Jimin szemszög

- Te egyébként jössz vissza velünk egy hétre? – kérdeztem Jeongguktól, mikor másnap az iskolába sétáltunk.

- Igen – bólintott a fiú.

- Tudod... meséltem rólad anyáéknak, és mivel mi is befogadunk egy itteni gyereket, ezért ragaszkodtak hozzá, hogy te legyél az, ha jössz – mondtam neki mosolyogva.

- Tényleg? – virult fel az ő arca is.

- Igen. Nagyon szeretnének megismerni téged, és már teljesen be vannak zsongva. Szóval, szeretnél nálunk lenni abban az egy hétben? – tettem fel a kérdést neki.

- Persze, örülnék neki, ha veled lehetnék azon a héten is! – mondta lelkesen Jeongguk.

- Akkor oké, majd mondjuk Mijoonak, hogy neked ne szervezzen semmit, mert már megoldottuk. Egyébként készülj fel, hogy anyámék teljesen be fognak pörögni. Össze-vissza fognak kérdezősködni, és szerintem még fürdeni és képesek lennének elkísérni téged – meséltem nevetve, ugyanis szerintem anya tényleg megcsinálná.

- Jó majd felkészítem magamat, mert nem vagyok hozzászokva, hogy figyelnek rám – mosolygott továbbra is a fiú, én pedig már nagyon vártam, hogy hazamenjünk és anyáék elárasszák egy csomó figyelemmel és szeretettel, mert ha van valaki, aki rettenetesen megérdemelné, akkor az Jeongguk. Még csak két napja ismerem, de ennyi bőven elég volt ahhoz, hogy rájöjjek; Jeongguk nem sok babusgatást, szeretetet és figyelmet kapott életében, és ez nagyon elszomorít. Valószínűleg hatéves koráig otthon sem kapta ezt meg, mert okkal lett kiemelve a családjából, itt pedig nem tudnak mind a háromszáz gyerekre ugyanannyi figyelmet fordítani.

Az iskolába beérve megint mindenki minket bámult, de már egyáltalán nem zavart annyira dolog, és inkább Jeonggukra koncentráltam, és reméltem, hogyha látják, hogy én milyen jól elvagyok vele, akkor esetleg mások is barátkoznak majd vele ezek után. Én sosem voltam magányos, Seonghwa például mindig mellettem volt, de egyébként sok mindenkivel jóban voltam régebben is. Igaz pár éve kicsit leszűkítettem a baráti körömet Sehunra és Seonghwara, de egy idő után ismét sikerült nyitnom a többiek felé is, és újra sok barátom lett. Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy milyen magányosnak lenni, mert én még sosem voltam az, de most már azt sem szeretném, hogy Jeongguk az legyen. Csak az a baj, hogy jövő hétvégén Jeongguk visszajön majd az otthonba, és akkor lehet, hogy teljesen megszakad majd közöttünk a kapcsolat, aminek egyébként nem örülnék. Nem szeretném, ha az egyetlen barátját is elveszítené, még akkor is, ha csak pár napja ismerjük egymást. Jeongguk különleges fiú, valamint úgy érzem, hogy végre találtam valakit ugyanazon az értelmi szinten, mint amin én vagyok. Jeongguknak hamar fel kellett nőnie, hat éves kora óta egy otthonban él, így érthető, hogy miért nem annyira gyerekes, mint a többiek, de én örülök neki.

- Mi lesz az első óra? – kérdeztem a fiútól, miközben a szekrényében pakolászott.

- Matek, aztán fizika. Ha ezt túlélem, akkor már jó vagyok – mosolyodott el Jeongguk.

- Nyugi, majd segítek. Ha gondolod, akkor fel is tarthatom a tanárokat az eszemmel, és akkor nektek semmit sem kell csinálnotok – javasoltam, mire Jeongguk szemei felcsillantak.

- Azt nagyon adnám! Komolyan, szabályosan félek ettől a tanártól, mert a fizikát, meg a matekot is ő tartja. Nem bír engem, mert nem vagyok jó a reál tantárgyakból, szóval szeret szívatni engem – magyarázta, én pedig elhatároztam, hogy akkor mindenképp lekötöm valamivel a tanár figyelmét.

Nagyjából tíz perc volt még az óra kezdetéig, ezért addig beszéltem anyával, meg röviden válaszoltam Wooyoung temérdek üzenetére. Mikor ezekkel végeztem, már meg is jelent a tanár, így felálltunk a helyünkről, és vártuk, hogy végezzenek a jelentéssel. Nem csodálkozom, hogy Jeongguk fél ettől a tanártól. Úgy nagyjából a negyvenes évei közepén lehet a férfi, nagyon szigorú és kemény a tekintete, valamint egy kis felsőbbrendűséget is áraszt magából. Ha nem lennék zseni, akkor lehet én is összecsinálnám a bokámat, de sajnos az a helyzet, hogy ma én fogok irányítani, és nem ő.

- Jól van, akkor lássuk csak, kinek nincs házi feladata? – kérdezte a férfi nagyot sóhajtva, miközben az asztal szélére ült, és kinyitotta a kis noteszét. – Jeongguk, gondolom neked szokásosan nincs, igaz? – pillantott fel a mellettem ülőre, mire ő magabiztosan húzta ki magát a padban.

