Jeongguk szemszög

Eszem ágában sem volt Jiminnel aludni az éjjel. Egyébként is nagyon megbántott, plusz még részeg is volt, és csak úgy áradt belőle az alkohol szag, szóval fel sem merült bennem az ötlet, hogy vele aludjak. Nagyon haragudtam rá, egyszerűen mindennek az alja volt az, amit csinált, és rohadtul kihasználva éreztem magamat. Már nem tudom eldönteni, hogy komolyan gondolta-e az ez előtt mondottakat, vagy az is csak azért volt, hogy túltegye magát Wooyoungon. Egyáltalán nem számítottam erre, azt hittem, hogy Jimin ennél intelligensebb, de úgy néz ki, hogy tévedtem.

Eléggé sokáig aludtam, minek után fél négykor értünk haza. Nem is reggeliztem, mert alapból délben keltem, így az ebéd volt az első étkezés, amin részt vettem. Mikor leültem az asztalhoz, csak Hyojun volt ott, amit kicsit furának tartottam, de aztán mindent megértettem, mikor megláttam, ahogy Siyeon Jimint vonszolja ki maga után a fiú szobájából. Nem igazán volt kedvem hozzá, ezért nem is tulajdonítottam neki nagy figyelmet még akkor sem, mikor levágódott mellém egy székre. A haja össze-vissza állt, a pizsamája csak hanyagul volt rajta, és a szemeivel hunyorogva nézelődött csak. Arról nem is beszélve, hogy érezni lehetett rajta az alkohol szagot még egy kicsit, de ezen nem lepődtem meg, mert nyilván nem fürdött tegnap.

- Jó étvágyat! – mondta Siyeon, majd neki is láttunk enni. Nem volt sok étvágyam, ezért nem mertem sokat magamnak, mert nem akartam pazarolni.

- Jimin, remélem azért tudod, hogy most haragszunk rád – szólalt meg Hyojun egy kis csend után.

- Mert? – kérdezte Jimin zavartan, miközben lapátolta magába levest. Szívesen, hogy tegnap meghánytattalak, és most ilyen jóízűen tudsz enni...

- Azt ígérted, hogy vigyázol Jeonggukra és nem iszol sokat, ehhez képest Jeongguk hívott fel minket, hogy teljesen kiütötted magadat – mesélte Siyeon.

- Tényleg? – lepődött meg Jimin, és éreztem, hogy rám nézett közben.

- Igen. Legyél nagyon hálás neki, mert miatta vagy most ilyen jó állapotban, és miatta kerültél épségben haza – mondta Hyojun komolyan.

- Köszönöm! – fordult felém Jimin, de én még mindig nem néztem rá.

- Nincs mit – motyogtam halkan, és tovább turkáltam az ételt.

- Nem akartam ennyit inni, egyáltalán nem volt tervben, szóval nem tudom mi történt. Nem nagyon emlékszem semmire. Tényleg sajnálom, hogy ennyi gondot okoztam – mondta Jimin, és a hangjában érezni lehetett, hogy tényleg sajnálja. Azért kicsit csalódott vagyok, hogy nem emlékszik semmire. Én nem akarom felhozni a témát, mert biztos olyan válaszokat kapnék, amik talán még jobban fájnának, szóval azt hiszem, hogy sosem fogom megtudni, hogy Jimin mit miért csinált.

Ebéd közben nem sokat beszélgettünk, csak ettünk, így szerencsére nem is kellett annyira parasztnak lennem és ignorálnom Jimint, minek után nem szólt hozzám. Azt hittem, hogy azért majd akar beszélni velem a buliról, esetleg megkérdezi, hogy mi a bajom, de semmi ilyesmi nem történt. Ebéd után mondta Siyeon, hogy háromkor indulunk vissza az otthonba, Jimin pedig közölte velünk, hogy ő akkor addig még visszaalszik, szóval egészen délután háromig el kellett foglalnom magamat. Igazából csak ültem a szobámban – ami igazából Jihyun szobája – és pótolgattam a tanagyagot, amiről lemaradtam a héten. Matekból természetesen most vettek új anyagot, de nem akartam Jimintől segítséget kérni, és szerintem amúgy sem tudott volna segíteni másnaposan, szóval valószínűleg bukni fogok idén matekból, és majd küzdhetek augusztusban azért, hogy ne kelljen évet ismételnem. Csodás kilátások...

