi. -dobott egy puszit a levegőbe, majd kilépve az ajtón elindult az öcsémért.

Átvettem a nagykabátot és nadrágot valami itthoni kényelmes cuccba, és mivel van kb. két órám elindulni, kicsit leültem a tévé elé, és inkább háttérzajként bekapcsoltam, de mellette telefonoztam.

Igazából a telefonommal a kezemben mindig hamar elmegy az idő, így arra eszméltem, hogy anyáék hazajöttek, nekem meg fél órám volt elkészülni.

-Vegyél fel sálat is, hideg van így este. -mondta anyu, mikor így is felvettem egy inget, egy pulcsit, meg a kabátom.

-Nem kell, megleszek nélküle. A színházig szinte folyton buszozok. -vettem fel bakancsom.

-Hát jó, de aztán ha beteg leszel nem főzök rád. -nevetett fel anya, én pedig megöleltem.

-Ha vége van sietek haza. -nyomtam egy puszit az arcára, majd gyors integetés után kiléptem a házból.

Pár perccel múlt hat óra, szóval kényelmesen oda tudtam érni a megbeszélt időpontra. Igazam volt, mivel a buszon úgy fűtöttek, hogy szinte leizzadtam...értem én, hogy tél van, de akkor se kell ennyire fűteni. Ha nyáron fele ennyire használnák a klímákat, nem rohadnánk le. 

-Sziasztok. -köszöntem a fiúknak a színház előtt, Minhyuk pedig megölelgetett.

-Na akkor menjünk be megvenni a jegyeket. -indult el Jooheon, de ekkor rezegni kezdett a telefonom a zsebemben.

-Ah, menjetek előre, szerintem anya hív, mindjárt utánatok megyek. -szóltam nekik, ők pedig bólintva beindultak.

Én elővettem a telefonom, de mikor anya neve helyett megláttam a hívó felet, szívem úgy kezdett dübörögni, mintha azon nyomban ki akarna szakadni a helyéről.

Ő hívott. Wonho.

Anno nem töröltem ki a számát, nem tudom miért, talán tudat alatt reménykedtem, hogy valamikor keresni fog. De álmomban sem gondoltam, hogy ez tényleg meg fog történni.

-Ha..halló? -emeltem fülemhez a telefont, és remegve beleszóltam.

-Changkyun.. -ahogy halkan, kissé rekedt hangjával beleszólt, a pulzusom az egekbe szökött. Azt hittem, hogy elfelejtettem őt, de még mindig úgy reagálok a hangjára, mint régen.

-Changkyun, kicsim, nem fázol? -kérdezte hirtelen, én pedig nem tudtam, hogy három hónap után miért ez az első kérdése felém.

-Ne..nem igazán.. -egy értelmes mondatot sem tudtam kinyögni, hevesen dobogó szívem miatt.

-Kellett volna sálat venned, elég hideg van. -mondta, én pedig összeráncoltam a szemöldököm.

-Honnan tudod, hogy nincsen rajtam sál? -kérdeztem tőle, de ebben a pillanatban megláttam az utca másik felén őt, ahogy felém nézve mosolyog. 

Ott állt. Tényleg ő állt ott. A szívem lassan tényleg fel akarta mondani a szolgálatot, és egyre hevesebben vettem a levegőt. Szemeimbe könny szökött, de mégis olyan boldog voltam, mint soha. 

Gondolkodás nélkül kezdtem el futni felé, és mikor eléértem, nyakába ugrottam. Szorosan fogott magához, és úgy tartott, mint aki sosem akar elengedni. És ezt én is így terveztem. Mélyen beszívtam illatát, amiről ezernyi emlék jutott hirtelen eszembe.

Azt hittem elfelejtettem őt, azt hittem utálni fogom ha valaha elém kerül. De nem tudok mást tenni, csak szeretni.

Sziasztok csibéim!🐥❤

Hogy vagytok?❤ holnap péntek végre😍😂

Nézegettem twitteren képeket, meg jutyubon videókat, és ez a random Wonho gyilkolászás~

(A videóktól megkíméllek titeket :))))))))) )

Viszont a haja most hogy már láttam rendesen, nagyon tetszik😍😍😍 a selfiején nagyon rikított és úgy fura volt, de igazából nagyon jó színe van💥😍

Na de nem húzom tovább itt az időt feleslegesen, csak szeretek pofázni. 

Ezen kívűl már csak egy utolsó részre számítsatok, és vége lesz a könyvnek😄❤

Remélem tetszett ez a rész, ha igen, hagyjatok nyomokat, és vigyázzatok magatokra❤❤❤

Puszi: Niki~