Nem igazán tettem túl magam azon, hogy Wonho majdnem megcsókolt, ezért szombat estétől egész vasárnap reggelig vergődtem az ágyban.

-Fiam, minden rendben? -jött be anya, sokadik hisztérikus nyöszörgésem után a szobámba.

-Niiiiincs ~ -nyafogtam szétterülve az ágyon.

-Mi a baj, mesélj. -ült le az ágyam szélére, bíztató mosolyt küldve felém.

Nem mondhatom el neki az eredeti szitut, hiszen még a saját anyám se tudja, hogy meleg vagyok...Oké, el kellett volna neki mondanom, hiszen az anyám, de anno amikor felismertem magamban, hogy az vagyok, annyira megrémültem, hogy senkinek se mertem elmondani. Azóta meg csak teltek a hónapok, évek, és még mindig nem nyögtem ki.

-Aish.. -ültem fel, mély sóhajt véve. -Tetszik nekem valaki, és el is mondtam neki az érzéseimet, amikre igazából semmi reakciót nem mutatott, tegnap meg majdnem megcsókolt, de végül nem tette meg. -meséltem el szomorúan úgy, hogy anyának ne essen le, hogy egy fiúról van szó.

-Ezer százalék, hogy tetszel neki. -vigyorodott el anya. -De legalább szép lány? -emelte fel a szemöldökét mosolyogva, mire majdnem elnevettem magam.

Szép lány biza a Wonho bácsi.

-Hát...izmos. -gondolkodtam el a kinézetén, mire anya fura szemmel nézett rám.

-Mi?

-Mi?

-Mi? 

-Mi?

-Mi az hogy izmos? Egy olimpikonnal randizol? 

-Mi? Nem! Azt mondtam hogy..izé, csinos. És amúgy se randizunk. -biggyesztettem le alsó ajkam.

-Majd fogtok. Légy férfi, és hívd el randira! -veregette meg a vállam anya bíztatóan, majd felállt az ágyról. -Mit kérsz reggelire?

-Wonho szexi felsőtestét... -motyogtam a takarómat gyűrködve.

-Mit?

-Tojásrántottát. -kaptam fel a fejem, és mielőtt anya értetlenkedhetett volna egy sort, felálltam és kimentem a mosdóba. 

A tükörképemet bámultam azon gondolkozva, hogy vajon anyának tényleg igaza van-e. Mármint abban, hogy Wonho is vonzódik hozzám. Oké, ő azt hiszi egy lányról van szó, de nem sok különbség lehet Wonho és egy lány között...gondolom.

Szememet dörzsölve trappoltam le a lépcsőn, hogy a konyhába vehessem az irányt. Az asztalnál már ott ült az öcsém.

-Hyuuung!~ -kiáltotta mint aki ezer éve nem látott, én meg vigyorogva kaptam fel a székről, szorosan magamhoz ölelgetve. 

-Kész is a reggeli. -tette le elénk anya a tányérokat, én pedig visszaültettem a helyére Seokmint. 

-Köszönöm. -kezdtem hozzá az ételnek.

(...)

Igaz, hogy vasárnap van, de úgy döntöttem ma is bemegyek dolgozni, hiszen a kávézó a hét minden napján nyitva van. És ha hamar akarok végezni - már pedig hamar akarok - akkor vasárnap is bemegyek.

Felvettem a szokásos fekete nadrágom, és már indultam volna ki, mikor anyám megállított.

-Hova mész Changkyun? -jött ki a konyhából.

-Dolgozni. 

-Vasárnap?

-Aha. Minden nap van. -vettem fel a cipőmet.

-És a kávézóban dolgozik, aki tetszik neked? -kérdezte mosolyogva.

-Igen. 

-Akkor ma hívd el randira. Nem kell sietned haza. -vigyorgott rám, mire elnevettem magam.

Elindultam hát a kávézóba, és kb 5 perc séta után ott is voltam. Szerencse, hogy közel van.

-Szia Dahyun. -köszöntöttem a lányt, ahogy beértem az öltözőbe. 

-Szia. -köszönt kissé szomorkásan, és kiakasztotta az ingem a szekrényből.

-Van valami baj? -kérdeztem aggódással a hangomban, miközben elvettem tőle az inget.

-Nincsen semmi, csak egy kicsit fáradt vagyok. -erőltetett magára egy mosolyt, de láttam hogy hazudik.

-Dahyunie...