Három órára összepakoltam azt a kevés cuccomat, és elindultunk vissza az otthonba. Kicsit fájt a szívem, hogy vissza kell mennem, de most lehet, hogy jobb lesz Jimin miatt. Eddig nem akartam, hogy mindennek vége legyen kettőnk között, de most úgy vagyok vele, hogy lehet, jobb lenne. Csak fájdítaná a szívemet azzal, hogy nem tudja eldönteni, mit akar, én pedig enélkül is szenvedek eleget, úgyhogy tényleg jobb lesz ez így. Szép két hét volt, talán életem legszebb két hete, de úgy néz ki, hogy nekem csak ennyi jutott a boldogságból. Két hét erejéig voltak szüleim, kényelmes és jó illatú ágyban aludhattam, minden nap tíz percig állhattam a zuhany alatt, és ami a legjobb volt, hogy nem bántottak. Itt volt Jimin is, boldoggá tett engem, ízelítőt adott nekem a szerelemből és a párkapcsolatból, ami miatt mindig is hálás leszek neki, mert most már lehet, hogy lesz bátorságom kezdeményezni. Sajnálom, hogy az első csókom, és egyben a közös első csókunk így történt, de legalább megtörtént.

- Megjöttünk! – fordult hátra Siyeon nagyjából egy óra elteltével. Én csak bólintottam egyet, és kicsatoltam magamat, hogy kiszállhassak, de Jimin meg sem mozdult, mert bealudt. A szemén napszemüveg volt és szájmaszk is volt rajta, gondolom azért, mert szarul nézett ki a másnaposság miatt. Nem igazán törődtem vele, csak kiszálltam az autóból, mert én bizony fel nem keltem. Sőt, azt sem bánom, ha nem kel fel, mert akkor legalább biztos nem kell beszélnem vele. – Megmutatod a szobádat? – kérdezte Siyeon mosolyogva, mikor már Jimint is kirángatta az autóból, és négyesben sétáltunk be az épületbe. Őszintén szólva, egyáltalán nem hiányzott ez a hely, mert Jiminék házához képest ez egy putri, és a szobatársaim sem hiányoztak nagyon.

- Hát, ha kíváncsiak vagytok rá, akkor persze. De semmi érdekes nincs benne – mondtam, miközben a lépcső felé sétáltunk.

- Nem baj, én kíváncsi vagyok rá – mosolygott továbbra is Siyeon.

Mikor felértünk a negyedikre, ismét előjött a gyomorgörcsöm, ugyanis tudtam, hogy San már biztos visszajött otthonról, és szerintem a többiek is, és nem nagyon akartam velük találkozni. Mind az öten utálnak engem, csak akkor vagyok jó, ha házi feladatot kell megoldani nekik, vagy éppen a visszafojtott agressziójukat kell levezetni valakin. Soha semmi rosszat nem tettem ellenük, egyszerűen csak nem álltam be a bandához, és mindössze ez az az ok, amiért folyton bántanak. Na, meg, azért mert művészetis vagyok, és szerintük úgy viselkedek, mint egy lány, vagy egy buzi.

- Meg akarsz halni te szerencsétlen? Hányszor elpofáztam már neked, hogy ne gyere be cipőben, ha én takarítok? – hallottam meg az oly régen hallott hangot. San az ágyán feküdt, és először csak engem vett észre, de mikor belépett mögöttem Siyeon és Hyojun is, eléggé meglepődött. Sőt, a többi fiú is, akik bent voltak a szobában.

- Ne haragudj, majd feltakarítok később – mondtam neki, ugyanis semmi kedvem nem volt most veszekednem vele, és lehet jobban is járok, ha befogom a számat.

- Sziasztok! – köszönt a többi fiúnak Siyeon mosolyogva, de egy hét alatt kiismertem annyira, hogy tudjam, nem igazi mosoly volt az. A fiúk nagyjából egyszerre köszöntek vissza, és árgus szemekkel figyelték a történéseket. – Ez a te ágyad? – kérdezte Siyeon, miközben odasétált az egyetlen üres ágyhoz, ami pontosa San felett volt.

- Igen – mondtam halkan.

- Milyen gyakran szoktál ágyneműt cserélni? – fordult felém Siyeon, miután áttanulmányozta az ágyamat.

- Nem tudom, amikor eszembe jut – rántottam vállat.

