Jeongguk szemszög

Nagyot sóhajtva hajoltam le ismét Dante labdájáért a földre, majd elhajítottam neki olyan messze, amennyire csak tudtam. A kezeim szét voltak már fagyva, az orrom is fázott meg a lábujjaim is a cipőben, de még ennek ellenére sem volt kedvem haza menni. Unalmas volt egyedül kutyát sétáltatni, mert anno mindig Jiminnel csináltam ezt vagy Gahyeonnal, de most nincs senki, akivel ezt megtehetném. Nyilván Siyeon és Hyojun – azaz apa és anya, csak fejben még nem tudom így hívni őket – szívesen eljönne velem megsétáltatni Dantet, ha megkérném őket, de inkább nem teszem, mert akkor megint én lennék a téma. Megint kérdezősködnének, hogy minden rendben van-e, mi a bajom, és, hogy miért vagyok így elkenődve, nekem meg már nincs energiám ehhez. Elég, ha egy nap megkérdezik kétszer, mikor együtt eszünk, nem kell még többször, mert úgyis az lenne a válaszom, mint mindig, hogy minden rendben van.

Az igazat megvallva, semmi sincs rendben. Október vége van, és ahogy az idő kezd egyre hidegebb és rosszabb lenni, az én életkedvem is egyre megy lejjebb a béka segge alá. Mármint, nincs semmi köze egymáshoz a két dolognak, mert nem az idő miatt van rossz kedvem, de tökéletesen párhuzamban vannak most jelenleg. Még mindig nincsenek barátaim az iskolában, mert az egy hónapja történt incidens után senki nem akart velem barátkozni, és Gahyeon is kezd egyre jobban eltávolodni tőlem, így mondhatni ismét az a helyzet, mint mielőtt megismertem volna Jimint. Természetesen van most már hivatalosan is két nevelőszülőm, ugyanis szeptember végén befejeződött az örökbefogadás, és egy gyönyörű házban lakom velük, meg a saját kutyámmal, de ahogy azt sokan mondják; a pénz nem boldogít. Nincsenek barátaim, nincs itt Jimin, nincs mivel elfoglalnom magamat, mert az otthonban legalább mindig volt valami teendő, de itt Siyeon mindent megcsinál, és tényleg kezdenek egyre szürkébbek lenni a napjaim. Nem tudom kiverni Jimint a fejemből, hiába akarom rohadtul, de egyszerűen akárhányszor ránézek egy fiúra más szemmel, egyből elkap a bűntudat, és hűséges akarok lenni Jiminhez, holott ő biztosan már vagy öt másik fiúval összefeküdt Amerikában. Nem is beszélünk olyan sokat, mint amire számítottam, mert nagy az időeltolódás, és mikor nálunk délelőtt van, Jiminéknél késő este vagy éjjel, délután pedig Jiminéknél reggel van, és mennie kell az egyetemre. Elbaszott ez a helyzet, és egyenlőre nem is találom a megoldást semmire.

Egy jó egy órás sétálás meg játszás után úgy döntöttem, hogy ideje haza indulni, mert már én is nagyon fáztam, és ugyan Dantenak viszonylag hosszú szőre van és ruha is van rajta, nem szeretném azért, hogy beteg legyen. Amúgy is elmúlt már hat óra, félig be is sötétedett, nekem meg még házi feladatot kell írnom holnapra meg hajat kell mosnom. Hogy őszinte legyek, egyikhez sincs kedvem jelenleg, szívesebben feküdnék be az ágyba és aludnék, de az a minimum, hogy rendesen tanulok, ha már befogadtak, és mindent megadnak nekem. Már nincs semmilyen kifogásom arra, hogy miért nem tudtam tanulni, mert tökéletes életem van, és ha úgy van, Siyeon segít tanulni is, így muszáj kihoznom magamból a maximumot. Sosem koncentráltam annyira a tanulásra, mert egyrészt nagyon tovább tanulni sem akarok, meg az otthonban sosem figyeltek a jegyeinkre, kivéve akkor, ha bukásra álltunk.

- Azt hittem már sosem jössz haza – nézett rám Siyeon mosolyogva, mikor is a nappaliba mentem hozzájuk, hogy lejelentkezzem, hogy hazaértem. Bár biztosan hallják, mikor nyitódik az ajtó, de azért én szólok.

