Jimin szemszög

Az idő rettentő gyorsan szaladt, kettőt pislogtam és már el is telt két hét. Nem tudom, hogy hogyan gyorsult fel ilyen hirtelen minden, de nem igazán örültem neki. A Jeonggukkal való beszélgetésem után anya egyből keresett egy szakembert, és a következő héten már vittük is Jeonggukot az első kezelésre. Nem igazán tetszett neki, mert végül nem lehettem bent vele, és így csak egy jó negyed órás hiszti és sírás után volt hajlandó bemenni a pszichológus szobájába, de valahogy csak betuszkoltuk. Én tudtam már akkor is, hogy egyedül kell majd bemennie, mikor megígértem, hogy bemegyek vele, de valahogy mindenképp el kellett érnem, hogy adjon egy esélyt ennek az egésznek. Azóta még háromszor volt a pszichológusnál, mert heti kétszer kell mennie, és hiába mondja azt a hölgy, hogy javul Jeongguk állapota és a felfogása, nekünk egyáltalán nem ez jön le otthon. A kezelések után Jeongguk mindig csendes, van, hogy éjjel úgy sírja álomba magát mellettem, és olyan is volt, hogy anyának nyugtatót kellett neki adnia alvás előtt, mert annyira félt a rémálmoktól, hogy nem mert aludni. Az első kezelésen el kellett mesélnie az egész életét, ami nagyon nem volt jó hatással Jeonggukra, ugyanis minden fájdalmas emléke újra felszínre tört és felélénkült, amitől első éjjel rémálma volt. Így a rákövetkező napokban alig bírt elaludni, és napközben is csendes és bágyadt volt. Persze ha valami családi program volt, igyekezett jókedvű lenni, de én átláttam rajta, hiszen túl jól ismerem már őt. Persze megértjük, hogy ez a folyamat ezzel jár, egy kis ideig még ilyen lesz Jeongguk, de idővel képes lesz ezeket a rossz dolgokat elengedni, és csak a jelenre koncentrálni. Mi pedig alig várjuk már ezt a pillanatot, mikor Jeongguk önfeledten és őszintén fog mosolyogni és nevetni, és nem lesz teljesen összezavarodva.

A mai nap is kezelése van Jeongguknak, ahova általában én szoktam elvinni és megvárni, de most anya és apa is eljöttek, ugyanis terveztünk valamit Jeongguknak. Ő még nem tud semmit, azt mondtuk neki, hogy közös bevásárlásra megyünk, ha itt végeztünk, de valójában nem. Anya és apa nagyon szeretné, ha Jeongguknak kicsit jobb lenne a kedve és a hangulata, ugyanakkor tudják nagyon jól, hogy ezt a folyamatot nem lehet felgyorsítani, szóval kellett egy B terv, amivel elterelhetjük Jeongguk gondolatait. Már régóta gondolkoztunk azon, hogy legyen egy házi kedvencünk, és anyáék úgy döntöttek, hogy itt a tökéletes alkalom, hogy bővüljön a családunk egy taggal. Úgyis nyár van, az egész család otthon van, és egy kis szőrgombóc biztos lefoglalná Jeonggukot.

Jeongguk kezelése általában egy óra szokott lenni, de most elhúzódott egy negyed órával. Mikor  kijött a szobából, látszott rajta, hogy megint megviselte ez az egy és negyed óra, mert a szemei tiszta pirosak voltak, és nem szólt egy szót sem. Mikor már az autóban ültünk, akkor sem mondott semmit, ami mostanában egyébként nem volt meglepő. Ilyenkor mindig meg akarom ölelgetni őt, sok puszit adni neki, és elmondani neki, hogy én itt vagyok, és nyugodtan elmondhat bármit, de anyáék jelenlétében nem tehetek semmit sem.

- Sokat kell vásárolni? – kérdezte Jeongguk halkan nem sokkal az után, hogy elindultunk.

- Nem olyan sokat, maximum egy óra alatt végzünk – fordult hátra anya mosolyogva.

- Nem tudnátok engem inkább hazavinni? Fáradt vagyok, és nincs kedvem vásárolni – mondta Jeongguk lehajtott fejjel, és hiába kérte azt, hogy vigyük haza, ez egy nagy előre lépés volt, ugyanis nem sűrűn szokott dolgokat kérni. Sosem mer semmit sem megkérdezni, de most mégis megtette. Úgy tűnik, hogy mégiscsak van haszna ennek az egésznek azon kívül, hogy Jeongguk lelki nyomorék lesz.

- Ne haragudj szívem, de nem. Muszáj neked is jönnöd, mert kell neked is dolgokat venni – magyarázta anya, mire Jeongguk csak sóhajtott egy nagyot.