- Minden hétvégén kellene, majd legközelebb, ha jövünk érted, akkor hozunk neked új ágyneműhuzatot, mert ezek már eléggé elnyűttek. Meg hozunk lepedőt is, mert, ahogy látom, az nincs is az ágyadon – magyarázta Siyeon lelkesen, én pedig nem hittem a fülemnek. Legközelebb, ha jönnek értem? Akkor ő úgy gondolja, hogy majd megyek még hozzájuk?

- Vehetnénk néhány ruhát is, mert ahogy nézem, ez nem túl sok és régiek is – mondta Hyojun, miután körül nézett az apró komódomban.

- Oké, akkor ha haza értünk írok egy listát, és legközelebb elmegyünk vásárolni! – mosolygott lelkesen Siyeon, és közben megsimogatta a hajamat.

- Rendben – mosolyodtam el egy kicsit én is.

- Na, menjünk, nem zavarunk tovább, biztos a többi fiúnak is van jobb dolga, meg neked is – sóhajtott fel Siyeon, majd elindultak kifelé a szobából. Jimin be sem jött, gondolom nem akart betömörülni, mert nem túl nagy ez a szoba, csoda, hogy hatan elférünk benne.

Lent a bejáratnál Siyeon és Hyojun elkezdtek búcsúzkodni, ölelgetni meg puszilgatni engem. Jimin csak állt, nekitámaszkodott a falnak, és csak nézte a történéseket. Szerintem közel állt ahhoz, hogy megint elaludjon, de nem baj.

- Elkértük a nevelőnőd számát, szóval mindenképp keresni fogunk téged, rendben? – kérdezte Siyeon, én pedig csak mosolyogva bólintottam egyet. – Reméljük, hogy jól érezted magadat nálunk, és, hogy esetleg szívesen jönnél a továbbiakban is hozzánk. Mondjuk hétvégente nyugodtan jöhetsz, legalább nem itt kell lenned egyedül – mondta Siyeon, nekem pedig nagyon jól esett, hogy ilyen aranyos.

- Köszönöm szépen, és igen, nagyon jól éreztem magamat! Életem legjobb hete volt ez, és ha úgy van, akkor szívesen megyek máskor is – mondtam mosolyogva, és kicsit meg is hajoltam.

- Ennek nagyon örülök! Akkor vigyázz magadra, és majd jövő héten keresünk! Mi kimegyünk, és akkor el tudtok búcsúzni Jiminnel – indult el kifelé Siyeon és Hyojun.

- Már elköszöntünk egymástól – vágtam rá gondolkozás nélkül, mire Jimin hirtelen felém fordította a fejét.

- Akkor jó! Szia Jeongguk! – ölelt meg még utoljára Siyeon, majd kisétáltak az épületből. Jimin még visszapillantott rám, és biztos vagyok benne, hogy a napszemüveg mögött értetlen fejet vágott, de nem érdekelt. Haragszom rá, megbántott, és nem fogok egy hamar megbocsájtani neki. Nem tudok benne bízni, szóval az is lehet, hogy nem fogok menni hozzájuk jövő hét végén, ha hívnak.

Ahogy visszamentem a szobánkba, San és a többi fiú ugyanúgy az ágyaikban feküdtek, de érkezésemre felkapták a fejüket. Nem különösebben foglalkoztam velük, mert nagyon fáradt voltam és aludni akartam, ezért csak befeküdtem az ágyamba úgy, ahogy voltam. Lehet, pontosan ezért kellene minden hétvégén ágyneműt cserélni...

- Látom jól benyaltad magadat – kezdett bele San. – De hiába igyekszel ennyire, úgysem fognak többet keresni, és soha senki nem fog tudni örökbe fogadni az idióta szüleid miatt. Nem mintha bárki örökbe akarna téged fogadni – folytatta, és közben jót röhögtek ezen. – És még az is csökkenti az esélyeidet, hogy buzi vagy. Hallottam, hogy smároltál azzal a sráccal, akinél voltál. Szánalmas vagy Jeongguk, de tényleg – mondta undorodó hangon San, és én közel álltam ahhoz, hogy elbőgjem magamat. Nem én csókoltam meg Jimint, hanem ő engem, és nem én vagyok a szánalmas, hanem ő. És tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok olyan gyerek, mint akire mindenki vágyik, de azért fájt hallani ezeket. Nem értem, hogy San miért csinálja ezt, mert ő sem sokkal több, mint én, ugyanúgy otthonban él, mint én, ezért semmi joga nincs ezeket mondani nekem. 

2023.06.17.