Jeongguk szemszög

 Jimin szülei nagyon hamar kész lettek a dolgaikkal, ezért fél kilenckor már Jimin ajtaja előtt toporogtam, és gyűjtöttem a bátorságot, hogy bemenjek hozzá. Siyeon éppen pattogatott kukoricát csinált, Hyojun pedig filmet választott, ezért rám maradt ez a feladat, hogy szóljak Jiminnek. Kicsit féltem, mert tudom, hogy Jimin milyen, ha ideges vagy mérges, és nem akartam vele veszekedni meg ilyenek, ezért tényleg sokáig ácsorogtam az ajtaja előtt, mire be mertem menni. Kopogtam kettőt előtte, de nem jött rá válasz, ezért bementem, és egyből Jimint pillantottam meg, ahogy nekem háttal ül az íróasztalánál. Nem igazán vette észre, hogy bementem, ezért közelebb mentem hozzá, és csak ekkor vettem észre, hogy be van dugva a fülébe a fülhallgatója, és zenét hallgat, ezért nem hallotta, hogy bejöttem. Közben nagy serényen matek feladatokat oldott meg, olyan grafikonokat rajzolt, amik láttán begolyózott a szemem, ezért kicsit eltűnődtem azon, hogy zavarjam-e, vagy ne. De végül úgy döntöttem, hogy legalább megkérdezem, és legfeljebb azt mondja, hogy nem. Két kezemet Jimin vállára tettem, aminek következtében kicsit megugrott, de utána ugyanúgy folytatta a matekot, mint előtte.

- Mit szeretnél? – kérdezte, és eszében sem volt hátra nézni rám, vagy ilyesmi, ezért rádőltem az egész mellkasommal a hátára, és egyik vállára tettem az államat.

- Jössz filmet nézni? – kérdeztem tőle mosolyogva, és még egy puszit is adtam az arcára, hátha ettől jobb kedve lesz. Jimin csak sóhajtott egy jó nagyot, letette a ceruzáját, és kezeivel megdörzsölte az arcát.

- Igen, mindjárt megyek, csak ezt befejezem – mondta végül, majd nekiállt folytatni a feladatot. Én úgy döntöttem, hogy kimegyek és nem zavarom, mert szerintem amúgy is ezt akarta, plusz segítek akkor Hyojunnak vagy Siyeonnak.

Jimin pár perccel később valóban kijött a szobájából, és leült velünk a nappaliba. Siyeon, Hyojun és én a kanapén ültünk, Jimin pedig az egyik fotelban, és így kezdtük el nézni a Hyojun által választott vígjátékot. Nekem igazából mindig mindegy, hogy mit nézünk, mert a sok Barbi mesén kívül mást nem láttam, mert más nem ment az otthonban, moziba meg nem volt pénzem elmenni, plusz barátaim sem voltak.

Nekem nagyon tetszett a film, mert nem ilyen nyomi viccek voltak benne, hanem tök jó, olyan igazán vicces poénok, amin rendesen lehet nevetni. Néha voltak benne felnőtt témájú viccek is, és olyankor kicsit összébb húztam magamat, és igyekeztem úgy csinálni, mint aki nem tudja miről van szó, mert ezért mégis csak még tizenhat éves vagyok, és fenn kell tartani a látszatot, hogy ártatlan vagyok, még akkor is, ha Jimin már megrontott. Nekik erről nem kell tudniuk.

- Jimin szívem, nem tetszik a film? – kérdezte Siyeon a film felénél, mikor feltűnt nekünk, hogy Jimin egyáltalán nem nevet a filmen, és csak ridegen bámulja a tévét mindenféle reakció nélkül.

- De igen, tetszik – mondta, de még mindig ugyanúgy bámult.

- Akkor van valami baj? – kérdezősködött tovább Siyeon, mire Jimin csak sóhajtott egy nagyot, Hyojun pedig megállította a filmet.

- Van, nem is kevés. Ti hogyan tudtok ilyen boldogan nevetni, miközben az a kép ott lóg a falon? – fakadt ki Jimin, és a fejünk felett lévő festményemre mutatott, amit mi nem láttunk ülő helyzetünkből, de Jiminnek tökéletes rálátása volt a fotelből.

- Ezt hogy érted? – kérdezte Hyojun.