-Siess, mert Wonho mérges lesz. Látta hogy bejöttél, szóval ha nem leszel kint 5 percen belül, akkor megesz. -nevetett fel halkan, mire bólintottam. 

-Majd beszélünk munka után. -léptem ki az öltözőn, de a lány is jött velem. Kérdő fejjel fordultam felé.

-Hétvégente sok a vendég, és segíteni szoktam leszedni az asztalokat. -adott magyarázatot néma kérdésemre, és felkapva egy kötényt kimentünk az öltözőből.

-Szép reggelt buzikám. -vigyorgott rám Wonho, de úgy mondta, hogy csak én halljam.

-Neked is.. -morogtam kicsit sértetten, és beálltam a pénztárba.

Tuti tegnap óta röhög rajtam, sőt szerintem még ezzel is álmodott. De ő legalább aludt, én egész este vergődtem miatta.

-Gyere Changkyun, csináljunk együtt egy Latte-t.. -morogta a fülembe vészesen közel hozzám, mire akaratlanul is elnyíltak az ajkaim, és megremegett az alhasam. Hogy tudja ennyivel elvenni az eszemet?!

-Wo..nho.. -néztem oldalra, ezzel farkasszemet tartva vele.

-Mi az? Csak nem bejön a közelségem? -kacsintott, és hátrafordult a másik pulthoz, ahol a kávékat csináljuk. 

Szemforgatva fordultam oda én is, majd izmos karjaival átkarolt engem hátulról. Fejét pont úgy vállamra helyezte, mint legelőször. Éreztem, hogy lábaim megremegnek, és kevés kellett ahhoz, hogy csak a szuszogása miatt ne essek ott helyben össze.

-Wonho...vendégek vannak... -próbáltam érzékeltetni, hogy elég furcsán nézhetünk ki.

-És akkor mi van? Jaj, hogy te ezt félreértetted. -engedett el, és kezét szája elé helyezte meglepettséget tettetve. -Igaz is, te mindent félreértesz, elég ha közel hajolnak hozzád, máris csókra számítasz. -vigyorgott rám, én pedig nem tudtam hogy megsértődve elhordjam-e mindennek, vagy süllyedjek el amiatt, hogy igaza van.

-Inkább megcsinálom én a Latte-t. -morogtam, és neki kezdtem a kávénak.

-Na mi az drága. -támaszkodott meg a pulton. -Zavarban vagyunk? -dugta ki a nyelvét, én pedig próbáltam nem az édes arcára nézni, ezért görcsösen fókuszáltam a kávéra.

-Nincsenek vendégek? -kérdeztem rá sem nézve. -El kéne egy pénztáros.

-Most elküldesz? -szinte belenyomta a fejét a képembe, ezért muszáj voltam ránézni.

-Wonho, miért csinálod ezt velem? -néztem rá gondterhelten, pedig a lelkem mélyén élveztem, hogy velem foglalkozik - még akkor is, ha csak poénból.

-Mit? -tettette az ártatlant, nagyokat pislogva.

-Melyik asztalhoz kell a Latte? -sóhajtottam egy tálcára téve a frissen elkészült italt.

-A hatoshoz. -válaszolta, én pedig abban a pillanatban elszeleltem a hatos asztal felé.

Először azt hittem csak rosszul látok, de mikor közelebb mentem megbizonyosodtam róla, hogy anyám ült annál az asztalnál. Mellette pedig Dahyun állt, és beszélgettek. Mikor hallótávolságra értem hozzájuk, meghallottam miről folyt a beszélgetés.

-Szóval te vagy az a lány, aki Changkyunnak tetszik. Nagyon tetszel neki, és ma el akar hívni randira. -mosolygott anyám, én pedig összeráncolt szemöldökkel siettem oda, és letettem az asztalra a kávét.

-Anya? -kérdeztem értetlenül.

-Changkyun...igaz ez? -nézett rám hatalmas szemekkel Dahyun.

.

Sziasztok csibéim!🐥❤

Így estére (szokásosan este😂) hoztam nektek egy újabb részt, ami eléggé hosszú lett, remélem nem bánjátok😊❤

Ha elnyerte a tetszéseteket a rész, hagyjatok csillagot, vagy kommentet🌟💬

És meg szeretném köszönni az eddigi kommentjeitek, el sem hiszitek mennyire fel tudjátok vele dobni a napom😍 Imádom őket olvasni, mindig mosolygok tőlük❤

Na de száz szónak is egy a vége, teljen jól a szünet többi része, és legyen gyönyörű napotok/estétek drágáim! Puszi: Niki~