- Dantenak nagyon sok energiája volt, szóval sokat játszottunk – mondtam, miközben lehuppantam az egyik fotelba.

- Ráérsz most? – kérdezte Hyojun.

- Még házit kell írnom, de ráérek – tűnődtem el egy picit.

- Az a házi feladat bőven ráér – mosolyodott el Hyojun is, nekem pedig kezdett rossz előérzetem lenni.

- Hyojunnal az elmúlt időben azt vettük észre, hogy nagyon letört vagy, és szomorú. Szóval arra gondoltunk, hogy elutaznánk egy kicsit, hátha sikerülne abból erőt merítened, és kicsit jobb kedved lenne utána – magyarázta Siyeon, én pedig hirtelen köpni-nyelni nem tudtam.

- Ez igazán nem szükséges! Idővel majd beszokok rendesen a suliba meg az itteni életbe is, csak egy kis idő kell még – mondtam egyből, ugyanis nem akartam, hogy csak miattam utazzunk el valahová.

- Ne ellenkezz Jeongguk, jót fog tenni! Amúgy is, nekünk is szükségünk van egy kis kikapcsolódásra, és már a repjegyek is megvannak – szólt közbe Hyojun, nekem pedig az állam már a padlót súrolta. Oké, tudtam, hogy Jiminéknek sok pénze van, de, hogy ennyire, hogy csak úgy random elutazunk valahová...

- És mi lesz a sulival? Csak két hét múlva lesz szünet – kérdeztem, ugyanis nem szeretnék annyira lemaradni a suliban.

- Beszéltem az igazgatóval, és elengedett téged a jövő hétre. Azt mondta, hogy nem fogsz sok mindenről lemaradni – mondta Siyeon, én pedig az egy hét hallatán még jobban ledöbbentem.

- És hova megyünk? – kérdeztem teljesen sokkos állapotban.

- Az egyenlőre meglepetés. Holnap úgy is rá fogsz jönni a reptéren, csak addig kell kibírnod. Én azt javaslom, hogy menj, és pakolj össze. Holnap nem mész be már suliba, de a repülő majd csak este nyolckor indul. Addig még lesz pár elintéznivalónk úgyis – lelkesedett be teljesen Siyeon. – Ja, és nagyon jó idő lesz ott, ahová megyünk, szóval úgy pakolj ruhákat - tette még hozzá. Egy jó másfél percig még csak ültem ott, és próbáltam feldolgozni az elmúlt két percben hallottakat, majd felálltam a fotelből, és elmentem a szobámba. Aztán ott is csak ültem egy jó tíz percet az ágyamon, és azon gondolkoztam, hogy mivel érdemeltem én ki ezt az életet?

Szerintem fél órán keresztül még próbálta befogadni az agyam a dolgokat, és még ki is mentem Siyeonékhoz megkérdezni, hogy ez most komoly-e, de ők nevetve igent mondtak. Fogalmam sem volt, hogy most akkor minek álljak neki, mit pakoljak, és azt sem tudtam, hogy mi lesz Danteval. Gondolom valamelyik nagyszülőnél lesz megint, de egy hét nélküle nehéz lesz.

Végül Siyeon bejött a szobámba, és segített bepakolni egy bőröndbe, mert nekem még fél óra után sem jutott el az agyamig, hogy holnap elutazunk valószínűleg elég messzire, mert meleg helyre megyünk. Ötletem sem volt, hogy hova megyünk, nem is akartam tippelgetni, hanem úgy voltam vele, hogy legyen tényleg meglepetés, és majd holnap este kiderül a reptéren. Tényleg nem lett volna erre szükségem, mert idővel lehet jobb lett volna a kedvem, és több életkedvem lett volna, de én nem vagyok semminek az elrontója, és ha már meg vannak a jegyek is, akkor teljesen mindegy, hogy mit mondok, úgyis megyek. Csak azt sajnálom, hogy Jimin nélkül megyünk. Vele biztos sokkal élvezetesebb lenne, hiszen egyedül nem olyan izgalmas semmi sem, mintha mondjuk van egy pajtás melletted, akivel közösen elfoglalhatjátok magatokat.