- De igen, ami azt illeti, van – mosolygott elégedett a fiú, mire a tanár nem kicsit lepődött meg.

- Hagy nézzem meg, hozd ide a füzetedet! – utasította Jeonggukot, ő pedig már fel is állt a füzetével egyetemben, és kivitte neki. Egy pár pillanatig a füzetet tanulmányozta, majd összecsapta, és az asztalra dobta. – Ez hibátlan. Kiről másoltad? – kérdezte a férfi, és kicsit felbosszantott, hogy egyből ezt feltételezi.

- Senkiről. Én csináltam – mondta Jeongguk.

- Azt hiszed, hogy ezt el is hiszem? Hogy majd négy évnyi bukdácsolás után hirtelen megtáltosodsz, és megírod hibátlanul a házi feladatodat? – nézett hitetlenül a férfi Jeonggukra.

- Pedig tényleg én csináltam. Jimin segített egy kicsit és elmagyarázta, de én csináltam – folytatta Jeongguk, és ekkor a férfi rám pillantott.

- Hányadikos vagy te fiam? – intézte felém a kérdést.

- Gyakorlatilag, vagy elméletileg? – kérdeztem mosolyogva, mire a tanár úr nem kicsit lepődött meg a válaszomon.

- Mi a különbség a kettő között? – nézett rám zavartan.

- Gyakorlatilag tizenegyedikes vagyok, elméletileg pedig egyetemi matematikai professzori szinten – válaszoltam, a férfi pedig elnevette magát. Az egész osztály csak csendben figyelte a történéseket, és meg sem mertek mukkanni, mert gondolom ők is féltek a férfitől, akárcsak Jeongguk.

- Gyere ki a táblához, te meg menj a helyedre! – adta vissza Jeongguknak a füzetét, én pedig kimentem a táblához. Kíváncsian vártam, hogy mit talál ki, miközben nagyban lapozgatta a matematika könyvet. Drágám, én már másodikos koromban kivégeztem azt a könyvet... - Tizenkettedikes feladat jöhet? – pillantott fel rám, én pedig elkuncogtam magamat.

- Legyen emelt érettségi feladat – javasoltam, mire az egész osztály sutyorogni kezdett, én pedig vigyorogva pillantottam ki Jeonggukra, aki szintén nagyon jól szórakozott.

- Rendben, akkor... Hány olyan egész szám van, amelyik gyöke az alábbi egyenlőtlenségnek? – olvasta fel a feladatot a férfi, én pedig egyből neki is álltam fejben levezetni a feladatot. Nehezebb feladatra számítottam, de azért ezzel is elszöszöltem egy pár percig, mire kijött az eredmény. – Na? Nem megy? – kérdezte önelégülten vigyorogva, mire én is elmosolyodtam.

- 128 – mondtam ki a megoldást, a tanár pedig furán kezdett méregetni engem.

- Fiam, itt nem tippelgetni kell, hanem kiszámolni – horkantott fel.

- Ez nem tipp, ez a megoldás – válaszoltam.

- Semmit nem számoltál a táblán, fogalmad sem lehet a megoldásról – folytatta a férfi.

- Fogadjunk, hogy 128 az eredmény – javasoltam, mire a férfi nem kicsit döbbent le.

- Miben akarsz te fogadni? – mosolyodott el gúnyosan.

- Ha igazam van, és az eredmény 128, akkor Jeongguk kap egy naplós ötöst a hibátlan házi feladatára, és mindenki más is, akinek hibátlan lett. Ha nincs igazam, és rosszul számoltam, akkor megadom az osztályfőnököm telefonszámát, és két egyest is beírathat nekem – mondtam.

- Rendben, de már készítheted is a telefonszámot. Na, állj neki számolni a táblán! – biccentett a tábla felé a férfi, én pedig a kezembe is vettem a krétát, és nekiálltam levezetni a feladatot. Pár percig eltartott, mire leírtam mindent, és az egész táblát beborította a számolás, de a végén ellenőrzéssel együtt is kijött a 128. Én csak büszkén tettem le a krétát a kezemből, majd a leesett állú férfi felé fordultam. – Ezt hogy csináltad? Ismerted ezt a feladatot? – hebegett-habogott a férfi.

- Nem, Jimin egy zseni. Ez meg sem kottyant neki – szólalt meg Jeongguk, én pedig mosolyogva figyeltem a jelenetet.

- Jól van, menj a helyedre! Jeongguk megkapja az ötöst, és a többiek is hozzák ki a füzeteiket, megnézem a házitokat! – mondta sokkos állapotban a férfi, én pedig vigyorogva mentem vissza a helyemre. – Jimin, szünetben szeretnék még váltani veled pár szót! – tette még hozzá a tanár úr, én pedig csak bólintottam egyet. Nagyon örültem neki, hogy sikerült Jeongguknak egy jó jegyet szereznem, és végre nem csak kettesei meg egyesei vannak. Nem hülye ő, csak senki sem foglalkozik vele, így nem is tud fejlődni és kibontakozni, pedig egyébként hihetetlenül értelmes fiú. 

2021.11.28.