|'~Néhány órával később~'| [TwT , (╥﹏╥)❤️]
|'~(Név) szemszöge~'|

Néhány órával később, Katsuki-val arra jutottunk, hogy Ő elmegy kajáért és eszünk valamit, én pedig üzenek a srácoknak, hogy nem kell miattam aggódni, mert teljesen jól vagyok, és hát megvagyok, élek még, köszönöm szépen.

Ugye én ezzel gyorsan megvoltam, mert írtam is a srácoknak, meg fel is hívtam őket, aztán nyugodtan szívvel tettem le a telefont, és nem volt bennem az az érzés, hogy teljes pánik van most a táborban, hogy én hol vagyok.

Katsuki egy kicsit lassabb, mert azért halat fogni sem olyan könnyű, és még mézet is akart hozni, dehogy azt is minek, mikor nem is használjuk el semmire. Na mindegy, ezt leginkább Ő tudja, nem pedig én.

Már egy teljes órája elment, de még nem jött vissza, és már megint kezdek aggódni, hogy mi lett vele. Fogalmam sincs, hogy hol lehet ennyi ideig, de nincsen valami jó elő érzetem..

Kint ülök a konyhában, és csak nézem az ajtót, de nem látom, hogy jönne. Folyton rá néztem a telefonomra, de sosem haladt az idő, és egy teljes örökké valóságnak éreztem ezt az egészet; majd egy morgós, szőke, bejött a konyhába, tele sebbel a karjain és az arcán.

Tetőtől- talpig végig néztem rajta, és szerintem teljesen látszott az arcomon, hogy nem tetszik, ami vele történt.

- Mi lett veled Katsuki?- mentem oda hozzá, és közelebbről is végig mértem az arcát

- Üldözőbe vett egy barna medve, aztán a halak is kibasztak velem, és még a mézért is meg kellett küzdenem, a kurva méhek ellen.- morogta a fogai közül, és leült az egyik üres székre

- Akkor eszünk bögrés sütit, vagy Soba-t, mit bánom én. De ezért nem kell egy órát ellenned, és azért menned, hogy meglegyen az a hülye hal.- ráztam meg a fejem, és elő kerestem valahonnan az elsősegély dobozt

- Bocs.- mondta halkan, és oldalra fordította a tekintetét. Az elsősegély dobozzal leültem elé, és felé fordulva elkezdtem leápolni a sebeit.

- Hagyjál békén, jól vagyok.- fogta meg a csuklómat, majd elhúzta a fejét

- Le kell fertőtleníteni, és hagyd, hogy segítsek.- rántottam el a kezem és folytattam, amit megszakított

- Mondom, hogy hagyjál.- morogta a szemembe nézve, de nem foglalkoztam vele       - Idegesítő vagy.

- Te is az vagy néha.- hajoltam közelebb hozzá, hogy jobban láthassam a sebeit

- Te rosszabb vagy, szóval fogd be.

- Örülnék, ha végre abba hagynád a pofázást és végre elnyugodnál a seggeden.- néztem rá, és egy kedves mosolyt küldtem felé

- Tsk.. Ezért vagy idegesítő.

- Te sem vagy különb.- mondtam egyet sóhajtva a mondatom elején

- Akkor is te vagy a rosszabb. Mond neked valamit az ember, de nem hallgatsz rá, inkább mész a saját fejed után, aztán lesz ami lesz.- járt a tekintete az arcomon, ami egyszer- kétszer elterelte a figyelmem, és összenéztem vele

- Nézd, nem tehetek arról, hogy segíteni akarok. És előre szóltam, hogy fent maradok akkor is.- mondtam átkarolva a nyakát, és a szemébe néztem         - Szóval, ha tetszik, ha nem, ilyen vagyok, és ilyen is maradok.- mosolyogtam rá kedvesen, és elengedve a nyakát elkezdtem leragasztani az arcán lévő sebeit, hogy ne fertőzödjenek el