- Nem tudok másra koncentrálni, csak arra a kibaszott festményre, és csak azt látom, ahogy Jihyun bámul vissza rám – folytatta idegesen Jimin.

- De Jimin, az egy nagyon szép festmény lett a családról, mi a bajod vele? – kérdezte Siyeon értetlenül.

- Én nem fogom tudni minden egyes nap ezt a festményt bámulni, mert ki fogok készülni! Vegyük le! – mérgelődött tovább Jimin, és már a fotelből is felállt.

- De ezt Jeongguk festette nekünk, nem fogjuk levenni – szólalt meg ismét Hyojun.

- Persze, mert ha Jeongguk csinál valamit, az szent és sérthetetlen, de senki le sem szarja azt, hogy ez nekem mennyire fáj – nevette el magát gúnyosan Jimin.

- Ne haragudj, én csak jót akartam – szólaltam meg halkan, és közben próbáltam visszanyelni a kitörni készülő könnyeimet. Én tényleg nem ezt akartam, nem gondoltam volna, hogy Jimint ennyire rosszul fogja érinteni.

- Persze, hogy csak jót akartál, mindig csak jót akarsz... De kicsit nőlj már fel, és gondold át, hogy mit csinálsz, és ne akarj valami olyasmit megérteni, amit sosem fogsz tudni megérteni! – vágta hozzám Jimin idegesen a csúnyábbnál csúnyább dolgokat, én pedig inkább lehajtottam a fejemet, hogy ne lássa, ahogy elkezdtek potyogni a könnyeim.

- Jimin, fejezd be! Jeongguk csak örömet akart nekünk szerezni – szólt rá Siyeon mérgesen.

- Inkább elmegyek sétálni, és szedjétek le azt a képet, mire haza érek – zárta le a dolgot Jimin, majd hátat fordított nekünk, és már ment is a bejárati ajtó felé. Felvette a cipőit, magához vette a dolgait, és már csak azt hallottuk, ahogy becsapja maga mögött az ajtót. Nem értettem, hogy miért kellett ilyeneket mondani nekem, mikor tényleg csak örömet akartam nekik szerezni, és nem tudtam, hogy ennyire érzékenyen érinti ez a téma az öccsével kapcsolatban.

- Sajnálom Jeongguk, biztos vagyok benne, hogy csak a fájdalom beszélt belőle, és nem gondolta komolyan – sóhajtott nagyot Siyeon, és a hátamat simogatta mellettem ülve. – Nem gondoltam volna, hogy ennyi év után is még ilyen érzékenyen érinti ez a dolog, és még nem tudta túl tenni magát rajta. Persze nem azt mondom, hogy mi teljesen túl vagyunk rajta, de mi már úgy tudunk Jihyunra gondolni, mint egy szép emlékre. Hiányzik, és igen, fáj, hogy nem lehet itt, de ha meglátunk róla egy képet, akkor csak elmosolyodunk, és a szép dolgok jutnak eszünkbe. Úgy néz ki, hogy Jimin még nem jutott el erre a szintre – magyarázta Siyeon, én pedig már felhúztam a lábaimat a mellkasomhoz, és úgy bújtam közelebb Siyeonhoz.

- Persze, hogy nem jutott el erre a szintre, végig nézte az öccse halálát, és a mai napig magát okolja a baleset miatt – szólt közbe Hyojun is, miközben felállt a kanapéra, és leemelte a festményemet a falról. Kicsit fájt a szívem, hogy így most valahol egy sarokban fog porosodni, de ha Jiminnek ettől jobb lesz, akkor rendben. – Ne aggódj, fel rakjuk a hálószobánkban a falra, oda Jimin szinte sosem jár be – mosolygott rám Hyojun, és elindult a szobájuk felé.

- Jimin sokáig fog haragudni? Nem akarom, hogy mérges legyen rám – kérdezte Siyeontól, mikor már nem sírtam.

- Nem tudom Jeongguk, szerintem most elment, és leissza magát, aztán majd valamikor haza jön. Holnapra meg fogja bánni ezt az egészet, és biztos bocsánatot fog kérni, mert Jiminnek túl jó a lelke, és minden apró dolog miatt lelkiismeretfurdalása van, ez pedig határozottan nem egy apró dolog volt most – magyarázta Siyeon, én pedig csak bólintottam egyet.

- Befejezzük azért a filmet? – jött vissza Hyojun a nappaliba.

