Jeongguk szemszög

Egész héten nagyon feszült voltam, ugyanis a festményem nagyon lassan haladt, és féltem, hogy ki fogok futni az időből. Minden délután ott maradtam tanítás után az iskolában, és a festményen dolgoztam, sőt, csütörtökön délután el is cipeltem magammal az otthonba, hogy be tudjam fejezni. Gahyeonnal minden nap együtt ebédeltünk, és tanítás után együtt dolgoztunk a feladatunkon, ugyanis mivel Gahyeon is tizedikes, neki is ez a feladata. Ő is festett, csak ő egy tájképet, ami egyébként nagyon gyönyörű lett, szóval biztos vagyok benne, hogy ötöst fog kapni. Szerencsére én is végeztem a festményemmel, és viszonylag elégedett is vagyok vele, habár lehetett volna jobb is. Remélem tetszeni fog Jiminéknek azért.

Nagyon izgatott voltam péntek délután, és már alig vártam, hogy Jiminék értem jöjjenek és újra velük lehessek. Az egész család hiányzott, de különösképpen Jimin, és az ő édes csókjai. Hiába rossz emlék az, mikor először csókolóztunk abban a buliban, de tisztán emlékszem arra, hogy már akkor is nagyon élveztem Jimin csókját. Lehet, azért tartom ennyire jónak, mert mással még sosem csókolóztam, és nincsenek viszonyítási alapjaim, de attól még én nagyon szeretek Jiminnel csókolózni. Lehet, hogy egy kicsit függő lettem, de őszintén szólva, annyira nem bánom. Jimin is mindig vevő a csókokra, és szívesen teszi, szóval nem hinném, hogy ezzel olyan nagy probléma lenne.

Most kicsit később jöttek Jiminék, mint múlt héten, mert csak fél hét körül értek ide, de ez egyáltalán nem volt baj, a lényeg az, hogy eljöttek. Nem pakoltam sok cuccot, mert két napra nem kell egy egész bőröndnyi cucc, így egy hátizsákba simán belefértem. Az már más téma, hogy a festményem meg hatalmas, de hazafelé úgysem kell majd hozni, mert reményeim szerint tetszeni fog Jiminéknek és náluk marad.

Mikor pont a szobámból léptem ki, a hátizsákommal a hátamon, megláttam, ahogy Jimin a folyosón sétál felém zsebre dugott kezekkel, és arcán egy hatalmas mosoly van.

- Hogy-hogy feljöttél? – kérdeztem tőle mosolyogva, mikor elém ért.

- Ha lejössz hozzánk, akkor nem adhattam volna üdvözlő csókot – mondta boldogan, a következő pillanatan pedig már meg is éreztem a puha ajkait az enyémen. Jiminnek olyan jó telt és puha ajkai vannak, hogy tényleg nagyon élvezetes vele csókolózni, sőt, egy szimpla puszi is nagyon jó.

- Tényleg jó, hogy feljöttél – kuncogtam el magamat, miután elváltunk egymástól.

- Csak ennyi cuccod van? – kérdezte Jimin, miközben elvette tőlem a hátizsákomat.

- Nem, még ezt is vinni kell – mutattam a falnak támasztott, becsomagolt festményre. Intézkednem kellett, mert ha csak így simán vittem volna, akkor meg is látták volna a festményt idő előtt, és meg is sérülhetett volna, szóval kénytelen voltam becsomagolni. Direkt nem ilyen csicsás csomagolópapírt vettem, hanem sima barnát, ezért nem olyan egyértelmű a dolog.

- Az mi? – ráncolta a homlokát Jimin.

- Majd meglátod! – mosolyogtam rá, majd fel is vettem a nagy festményt, és elindultam lefelé. Jimin szerencsére nem kérdezősködött, csak jött utánam, és ennek nagyon örültem, mert nem akartam neki semmit sem mondani, teljesen meglepetésnek akartam.