- Már annyi cuccom van, hogy öt gyerek is megélne belőle, nem tudom, mit kell megint venni – morogta Jeongguk, és erre már nem válaszolt semmit sem anya, csak összemosolyogtunk, és apa is úgyszintén mosolygott ott elől. Jeongguk életében először visszabeszélt és zsörtölődött, ez már tényleg haladás. Valószínűleg nem fogunk minden visszabeszélésének ennyire örülni, de ennek most még örültünk.

Nagyjából fél órát autóztunk mire kiértünk a külvárosba, és egy aranyos kis családi ház előtt parkoltunk le. Én már egyszer voltam itt, amikor is megnéztük a választékot, így ismerős volt a hely, és alig vártam már, hogy Jeongguk is megtudja, hogy miért vagyunk itt.

- Itt akarunk vásárolni? – kérdezte Jeongguk zavartan, mikor kiszálltunk az autóból, és becsöngettünk a házba.

- Ami azt illeti, igen – válaszolta apa mosolyogva, és ebben a pillanatban meg is jelent a férfi, akihez jöttünk.

- Már kezdtem azt hinni, hogy meggondoltátok magatokat – jött felénk vidáman Eunjae, akitől az új családtagot fogjuk venni.

- Nem, teljes mértékben biztosak vagyunk a döntésünkben, csak elhoztuk a család negyedik tagját is, mert ő fog választani – mondta anya boldogan, Jeongguk pedig még zavarodottabban nézett rám.

- Mit kell választanom? – kérdezte suttogva Jeongguk tőlem.

- Majd mindjárt meglátod – mosolyodtam el, majd befelé tereltem Jeonggukot.

- Tudjátok a járást – engedett be minket Eunjae, majd követett minket, ugyanis apa megindult hátra, ahol a jószágokat tartották. Jeongguk még egy kis ideig értetlenül követte anyáékat, de mikor a szeme elé tárult a kert kis elkerített része, ahol a kerítés mögött vagy nyolc kiskutya ugrált össze-vissza, leesett neki a dolog.

- Lesz egy kiskutyátok? – kérdezte Jeongguk mosolyogva.

- Nem Jeongguk, nekünk lesz egy kiskutyánk – emelte ki apa a nekünk szót. – Sőt, lényegében miattad döntöttünk úgy, hogy veszünk egy kutyust, szóval úgy kilencven százalékban a tiéd lesz – folytatta apa.

- Tényleg? – csillantak fel Jeongguk szemei, és a szomorúságának már nyoma sem volt.

- Igen, és éppen ezért te választhatod ki, hogy melyiket vigyük haza – szóltam közbe én is.

- Köszönöm szépen! – ölelte meg hirtelen Jeongguk anyát és apát, majd én is kaptam egy ölelést.

- Igazán nincs mit! De menjetek, és válasszatok egyet, mert még vásárolni is kell neki dolgokat – mondta anya mosolyogva, mi pedig Jeonggukkal elindultunk a kiskutya tömeg felé.

- Milyen fajtájúak ezek a kutyusok? – kérdezte Jeongguk, ahogy a kerítés előtt guggoltunk.

- Schipperkék. Nagyjából a térdünkig fog érni, ha felnő, szóval nem lesz egy nagy véreb, de szerintem nekünk tökéletes. Nagyon aktív és játékos kutyus, éppen ezért döntöttünk ez a fajta mellett, mert nem túl nagy, a természete is tökéletes számunkra, és sokat ugat, szóval házőrzőnek is jó – soroltam a dolgokat Jeongguknak, miközben a kiskutyákat nézegettem.

- Olyanok, mint a róka bébik – mondta Jeongguk mosolyogva, és teljes mértékben igaza volt, mert azt leszámítva, hogy teljesen feketék voltak, teljesen olyanok voltak, mint a kis rókák. – Fiút vagy lányt szeretnél? - pillantott rám Jeongguk, és egy pillanatra elvesztem a boldogságtól csillogó szemeiben.

- Én fiúra gondoltam, mert a lány kutyák tüzelnek és az macerás, de igazából mindegy, szóval válassz ki egyet, és olyan lesz, amilyen – tanácsoltam, Jeongguk meg csak bólintott egyet, és tovább tanulmányozta a kutyusokat.

- Nyugodtan bemehettek hozzájuk, és akkor könnyebb választani – jött közelebb Eunjae anyával és apával, mi pedig be is léptünk a kutyusokhoz Jeonggukkal, akik egyből körbe vettek minket, kivéve egyet, aki a sarokban üldögélt, a saját farkát harapdálta, és látszólag nagyon jól el volt a kis világában. – Az az egy kölyök szerintem rajtunk fog maradni. Kicsit selejtes szegény – sóhajtott nagyot Eunjae, miközben a kiskutyára nézett.

