Miután végeztünk a suliba, hatalmas vigyorral arcomon indultam a kávézóba, ami Jooheonnak és Minhyuknak is feltűnt. Nem tudták mi miatt vagyok ennyire boldog, és egész nap azon gondolkoztak, vajon mi történt. Ja, még mindig q szopásnál vannak leragadva. De ki az akit az ennyire boldoggá tesz? Jó, valakit biztos, de ehh.. Azért az valakit sokkal boldogabbá tesz, ha egy Wonho megcsókolja őt, mintha leápolt volna valakit.

A kávézó öltözőjében nem volt ott Dahyun, és emiatt kissé rosszul éreztem magam. Azt hiszem miattam lett ennyire szomorú. Ah, ilyenkor fel kéne magam pofozni. 

Dahyun hiányában egyedül kerestem meg a ruhák közt az ingem, és vettem fel gyorsan, majd ki is mentem a pultokhoz.

-Jódélutánt. -ugrottam oda Wonho mellé a pénztárba. 

-Szia Changkyun. -mosolyogva köszönt vissza, nekem pedig az egekbe szökött a pulzusom. Abban az egy hétben amíg itt voltam, most először köszönt vissza mosolyogva.

-Mi van Dahyunnal? -kérdeztem szomorkásan, míg Wonho elkezdett egy kávét készíteni.

-Azt mondta rosszul van, ezért otthon maradt. Persze tudom, hogy nem fizikai baja van, inkább lelki. -nézett rám, mire lesütöttem szemeim. -Nem a te hibád Changkyun. -próbált nyugtatni, mire megráztam a fejem.

-Dehogynem. Kedvesebben is kifejezhettem volna magam..

-Figyelj, majd megbeszéljük, de most sok a vendég. -nézett a bejárat felé, ahonnan egy újabb csapat fiatal tért be.

-Oké. -kaptam fel a tálcát, amin most fejezte be a kávékat. -Melyik asztalhoz kell vinni?

Wonho válasza után kivittem a rendelt italokat, mikor két ismerős hang ütötte meg a fülemet. Ezek mindig idejönnek?

-Sziasztok. -köszöntem a két jómadárnak.

-Jöttünk megnézni mi miatt vagy boldog. -vigyorgott Jooheon.

-Honnan veszitek, hogy itt van ami miatt boldog vagyok? -huzogattam a szemöldököm.

-Naaa mondd el Changkyuun. -ugrált Minhyuk mint egy kisgyerek, majd szorosan megölelt, és ezzel próbált meghatni. -Lééégyszii!

Minhyuk hirtelen elengedett, majd mögém nézett kicsit félve. Összevontam a szemöldököm, majd hátranéztem, és mögöttem megláttam Wonhot.

-Bazdmeg Wonho, szívfaszt kaptam től... -nem engedte végig mondani, mert akaratosan mart ajkaimra.

Képes volt lekapni az egész kávézó előtt, köztük Minhyuk és Jooheon előtt, de ha ez nem lett volna elég, nem engedett el egyhamar. Derekemra kapott közelebb rántva magához, mire belenyögtem csókunkba, és vállaira kaptam kezem, azzal a tudattal hogy ellököm, de nem igazán jött össze. Aprót harapott alsó ajkamba, ami miatt enyhén elnyitottam őket, és ezt kihasználva nyelve beférkőzött az enyém mellé. Még a nyelve is olyan dominanciával harcolt az enyémmel, hogy lassan a világomról is megfeledkeztem. Nem tudom meddig téptük így egymás ajkait, de egyre jobban tetszett, mikor elengedett, és szapora lélegzetvétellel néztünk egymás szemeibe. Körbenézve a kávézó vendégei nem igazán méltattak figyelemre, de mikor félve a fiúk felé néztem, Jooheon arcán undor, Minhyuk arcán pedig csalódottság látszott.

-Ember... -húzta fel felső ajkát Jooheon. -Szóval emiatt voltál boldog..

-I..igen.. 

Minyhuk egy szó nélkül megfordult, és gyors léptekkel elhagyta a kávézót, mire aggódva pillantottam utána.

-Mi a baja Minhyuknak? -kérdeztem hatalmas szemekkel.

-Hát szerelmes beléd, nem mondta? Azt mondta, hogy a Han folyónál elmondja neked. -felelte Jooheon, mire döbbenten esett le az állam.

Szóval azt kezdte el mondani...én pedig nem is foglalkoztam vele...hogy én mekkora egy paraszt bunkó undorító ember vagyok. Senki érzéseire nem figyelek, csak a sajátomra..

Már indultam volna Minhyuk után, mikor Wonho a karom után kapott, maga felé fordítva.

-Hova mész?