Lent megölelgettem Siyeont és Hyojunt is, majd már indultunk is kifelé. Persze ők is megkérdezték, hogy mi ez a nagy valami, de nekik sem mondtam mást, mint Jiminnek. Majd vacsora után szeretném odaadni nekik, ezért addig be kell majd raknom a szobámba, de ott már úgysem lesz szem előtt, így nem fogja őket érdekelni.

Egészen Jiminékig beszélgettünk, főleg arról, hogy milyen volt a hetem a suliban, de Jimin is mesélt néhány dolgot. Szóba jött az is, hogy milyen lesz a bizonyítványom, de arról nem beszéltem olyan szívesen, mert nem vagyok rá büszke. Matekból és fizikából is kettes leszek, a kémia sem az erősségem, de azért abból egy hármast összekapartam, és a többi tantárgyból négyes meg ötös leszek. Ha ezek a hülye reáltantárgyak nem lennének, akkor esküszöm, tök jó tanuló lennék. Csak persze sajnos az oktatás nem olyan, hogy választani lehet, hogy mit akarsz tanulni és mit nem, szóval kénytelen vagyok eltűrni őket.

- Mielőtt eljöttünk itthonról, megcsináltam a vacsorát, szóval gyorsan újra melegítem a tűzhelyen, és már ehetünk is! Addig pakoljatok le, meg ilyenek – mondta Siyeon, mikor beléptünk a házba, és ő már szaladt is a konyhába, én pedig Jiminnel elindultam a szobámba, hogy lepakoljunk.

- Miért nem inkább egyből az én szobámba pakolunk? Úgy is ott fogsz aludni, nem? – kérdezte Jimin, mikor beértünk a szobába, és becsukta mögöttünk az ajtót.

- Az túl feltűnő lenne. És lehet, jobb lenne, ha most itt aludnék, mert nem akarom, hogy a szüleid megsejtsenek valamit – sóhajtottam nagyot, és lehuppantam Jimin mellé az ágyra.

- Nem sejtenek semmit, de ha kiderülne, sem lenne nagy baj szerintem. Nem vagyunk vérszerinti testvérek, még csak rokonok sem, így nem követünk el semmilyen szabályellenes dolgot – magyarázta Jimin, és közben egyik kezével az egyik combomat simogatta.

- De csalódottak lennének, és én nem akarom, hogy csalódjanak bennem – érveltem továbbra is amellett, hogy óvatosnak kell lennünk.

- Ha csalódottak is lesznek, akkor nem miattad, hanem miattad. Tudni fogják, hogy én csábítottalak el, így nem téged hibáztatnának, hanem engem – folytatta Jimin.

- Jó, de én ezt sem akarom – néztem rá boci szemekkel.

- Jó, legyen, akkor itt fogsz aludni a szobádban, de azért majd egy kicsit átjöhetsz este, mert vannak terveim – harapta be az ajkait Jimin, én pedig ennyitől zavarba jöttem. Miért kell ezt csinálnia? Biztos élvezi, hogy folyton zavarba hoz.

Nem sokkal később szólt Siyeon, hogy kész a vacsora, ezért kimentünk Jiminnel, és megterítettük az asztalt. Utána pedig leültünk mind a négyen, és nekiálltunk enni. Nem mondok újat akkor, ha azt mondom, megint nagyon finom volt az étel. Siyeon nagyon jól főz, ezért sosem kételkedem abban, hogy ízleni fog-e, vagy nem. Alapból sem vagyok túl finnyás, mert az otthonban az ettem, amit kaptam, nem lehetett válogatni, de szerintem Siyeon az olyan ételt is képes lenne elkészíteni finomra, amit nem szeretek.

Vacsora után bevállaltam a mosogatást, mert segíteni akartam valamit, még akkor is, ha majdnem veszekedtek velem amiatt, mert segítek. Nem tehetek róla, az otthonban mindent mi csinálunk, így már belém van kódolva, hogy meg kell csinálnom a dolgokat. Meg persze mosogatás közben azon elmélkedtem, hogy hogyan kezdjek neki a festmény átadásának...

