("Majd egyszer eljutok addig,
Hogy sírodon táncolok,
Boldog mosollyal az arcomon,
Miközben sós könnyet ejtek márvány testedre.

Boldog voltam, míg itt voltál velem,
Minden nap mosolyogtam,
S boldogan keltem.

Minden napom boldogan telt,
De miután Te elmentél,
Egyre jobban rosszul lettem.

Sírás, hányinger, kerülgetett,
Az a gondolat, hogy többé már nem vagy itt velem.
Nincsen kivel beszélek, kit látok minden nap,
Azzal tudattal élek,
Hogy többé már te nem vagy.

Minden este sírok, könnyekbe temetem magam,
Azzal a tudattal etetem a lelkem,
Hogy még mindig mellettem vagy.")

|'~(Név) szemszöge~'|

Egy nyugod áprilisi nap volt ez is, akár csak a többi. Anya és én úgy voltunk vele, hogy ma semmi érdekes nem lesz itthon, meg semmi dolgunk sincsem; ezért mért is ne nézhetnénk át egy kicsit Mitsuki-ékhoz.

Anya egyből bele ment, vagyis már reggel át mentünk hozzájuk, hogy egy kicsit beszélgessünk Katsuki szüleivel, vagyis csak anya, mert én közben a szőkével ellennék a szobájában. Khm, khm, perverzek, nem rosszra kell gondolni. [Írói megjegyzés: Tudom ám ti perverzek, hogy arra gondoltatok 😏. Micsoda perverz fantáziátok van már gyermekeim 😩❤]

Nyugodtan hallgattuk a hireket, miközben Mitsuki-val éppen az ebédet készítettem.
Masaru és az anyám az ebédlő asztalnál ültek, közben beszélgettek, Katsuki pedig a konyhában ólálkodott annak ellenére, hogy én innen ki küldtem, mert nem kellett, hogy okoskodjon nekem, hogy mit hogyan kéne csinálnom. Egy kicsit idegesítő szokott ez nála lenni, ha a kaját készítem.

- Kedves nézőink! Az imént kaptuk a hírt, hogy két 17 éves diák, ketten megcáfolták és segitettek elfogni a rendőröknek egy öreg, 62 éves férfit akiről az egész város tartott egy mesét vagy éppen egy legendát.- szólalt meg hirtelen a híradós nő, ezzel is megszakítva az előző adást

- A két fiatal iskolás, egy teljes hónapot töltöttek az erdőben, és a hónap utolsó napján sikeresen megcáfolták ezt az egészet.- folytatta a mellette ülő híradós férfi

- A férfi tényleg elhunyt 3-4 éves kislányok és kisfiúk holt testét ásta ki a sírukból, majd csinált belőlük egy bábjátékot. Eddig senki nem vette észre, mert olyanok voltak szegény gyerekek, mint az igazi bábjátékok.- vette át újra a szót a fekete hajú nő

- A két fiatal elmondása szerint, ez az öreg hatvanas éveiben járó férfi, egy mentális betegségben szenved, és azért csinálta egészen máig ezeket a dolgokat.- mondta az öltönyös férfi

- A lány elmondása szerint, ha az a szőke hajú fiú nincsen mellette és nem segít neki, akkor ezt az egészet nem tudta volna megcsinálni és az öreg ember még mindig szabad lábon lenne.- folytatta ismét a beszédet a nő

- Félelmetes, hogy mikre képes egy trauma vagy betegség. Vigyázzanak magukra, és a gyerekeikre. De abban biztosak lehetnek, hölgyeim és uraim, hogy már nem kell félni ettől az embertől.

- További híreinket néhány perc múlva hozzuk is.- mosolygott a kamerába a nő és már be is nyomtak egy reklámot

Fogtam a távirányítót és kikapcsoltam a tv-t, majd a konyha másik félében álló fiúra néztem egy mosollyal az aromon. Oda mentem hozzá és tőle egy jó néhány centire megálltam, hogy azért legyen köztünk egy kisebb távolság.

- Ha te nem lettél volna itt mellettem, akkor ezt most nem hallanánk. Köszönöm Katsuki.- mosolyogtam rá kedvesen, majd megöleltem az imént említett szőkét

- Együtt csináltuk meg kislány. Magadnak is köszönd.- ölelt vissza, és egy puszit adott a fejemre

- Ha nem találkozom veled, akkor nem tudnám ezt most mondani neked, és ez a rohadék még mindig szabad lábon lenne. Köszönöm a segítségedet.- néztem rá újra az arcára

- Inkább én tartoznék köszönettel, hogy tettél ezért és annak ellenére amik kettőnk között történtek, még úgy is velem maradtál és elhoztad eddig ezt az egészet.- mosolygott rám halványan és megsimogatta az arcomat

- Egymás segítsége nélkül ez nem ment volna.- javítottam ki mind a kettőnket mosolyogva, majd az ajkaira hajoltam

- Szeretlek kislány.

- Én is szeretlek Katsuki.

~VÉGE♡~

——————————————————

Sziasztok!

Bocsánat, hogy ilyen sokáig tartott ez a rész, de nem bírtam este megírni így most fejeztem be; tovább pedig nem szerettem volna húzni sem a könyvet, sem az utolsó részt.

Bocsánat, de nem szeretnék senkit sem untatni a nem fontos részekkel így most le is zárom a könyvet.

Remélem azért tetszett nektek és kapok egy - két visszajelzést, hogy milyen lett a könyv.

További szép napot nektek.
Legyen jó hétvégétek! <3❤