- Persze, felőlem befejezhetjük – mosolyogtam rá halványan, ő pedig már indította is a filmet, de nekem eszem ágában sem volt távolabb húzódni Siyeontól. Jól esett hozzábújni, és hiába vagyok tizenhat éves, nekem sosem adatott meg az, hogy valakihez hozzábújjak, így most nagyon élveztem ezt a helyzetet. Nagyon nagy biztonságérzetet adott Siyeon ölelése, és talán csak most sikerült megértenem azt, hogy a kisgyerekek miért bújnak a szüleikhez, ha félnek.

A filmnek tizenegy körül lett vége, Siyeon és Hyojun pedig egyből elmentek aludni utána. Én még elmentem fürödni meg fogat mosni, így csak fél tizenkettő felé kerültem ágyba, de akkor sem voltam képes elaludni. Hiányzott Jimin, nagyon üres volt nélküle a ház, és tudtam, hogy ha most átmennék a szobájába, akkor nem lenne ott, és ez szokatlan volt. Mikor itt vagyok, ő is mindig itt van, de most nincs itt, nekem pedig hiányérzetem van. Éjfélkor meg is untam a forgolódásomat, és átbattyogtam Jimin szobájában, hogy legalább az ágyában érezzem az illatát, hátha az segít.

Hajnali kettőig bírtam ezt a vergődést, és akkor elhatároztam, hogy én most megyek, és megkeresem Jimint. Többször is próbáltam hívni, de ki volt kapcsolva a telefonja vagy lemerült, ezért nem tudtam elérni, és fogalmam sem volt, hogy hol lehet, de attól még elindultam. Felöltöztem, és elosontam a bejárati ajtóig a sötét házban, de ekkor leesett, hogy fogalmam sincs, hogy melyik kulccsal nyílik az ajtó, és ha most mind a tíz kulcsot kipróbálnám, Siyeon tuti felkelne. Szóval jöhetett a B terv, és Jimin ablakán keresztül másztam ki. Tudom, hogy ezt később még nagyon meg fogom bánni, és mérgesek lesznek rám, de egyszerűen nem tudok megülni a seggemen és várni. De ezek után muszáj megtalálnom Jimint, mert az ablak olyan magasan van, hogy nem tudok visszamászni, és jó nagyot huppantam a virágos kertben, ami miatt szintén le leszek majd szidva később, de mindent Jiminért.

Őszintén, fogalmam sem volt, hogy merre induljak, ezért egy darabig csak tanácstalanul álltam a ház előtt, és azon gondolkoztam, hogy mi legyen. Aztán beugrott, hogy Siyeon azt mondta, Jimin inni megy, ezért egyből arra gondoltam, hogy oda mehetett Jimin, ahol velem volt. Szerencsére emlékeztem a hely nevére, ezért beírtam a telefonomba, és már mutatta is, hogy merre menjek, így el is indultam. Kicsit féltem, hogy ki tudok-e menni a lakóparkból, de kifelé bármikor lehet menni, befelé már kód kell, szóval tényleg meg kell találnom Jimint.

Egy jó fél órát kellett sétálnom, mire elértem a szórakozóhelyhez. Kicsit féltem a sötétben, mert a várost sem nagyon ismerem, de szerencsére itt a belvárosban még ilyenkor is zajlik az élet, és nem voltam egyedül az utcákon. Persze néha elmentem pár fura alak mellett, és olyankor majdnem, hogy futottam szinte, de ezt leszámítva teljesen túlélhető volt az út.

A szórakozóhely előtt ismét tanácstalanul álltam, mert nem hoztam el a személyi igazolványomat, így esélytelen, hogy beengedjenek, és jól le is szidtam magamat, amiért ezt elfelejtettem. Már csak az az opció maradt, hogy körbe kérdezősködök, hogy valaki látta-e esetleg Jimint, mert mást tényleg nem tudok csinálni.

Az összes embert megkérdeztem a szórakozóhely előtt, hogy nem látták-e Jimint, és mindenki azt mondta, hogy nem, így kezdtem feladni a reményt. De az utolsó srác azt mondta, hogy látott valakit az út szélén feküdni kicsi arrébb, szóval érdemes lenne megnéznem, én pedig miután megköszöntem a segítségét, mentem is körbe nézni, hogy hol lehet. Nem sokkal messzebb tényleg megláttam a járdán feküdni valakit, és mikor közelebb értem hozzá, tudatosult bennem, hogy valóban Jimin az. Nagy kő esett le a szívemről, hogy megtaláltam, ugyanakkor kicsit aggódtam is, mert Jimin teljesen rottyon volt.