- Esetleg... Mielőtt mindenki szétszéled, lenne egy percetek? – kérdeztem a többiektől, mikor a nappaliban voltunk. Hyojun fürödni készülődött, Siyeon pedig virágokat locsolni a kis előkertben, ezért tényleg igyekeztem rövidre fogni.

- Persze – mosolyodott el Siyeon.

- Oké, akkor egy pillanat – mondtam gyorsan, majd már el is siettem a szobába, hogy kihozzam a festményt. Lehet, hogy hülyének néztek, amiért ott hagytam őket, de nyilván el kellett mennem a képért. – Szóval... - kezdtem bele, mikor visszaértem hozzájuk a nappaliba. – Szerettem volna valahogy meghálálni mindazt, amit eddig értem tettetek, de túl sok módon nem tudom. A héten volt egy nagy projektünk a suliban, amikor is egy elég nagy munkát kellett készítenünk, ami az év végi osztályzatunk nagy részét teszi ki, és arra gondoltam, hogy nektek adnám a munkámat. Már leosztályozták, nem kell semmire, és én úgy sem tudnám hova tenni szóval... Remélem tetszeni fog! – nyújtottam feléjük a képet.

- Ó, Jeongguk! Nekünk az is elég, ha te boldog vagy, nem kell ezt semmivel sem meghálálnod! – mondta Siyeon, és közben odajött hozzám, hogy megöleljen.

- Nem baj, én szerettem volna azért valahogy meghálálni – rántottam vállat mosolyogva. – Megnézitek? – kérdeztem, mire Hyojun elfektette a földön a képet, és elkezdte kibontani. Apránként kezdett el megmutatkozni a festmény, majd mikor lekerült róla az összes papír, mindenki a képet kezdte el bámulni. Így utólag, annyira nem is csúnya, sőt...

- Erre kellett a családi kép hétfőn? – fordult felém könnyes szemekkel Siyeon, én pedig csak bólintottam egyet. – Ez gyönyörű lett Jeongguk! – mondta Siyeon, majd újra átölelt. Láttam Hyojunon is, hogy eléggé elérzékenyült, Siyeon sírt is, de Jimin kicsit más tészta volt. Az ő szemeiben nem meghatottságot vagy örömöt láttam, hanem valami teljesen mást, de nem tudnám megnevezni, hogy mit. Csak meredt szemekkel, és rezzenéstelen arccal bámulta a képet, de nem mondott semmit sem.

- Megyek, hozok kalapácsot meg szöget, és fel is rakhatjuk a falra – pattant fel Hyojun, és már szaladt is az ajtóhoz.

- Nem is sejtettem, hogy ennyire tehetséges vagy Jeongguk! Hát nem csodálatos? – fordult Jimin felé Siyeon, miközben a képet nézegette.

- De, az – mondta Jimin halkan, majd fogta magát, és elment a szobájába. Nem nagyon tudtam mire vélni ezt a reakciót, de nem is tudtam vele sokáig foglalkozni, mert visszajött Hyojun, és már azon ügyködtünk, hogy hova rakjuk a képet. Végül a nappaliban a kanapé fölé, egy jól látható helyre raktuk, és legnagyobb szerencsémre a kép színei tökéletesen passzoltak a fal színéhez.

Siyeon és Hyojun ezek után elmentek elvégezni a dolgaikat, de azt mondták, hogy utána megnézhetnénk közösen egy filmet. Nekem nem volt ellenemre, sőt, amúgy sem tudnék mást csinálni, szóval örültem neki. Jiminnek is kellene szólnom, de nem tudom, hogy most jó ötlet lenne-e zavarni, vagy nem. Valami baja van, az biztos, mert nagyon hirtelen változott neki a hangulata. Talán nem tetszett neki a festményem, vagy nem tudom, de a biztonság kedvéért azért békén hagyom egy kicsit.

2024.01.23.