Másnap reggel Siyeon sokáig hagyott aludni, csak fél tizenegykor keltett fel, de miután felkeltem, már indultunk is intézni az ügyeket. Először sajnos Dantet vittük el Siyeon szüleihez, és egy könnyes búcsú után már indultunk is tovább. Kellet venni Hyojunnak új fürdőnadrágot, Siyeonnak kalapot, én pedig kaptam egy új fülhallgatót, mert lehet, hogy a másik tönkre ment, mert abban aludtam, és megtört a vezeték... Hát most na, nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen tönkre megy, mert nekem sosem volt még ezelőtt, így nem kicsit lepődtem meg, mikor másnap csak a fele szólt. Valami iratokat is kellett még intézni az otthonban, ugyanis attól még, hogy már örökbe vagyok fogadva, egy darabig még rajtam tartja a gyámügy a szemét, hogy minden rendben van-e, így kellett engedély ahhoz, hogy elhagyhassam az országot. Délután kettő óra volt, mire haza értünk, megebédeltünk, tartottunk egy délutáni sziesztát, majd ötkor elindultunk a repülőtérre. Eléggé izgatott voltam, mert én még csak egyszer repültem, és azt sem tudom, hogy hová megyünk, szóval alig bírtam egy helyben maradni az autóban.

Elég nagy dugó volt így hétköznap délután ötkor, ezért kellett egy egész óra, amíg a reptérre értünk, így eléggé sietősen kellett csinálnunk a dolgunkat. Ahogy beértünk a reptérre, kevesen voltak, bár teljesen megértettem, mert október vége van, nem sokan utazgatnak ilyenkor, csak az üzletemberek.

- Na? Szerinted hova megyünk? – kérdezte Siyeon, mikor a nagy tábla előtt álltunk, ahová az összes nem sokára induló járat ki volt írva.

- Nem tudom... - néztem fel a nagy táblára. – Amszterdamba nem hiszem, mert ott legjobb földrajzi tudomásaim szerint ugyanúgy hideg van, Tokióban és Hongkongban is, és ha jól tudom, akkor Seattle-ben sincs harminc fok – gondolkodtam hangosan. Még egy csomó hely volt, de azokon a helyeken mindenhol meleg volt, szóval nem tudtam kitalálni.

- San Franciscoba megyünk! – karolta át a vállamat Hyojun mosolyogva, nekem pedig egyből forogni kezdtek a fogaskerekek az agyamban, ugyanis úgy emlékeztem, hogy az... - Vagyis pontosabban San Joséba, csak San Franciscoban száll le a gépünk – folytatta Hyojun, nekem pedig ekkor leesett.

- Jiminhez megyünk? – kérdeztem teljesen lesokkolva.

- Igen szívem, Jiminhez megyünk – mosolyodott el Siyeon, én pedig olyan boldog lettem hirtelen, hogy kicsordultak az örömkönnyeim.

- Tényleg? – kérdeztem azért vissza, de közben fülig ért a szám.

- Igen, tényleg – bólintott Siyeon.

- De miért? – kérdeztem, miközben a könnyeimet törölgettem.

- Jimin körülbelül két hete írt nekünk egy üzenetet, amiben leírta, hogy nagyon egyedül érzi magát, és, hogy hiányzunk neki. Azt mondta, hogy ne aggódjunk miatta, mert egyébként jó helye van ott, csak szerette volna, ha tudjuk, hogy hiányzunk neki, és szeret minket – mesélte Hyojun, nekem pedig még jobban bekönnyezett a szemem.

- Nekünk is nagyon hiányzik Jimin, és tudom, hogy neked még nálunk is jobban, szóval úgy döntöttünk, hogy kiutazunk hozzá, és meglepjük őt – mondta Siyeon.

- Tényleg ti vagytok a legjobb szülők a világon! – mondtam mosolyogva, majd átöleltem Siyeont és Hyojunt is.

- Örülünk neki, hogy így gondolod! – nézett rám mosolyogva Siyeon. – De menjünk, mert be kell csekkolnunk meg le kell adnunk a bőröndjeinket, és már negyed hét van – mondta Siyeon, én pedig csak bólintottam egyet, és megfogtam a bőröndömet.

Még előttünk van egy tizenegy órás repülőút, de azt hiszem, hogy teljesen megéri, ha utána találkozhatok Jiminnel. Nem hittem volna, hogy a közel jövőben találkozni fogok vele, és lehet, hogy ez most mindent meg fog csak nehezíteni, de reménykedem benne, hogy lehet, találunk valami megoldást erre a helyzetre. Egy biztos, jelenleg nálam boldogabb ember szerintem nincs a Földön.

2024.04.23.