- Miért? – nézett fel a férfire Jeongguk, miközben próbálta lehámozni magáról a többi kölyköt, én pedig ekkor már tudtam, hogy Jeongguk azt a kutyust fogja választani.

- Nem tudom, kicsit mintha kancsal lenne, eléggé magának való meg fura. Egyébként aranyos jószág, csak az emberek jobban szeretik azokat a kutyusokat, akik körbe ugrálják őket, meg érdeklődnek. De ő csak ott ül és el van magában. Elég bénácska szegény, esik-kel, szóval igen – mesélte Eunjae. Jeongguk lehámozta magáról a többi kutyust, és odament ahhoz az egyhez, aki egyből megörült Jeongguk közeledésének, ugyanis elkezdte csóválni a farkát meg körbe-körbe mászkálni, aminek az lett az eredménye, hogy bukfencezett egyet. Jeongguk hamar megtalálta vele a közös hangot, és nagyon elvoltak ketten együtt, szóval mikor anyáékkal összenéztünk, tudtuk, hogy az lesz a kiskutyánk.

- Szerintem egyáltalán nem selejtes. Én őt szeretném, ha lehet – nézett ránk Jeongguk boci szemekkel.

- Mondtuk, hogy te választasz, szóval akkor őt visszük – mondta apa.

- Biztos, hogy őt szeretnétek? A többi sokkal életrevalóbb – kérdezte Eunjae.

- Igen, biztos – mondta Jeongguk halkan, miközben a kiskutyával szemezett.

- Akkor jó. Egyébként kisfiú, szóval elkezdhettek gondolkodni a nevén – tájékoztatott minket Eunjae, én pedig azért örültem neki, hogy fiú kutyánk lesz.

Amíg anya és apa elintézték az anyagiakat, addig én Jeonggukkal az újdonsült kutyusunkkal foglalkoztam. Már nem az elkerített részen volt, hanem Jeongguk kezében, és úgy bújt a fiúhoz, mintha az élete múlt volna rajta.

- Miért pont őt választottad? – kérdeztem Jeongguktól, miközben megsimogattam a kiskutya fejét.

- Mert magamra emlékeztetett. Én is kis béna gyerek voltam, és a szüleimnek sem kellettem. Más voltam, mint a többiek, én is ki voltam közösítve, és egy jó darabig senkinek nem kellettem. Ha most nem őt választom, akkor valószínűleg senki sem vitte volna el őt, és egyébként is szimpatikus, hogy ilyen kis különc – magyarázta meg Jeongguk a választásának okát, miközben mosolyogva figyelte a kutyust.

- Mehetünk? – jelent meg apa és anya Eunjae kíséretével, mi pedig csak bólintottunk egyet, és elindultunk utánuk. Elköszöntünk a férfitől, majd beültünk a kocsiba, és elindultunk a kisállatbolt felé. A kutyus Jeongguk ölében helyezkedett el, és Jeongguk lágy simogatásának hála hamar álomba szenderült.

- Kitaláltátok már, hogy mi lesz a neve? – fordult hátra anya kíváncsian.

- Jeongguk dönt, nekem mindegy – rántottam vállat, ugyanis az ilyenekben mindig is rossz voltam, plusz döntsön Jeongguk, ha már az ő kutyája javarészt.

- Már kicsi koromban is akartam egy kutyát vagy egy cicát, és kitaláltam, hogy Dante lesz a neve, ha egyszer lesz. Szóval, ha nektek is tetszik, akkor lehetne ez – javasolta Jeongguk, és közben a szemét le sem vette a kutyáról, arcáról pedig le sem lehetett volna vakarni a mosolyt.

- Szóval akkor Dante. Csak azért kérdeztem, mert akkor már most csináltathatnánk a nyakörvére bilétát, és, hogy mit írassunk rá – magyarázta anya, de láttam Jeonggukon, hogy ő annyira bele van most szerelmesedve a jószágba, hogy nem igazán figyelt anyára. Egyébként jól döntött Jeongguk, ez a kiskutya pont nekünk való, és a Dante név is illik a kis fekete szőrgombóchoz. Már én is rég szerettem volna valamilyen állatot, szóval most már van egy kutyánk is. Biztos nem lesz egyszerű a kezdetekben, de én bízok benne, hogy jó hatással lesz Jeonggukra, és végre teljesen önmaga lehet, mindenféle gond nélkül.

2024.01.26.