- Jeongguk? Mit keresel itt? – kérdezte Jimin nehezen forgó nyelvvel, mikor letérdeltem mellé. Ő egyből megpróbált felülni, de ez csak az én segítségemmel sikerült, mert annyira részeg volt.

- Érted jöttem, mert sejtettem, hogy valami nem stimmel –sóhajtottam nagyot, és közben végig néztem rajta. Szerencsére nem volt lehányva meg semmi, szóval relatív tiszta volt, a járdáról összeszedett port leszámítva.

- Azok után, hogy olyan faszfej voltam veled, te tényleg aggódtál értem? – nézett rám boci szemekkel.

- Igen, te seggfej... - mosolyodtam el egy kicsit. – Tényleg nagyon köcsög voltál, de megértem, hogy rosszul érintett az a festmény – mondtam.

- Nagyon sajnálom, oké? – nézett továbbra is a szemembe Jimin, és elkezdett könnyezni a szeme. – Csak nekem nagyon nehéz Jihyunról beszélni és képeket látni róla. Persze ez nem hatalmaz fel arra, hogy úgy beszéljek veled, ahogy tettem, de attól még tényleg szarul érint. De sajnálom – magyarázott Jimin nehezen, nekem pedig kezdett megesni rajta a szívem, pedig most rohadtul haragudnom kellene rá.

- Mi lenne, ha inkább haza mennénk, és holnap folytatnánk ezt a beszélgetést? Nagyon részeg vagy, és utálom a részeg embereket, szóval szívesebben beszélnék veled, mikor józan vagy – dobtam fel az ötletet, Jimin pedig csak bólintott egyet. – Na, akkor gyere – álltam fel mellőle, és felé nyújtottam a kezemet, hogy felhúzzam. Jimin el is fogadta a kezemet, én pedig elkezdtem felhúzni őt állásba, de Jimin közben egy jó nagyot kiáltott, és sziszegni kezdett. – Mi az? – kérdeztem tőle értetlenül, mikor már ő is állt.

- Eltaknyoltam úgy nagyjából egy órája, és azóta itt feküdtem. Ráestem a kezemre, és most nagyon fáj – motyogta Jimin, miközben az egyik kezével a másik csuklóját tartotta.

- Remélem eltörted a kezedet, és most még mehetünk a sürgősségire is... De akkor tuti otthagyunk a detoxban is – mérgelődtem, és közben elővettem a telefonomat, hogy felhívhassam Siyeont, hogy jöjjenek értünk, mert Jimint biztos nem tudom hazarángatni gyalog.

- Jeongguk, minek hívsz te hajnali háromkor, mikor két szobára vagyunk tőled? – kérdezte Siyeon álmosan, mikor felvette a telefont.

- Légy szíves ne akadj nagyon ki, és tudom, hogy mérges leszel rám, de most ne erre koncentrálj. Lehet, hogy kimásztam az ablakon, hogy megkeressem Jimint, és lehet, hogy meg is találtam egy járdán fekve teljesen részegen, és az is lehet, hogy eltörte a kezét – hadartam le gyorsan Siyeonnak, és reménykedtem benne, hogy nem lesz nagyon mérges.

- Veled majd később számolunk, most inkább mondd meg, hogy hol vagytok, hogy azt a szerencsétlent haza tudjuk rángatni – sóhajtott nagyot Siyeon, és hallottam a háttérben, ahogy nekiáll készülődni.

- Ott vagyunk, ahol múltkor voltunk – mondtam.

- Oké, tizenöt perc és ott vagyunk – mondta Siyeon, majd le is tette a telefont.

Van tizenöt percem felkészülni arra, hogy le leszek szidva, lehet, hogy meg is büntetnek, és ki tudja, lehet, hogy többet nem is jöhetek majd a Park családhoz. De remélem Jimin annyira le fogja őket kötni, hogy nem foglalkoznak velem, meg hát, Jimin magától sosem jutott volna haza, maximum akkor, mikor kijózanodott volna, de az nem mostanában lett volna. Nos, reménykedem a legjobbakban...

2024.01.23.