-Minhyuk után..muszáj vele beszélnem. -indultam volna újra el, de Wonho karjai még erősebben szorítottak.

-És a munka? -lett komor az arca, én pedig kezdtem ideges lenni.

-Ki a faszt érdekel most a munka?! -kérdeztem ingerülten, és kirántottam kezeim övéből. 

Kifutottam a kávézóból, és körülnéztem az utcán. Most merre ment? 

Idegesen kaptam elő a telefonom, Minhyuk számát csörgetve. Kicsöngött, de nem akarta felvenni. Ahj, Minhyuk, kérlek...

Hirtelen ötlettől vezérelve elindultam a Han folyóhoz, az egyik buszra szállva. Ideges voltam, főleg magamra. Hogy nem vettem észre, hogy végig szeretett? Olyan önző vagyok..

Mire kiértem a folyóhoz, már sötét volt. Öt körül járt az idő, de a közvilágítások égtek. Hatalmas a folyó, ha itt is lenne Minhyuk, esélyem se lenne megtalálni. 

Szomorúan ültem le egy padra, a ringatózó vizet nézve. Ő olyan kedves, és ártatlan. Én meg képes voltam lerombolni a lelkivilágát. Milyen lehetett neki végignézni azt, hogy a szerelme valaki mással csókolózik? Aish...utálom magam.

Mosolyogva néztem a szerelmes párokat, ahogy boldogan sétáltak a folyó mentén. Akaratlanul is Wonho jutott eszembe, ahogy ketten sétálunk itt, megfeledkezve a világ gondjairól.

Na, és megint csak magamra gondolok. Menthetetlen vagyok...majd holnap a suliban megbeszélem a dolgokat Minhyukkal.

Komótosan indultam vissza a buszhoz, ami visszavisz a kávézóhoz, mert az lassan bezár, nekem pedig kellene a pólóm. 

Mikor a busz letett, már záróra után volt, ezért már csak halványan égtek a fények. Remélem még valaki bent van.

Benyitottam, és az első dolog amit megláttam, Wonho volt. A pultnál támaszkodott, érkezésemre felkapta a fejét. Én megálltam az ajtóban, mert az arckifejezése nem volt valami boldog.

-Megvígasztaltad a kis Minhyukot? -kérdezte gúnyosan, kilépve a pult mögül. Kezében a pólómat tartotta.

-Nem találtam meg.. -haraptam alsó ajkamba, mire Wonho megeresztett egy halvány mosolyt. Ujjaival mutatta, hogy menjek hozzá közelebb, mire hezitálva, de elindultam felé. Megálltam előtte, mire elkezdte kigombolni az ingem.

-Ejnye, csak így itt hagyjuk a munkát, és még a pólónkat se vesszük át. -ingatta a fejét, majd mikor kibújtatott ingemből, azt vártam hogy rámadja a pólót, de úgy látszott neki nem ilyen tervei voltak. 

A pólót és inget egyszerre dobta el az asztalok felé, nehogy felkapjam őket, majd derekamra fogva nyakamat kezdte apró csókokkal behinteni. Ajkaim elnyíltak egymástól hideg ajkainak forró érintéseitől, majd vállaiba markoltam, ahogy fogát mélyesztette érzékeny bőrömbe. Hirtelen elengedett, én pedig csalódottan sóhajtottam fel.

A bejárat felé indult, nekem meg fogalmam sem volt mit csinál, de mikor odaért az üvegből készült falakhoz, ami az utcáról belátást biztosít a kávézóba, lehúzta ott a redőnyöket, hogy ne lássanak be, majd elfordította a kulcsot a zárban, hogy még véletlenül se nyissanak be.

Nagyot nyeltem, mikor vad tekintetével rámnézett, és mint egy ragadozó, úgy lépkedett felém, a földbe gyökerezett lábú áldozatához. 

-Ma nem dolgoztál négy órát ahhoz, hogy megkapd az igazolópapírt. -ért elém, és végigsimított fedetlen hasfalamon. -De nyugi, nálam ledolgozhatod azt a két órát. -nyalta meg ajkait, majd újra nyakamat vette célba.

HI HELLO ANNYEONG~

Na sziasztok csibéim!🐥❤

Remélem jó résznél hagytam abba😂😂😂

Naaaaagyon sajnálom hogy egy ideje nem volt rész, de a kezem fáslizva volt, és nem igazán tudtam mozgatni, nem hogy írni. Most már jobban van, levettem róla hogy tudjak írni, mert már nagyon akartam~

Na de nem is húzom itt a szót, ha tetszett ez a vegyes érzelmes rész, akkor hagyjatok nekem nyomokat🌟💬

Legyen csodás napotok/estétek drágáim! Puszi: Niki~